Krakkói Dr.

A szerző a Cserehát dombvidékén született. Mindössze kétéves volt, amikor édesapját elragadta a halál. Özvegy édesanyja egyedül nevelte, és nehéz körülményeik ellenére gondoskodott taníttatásáról. Az iskolai évek alatt verseket, kisebb lélegzetű novellákat írt. Felnőve rövid ideig általános iskolában tanított, majd a katonaidő letöltése után gyermekkori álmát követve Budapesten ifjúságvédelmi területen kezdett dolgozni. Munka mellett elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd vezetői beosztásához jogi diplomát szerzett. Felesége pedagógusként dolgozott. Lányuk Kanadában tanult, majd az USA-ban alapított családot.
Több mint 30 éves hivatásos rendőri – főleg bűnügyi – szolgálat után megyei szintű osztályvezetőként ment nyugdíjba. Most megjelenő első könyve visszaemlékezései nyomán született, és minden bizonnyal folytatása is lesz.

Több mint 30 éves hivatásos rendőri – főleg bűnügyi – szolgálat után megyei szintű osztályvezetőként ment nyugdíjba. Most megjelenő első könyve visszaemlékezései nyomán született, és minden bizonnyal folytatása is lesz.

Több mint 30 éves hívatásos rendőri - főleg bűnügyi - szolgálat után megyei szintű osztályvezetőként ment nyugdíjba. Most megjelenő első könyve visszaemlékezései nyomán született, amelynek minden bizonnyal folytatása is lesz.
Több mint 30 éves hivatásos rendőri - főleg bűnügyi - szolgálat után megyei szintű osztályvezetőként ment nyugdíjba. Most megjelenő első könyve visszaemlékezései nyomán született, amelynek minden bizonnyal folytatása is lesz.

Publikációk:

Karácsony-tipp