A hetedik világ

A hetedik világ

Steven P. Robert



Formátum: 13,5 X 21,5 cm
Oldalszám: 64
ISBN: 978-3-99131-693-0
Megjelenés időpontja: 2022-11-09
Kalandos, fordulatos ifjúsági regény, mely térben és időben utazva ígér kalandokat és humort az olvasóknak.
A történet egy fantáziavilágban játszódik, ahol az emberi tudomány felfedezte a világok közti átjárót. Zack, a gimnazista fiú és barátai a családi titok kiderülése után nagy kalandra indulnak a különböző világok népeihez. Rengeteg veszély és kihívás vár rájuk, ami próbára teszi barátságukat és kitartásukat is. A gonosz „gyűjtők” elleni harcukban minden világ egy új kaland, ahol új barátokat találnak.



I.
Kezdetek

A nap fénye tüzesen világította meg a városka ablakait, néha egy-egy kósza szélfuvallat kapott bele a fák leveleibe. Az emberek, mint apró hangyák a boly körül, siettek a dolgukra. A város nyüzsgését szirénák vijjogása és néhány utcai árus kiáltozása tette teljessé.
Semmi nem ronthatta el ezt a szép nyári napot. Így volt ezzel Zack is, aki a gimnázium utolsó napjára igyekezett legjobb barátjával, Kevinnel. Zack a mai napig imádta a város minden egyes utcáját – a taxisok morgó, ám borravalóért cserébe igen kedves megszólalásait; a város parkjának illatát, mely a nyári évszakban volt a legbódítóbb; a szobrokon pihenő galambokat, melyeket kiskorában előszeretettel lövöldözött csúzlival, eljátszva, hogy gonosz szörnyetegek.
Mindig vidáman indult útnak, de ma Zacken hirtelen egy érzés lett úrrá: mintha valaki figyelné. A házuktól kezdve nem hagyta nyugodni a dolog. Megállt, hátranézett, majd folytatta útját. Kevin furcsállta a dolgot, de ismerte a fiút már régóta, s tudta, hogy néha el tud kalandozni. Zack ismét hátranézett, és végül meg is látta. Egy idegen állt az út túloldalán, és őt figyelte. A fiú csak nézte az idegent és azon gondolkozott, vajon miért érzi azt, hogy őt tartja szemmel.
Az ismeretlen egy már idősödő alak volt, fején fekete kalap, hosszú ballonkabátjából, ami látott már jobb napokat is, épp csak a feje látszott ki, ahogy cigarettáját szívta. Zack nem is tudta elképzelni, hogy nem lehet melege, végtére is nyár volt. Az idegen észrevette a fiú kutató tekintetét és továbbment, de Zacket elkapta egy érzés: mintha már látta volna valahol.
– Mi a terved a nyárra, haver? – kérdezte Kevin, oldalba lökve a fiút, akin látszódott, hogy kissé elgondolkozott.
– Tessék, mit mondasz? – kérdezett vissza barátja, mint akit hirtelen ébresztettek álmából.
– Mit tervezel a nyárra? Mi van veled, tesó? Nagyon szétszórt vagy, vidulj már fel, ma van a szülinapod. Figyelj, te meg én ma este elmegyünk bulizni egy jót. Na, mit szólsz?
– Jól van, benne vagyok – vigyorodott el Zack, ahogy továbbindultak.
Néha-néha azért még hátrapillantott, de az idegen eltűnt.
A gimihez érve egy hang szólalt meg a hátuk mögött. Mary hangja volt, egy hosszú fekete hajú, zöld szemű lányé, aki a fiúk osztálytársa volt. Sietve lépkedett Zackék után. Mikor utolérte őket, megszólalt:
– Hello, srácok! Nem hiszitek majd el, mi történt.
– Nem is hiszem, milyen szép vagy ma reggel! – szólalt meg Kevin, de a lány nem vette jó néven tőle a bókot.
– Ezt most hagyjuk! – reagált Mary, és belekezdett:
– Képzeljétek, megyek Párizsba a nyáron, ma kaptam meg a repülőjegyeket a szüleimtől – mesélte lelkesen a lány, de Zack az utca túloldalát kémlelte, mert újra felbukkant az idegen. Csak állt, és nézte őket.
