Az ismeretlenen túl

Az ismeretlenen túl

Dornfeld Ádám



Formátum: 13,5 X 21,5 cm
Oldalszám: 326
ISBN: 978-3-99131-226-0
Megjelenés időpontja: 2022-03-30
Kalandokban bővelkedő fantasy regény egy mágikus és varázslatos birodalomból, küzdelmekkel, rejtélyekkel, érzelmekkel gazdagítva.
Kezdetek

Rogos. Harcok és háborúk sújtotta terület. Az egymással szemben álló felek talán már maguk sem tudják, miért vívják harcukat. Élvezetből? Kötelességből? Vagy csak a túlélésért? Vagy ezek összességéből? Senki sem tudja már. Az viszont biztos, hogy a végtelennek tűnő háború sorsdöntő fordulatot vett a fekete és fehér sárkányok eltűnésével. Nélkülük magukra hagyott szövetségeseiknek esélyük sem volt. A háború rövid időn belül le is zárult. Az eltűnt fekete és fehér sárkányok szövetségesei, kik elvesztették a háborút, vagy meghaltak a harcokban, vagy elzárták őket. Ugyan kevesen, de voltak, akik önszántukból hosszú álomra szenderültek, így várva ki az időt, mikor ismét harcolni hívják őket. Egyikük sem veszítette el a harci kedvét. Biztosak voltak benne, hogy eljön a harc ideje. Nem tudták a magyarázatát a fekete és fehér sárkányok eltűnésének, de mind ismerték őket. Tudták, akármi is volt az okuk, vissza fognak térni. Valamint a fekete sárkányok örökös partnere, a Draco család túlélte a háborút. Mindegyikük úgy gondolta, amíg egy Draco is életben van, addig az a bizonyos fekete sárkány vissza fog térni. Bár a túlélő mindössze egy csecsemő volt, aki a többi nemesi család kegyelmére volt bízva, de a gyermek sírása ezen lényeknek a remény dalaként zengett. Tudták: csak idő kérdése, hogy a gyermeksírás ismét csatakiáltássá érjen. Így hát vártak; nekik csupán egy szempillantás volt, ami másoknak emberöltő. Szendergésüket ismerős, mégis más hang szakította meg: egy gyermek sírása, ám teljesen más érzéseket keltett bennük. Nem a remény gyenge hangja volt ez, hanem a lázadásuk csatakiáltása. Mindegyikük tudta, ideje felébredni!


Ébredés

Hol vagyok? Ki vagyok? Úgy érzem, mintha csak sodródna a tudatom, de magam sem tudom a válaszokat. Békés, ugyanakkor valamiért nyugtalanító is. Ezt a kételyekkel teli gondolatmenetet egy csecsemő sírása szakította meg.
Miért kell egy csecsemő sírására ébrednem? – gondoltam magamban, vagyis ki is akartam mondani, de nem tudtam, akármennyire is próbáltam. A tudatom még mindig ködös volt, bár kezdett kitisztulni. Erősen koncentráltam, hogy kinyissam a szemem.
Amikor sikerült, először nem értettem, mit látok. Amikor a kezemet próbáltam mozgatni, nehézkesen ment, és mikor végül sikerült magam elé emelnem, egy csecsemő kezeit láttam magam előtt. Amikor a sírásra koncentráltam, azt is megértettem, miért nem tudok beszélni; én voltam az a csecsemő, aki sírt. A sírás hatására egy felnőtt viharzott be a szobába. Bár halványan, de úgy éreztem, kezdettől nem voltam egyedül.
Az egész helyzet furcsa volt. Magam sem értettem, mi történik. Tudtam, hogy nem szabadna csecsemőként ennyire tiszta tudattal rendelkeznem. De az okát, hogy miért bírok vele, mégsem tudtam. Nincsenek emlékeim, inkább úgy érzem, valaki más tudásának egy részét használom.
A szobába benyitó ember egy férfi volt, s pár pillanattal később rájöttem, hogy valóban nem voltam egyedül. Egy nő ült mellettem, és egy másik támaszkodott a szoba falánál. A férfinél egy díszes doboz volt. Nem igazán értettem, mi történik, vagy hogy mégis mennyi idős lehetek. Viszont a dobozból kivett kristály láttára egy megfoghatatlan vonzalom fogott el. Akaratlanul is felé nyúltam. Ennek hatására a férfi és a nő összenéztek, de nem igazán tudtam rájuk fókuszálni. A kristály átlátszó volt. Aztán amikor a férfi átadta, szinte azonnal fekete lett, mint a csillagok nélküli éjszakai égbolt. Ekkor a szobában lévők arcára aggodalom ült ki. Engem viszont elnyomott az álmosság.
Kétség nélkül állíthatom, hogy az ezt követő pár hónap egyben volt életem legnehezebb és legkönnyebb időszaka is. Bár kétségkívül semmit nem kellett csinálnom, hiszen egy csecsemő testében voltam, viszont ezzel együtt nem is voltam képes semmit sem csinálni, és ez egyre nyomasztóbb volt; valamiért úgy éreztem, hogy sietnem kell, de hogy mivel és miért, azt nem tudtam.
Teltek a hónapok, és szép lassan képes voltam pár szó kiejtésére. Amikor már tudtam járni, többször is belógtam a családunk könyvtárába. A szüleim tudtak róla, de úgy tűnt, nem akarják megakadályozni, elvégre folyamatosan volt valaki mellettem – vagyis ugyanaz a valaki. Csak a jelenlétét éreztem, nem tudtam tisztán kivenni. Viszont a szüleim bizalommal beszéltek hozzá.
Ha már a szüleimnél tartok. Amire rájöttem a könyvekből, hogy a Draco család kúriájában vagyok, és, hogy a szüleimet Xariusnak és Ryniának hívják. Ők a család vezetői. Atyám rövid fekete hajú, izmos testfelépítésű, szigorú benyomást keltő férfi. Anyám hosszú fekete hajú, kék szemű, karcsú, elegáns. Mindkettőjüket valamilyen megfoghatatlan erő veszi körül, de teljesen más természetű; atyám kisugárzása mintha bármikor összeroppanthatna, anyámé viszont nem ennyire erőteljes, mégis ugyanannyira veszélyesnek érzem.
Mivel már képes voltam beszélni, és a könyvtárat is rendszeresen látogattam, egyre tisztább képet kaptam az engem körülvevő világról.
Az első, hogy a családom vezetékneve Draco – mellesleg engem Arkonnak neveztek el az alapító után –, a családunk már a nemzet alapítása óta jelen van, bár az első pár generációról elég hiányosak a feljegyzések.
A második, hogy a nemzetünket Rogosnak hívják, s az ősi szokás az, hogy a nemesi családok kapnak minden újonnan született után egy varázskristályt (amit első ajándékként is kaptam), amely tojásként funkcionál: nagyjából 10 évnyi együtt töltött idő után a tojásból egy mitikus lény születik meg, amely rezonál a partnere legbelső énjével és erejével. Rogosra a sárkányok és azok fajával rokonságban álló, leginkább hüllők jellemzőek. Nincs lejegyezve olyan eset, amikor más faj született volna a kristályból, csakis legenda szinten. Az információk alapján Rogost északról és délről hatalmas erdős térség szegélyezi, amely tele van erős szörnyekkel. Az erdőkön túli vidékekről nincs információ; számtalan próba történt a területek felderítésére, de egy sem járt sikerrel. Keletről és nyugatról óceán szegélyezi Rogost, azonban a parttól nagyjából 100km-es távolságon túl folyamatos vihar tombol. Ennek okait még nem sikerült kiderítenie senkinek.
A harmadik pedig, hogy betekintést nyertem abba, nagyjából milyen szinten áll a világ. Hadászat terén leginkább a kardok, íjak és hasonló fegyverek elterjedtek, viszont ezek használatát mágiával vagy varázslatokkal teszik még halálosabbá. A mágia alatt leginkább a saját testünk vagy fegyvereink belső varázserővel történő felerősítését értik. Számtalan formája van: a testünk körüli védelmező aurától a kilőtt nyílba táplált varázserőn keresztüli irányításon át. A varázslatok alatt nagyobb hatótávú és/vagy kiterjedésű elemi varázslatokat értik, ezek általában sokkal több varázserőt igényelnek, viszont ezzel arányos pusztításra is képesek. Rövidebben: a mágia leginkább párbajokra és egy ember felerősítésére alkalmas, míg a varázslat leginkább nagy kiterjedésű harcok, háború során alkalmazott tömegpusztító fegyver vagy erősítés (gyógyítás, erőnövelés stb.). Alapvetően a varázslatot tartják felsőbbrendűnek, mivel még nem volt rá példa, hogy a mágia döntő fegyver legyen egy háborúban, de varázslat számtalanszor döntött már el csatát.
A nemzet alapítása utáni első generációkról – időben pár száz éves rész – nem tudunk szinte semmit, mintha szándékosan ki lett volna törölve a feljegyzésekből. Az viszont biztos, hogy azóta folyamatosak a belharcok és az ellentétek. Ebből tisztán látszik, hogy kulcsfontosságú szerepe van a katonai erőnek. Az azóta kitört rengeteg kisebb háború miatt a királyoknak törvényeket kellett hozniuk.
Nemesek közti háborút csak a király engedélyével, és minden érintett nemesi család beleegyezésével lehet kezdeni, és azt, hogy a győztes mit nyer, illetve a vesztesnek mit kell feladnia, előre szerződésbe kell foglalni. Szövetségesek becsatlakozhatnak, de csakis egyenlő számban. Minden háborúzó félnek meg kell neveznie egy örököst, aki a háborúban semleges, harcokban nem vehet részt; ha a csatában a ház aktuális feje elesne, a ház ne haljon ki. Ez alól kivétel, ha a tét a terület egésze vagy a nemesi cím. A háború lehet egy-egy elleni párbaj vagy totális háború – az utóbbi esetében a civil életeket védendő minden esetben lakott területen kívül kell a harc helyszínét megválasztani. A királyi család abszolút hatalommal rendelkezik, melynek megkérdőjelezése háborúhoz vezet. A királyi családon kívül 8 nemesi család van: az északi és déli határvidéken 3–3, melyek területi szövetségben vannak egymással a felderítetlen területekről érkező szörnyek elleni hatékony védekezés érdekében. A központi három család, mely a királyi családot és a két legközelebbi szövetségesét foglalja magában, is egy külön területi szövetséget alkot. A határon elhelyezkedő területek katonai erő szempontjából erősebbek, viszont a központi szövetség szinte minden más aspektusban fejlettebb.
Nagy szerepe van a harcokban a mitikus lényeknek, mivel minden nemesi család rendelkezik legalább eggyel, így a háborúkat nagyban befolyásolja ezeknek az ereje. Sok nemes erre hivatkozva elhanyagolja a hadi fejlesztéseket, mivel átlagos katonák, illetve hadi eszközök nincsenek hatással ezen lényekre. A lények pontos számáról és fajáról csak a király tud, és bizalmas információként kezelik. Ezen információk lejegyzése azért szükséges, mert a nemesi családok által a királyra gyakorolt nyomás hatására közel 300 éve már a nemesi családok leghűségesebb beosztottjai is kaphatnak kristályt, bár ennek szigorú előírásai vannak, és a király személyes hozzájárulása szükséges. Viszont emiatt ugrásszerűen megnőtt a mitikus lények száma.
A konklúzió, amit levontam, hogy ha van tehetségem, egyértelműen varázslatot kellene tanulnom, de amikor erre gondoltam, furcsa nyugalom árasztott el, aminek a központja a még ki nem kelt partnerem volt, mintha csak azt mondaná, hogy „azt bízd csak rám”. Lehet, hogy csak az elmém játszott velem, de úgy döntöttem, bízom benne. Így eldöntöttem, hogy mágiát fogok tanulni – micsoda szerencse hogy a nemzet egyik legerősebb párbajharcosa az egyik szülőm.


Váratlan vendég

Jelenleg 5 éves vagyok, az elmúlt egy évben számtalan alkalommal kértem szüleimet, hogy kezdjék el harci kiképzésem, de minden alkalommal negatív választ kaptam, mondván, túl fiatal vagyok. A fiatalok általában a partnerük ébredése után iratkoznak be a fővárosi akadémiára. Mivel ez személyenként eltérő, így mindenki a tizenötödik életévét betöltve iratkozik be. Így a szüleim álláspontja az volt, hogy majd ott, az arra szakosodott tanárok megtanítanak mindent, amire szükségem van. Reménytelenek tűnt meggyőzni őket, ám ekkor nem várt vendégeket kaptunk a szomszédos területről. A Draic család, aki a szomszédos területet birtokolta, és mi, a Draco család az alapítás óta töretlen szövetséget ápol. Eleinte csak kereskedelmi kapcsolat volt, mivel a mi területünkön rengetek nyersanyag található – ércek, drágakövek leginkább gyémánt formájában –, míg az ő területük a legtermékenyebb az országban. Mára viszont egy olyan szövetséggé nőtte ki magát ez a kapcsolat, mely mindenkinek előnyös. Van még egy terület, amely szoros kapcsolatot ápol mindkét előbb említettel, de róluk majd később. A vendég a Draic család volt, s mint kiderült, a látogatás csak számomra volt váratlan. A család három főből állt: Johannes, Margaret, és lányuk, Ellytia. Johannes rövid vörös hajú, zöld szemű, megnyugtató kisugárzású ember, Margaret barna hajú, zöld szemű, külsőre átlagos, de mégis van benne valami, amitől úgy érzem, óvatosnak kell lennem körülötte. Ellytia vörös hajú, zöld szemű, a kisugárzása még nem olyan erős, mint Margareté, de biztos vagyok benne, hogy rá fog hasonlítani. A szüleim megkértek, hogy vezessem körbe Ellytiát, míg ők megbeszélnek pár fontos dolgot. Szívesebben vettem volna részt a megbeszélésen, de külsőre csak egy ötéves gyermek voltam. Amint négyszemközt maradtunk, éreztem, ahogy a zavarba ejtő csend egyre hosszabbra nyúlik.
– Bár szüleink már bemutattak, Draco Arkon vagyok, szeretnélek közbevezetni a kúriában, amennyiben neked is megfelel.
(Kissé hivatalosnak tűnhet, de akármilyen fiatal is legyen, mégis egy nemesi születésű lánnyal beszélgetek; az etikett megkíván bizonyos mennyiségű formalitást.)
– Draic Ellytia vagyok, örülnék, ha körbevezetnél.
(Első pillantásra szégyenlősnek tűnt, de korához képest elegáns és magabiztos volt.)
Elég kínosan indult; mindketten feszültek voltunk egy merőben új szituációban, közös téma nélkül, bár valószínűleg minden első találkozás ilyen. Ahogy haladtunk át a helyiségek sokaságán, nem igazán mutatott érdeklődést semmi iránt. Először azt hittem, szimplán semmi újdonság nem volt számára, aztán elérkeztünk a zeneszobába. Nem szólt, azonban ez volt az első alkalom, hogy láthatóan érdeklődést mutatott valami iránt.
– Az én kedvencem a zongora. Anya gyakran játszik rajta, talán ez lehet az oka, de valamiért szeretem a hangzását.
(A váratlan megnyilvánulásom jutalma: kínos csend. Talán félreértelmeztem, vagy túl közvetlen voltam.)
– Hegedű – felelte halk hangon Ellytia.
– Sajnálom, de nem hallottam tisztán, el tudnád ismételni?
– Én a hegedűt szeretem, apukám imád hegedülni.
(Szóval csak zavarban van… bizonyos szinten megnyugtató, hogy nem csak én érzek így.)
A szobát elhagyva Ellytia beleütközött az egyik cselédlányba, aki épp ki akarta takarítani a zeneszobát. A cselédlány, amint meglátott engem, tudta, hogy a lány egy nemesi származású vendég, emiatt azonnal elnézést kért. Ezzel ellentétben ami az én figyelmemet felkeltette, az egy koppanó hang volt. Mikor odanéztem, egy fehér kristályt vettem észre. Csak egy pillanatra láttam, mert Ellytia szinte azonnal felkapta és elrejtette. A cselédlányt megnyugtattuk, hogy nem történt semmi különös és nyugodjon meg, mi pedig folytattuk a túrát, bár érezhetően mindketten az előzményeken gondolkodtunk.
Úgy tűnt, a feszültség nem fog oldódni. Ha a kristály az volt, aminek gondolom – nevezetesen a partnere –, akkor megértem, miért lett feszült. Elvégre nevelésünk alapja, hogy a kristályt senkinek nem mutathatjuk meg szüleinken kívül.
A körút utolsó állomása a kert volt. Nemesi kúriákra jellemzően formára vágott sövény, szökőkút, padok, virágok, míg az ember meg nem unja. Engem nem igazán érdekelnek ezek a dolgok, viszont el kell ismerni, a helynek megvan a maga varázsa.
– Biztosan fáradt lehetsz, üljünk le az egyik padra.
Ellytia a szemkontaktust kerülve bólintott, majd leült.
Nem tudtam, hogy jó ötlet-e vagy sem, de nem akartam, hogy ez a feszült légkör megmaradjon, úgyhogy leültem mellé, elővettem a zsebemből a saját kristályomat és megmutattam neki. Pár pillanatnyi habozás utána rám nézett, majd vissza a kristályra, s a leginkább kivehető érzelem az arcán a meglepetés volt.
– Tudom, hogy nem lenne szabad, de így igazságos. Ha csak véletlenül is, de láttam a kristályodat, most már te is az enyémet.
– Nem lenne szabad ilyen könnyen megbíznod másokban.
Az eddigi, kissé félénk hanghordozásához képest ezt annyira komolyan mondta, hogy olyan érzés töltött el, mintha épp a szüleim dorgáltak volna meg valamiért.
– A szüleink régóta barátok, családjaink szövetségesek, nem szeretném, ha egy ilyen baleset miatt feszültség lenne köztünk.
– Nagyra értékelem, de akkor sem tartom okos döntésnek.
– Lehet, hogy nem az, de úgy érzem, így helyes.

