Egyéb & Vegyes

Molnárkák

Tóth Kati

Molnárkák

Kiskrumpli érkezése a családba

Olvasópróba:

Fiú, vagy lány lesz?

Bíborka ismét a régi: türelmes és csendes. Igaz, ebben a nagy melegben kinek van kedve hisztizni?!
Szóval, ami a bent töltött időt illeti, mint említettem, a körülményekre nem lehet panaszom, és nincs is. Azt azért bánom, hogy a babakelengye-vásárlás kimaradt az utolsó hetekből, sőt, hogy teljesen kimaradt az életünkből. Persze, szavam sem lehet: kis családom olyan gyorsan és hatékonyan lépett fel a a helyzet orvoslására, hogy észbe sem kaptam, és már komplett szoba, ruhatár, játékbörze kerekedett, és szállító-utazószettet állítottak össze a kicsinek! Gigi, Anyci, Csabi pillanatok alatt összebeszéltek, és minden meg is volt időre. Ilyenkor érzi az ember igazán, mit jelent a család!!! Pedig a kisasszony nemcsak a korai bevonulással lepett meg mindenkit, de a kiírt időpontot sem bírta kivárni, még az érkezéssel is kapkodott.
Ezért volt biztos az apukája abban, hogy kislányunk lesz. Míg én azt mondtam, hogy ennyi gyötrődést csak egy fiú tud okozni egy nő számára, Csabi véleménye az volt, hogy csak egy lány lehet ilyen türelmetlen. Hát nem igaza lett?!? Felborított minden elméletet, babonát, miszerint fiú vagy lány babánk lesz.
A kedvencem az a módszer volt, miszerint ha leterítesz egy pézsét egy kismama elé, attól függően, hogy hogy veszi fel, lehet kikövetkeztetni a baba nemét. Ugyanis, ha a kismama a zsebkendő csücskét fogja meg és úgy emeli a magasba, akkor egy-null a fiúk javára, azonban ha durr bele a közepénél fogva veszi magához a lányoké a pont. KisKrumpli ezekben a dolgokban is sokáig bizonytalanságban tartott minket, hisz az az elv járja, hogy az édességkívánósság a lányokra jellemző, a savanyú a fiúkra. Nálam egyik sem volt. Ha nem kezdődik a nap rosszulléttel, biztos fiúgyerek várható, bár ha hisztis a kismama, akkor lányra kell számítani! Nos, ezek közül pedig mind a kettő igaz volt rám. Csúcsos volt a hasam, emiatt még én is a fiú felé hajlottam, azonban minél jobban vizesedtem, úgy gömbölyödött a pocakom is!!! De mit is számított a dolog! Egy volt a fő, hogy egészséges legyen!!!
Csabi mesélte, hogy a faluban kérdezték: fia vagy lánya lett? „Lányom” – hangzott a válasz, mire az emberek: „Nem baj ám! A lényeg, hogy egészséges!” :-)
Nos, most ismét abbahagyom kicsit, és majd később folytatom! Addig is kitartást a kánikulához, a szeszélyes időjáráshoz!




A drámai fordulat

Bibó kicsit vérszegény és így aluszékony Én meg majd megőrülök az aggodalomtól. Azonban kicsit lelkiismeret-furdalásom is van, hiszen valahol jól is esik ez a kis lazítás, amit a hosszabb csendes pihenők adnak!
Nos, hogy a múltkori témát még kicsit tovább boncolgassam a „babaszakik” kapcsán, nem hagyhatom a szombathelyi élményeket, csak úgy elmerülni a múlt homályában!
Mindenekelőtt azt azért leírom, hogy a körülményekhez képest én még a szerencsések közé sorolhatom magam!
Tehát egy hónapos celli kórház után mentővel vittek át Szombathelyre, ahol helyismeret hiányában már az első pillanattól elveszettnek és éppoly szerencsétlennek éreztem magam, mint ahogy valójában is festhettem. Nyolcvankilós kis monstrum, aki könnyebben tolat ki egy vizsgálóból, mint fordul meg benne.
A boldogító az volt, hogy vagy négy ilyen vizsgálót jártam meg, mire a szülőszobára vittek! Egyszóval, ez a felettébb kellemetlen érzés nemhogy nem múlt, sőt!!!
Fenn lefektettek egy emberi közelségtől mentes, mégis kicsit megnyugtató vajúdószobába, és jöttek-mentek az emberek. Egy orvos ki, egy szülésznő be. Közös témánk is közel ennyi volt. Eleinte próbáltam elindítani az ismerkedés folyamát, de ezzel azt értem el, hogy belépve hozzám már az ajtótól kerülték a szemkontaktust. A helyzet azért nem vált nagyon kritikussá, hisz a sok nyugtatótól szinte óránként álomba szenderültem. Aztán megjött az első orvos, aki szólt is valamit:
– Ez fáj? – nyomkodta, löködte a hasam, úgy, hogy ha közel harminc kilós pluszom nincs, és nem vagyok megszeppenve, úgy vágom képen, hogy egy életre megjegyzi, hisz ez lett volna az utolsó is egyben!
– Először is: Jó napot!
– Ja, igen, de ez fáj?
– Hát, mi tagadás, nagyon!
– Mikor evett-ivott utoljára?
– Reggel, és már innék, mert kezdek kitikkadni, és lassan vattát köpök!
– Nem hiszem, hogy kellene, mert lehet, hogy ma kiveszik!
Paraszt! Ma kiveszik! Mintha egy személytelen csomag lenne KisKrumpli!
– Miért, doktor úr, baj van?
– Viccel? Ilyen szívhanggal?
És ezzel el is távozott! Gyönyörű! Így feküdtem ott kétségek közt, néha elszundítva, míg Csabi meg nem jött. Aztán számomra felgyorsultak az események, de csak azért, mert ahogy Csabi megjött, megnyugodtam, és egyre többet aludtam. (De buta vagyok, még kicsit most is könnybe lábad a szemem, ahogy visszagondolok, és Bibót nézem!)
Este nyolc körül hősiesen felajánlottam Csabinak, menjen nyugodtan haza, majd megleszek valahogy, de titkon reméltem, hogy nemet mond. Hogy ezt látta rajtam, vagy ő már tudott valamit, amit én nem, nem tudom, de ott maradt, és én megint visszaaludtam.
Jöttek a dokik, és megszületett a döntés: KisKrumpli világra jön még az este! Azt hiszem, fel sem fogtam igazán, csak igyekeztem a kéréseknek, elvárásoknak eleget tenni, és Csabiban bízni, hogy ő figyel, és ha dönteni kell, helyettem is és jól dönt!
Egyetlen döntést hoztam meg, miszerint átaludjam az eseményt, vagy ne…
Jöttek a műtősfiúk, és átvittek a műtőbe, ahol kérték, másszak át a szülőszékre vagy ágyra, nem is tudom. Az ötlet eleve halálra volt ítélve, hiszen megmozdulni nem tudtam, nem akrobatikus mutatványokat elvégezni! Erre kértek, hogy legalább az egyik lábamat rakjam át, már az is nagy segítség lenne. Azután zutty; és már az altatóorvossal dumcsiztunk:
– Altatás vagy érzéstelenítés? Melyiket választja?
– Altatás, ha lehet.
– De miért, és különben is, ekkora vérnyomással...
Akkor minek kérdezte, nem tudom.
– Lehet, de rettegek a tűtől, és félek a helyzettől, most tudtam meg, hogy kiveszik a babát, fázom is nagyon, és nem hiszem, hogy esélyt adnék a gerincem megszúrásához.
– Jól van, maga tudja!
Majd a kézfejem vénáját vizslatta.
– Héé! A kézfejemről nem volt szó!
– Ez már nem vita tárgya, az üzlet csak eddig tartott! Kezdjen el számolni...
Ennyi. Még be akartam bizonyítani, hogy én nem alszom el, de csak egy hajnali emlékem van:
– Csókolom! Meg tetszik tudni mondani: fiam vagy lányom született?
– Kislány.
– Biztos? Hogy hívják?
– Bíborka.
– Biztos nem Baltazár?
– Nem.
– Köszönöm... Kislányom született...



Hol is tartottunk?
Bibó megszületett

Nos, jól abbamaradt ez a szülési sztori...
Pedig a császár csak a kezdet volt. De minek a kezdete, és micsoda kezdet! Egy percét sem bántam meg, igaz, ha ezt az első napokban kérdezte volna valaki, a válasz teljesen másként hangzott volna!
Nagyon nagy szerencsém volt, mert az őrzőben, ahova vittek a műtét után, egy oktató nővér volt, és ráadásul vizsga is volt. Így nem túlzok, ha azt mondom, az akkorra már kis fenekem is ki volt polírozva! A nővér külsőre teljesen dr. Bubó Ursuláját testesítette meg. Mentalitása is hasonlóan: kedves, de ellentmondást nem tűrő.
Ahogy kezdtem ébredezni – pedig Csabi azt mondja, a császár után is felébresztettek, és valamit beszéltem is, de ez homály marad számomra –, ez a „kedves nővér” magasodott fölém, és közölte a jogaimat… Azonnal megkezdette velem a folyadékterápia külső mozzanatait is, miszerint állandóan innom kellett! Infúzióban is úgy cserélgette a tasakokat, hogy követni sem bírtam. Itt kell megjegyeznem, hogy életemben nem kaptam ennyi infúziót, mint a szülés előtti és utáni időszakban. Olyan lyukacsos volt a karom, hogy külön művészet volt vénát találni! A halál közelségét is éreztem, mikor mégiscsak kerestek egyet-egyet. Ráadásul ahányszor rácsatlakoztattak egy ilyen tasakra, elszállt az erőm, és mozdulni sem bírtam. Ez akkortól kezdődhetett, mikor első alkalommal hősiesen viselve a megpróbáltatásaimat, infúzióstul mentem Csabi elé, illetve kétbetűs megmentőmhöz, hogy könnyítsek magamon, de mire visszaértem, a vérem beszivárgott az áttetsző katéterbe. Az erő azonnal elhagyott!
Mindenesetre a lényeg a lényeg, a folyadékterápiának köszönhetően a nap felére hétezer köbcenti vizet ürítettem, és Ursula is igen elfáradt. Ez azért volt, mert a katéter még bennem volt, így ő folyton a zacsit ürítette, ami alighogy kiürült, már meg is telt! Ez ám a fogyókúra! Egy nap alatt közel 15 kg mínusz!
Reggeli vizitre megjött az orvos is. Ursula gyorsan, határozottan rendezte soraim, és puccra vágta az egész kórtermet.
– Á, maga a bedugult orrú kismama! Fújja ám ki az orrát nyugodtan!
– Köszönöm, de nem! Szívem szerint levegőt sem vennék, de azt nem tudom irányítani, és különben is, egy idő után még kellemetlenebb lenne!
Ugyanis a seb, amiről még szót sem ejtettem, úgy fájt, hogy kérdéses volt számomra a túlélési esélyek valós aránya! Ilyet még nem éreztem! Ha levegőt vettem, meggondolatlanul megmoccantam, mintha ismét felvágtak volna! Leírni nem lehet!!!
Lassan eljött az idő, hogy lábra álljak. Ezt egyértelművé is tette egy nővérke – akit én csak Kufferosnak hívtam –, méghozzá olyan stílusban, hogy rögtön kívántam is neki legalább hat gyereket, de mind császárral!
– Lassan igazán felkelhetne, és kicsit rendbe szedhetné már magát, kismama!
– Könnyű azt mondani! Ráadásul le sem látok az ágyról, nemhogy leereszkedjek innen! És a katétert, infúziót magam rendezzem?
Morogtam még kicsit, de épp annyi időt töltött a kórteremben, mint amennyire érdekelte, hogy is vagyok valójában! Ha a jó szándéka, munkakedve és az esze is akkora lett volna, mint a valaga, igen jól kijöttünk volna, de így első és egyben utolsó találkozásunk nem sikerült túl jól! (Miért is fogadtam meg, hogy nem átkozódom!?! Na de ez egy másik sztori!)
Megérkezett Csabi, a büszke apa, és Anyci Mama, Apci Papa. Ekkor már nem lógott belőlem semmi, és lélekben egészen felkészítettem magam a lábra állásra, mosakodásra és találkozásra Bíborkával, a kislányommal!!!
Az első örömkönnyek után Csabitól érdeklődtem:
– Szép a kislányunk?
– Nem. Olyan, mint egy kis hobbyt! Nagy a lába, a keze, és lila...
Sosem értem, mit kedvelek ebben az emberben, és azt végképp nem, hogy egy házasságba is belerángattuk egymást, aztán, tetőzvén a bajt, még meg is szaporodtunk... MIÉRT? :-)

Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 112
ISBN: 978-963-9916-54-8
Megjelenés időpontja: 2009-11-24
 3.290 Ft

Nyár-tipp