– Zack, nincs kedved elkísérni? – kérdezte Mary, de a fiú nem felelt, csak nézett maga elé.
– Zack, hahó, itt vagy?
– Bocsássatok meg! – szakította félbe barátját, és elindult az idegen felé.
Mary kérdően nézett Kevinre
– Rám ne nézz, egész nap ilyen volt. Gyere, menjünk, majd jön.
Azzal bementek a suliba. A fiú épp átkelt volna az úton, hogy kérdőre vonja a férfit, miért követi, amikor egy iskolabusz állta útját, és mire a busz továbbhajtott, az idegen eltűnt.
Az első órára pont vissza is tudott érni. Leült a padjába, és barátja rögtön kérdőre vonta.
– Mi van veled, haver? Egész nap olyan furcsa vagy.
– Én sem tudom. Úgy érzem, mintha figyelne valaki. Reggel, ahogy elindultam otthonról, és útközben, mikor a kávéháznál álltunk, és most is, ahogy a kapuban Maryvel beszéltünk, egy kalapos alak… nem tudom, para az egész.
Kevin csak nézet a fiúra és elmosolyodott.
– Rémeket látsz, haver, és ha ezzel akartad Maryt lerázni, jobb mesét találj ki neki, mert eléggé megharagudott rád.
– Igen, biztos igazad van, rémeket láttok, de Maryt nem akartam lerázni, egyszerűen nem szeretném elsietni a dolgokat, ennyi.
– Figyi, ha akarod, majd én beszélek vele, értek hozzá – szólt Kevin, aki minden lányt fel akart már szedni a suliban, de egyiket sem sikerült.
– Ahogy akarod, de előre szólok, hogy okosan; Mary nem olyan, mint a többi lány: okosabb náluk – szolt a fiú, és teljesen belepirult a beszédbe. Közben elgondolkozott azon, milyen jó is lenne Maryvel kettesben Párizsban.
– Persze, csak barátok, értem én. Tudod, kinek meséld ezt be! A legjobb haverok vagyunk, ovi óta ismerlek már, látom, mi folyik itt.
– Miért, mi folyik itt?
– Az, hogy nem mersz lépni a csajnál, és inkább kerülöd. Látom én. Ezzel nem mész semmire, hidd el, tudom, tapasztaltam – dőlt hátra Kevin flegmán, és kezét a nyaka köré kulcsolta, mint aki büszke magára.
A beszélgetésnek a csengő vetett véget, de Zack még a cuccait pakolva odaszólt barátjának:
– Nézd, gondolj, amit akarsz, de nekem most mennem kell. De azt tudnod kell, ha megbántod Maryt, velem gyűlik meg a bajod.
– Jaj, de félek! – szólalt meg Kevin nevetve.
Ezután Zack kiviharzott a teremből, de ahogy kilépett az ajtón, a folyosón már Mary várta.
– Hallottam, mit beszéltetek Kevinnel rólam. Kicsit hangosra sikerült a szónoklatod.
A fiú hirtelen elvörösödött és egy szót sem bírt szólni, de a lány folytatta:
– Csak annyit akartam mondani, hogy köszi, Kevin egy barom, ezt mindenki tudja, de te más vagy, összefuthatnánk valamikor.
– Igen… izé… jó lenne, persze – zavarodott bele a beszédbe a fiú.
– Akkor ma délután, a kávéházban?
– Neked jó… akarom mondani, nekem jó. Persze, ott leszek.
– Vicces vagy. Akkor négykor találkozunk. Szia.
– Persze, négykor. Oké, ott leszek. Szia.
– Ja, és boldog szülinapot! – szólt vissza a lány, ahogy távolodott a folyosón.
– Neked is. Akarom mondani, köszi.
– Basszus, még jó, hogy ezt más nem látta! – csapta fejét a falhoz Zack.
– Kivéve engem – szólalt meg egy ismeretlen hang a folyosó végéről. Zack hirtelen megfordult – a kalapos idegen ált előtte.
– Elég csinos a barátnőd, Zack.
– Ki maga? Hogy jutott be ide? Mit akar tőlem? És honnan tudja a nevemet? – kérdezte riadtan a fiú.
– Nyugi! Egyszerre egyet kérdezz, és lélegezz, nem foglak megenni – válaszolt higgadtan az idegen.
A fiú mély levegőt vett. Valami furcsa okból egyáltalán nem tartott az ismeretlentől.
– Ki maga?
– Sok néven ismernek, de valójában Dáriusz vagyok, édesanyád bátyja. Rég láttalak, öcsi.
– Hazudik! Anyának nincs bátyja.
Ahogy ezt kimondta, az alak hirtelen köddé vált.
– Zack, nem jössz? – szólalt meg Kevin, kilépve a teremből.
– De, persze, megyek.
– Kivel beszéltél?
– Fogalmam sincs.
– Egyedül vagyunk a folyosón. Gyere már, elkésünk.
– Várj, te nem láttad azt az alakot, aki egész nap követett?
– Nem láttam senkit, szerintem túl sok filmet nézel.
– Igen, lehet – igazította meg vállán a táskát a fiú, és elindultak órára. De ahogy lépett volna egyet, a lába megakadt egy papírdarabban.
A papíron ez ált: „Ha meg akarod tudni, ki is vagy, ezt a levelet add oda édesanyádnak”. Zack zsebre tette a cetlit és továbbment.
A nap végén Zack alig várta, hogy hazaérjen. Belépve az ajtón hirtelen hangos kiabálás fogadta:
– Boldog szülinapot!
A nappaliban mindenhol lufik és szalagok, a párkányon pedig egy felirat: „Boldog tizenhatodik szülinapot, Zack!”.
Zack csak nézett, mert a fele társaságot nem ismerte, de örült, hogy gondoltak rá. Lerakta a táskát. Édesanyja átölelte, puszit adott a homlokára, majd a fülébe súgta:
– Beszélnünk kell.
A fiú meglepődve nézett édesanyjára, de ő csak annyit mondott: „ne most”, és körbepillantott.
– Majd a buli után.
Be sem bírta fejezni a mondatot, már körbevette az ünnepi társaság. A fiú nem tudta magát jól érezni; egész idő alatt Dáriusz járt a fejében, és az édesanyja reakciója, mikor belépett. A gondolatai cikáztak. Ki az az alak? Tényleg igazat mondott? Ahogy így töprengett, hirtelen csengettek. Zack ajtót nyitott, és Mary ált előtte, egy doboz csokit szorongatva kezében.
– Szia, hát te? – kérdezte meglepetten a fiú.
– Szia. Láttam, milyen zavart voltál reggel, gondoltam, megnézlek, minden rendben van-e veled.
– Rendes vagy. Nem akarsz bejönni?
A lány elindult befelé, de hirtelen megjelent a fiú anyja.
– Zack, vendégeket hívtál?
– Anya, ő itt Mary.
– Szia, Mary, a nevem Nataly Gray, Zack édesanyja vagyok.
– Üdv, Mrs. Gray. Mary vagyok.
– Kerülj beljebb, mindjárt vágjuk a tortát. Zack a családjával tölti a napot.
– Nem, köszönöm, úgyis mennem kell, csak ezt szeretem volna átadni nyújtotta barátjának a csokit. – Négykor találkozunk. Szia, Zack, viszlát, Mrs. Gray.
A lány elsétált. Zack, miközben csukta be az ajtót, édesanyjához fordult.
– Mi volt ez az egész? Az én barátaim közül senki nem jött el, kivéve Maryt, de őt is elüldözted.
– Mióta ismered? – kérdezte Nataly zaklatottan.
– Osztálytársam, de csak ma beszéltünk igazából.
– Hova mentetek volna ma négykor?
– Csak a kávézóba. Mi a baj, anya?
Nataly kapkodva vette elő a kést a fiókból.
– Semmi. Vágjuk fel a tortát – indult el a süteménnyel a nappali felé.
– Miért nem tudod elmondani, mi folyik itt? Először az az idegen az utcán, most meg ez.
Ahogy ezt meghallotta édesanyja, hirtelen elejtette a tortát és a kést, majd remegő hangon kérdezte:
– Mi féle idegen?
– A suliban beszéltem vele. Azt mondta, te ismered, és hogy adjam át ezt. Csak egy szöveg van rajta, hogy ha meg akarom tudni, ki vagyok, adjam ezt oda neked. Átnyújtotta a papírt édesanyjának, aki lázasan kutatni kezdett a fiókban.
– Anya, mit csinálsz?
– Egy lámpát keresek.
– De hisz’ világos van!
– Ez egy különleges lámpa, amivel rejtett üzeneteket is lehet látni.
– FBI-os vagy? – kérdezte Zack kissé megzavarodva.
– Bárcsak az lennék! Megvan – szólalt meg, és egy kopott, zseblámpához hasonlító dolgot vett ki a fiókból. – Fogd ezt a lámpát és menj fel a szobádba. Én is azonnal megyek, csak elküldöm a vendégeket.
– Miért, mi a baj?
– Csináld, amit mondtam! – ripakodott rá édesanyja. Fia furcsállta a dolgot, mert Natalynál nyugodtabb embert nem ismert, de nem firtatta a dolgot, felment.
A szobájába lépve elővette a papírt, és a lápmpával rávilágított.
A szöveg hirtelen megváltozott: a betűk ide-oda cikáztak a papíron, végül a következő szöveg jelent meg:
„Nataly, ha ezt olvasod, akkor rád találtam, de sajnos nem csak én. A negyedik világ elbukott; akik megmaradtak, szétszéledtek a világokban. Nincs sok időnk, itt vannak. Miner drive 24.”
– El akartam mondani – szólalt meg édesanyja az ajtóból –, de nem így.
A fiú kérdően nézett anyjára.
– Micsodát?
– Te nem ebben a világban születtél.
– Hülyéskedsz! – ugrott fel a fiú, és idegesen mászkálni kezdett. – Ha hatévesen ezt mondod nekem, még elhiszem és szaladok kihúzni a kardot a kőből, de már eléggé kinőtem ebből, nem gondolod?
– Ülj le, Zack!
Nataly mély levegőt vett, és elkezdett mesélni:
– Az alak, akit láttál, a bátyám, Dáriusz. Úgy egyéves körül lehettél, mikor kimenekített minket a negyedik világból.
– Negyedik világ?
– Igen, több Föld létezik. Tudomásunk szerint hat, mi csak világoknak hívjuk őket.
– Szóval a párhuzamosuniverzum-teória igaz?
– Ebben a világban így nevezik, de leegyszerűsítve igen, igaz.
– De ahhoz kell egy átjáró is, nem?
– Jaj, fiam, hagyd, hogy végigmondjam! Ez nem a Csillagkapu.
– Folytasd!
– Szóval régen még nyitott volt a világok közti kapu, bárki szabadon mehetett-jöhetett kedve szerint. De az emberek világa hirtelen félni kezdett más világok lényeitől, ezért üldözni kezdték őket. A világok tanácsa ezek után az Őrzőket bízta meg a kulcsok őrzésével, és minden világból kiválasztottak néhány kivételes embert, akik vigyáztak rá. Ezek voltak a mi őseink. A bátyám, Dáriusz, a mai napig őrzi, és most eljött az idő, hogy továbbadja.
– És kinek? Nekem?
– Úgy tartja a régi szokás, hogy a legközelebb álló fiú utód a 16-odik születésnapján kapja meg a könyvet.
– Milyen könyvet?
– A tudás könyvét. Minden valaha élt és máig is élő őrző neve szerepel benne.
– Akkor adja valaki másnak! Azt mondtad, hat világ van… csak talál másvalakit.
– Az e világi őrzőket évekkel ezelőtt irtották ki. Most, ahogy olvastad, a negyedik világ elbukott, ami azt jelenti, hogy a családunkból már csak hárman vagyunk.
– De miért épen én?
– Te vagy a család utolsó élő férfi tagja Dáriuszon kívül, aki most töltötte be a tizenhatot.
– Szóval igaz – rökönyödött meg a fiú, és leült az ágyra. Kezeit arcára szorítva próbálta feldolgozni a hallottakat.
– Dáriusz elmondja a többit. Gyere, induljunk.
– Hová?
– Miner drive 24. Ott rejtőzik a bátyám, és ha megadta a helyet, nyilván nyomós oka volt rá, hogy nem jött ide személyesen. Több mint valószínű, hogy követték.
– De kik?
– A gyűjtők.
– Kik? – nézett a fiú csodálkozva.
– Azok, akik évek óta ki akarják irtani a családokat.
– Várj, most ezt te komolyan gondolod? Évek óta nem beszéltél vele, és most első szóra odamegyünk? Mi van, ha már ő is átállt a sötét oldalra?
– Most komolyan… még egy filmes utalás, és én viszlek el a gyűjtőknek.
– Oké, befogtam – nevetett a fiú, miközben elindultak kifelé a házból.
5 Csillagok
Jó könyv - 18.10.2023

Nagyon tetszett fordulatos jó kis történet

Ez is tetszhet Önnek :

A hetedik világ

Schné Anna

Szürke Gyémánt

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők