Terelt Életút
Bodó Erzsébet
Szeretettel ajánlom a ma még leszületésre váró Unokámnak, aki nem más, mint ebben a könyvben az én Gyémántocskám.
Előszó
Amikor két lélek karmikusan összetartozik, olyan erősen kapcsolódnak egymáshoz, mint az indákkal magasba nyúló kúszó növények, ahogy összefonódnak, nem tudnak és nem is akarnak eltávolodni. Számukra nincs elmúlás, mert összetartja őket az egymáshoz fűződő ragaszkodás. Szeretetük halhatatlan, mely a halálon túl is megmarad. Mások számára megszűnnek, egymás számára örökké élnek.
Az embernek kevés az érzékszerve, hogy megismerje az őt körülvevő világot. Környezetünk, amelyben élünk sokkal bővebb tartalommal rendelkezik, mint amit képesek vagyunk értelmezni és érzékelni.
Semmi nem történik véletlenül. Még annak is oka van, ha történetesen, lekéssük az autóbuszt. Később tudjuk meg, ennek a busznak a tragédiáját, esetleg a szakadékba zuhanását. Jelzést kaptunk, amely intuícióként figyelmeztetett, megóvott, vigyázott ránk, módot keresve arra, hogy ne tudjunk időben az indulási helyre érkezni. Ezek megérzések, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Felébredhetnek a bennünk maradt ősi érzékelések, de ha elnyomjuk magunkban, további sorvadását okozhatjuk.
Az Univerzumban működő törvények:
- Ok-okozati törvény. Minden tettünk következményekkel jár. Alaposan meg kell gondolnunk a cselekedeteinket, mert bármit mondunk vagy teszünk, az visszaszáll ránk. Ha jót teszünk, velünk is jó fog történni. Ha erőszakkal veszünk el valamit, kemény árat szab a sors ellentételezésként, ha szeretettel önzetlenül segítünk, az pedig busásan megtérül. A lelkünk – lelkiismeretünk – mindig tudja mi a helyes, mi a helytelen.
- Reinkarnáció törvénye. Nem egy életünk van. Volt előző életünk és leszületünk újra. A jelenlegi életünk az előző eredménye, és a következő megalapozója.
- Lehetőségek törvénye. Minden lehetséges, csak akarni kell. Az akarat nem azt jelenti, hogy varázsszóra megvalósul. Kemény és kitartó munkát igényel, elmélyült hitben és végtelen meditációban életre kelteni a megvalósulás tényét.
- Rezonancia törvénye. Azonos gondolkodású emberek, azonos csoportokat hoznak létre.
- Egyensúly törvénye. A jó a rossz, pozitív negatív, ciklikusan váltakozik, hogy meg legyen a kiegyenlítődés, az egyensúly helyreálljon. Valaki távozik, valaki megérkezik. Elmúlás, és újjászületés. Nem egymás ellentéteinek kell tekintenünk, hanem következetesen az egyensúly helyreállításának, ahogy az Univerzumban működik.
Mindezek valóságtartalmát a saját történések megélésével hűen mutatja be feltáruló életsorsom, mely a világmindenséghez képest egy porszem töredéke, de a törvényszerűségek éppúgy működnek és hatnak ebben a porszemben, mint a teljes világmindenségben.
1. Fejezet
1955-öt írtunk. A nyár már elköszönőben volt, de még éltető napsugár ragyogta be a természet zöldjét. Felejthetetlen, pedig már több évtized telt el. Annak az időszaknak minden napja rémes emlékekkel tölt el. A gyermekek érzelmi átélése sokkal maradandóbb nyomot hagy a lélek mélyén, ha traumatikus megrázkódtatás éri. A szülői ház, földrajzi tájegység szerint a Dunántúlon, egy vegyes nemzetiségűekkel belakott községben, a fősoron, az utcára néző két kis ablakkal, gangos hosszú ház volt. A házban középen volt a konyha és abból az utca felé az első szoba, az udvar felé a hátsó szoba nyílott. Ez a hátsó szoba földes volt, hogy ne porozzék fel volt locsolva vízzel, majd felsöpörve, hogy takaros, tiszta legyen. Az udvar felé a gangra nyílott még a szobáknak egy-egy másik ablaka. Már össze volt pakolva minden, ami csak mozdítható a szobában. Üresen tátongott, és így hatalmasnak tűnt. Félelmetes és óriás. Középen magányos lámpa lógott a vezetéken. Alatta egyetlen szék. Egyszerű, meggyszínre festett szék, amelynek a támlája szépen formált karcsú oszlopocskákból állt. Tettszett a könnyed formája és a melegséget árasztó színe, azóta is szeretem a meggyszínt, talán mert ez is az emlékeim része, vele együtt hozzám tartozik. A széken ült édesapám.
Énekelt. Szépen, tisztán szóló bariton hangja bezengte az üres szobát. Csak az ő hangja hallatszott. Énekelt, örömmel, vagy keservesen nem tudhatom, mert néha elcsuklott a hangja. „Mához egy hétre már nem leszek itt. Elvisz a gyorsvonat engemet is. Gyors vonat sebes vonat valahol megáll, ha megáll. Nyújtom a jobb kezem szervusz babám.” Férfi ember létére hangos zokogásban tört ki. Majd újra kezdte a nótát és énekelt. Édesanyám a konyhában sírdogált. Emlékszem, én az üres félelmetes szobában, ahol úgy éreztem enyém az egész tér, körbe-körbe szaladgáltam, ugrándoztam édesapám körül. Közben hallgattam az elcsukló nótázását, de mindig csak ezt az egy nótát zokogta. Aztán egyszer a szaladgálásból elkapott, térdére ültetett, és nagyon szűkszavúan csak annyit mondott:
– Elmegyünk. Innen örökre elmegyünk.
Lecsúsztam a térdéről és folytattam a szaladgálást, ő pedig a nótázást.
1.
Annyit tudtam a nagymamáméktól, hogy minden holmink a tehervonat vagonjába már be volt pakolva. Másnap mi is vonatra szálltunk. Ez volt életem első vonatozása. Szénnel fűtötték a mozdonyt, ami a vagonokat húzta. Hangos zakatolása jelezte, hogy merre jár. Időnként füttyszó hasított a némaságba. Öblös kéménye volt, ami állandóan ontotta a füstöt, olykor még fénylő szikrák is röpködtek a levegőbe. Már fárasztó, hosszú útját bejárta a messzeségben, a lenyugodni készülő napsugár felhők mögött sárgásan átszűrődő fénye. A csillagok még várattak magukra, nem foglalták el az őket megillető helyüket az égbolt magányában. Sötét volt, amikor a vonat megérkezett a célállomásra. Halvány lámpák sápadt fényükkel éppen csak jelezték, hogy merre van az út. Csillagtalan, nyomasztó, sötét este volt. Egy rokonnak állítólag várni kellett volna bennünket az állomáson, de nem várt senki. Mi tétován nézelődtünk egy ideig, abban a reményben, hogy egyszer csak feltűnik valahonnan egy árnyék, de csak a csendes, kihalt állomás állt magányosan mögöttünk. Olyan magányos volt, mint amilyennek mi éreztük magunkat, reménytelennek és védtelennek. Édesanyám nem tudta, hogy ez a rokon hol lakik, és tájékozódni sem tudott ebben a kietlenségben. Végeredményben az ország egyik feléből menekültünk el az ország másik felébe. Menekültünk, mert édesapám a katonai nyilvántartónál dolgozott, ahol az ifjoncok besorozását intézték. Nem minden esetben járt el tisztességes és elvárható módon. Többen is összefogtak ellene és amikor munkaidő lejártával a kiserdőn keresztül ment haza, kővel megdobálták, majd elkapták és alaposan összeverték, alig élte túl, úgy megrugdosták.
Többet nem ment be dolgozni. Kapóra jött, hogy az egyik cimborája felajánlott részére egy új életkezdési lehetőséget.
– Nézd haver, gyere velem. Mehetünk együtt. Most alakultak a tszcs-ék. Adnak házat, lesz munkád. Itt már lehetetlen maradnod. Ezek az emberek előbb‑utóbb kinyírnak. Itt bárhová mész, megtalálnak. Én akkor is megyek, ha te nem jössz. Szerintem jobb, ha együtt megyünk. Ott biztonságban leszel te is és a családod is.
A rábeszélés eredménye a költözés lett.
2.
Édesapám a tehervagonban a bútorainkkal és a holminkkal jött, mi pedig a két évvel idősebb fiútestvérem és én, édesanyámmal a személyvonattal utaztunk. Megérkeztünk, ott voltunk a sötétségben, kietlenségben, kilátástalanul, reményvesztetten. Még vártunk egy darabig. Aztán elindultunk gyalog, amerre az út vitt. Egyre sötétebb lett. Szorítottuk édesanyánk kezét, szorosan hozzá bújtunk. Emlékszem minden kis szélfuvallattól összerezzentem. Messziről kutyák csaholása hallatszott. Távolodtunk a vasútállomástól. Mi voltunk egyedül az úton és körülöttünk mindenhol a titkokat rejtő, félelmetes átláthatatlan sötétség. Botorkáltunk, de már a lábunk sem akart tovább lépegetni, mi kicsik voltunk én 5 éves, a testvérem hét éves, édesanyám 30 éves nagyon szép, fekete hajú, barna szemű, teste vékony, karcsú és törékeny. Tudtam, hogy ő is nagyon fáradt, a vonaton is ránk vigyázott, nem bóbiskolt el a zakatolásban, mesélt nekünk egy csodálatos szép világról, ahol mindenki szereti egymást, ahol a kerítés kolbászból van. És én még el is hittem, hogy van, ahol a kerítés igazi kolbászból van, és aki arra jár csak letör belőle. Elhittem, mint később azt is, hogy vezetékes rádióban a szerepet játszók ott vannak igaziból, csak olyan picire zsugorítva, hogy elférnek a rádióban.
Édesanyám számunkra erős volt, nyugodt és félelem nélküli, Ő jelentette a biztonságot. Az úton még csak egy szekér sem jött, hogy fel tudtunk volna kéredzkedni. Az út szélén mindkét oldalon árok mélyült, dús növényzettel benőve.
– Lemegyünk az árokba, kicsit pihenünk – suttogta édesanyám, mintha attól tartana valaki meghallja, pedig rajtunk kívül senki nem járt arra.
Eléggé mélynek tűnt. Mivel száraz idő volt reméltük nem lesz benne víz. Négykézláb lemerészkedtünk. Édesanyám azt mondta, csak egy kis időre megpihenünk, aztán megyünk tovább. Leültünk szorosan egymás mellett a zöld fűre, ekkor nekünk ez jelentette a habos, puha párnát. Mi a testvéremmel édesanyám melegséget nyújtó ölébe lehajtottuk a fejünket, akkor már csak a kimerültséget éreztük, már semmitől nem féltünk, jólesett pihenni. Ma is emlékszem az akkori álmomra, mert csodálatos volt. Egy hegytető, ami tele volt édeskés illatot árasztó mezei virágokkal, ahol színpompás pillangók röpködtek, méhek döngicséltek, szellő lengedezett és köztük szaladgáltam, mint az elutazásunk előtti napon, a meggyszínű széken nótázó édesapám körül. Csak szaladgáltam boldogan, nevetgéltem, és egyszer csak megjelent előttem a kolbászból font kerítés, amiről édesanyám mesélt a vonaton, és még csörgedező patakkal is találkoztam, amiből enyhíthettem a szomjúságomat.
Hirtelen ébresztett a valóság, amikor azt hittem, hogy a lágyan simogató szellő az, ami megérinti arcomat, de a reggeli pirkadatban édesanyám halk szavai voltak:
– Megvirradt, jót pihentünk, indulnunk kellene.
Közben az is tudatosult bennem, hogy a szép álom, álom maradt, mert nekem korgott a gyomrom az éhségtől és kiszáradt a szám a szomjúságtól.
Édesanyám biztatott bennünket, hogy hamarosan megérkezünk, és édesapánk is ott fog már várni ránk, már nem sokat kell menni.
Ez az idő végtelennek tűnt és a távolság mérhetetlennek és legyőzhetetlennek.
3.
Még hosszú ideig kellett gyalogolni, míg végre megláttuk édesapánkat.
Ő már ott volt. Valóban kaptunk házat, ami jó, mert volt hol laknunk. Bútorainkért még el kellett menni az állomásra lovaskocsival, kipakolni a vagonból és ideszállítani.
Ez volt a megalakult termelőszövetkezeti csoport, ami később tsz, vagyis a termelőszövetkezet központi majorja. Úgy hívták, hogy „Alkotmány” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet.
Földes út vezetett a majorba. Ott volt négy lakóház. Tetszés szerint volt megépítve, nem utcaformában, nagy és hosszú házak. Egy‑egy ház két családra volt tervezve, két családnak adott otthont, külön egymás mellett elhelyezett bejárati ajtókkal. Amit mi kaptunk, 3 lépcsőn kellett felmenni, volt gangja, volt ereszalja, ahová később édesapám galambdúcokat készített, és ott költöttek a galambpárok. Lényeges, hogy nekünk az ajtón, ami üveges volt, külön rácsukódva, egy zárt fadeszkából készült köpönyeg ajtó jelentette a biztonságos zárhatóságot. A konyha vöröstéglával lerakott volt. A szoba padlós, vastag, széles deszkapadló, és viasszal volt bekenve. Érdekes, hogy a szobából nyílt egy kisebb helyiség, ez a kamra szerepét töltötte be. Kívül nem volt kerítés, a majorban csak úgy álltak szabadon a házak, a mi házunk egy kis parttetőre épült, számomra az összes többitől ez volt a legjobb helyen. Tőlünk balra, egy út vezetett a szarvasmarha és sertés istállókhoz, mellette magasodott egy harangláb. Olyan, mint egy fából készült magasles, de erre nem lehetett felmászni. A tetejében, eléggé magasan óriási vasból öntött harangot helyeztek el. Ennek a semmibe lelógó vastag kötelét valaki kijelölt felelős, minden déli 12 órakor meghúzta és akkor meglódult a gongja, ami hozzáverődött a harang oldalához, és messze távolságot bezengő hanggal megkondult a nagy harang. Ez a majornak igen érdekes látványossága volt. Ettől lejjebb a lejtő területét rengeteg repce borította. A lejtő végében a major vízellátását biztosító gémeskút gémje ágaskodott meredeken a kútkáva fölött. Mi is mindig onnan húztuk fel vödörrel az ivóvizet.
4.
Az ideérkezésünk története ezzel még nem fejeződött be. A bútorok szállítása volt az ötéves koromban megélt második nagy trauma. Arra az állomásra érkezett meg a bútorokkal a tehervonat is, ahonnan mi az éjszaka mélységes sötétjében gyalog keltünk útra. Az, hogy a lecsapodó párától nyirkos, füves árokparton fáradságtól elgyötörten nyomott el bennünket a kimerültség fájdalma, még most is elevenen él bennem, látom magam rettegő félelemtől kínlódó kisgyermekként. Egyetlen biztonságot édesanyám ölelése jelentette számomra. Másnap ismét útra keltünk, de már lovasszekérrel mentünk. Édesapám ült a bakon, fogta a gyeplőt és közben mindent elmeséltünk az utazásunkról és hogy a kihalt állomáson senki nem várt bennünket, megmutattuk, hogy mikor vett erőt rajtunk az a fáradság, amikor már nem tudtuk tovább vonszolni magunkat és az árokparton a fűben, takaró nélkül nyomott el bennünket az álom. Édesapám megállapította, hogy senkire nem lehet számítani. Bárki, bármit ígér, nem biztos, hogy be is tartja. Közben megérkeztünk az állomásra, a vasútnál fölrakták a holminkat. Emlékszem a szekér széléhez alaposan hozzákötözte édesapám a szekrényeket, mert eléggé kimagasodtak a lovaskocsi szélétől. Mi ketten még fogtuk is a szekrényeket és én hátul álltam, édesanyám a szekér oldala és a szekrény között. Már közeledtünk hazafelé a majorhoz, a földút eléggé hepehupás volt. Az egyik kerék egy gödörbe zökkent, megbillent a szekrény, én gyenge voltam ahhoz, hogy tartsam. Édesanyám elvesztette az egyensúlyát, meghanyatlott, a szekrény pont feléje dőlt. Ha a szekrényt édesapám nem erősíti meg kötéllel, rádőlt volna édesanyámra. Kétségbeesve sivalkodtam és ordítottam: – Anyu! Anyu! – Mire édesapám megállította a lovakat. Sírtam, keservesen tört ki belőlem az előző éjszakai felgyülemlett fájdalom és a mostani kétségbeesés. Pillanatokon múlt édesanyám élete. Innentől mi gyalog folytattuk az utunkat, átöleltem édesanyám tarka selymes szoknyáját, melynek tapintását még most is ujjaim között érzem. Belecsimpaszkodtam, mint egy árva kis majom, mentünk a poros úton és végtelenül fájt belül minden és mindenem.
5.
1956-ot írtunk. Ekkor ért a következő trauma. Kicsi gyermekként nem értettem mi történik velünk és körülöttünk. Beköszöntött az ősz, de még mindent beragyogott a delelő nap sugara. Jólesett kinn a szabadban játszani. Testvéremmel együtt játszottunk. Megrajzoltuk a szokásos „sánta iskolát” (ugróiskola), egy darabka erősebb faággal véstük a földbe a négyzeteket összesen 9 négyzetet, aminek meg volt a sorrendje és aszerint kellett beszámozni. Szólóban az 1-es négyzet, ehhez kapcsolódott fölötte párban a 2-es és 3-as, fölötte szólóban a 4-es, fölötte párban az 5-ös és 6-os, majd szólóban a 7-es, párban a 8-as és 9-es záróként. Volt egy darab palánk, egy palatetőből letört darabka. Be kellett dobni valamelyik négyzetbe, és egy lábon ugrálva eljutni a paláig és felvenni, megvolt a szabálya a játéknak. Önfeledten játszottunk, kacarásztunk, kinek hogy sikerül dobni és sántikálni, ki meddig bírta botladozások nélkül. Az önfeledt játékunkat hirtelen az égboltról hallatszó szokatlan zajok zavarták meg. Fölnéztünk, három hatalmas helikoptert láttunk közeledni. Majd hirtelen géppuska ropogás keveredett a propellerek levegőt hasító robajába. Egyre közelebb és közelebb értek. Annyira alacsonyan szálltak, már láttam, hogy az első helikopterben oldalt egy férfi a helikopter talpára támasztotta a lábait, úgy ült kifelé, a földet vizslatva és gépfegyverét lefelé irányozva, aminek csövén fenyegetőn megvillant a napfény, mint aki célba vett valamit. Már csak azt vettük észre, hogy édesanyám a konyhából kirohant, mindkettőnket felkapott a hóna alá és berohant velünk. Elkiáltotta magát: – Hasra! – Mi engedelmeskedve azt tettük, amit Ő, hasaltunk és elkezdtünk sírni. Sokáig nem értettem és gyermeki gondolatokkal fel sem tudtam fogni, hogyan tudott ez a vékony, törékeny asszony egyszerre mindkettőnket felkapni és berohanni velünk. Ma már tudom, hogy egy anyának nincs lehetetlen, egy anya mindenre képes, az anyai ösztön, anyai szeretet és féltés a legóriásibb erőt tudja kifejteni, mert akkor semmi nem fontos, nincs más, megszűnik körülötte minden, egy számít csak, megmenteni azokat, akik a világon a legfontosabbak.
Ez a regény egyedülálló. Nem lehet úgy olvasni, mint a többi regényt. Egy-egy élethelyzetnél megáll az ember, átéli az adott eseményt, és ami a legfontosabb ÁTÉRZI az adott helyzetet. Ez ad ennek a könyvnek különleges, egyedülálló élményt. Sok-sok élményt veszít, aki nem olvassa el.
Köszönöm az élményt, amit ennek a könyvnek az olvasása jelentett számomra. Azonosulni tudtam vele, sőt egyes fejezetében a körülmények is megelevenedtek. A nagyszüleim is beleestek a kitelepítés viszontagságaiba. A családomból többen is dolgoztak a termelőszövetkezetben, sok-sok hasonlóság jelenik meg és ez közelebb hozza az eseményeket és az én saját emlékeimet. Csodálatosan van megfogalmazva a velünk élő környezet az élővilág és a természeti képek. Nagyra értékelem a könyv írójának az őszinteségét, hogy felvállalja az életét, amelyet áthat a szeretet és a szerelem kibontakozása, majd a végső búcsú keserűsége. Nagyszerű alkotás és sokat tanultam belőle. Gratulálok.
Kérem a Novum Publishing Kiadót, hogy ezt a könyvet filmesítse meg, írja meg a forgatókönyvet és készítsen filmet belőle. A kortörténet, a politikai helyzet ábrázolása, annak őszinte bemutatása tökéletes, teljesen lenyűgözött. Mindaz pedig ahogy az események megszemélyesednek, minden porcikámat áthatotta. Ott éreztem magam benne és mindent átéltem. Sok-sok tanulsággal szolgál. Csak elismerő szavakat tudok mondani. Nagy tehetség, aki így tud fogalmazni, könnyed, olvasmányos, érdekfeszítő. Lecke az életről, annak megpróbáltatásiról, a szépségéről, örömről, bánatról, szeretetről, ragaszkodásról, elmúlásról... és még fokozhatnám. Elképesztően gyönyörű megfogalmazások a természetről, az élő környezetről, az állatok életéről és az emberhez való kapcsolatukról. Ez a könyv megérdemli a filmvásznat, biztos siker! Köszönöm, hogy olvashattam és szeretném, ha filmen is láthatnám.
Már két 8-as van az életkoromban, de még jól látok és szeretek olvasni. Az olvasás tartja fitten a gondolkodásomat. Boldoggá tesz, hogy személyesen ismerhetem a könyv íróját, büszke vagyok rá. Művészien van megfogalmazva. Olyan, mint a zeneszerző, amikor megkomponál egy művet. Ez a könyv kompozíció, a könyv írója művész. Az, hogy valaki ország-világ előtt önmagát adja, és felvállalja mindenki előtt személyiségének lényegét, elismerésre méltó. Gratulálok hozzá és várom a folytatást.
Ezt a csodálatos regényt nem lehet átlagos formában olvasni. Minden fejezet elgondolkodtat. Szereplője vagyok. Ott élek a történetben én is. Fordulatos, teljesen a hatása alatt voltam végig, míg olvastam. Arra késztet, hogy ismét olvassam el. Egyedi mű, hasonlóval még nem találkoztam.
Nagyon olvasmányos, egyszerűen letehetetlen könyv. Minden percét élveztem. Az életrajzi történet egyfajta "időkapszula" is, amely az elmúlt évtizedek és napjaink társadalmi-politikai helyzetébe is betekintést enged - újra ébresztve adott esetben az ember saját élményeit, mindezek mellett pedig egyfajta éltrajzi tanmese is. Az író saját, "terelt" életútjának történései olyan érzelmeket és felismeréseket hívnak elő az olvasóból, ami segíthet önmagunk élettörténetének is áttekintésében és annak felismerésében, hogy mi az igazán fontos Életünkben. Szívesen olvasnám a folytatást is...
Csodálatos életrajzi könyv. Magával ragadja a történet az olvasót, izgalmas, fordulatos leírásokkal az élet viszontagságairól, örömökről, szeretetről, türelemről, egymás támogatásáról, az elmúlásról. Köszönöm, hogy bepillanthattam az Írónő és családja életébe, gondolataiba! Méltó emléket állított szeretett férjének. Gratulálok és további sikereket, jó egészséget kívánok!
A terelt életút a szeretet könyve.Miért tetszett nekem a könyv? Mert olyan szívet melengetően, nemes egyszerűséggel szól a körülöttünk lévő élővilágról, a család, a barátok iránti érzékeny szeretetről, az egymás iránti bizalomról és tiszteletről. Példát mutat, hogyan lehet az élet nagy szomorúságai után is megerősödve újra kezdeni. Tetszett a könyv, mert nagyon hasonló az értékrendünk. Köszönöm az élményt!
Bodó Erzsébet írása betekintést engedett családja történetébe,de egyben kortörténet is a közelmúlt, valamint napjaink küzdelmeibe. Lebilincselő olvasmány, nem lehetett letenni.... Gördülékeny, színes, érzelmet tükröző ,a családi összetartást,az édesanya kiemelten fontos szervező tevékenységét éreztem végig.A cselekményt átszövi az állatok szeretete,a róluk való gondoskodás.Mindenkinek ajánlom ezt a művet.
A kötetben érzékletesen elevenednek meg az emberi sorsok: sorstragédia, sorsszerűség, sorsdöntő, sorsfordító élethelyzetek, a sorsvetés, majd egy sorscsapás. Ha tömören kellene összefoglalni ezt a regényt, talán így tenném meg. Ezek után egy átlagolvasónak nem tűnik jó választásnak ez a könyv… Pedig mindezek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek: ha teheti, olvassa el feltétlenül!!! Nagyon megéri!Egy nagyon jó hangulatú irodalmi estnek lehetett szem- és fültanúja az a közel száz irodalombarát, aki ellátogatott a hatvani Ady Endre Könyvtárban május 19-én Bodó Erzsébet Terelt életút című könyvbemutatójára. Kezdésként rögtön egy dunántúli kis község környei életképével indult a beszélgetés, amely az 1950-es évek közepén egy költözni kényszerülő család sorstragédiájával folytatódott. Majd a káli termelőszövetkezet nyújtotta küzdelmes hétköznapok kálváriája, a sorsszerűség hozta társtalálás örömével vegyült, amelyről Erzsébet asszony nagyon érzékletesen vallott. És jön az új életkezdet, amelyet a bemutatón a szerző így jellemzett: „Mi voltunk Hatvan első hajléktalanjai.” És ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből két kezük megfeszített munkájával teremtették meg közös boldogságukat. Az élete nagy részében Hatvanban élő szerző, és férje, a köztiszteletnek örvendő Berényi Károly küzdelmes évtizedei sorra elevenednek meg a lapokon. A sorsfordulókban gazdag történések jóvoltából a figyelmes olvasó a Zagyva-parti kisváros mindennapjait is megismerheti ezáltal, betekintést kaphat a lokálpatrióta önkormányzati képviselőként is dolgozó férj politikai karrierjében. A bemutatón sorjáztak a kérdések, és jöttek a feleség megható, okos, érzelmes, visszaemlékező mondatai. Az itt-ott elcsukló, a meghatottságtól elszoruló szavak érzékletesen világították meg közös életük sorsvetéseit, amely azonban nem nélkülözte az isteni gondviselés vigyázó szeretetét. Mindezt nagyon jó dramaturgiai érzékkel itt-ott regényrészletek felolvasásával kiegészítve, Kutalik Márta értő tolmácsolásában. Majd egy orvosi műhiba következtében jött a sorstragédia, és a férj elkeseredett harca a betegséggel, amely több havi megfeszített küzdelem ellenére is gyógyíthatatlannak bizonyult. Mindez a magyar egészségügy látleleteként is bemutatva az orvosok elkötelezett gyógyító tevékenységét, az olykor embertelennek tűnő hivatali útvesztők sokaságát. Megdöbbentő erejű dokumentum egy család kálváriájáról, amely végülis sorscsapással végződik. Az est végén a moderátor Bacsa Tibor egy-egy kérdés erejéig az árván maradt két fiúgyermeknek is megadta a szót, akik szerint édesanyjuk e családregény megírásával méltó emléket állított édesapjuknak, és példaadó családi életüknek. Ezek után újra ajánlom mindenkinek: olvassa el a könyvet, nem fogja megbánni!!
Csodálatos spirituális olvasmány az élet viszontagságairól, örömökről, szeretetről, türelemről, egymás támogatásáról, méltóságteljes elmúlásról. Köszönöm, hogy bepillanthattam az írónő életébe, gondolataiba, nézőpontjaiba!
Ez az a könyv, amit szeretném, hogy ne legyen vége.Gyönyörű gondolatok a szerelemről, a boldogságról és az elmúlásról. Szép a lelke a szerzőnek.
Köszönöm, hogy elolvashattam!Egyszerűen nem lehet letenni, egy nap alatt elolvastam... Nincsenek rá szavak, mély nyomot hagyott bennem, csodálatos regény.
A szerző Környén született, én a környei Művelődési Ház munkatársa vagyok. Valamikor pár hónapja megcsörrent az intézmény telefonja, és egy nagyon kedves hang valahogy így fogalmazott: Bodó Erzsébet vagyok, szeretnék Önöknél könyvbemutatót tartani, és szeretném megtudni a lehetőségeket. A beszélgetést nem részletezem, tartott (szerintem) legalább 20 percig. És mintha az első pillanattól ismertem volna. Rendszeresen egyeztettünk, és természetesen a könyvét is elküldte a számomra. Épp akkor érkezett meg, amikor - ritka a munkánk mellett - a Kedvesemmel pár napos pihenésre indultunk. Nem volt kérdés, "jön velünk" :) És nem tudtam letenni... Erzsébet életrajzi regénye annyira őszinte, olyan gyönyörűek a jellemzései, a dialógusok, a leírások, a meglátásai, életérzése és megérzései, hogy egyszerűen magával ragadja az olvasót. Persze minden ember másként éli meg a történetet, Erzsébet történetét, de hiszem/tudom, hogy mindenki gazdagabbá válik tőle. És tegnap, 2023. május 12-én elérkezett a környei könyvbemutató, a személyes találkozás napja.És most meg kellett állnom az írásban egy sóhajra... Igen, mintha már régóta ismertem volna. És a könyvbemutatóra érkezők is (ha nem is ugyanezt), de hasonló érzést élhettek át. Volt jóleső mosoly, hangos nevetés, izgalmas véleményütköztetés... és bizony könnyek is... De azok is amolyan jólesőek, hogy végre kicsordulhattak... Hát ezért (is) született ez a könyv... emléket állítani, rámutatni egy átlagosnak talán nem nevezhető életút, átélt szerelem, szeretet, elmúlás, hullámok és völgyek kapcsán a magasabbrendűség létezésére, a gyász feldolgozására, arra, hogy az életünket bizony terelik... akkor is, amikor szemrehányóan az égre pillantunk: MIÉRT? Erzsébet tudja a választ és könyvében meg is fogalmazta... és szerencsések, akiket az égiek a könyvesboltok polcain, vagy az interneten a regényéhez terelnek...
Ez a könyv olyan, mint egy őszinte beszélgetés azzal, akire kíváncsi az ember, akiről mindent tudni szeretne. Izgalommal töltött el minden fordulat, vártam a következö történést. Miközben "hallgattam" a vallomástevő "beszélgetőpartnerem", a hátterben, párhuzamosan a saját életem eseményei is megelvenedtek, felvillantak emlékek, új értelmet nyerve. Megdöbbentő volt olvasás közben a felismerés, hogy mennyi jel, mennyi vigyázó figyelem kísért eddig is végig, mennyi áldásban volt már részem, csak nem tudatosult. Emellett elgondolkodtam, milyen felületesen is tudunk élni a mindennapokban, milyen nehezen állunk is meg "szétnézni" a lelkünkben. De nem így a könyv elbeszélője! Utat mutat a saját történetén keresztül, hogy figyeljünk, érezzünk, gondoljunk, szeressünk és engedjük el, aki már nem a miénk, akármilyen légüres tér marad, amit csak az emlékek fednek be időről időre vékonyan, nem elfedve a hiányt.
Ez a könyv, egy fantasztikus életrajzi utazás, amely elröpíti az olvasót múltba, jelenbe, jövőbe. Minden korosztálynak ajánlom, mert bárki tanulhat belőle. Lebilincselő írás. Én 3 nap alatt kiolvastam. Köszönöm az élményt.
Ez a könyv, egy fantasztikus életrajzi utazás, amely elröpíti az olvasót múltba, jelenbe, jövőbe. Minden korosztálynak ajánlom, mert bárki tanulhat belőle. Lebilincselő írás. Én 3 nap alatt kiolvastam. Köszönöm az élményt.
Bodó Erzsébet osztálytársam volt a Deva ezoterikus főiskolán. Nagyon kedves, érzelmes és fordulatos könyvet írt. Tetszett, ahogy beleszőtte az Isten hitet és az ezoteriát. Volt, hogy nem tudtam letenni a könyvet annyira izgalmas volt. Nekem nincs ilyen írói vénám így csak ennyit írok Mindenkinek ajánlom elolvasásra, főleg akik elvesztették szeretteiket.
Izgalmas, fordulatos, gazdag életutat ír le benne a szerző mely költői hasonlatokkal, képekkel tarkított. Számomra élvezetes olvasmány volt, a könyvet le nem tudtam tenni. Különösen megkapó volt számomra, hiszen személyes ismeretség fűz a könyv szerzőjéhez és kedves családjához, így a könyv minden sorát átéltem. A szerző írói vénája a könyv lapjain áthatnak ,gyönyörű leíró részek és hasonlatok vannak benne melyek számomra emlékezetesek. Mindenkinek jó szívvel, meleg szeretettel ajánlom aki az életrajzi regényeket kedveli .
Bodó Erzsébet személyes ismerősöm. Két gyermeke tanítójaként már akkor felfedeztem _ a mutatós külső mellett_ odaadását a gyermekei iránt, rendkívüli aktivitását, figyelmességét.A 2022-ben kiadott könyvéből tejes kép tárult elém jelleméről és életútjáról. Miért volt rám nagy hatással az alkotás ?-Egy korosztályba tartozunk, életének szakaszai az enyémmel hasonlóak.-Egyszerű családból indulva lett diplomás, tevékeny ember / ez is hasonlóság /-Hűsége és odaadása a szülei, férje és a fiai iránt kiemelkedő.-Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen közel áll a természethez, az állatokhoz.-Példaértékű a család tudatos gyarapodása az alapoktól napjainkig gazdasági és szellemi téren egyaránt.-Férjével együtt Erzsike is részt vett a városi és a munkahelyi politikai életben.Hiszen a 20. század szülötteként úgy éreztük, hogy a diplománk tettekre kötelez. -Köszönöm, hogy az ezotéria világába is betekinthettem.-Legnagyobb hatással a 14. fejezettől az írás végéig tartó rész volt rám. Ezek az oldalak könnyeket is csaltak a szemembe. Nehéz volt elképzelni , hogy az erős, daliás Károly, hogyan vált kiszolgáltatott beteggé. Szomorú az a tortúra amelyen keresztülmentek. A diagnózis hibája, műtétek, kezelések, a gyógyszerre várás, a gyógyszerhiány, vagy épp a mellékhatások, majd végül a leépülés. Elismerésre méltó az a törődés, amit Erzsike és fiai nyújtottak az ápolás során.Ismerős az a a gondolat: hihetetlen, hogy ez velünk történik. Nekünk együtt élnünk kell!Csak könnyezve lehetett olvasni, hogy mégis bekövetkezett a vég, majd az elengedés. Mindig csodáltam, hogy képesek az írók az emlékeket, adatokat, adalékokat összerendezni.Erzsike ezt " írói módon " megoldotta. Hatásos írói eszközökkel : hasonlatok, megszemélyesítések, jelzők, párbeszédek, idézetek sokaságával írta meg alkotását.Ez az életrajzi témájú könyv igazolta azt, amit tudtunk Erzsikéről, hogy őszinte, tudatos, okos, akaraterős, hűséges, szeretettel teli, s a mai napig igényes és tettre kész. Méltó emléket állított a férjének.+Szeretettel gratulálok és további sikereket kívánok Neki.
A szerelem, a szeretet áll a könyv középpontjában.A költői hasonlat az előszó első soraiban meghatározza az olvasó irányát a könyv további soraihoz. Itt ismerjük meg az írónő egyéniségét, hitét, gondolkodásmódját. Már itt beenged Bennünket a titkaiba, a benső énjébe.Őszinte, kendőzetlen, szemléletes leírása a múltnak. Azt a történelmi időt az érti meg igazán, aki akkor szintén élt.A szüleinek is nagy tisztelettel állít emléket. Szívszorító érzés, ahogy az édesanyjáról ír. A szavakba nem öntött anyai szeretet és gondoskodás, a "csendes példa", amiből egykisgyerek tanul és táplálkozik.A leíró részek szépsége, a mély gondolatok sokasága, a kifejező eszközök sokszínűsége hatja át a művet.Csupa érzés, csupa gondolat, amit csak az tud megfogalmazni, aki harmóniában van önmagával és a világgal. Az olvasót pedig gondolkodásra sarkallja.Az egész könyvet körbe fonja a szeretet érzése. A nehézségeket is elviselhetővé teszi, ha van kibe kapaszkodni, van támasz, van aki a hétköznapokat is beragyogja, van egy társ.Erzsike ezt az igaz párját találta meg a férjében, akivel szeretetben, megértésben éltek és nevelték gyerekeiket. A könyv soraiban folyamatosan visszatér a felejthetetlen férj.Az ő sokoldalúsága, határozottsága, gondoskodása. Ők olyan lelkitársak voltak, ami nem minden embernek adatik meg.Ez a végtelen szeretet jelenik meg a könyv következő soraiban, mintegy emléket állítva: "Nekem valódi gyémánt, a mindent elsöprő ragyogás, amely szilárd keménységgel bírt, ez az igazi boldogság megadatott, a férjem lelkének tündöklő gyémántjaiban, a két ragyogó szemének csillogásában, irántam érzett szeretetében, szilárd és megtörhetetlen szerelmének valódiságában."Az a mély tisztelet, szeretet, türelem, amivel átfonták egymást a "visszafordíthatatlanban" példa értékű. Ahogy egymásba kapaszkodva hittek a gyógyulásban. Az élet már csak ilyen hol ad, hol elvesz.Károly nemcsak jó férj, de fiú gyerekeit szerető, terelgető Apuka is volt Példamutató életével, cselekedeteivel, gondolkodásmódjával meghatározó lesz egész életükben.Kívánom, hogy az írónő további életét ragyogja be az emlékek sokasága, amit együtt megéltek és amit a szívébe zárt.Egy életrajzi regénytől elvárjuk az őszinteséget, a hitvallást és azt, hogy az író érdeklődését folyamatosan tartsa fenn. Nos, aki ezt a regényt elolvasta, mindezt megkapta érzelemmel és mély gondolatokkal "fűszerezve".Köszönöm, hogy részese lehettem!
Aki ezt a könyvet elolvassa és nem érti meg, annak nem szép a lelke.
Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodálatos élettörténetnek. Egy kendőzetlenül őszinte, hiteles önvallomás. Minden színes, minden él, minden esemény úgy pereg le előttem, mintha én is ott lennék. A könyvet számomra egyedivé teszi, hogy a keserű és boldog valóság elbeszélő sorait feloldják a természet meseszép leíró képei, váltakozva ismeretterjesztő epizódokkal.Különös és magasztos érzést váltottak ki bennem, az Ezotériát megjelenítő gondolatok, mivel magam is fogékony vagyok az Univerzum bizonyos üzeneteinek észlelésére.Könnyek között azonosultam az elém tárult örömteli és fájdalmas emlékekkel. Gazdag érzelemvilága és a határtalanul áradó szeretet felemelő érzéssel töltött el mindvégig. Szívből köszönöm!
Amikor kezembe vettem a könyvet, nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni. Annyira lekötöttek a gyermekkortól indított életrajzi események, hogy nem tudtam letenni. Az egész könyv az emberi szeretet gyönyörű példája. Egy-egy fejezetet egymás után kétszer is elolvastam annyira megható volt a jövőbe mutató gondolataival. Sokan megirigyelhetik a stílusát és a megfogalmazást a szívbemarkoló történetekről. Akaratlanul is elérzékenyültem az én drága Barátnőm élettörténetén. Örülök, hogy a Jóisten megadta, hogy elolvashattam. Reményt ad és bizakodást a saját életemben is.
Nagyon sok életrajzi könyvet olvastam már, a Terelt Életút azok közé tartozik, amit nem lehet letenni. Nyelvezete gördülékeny, nagyon szép gondolatokat könnyen értelmezhetően fogalmaz meg. Nevelő hatása van, hogy a szerelmet az élet végéig hogyan lehet megőrizni. Nagyon szépen érzékelteti a szülők és gyermekeik kapcsolatát. Az édesanya fogja össze a családot, gondoskodásával, szeretetével. A szeretet, tisztelet, megbecsülés az egymással való törődés hűen tükröződik a könyvben.
Annyira érdekfeszítő, hogy nem lehet abbahagyni az olvasást.Számomra sok tanulsággal is szolgált. Az ember semmilyen körülmények között ne adja fel a méltóságát.Senkitől ne tűrje el a megaláztatást. Fordulatos, eseménydús, rendkívül összetett cselekményekkel gazdagítja az olvasó érzelemvilágát.
Egy ismerőstől kaptam a könyvet. Nem bírtam letenni. Már kifolynak a szemeim, de annyira érdekelt, hogy mi fog történni. Nem is értem, hogy tud ilyen szavakat használni? Nagyon megérintett, a hatása alatt vagyok még most is. Annyira érzelemdús, annyira együtt tudok vele érezni.
A regény főhőse, egyben a történet mesélője, saját megtörtént életeseményein keresztül tár elénk egy egyedi világot.Gördülékeny, színes, olvasmányos, részletgazdag. Az adott történelmi kor is szépen ábrázolódik. Szinte letehetetlenül magával ragadja a történet az olvasót, izgalmas, fordulatos leírásokkal, látványos képi megfogalmazásokkal, érzelmi kifejezésekkel.Nagyon jó jellemrajzok körvonalazódnak és nagyon jó a korrajz is. Jelentőségteljesen illusztrálja az élet magasabbrendűségének megelevenedését, amely az emberi elme által felfoghatatlan rejtélyek megtapasztalásán alapul. A műben szemléletesen, érzelemdúsan rajzolódnak ki a lelki folyamatok: szeretet, kötődés, reménytelen ragaszkodás, majd a gyötrelmes elszakadás. Ahogy a cselekmény a végkifejlet felé tart, sokat sejtető gondolatokkal kapcsolja össze az élet történéseit. Nagyon egyedi a gondolatvezetés, ettől annyira lebilincselő.
Ez is tetszhet Önnek :