Eközben a megbeszélésen…

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ideértek – jegyezte meg Xarius.
– Bár azt mondhatnám, csak azért siettünk, hogy mielőbb átadhassuk Arkonnak az ajándékokat, de sajnos nem ilyen kellemes a helyzet – mondta kissé feszülten Johannes, majd Rynia szólat meg:
– Mind a négyen tudunk a gyerekeink kristályairól, és hogy milyen következményekkel fog járni, ha idő előtt kitudódik.
– Nem tudódhat ki, nem állunk készen. Ellytia ijesztő mértékben kompatibilis a támogató varázslatok tekintetében. A kristálya fehér, ami a második legritkább, de kétség nincs, hogy a leginkább keresett képességű lényt fogja megszülni, még ha a faj kérdéses is – tette hozzá Margaret.
– Arkon kristálya pedig fekete, amely a legritkább, viszont egyben a legrettegettebb mind közül. A kompatibilitás viszont kérdéses. Mióta harci edzésről esett szó, mágiát akar tanulni, pedig a fekete mindig is a varázslatairól volt híres; épp úgy, ahogy a fehér a támogató varázslatairól – válaszolta Rynia.
– Lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ha ez az információ napvilágot látna, ne kerüljünk hátrányba. Biztos vagyok benne, hogy egy átlagos háborúban senkinek nem lenne esélye négyünk ellen. Viszont ha a király tudomást szerez a kristályokról, nem sima háború lesz: az egész ország ellenünk fordul. A háború célja egyértelműen Arkon megölése lesz, Ellytiát pedig vagy beházasítják a királyi családba, vagy szintén megölik – vonta le a következtetést Xarius.
– Mi a helyzet a szövetség harmadik tagjával, Qartassal és Milával? Mila a húgod, Xarius. Bár házassága révén már más a családneve, de a támogatására számíthatunk? – tudakolta Johannes.
– Az ő fia, Quint hétéves. Mint tudjátok, köztünk szólva az ő kristálya is különleges: szivárvány mintázatú. Mivel az övé volt az első, úgy gondoltam, a generációja egyik legnagyobb tehetsége lesz, ám aztán jött a fekete és a fehér. Qartasnak nem beszéltem a kristályokról, ahogy arról sem tud, hogy én tudok Quintéről. Mila álláspontja, hogy semlegesek maradnak Quint 10 éves koráig. Amennyiben az övé is különösen ritka, ami veszélyt hozhat rájuk, úgy mellénk állnak; ha kevésbé ritka, s a királyi család figyelmét nem kelti fel, akkor semlegesek maradnak – válaszolta Xarius.
– Logikus lépés. Kicsit csalódott vagyok, azonban megértem, hogy előtérbe helyezi a saját családja épségét. Senki nem akar az egész ország ellenségévé válni jó ok nélkül – helyeselt Margaret.
– Azonban az tény, hogy Mila információszerző hálózata kiemelkedő; ha nem számíthatunk információkra tőle az ellenség lépéseit illetően, akkor a saját hálózatunkat kell terjesztenünk – nyugtázta Johannes.
– Ez lesz az elsődleges lépés. Egy időben ezzel el kellene kezdenünk passzívan gyengíteni a többi területet. Még ha nem is lesz háború a jövőben, nem árthat, ha felkészülünk – javasolta Margaret.
– Mi a terved? – kérdezte Rynia.
– A kereskedelem visszaszorítása. Mindkettőnk területe elengedhetetlen ahhoz, hogy bárki is erős seregeket tudjon állítani. A Draco családé a nemzet első számú ércbányász és fémmegmunkáló területe; ezek nélkül katonai felszerelést gyártani lehetetlen, ugyanakkor a Draic család által szállított élelem az ország fogyasztásának 60%-át fedi le. A teljes kereskedelmet nem tudjuk megállítani, de csökkenteni tudjuk. Rossz volt az idei termés, földrengés miatti bányaomlás, szörnytámadások stb. Ha nem visszük túlzásba, nem keltünk gyanút.
– Minden bizonnyal gyanút fogunk kelteni. Sok mindent el lehet mondani a királyról, de sajnos nem bolond, viszont pont ezen okból nem fog nyomós ok nélkül lépéseket tenni. Csak öt évig kell valahogy kijátszanunk a rendszert, utána már biztos lesz a következő lépés. A kereskedelmi dolgokat rád bízzuk, ha nem bánod, Margaret, elvégre te vagy a legravaszabb négyünk közül.
– Hízelgő. A következő dolog, ami megbeszélésre szorul, a gyerekek képzése. A szokással ellentétben minél előbb el kellene kezdenünk képezni őket.
– Arkon képzésével nem lesz gond. Ha mágiát akar tanulni, mint azt számtalanszor elmondta, több mint elegendő leszek tanárának. Ha meg tudjuk győzni, hogy varázslatot tanuljon, arra itt vagytok ti hárman. A gond Ellytiával lesz; a támogató képességű sárkányok szinte kihaltak, az egyház által kirendelt tanítókban pedig nem bízhatunk.
– Ez régóta foglalkoztat minket is, ezért titokban minél több könyvet megvettünk, amelyből tanulhat. Indulásnak elég lesz, de amilyen ütemben tanul, gyorsan elveszítik a jelentőségüket. Néha úgy érzem, mintha jóval érettebb lenne a koránál – mondta Johannes, majd egy mélyet sóhajtott.
– A birtokunkban is van pár hasonló témájú könyv, talán valamelyik hasznos lesz – javasolta Xarius.

Ez is tetszhet Önnek :

Az ismeretlenen túl

Kovács Árpád

A Szaleán Szövetség

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők