Moonfall krónikák

Moonfall krónikák

A Dzsinn, a Tündér és a Mágus meséi

Gregory B.



Formátum: 13,5 * 21,5 cm
Oldalszám: 578
ISBN: 978-3-99131-540-7
Megjelenés időpontja: 2022-10-04
Kalandos és fordulatokban gazdag mágikus utazás egy olyan világba, ahol minden lehetséges.
Köszönet

Skylar legnagyobb rajongójának
és legjobb barátomnak: Szilvinek
Külön bejáratú művésznőmnek: Patriciának
Az egyetlen valódi Tündérnek,
akit valaha mellém sodort a Sors: Annának
És külön köszönet a Merengőnek,
hogy otthont biztosított történeteimnek,
és elindított egy ilyen csodálatos úton.



Prológus
Sötét múlt

Az emberek és a varázslények világa az idők kezdete óta párhuzamosan létezett egymás mellett. A mágiával megáldott teremtmények a homályban meghúzódva tartották egyensúlyban az idő, a mágia és az évszakok áramlását, hogy a két oldal zavartalanul alakíthassa saját sorsát. Az emberek tudatlanságban tartása elengedhetetlen feltétel volt a varázsvilág békéjének megőrzéséhez, csakis így lehetett megakadályozni, hogy a varázstalanok beleüssék orrukat a mágikus népség ügyes-bajos dolgaiba.
Ugyan egyik oldal sem volt zavargásoktól mentes, a varázsvilágnak mégis sikerült megoldania konfliktusait az emberek veszélyeztetése nélkül. Úgy tűnt, képesek rá, hogy egymás mellett létezzenek.
A béke fenntartásának érdekében megalakult a Varázslények Tanácsa. A szervezet felügyelte a két világ közötti harmónia zavartalanságát, ők hoztak döntéseket a legfontosabb kérdésekben.
Az egyensúly évezredeken át kitartott, úgy tűnt, a harmónia megbonthatatlan. Valami okból kifolyólag azonban varázslények egy maroknyi csapata sorsfordító elhatározásra jutott. Szabadság és egyenjogúság reményében fellázadtak a rejtőzködni kénytelen lények, felfedték létezésüket az emberiség előtt.
Hatalmas felfordulás kerekedett, a világ arculata száznyolcvan fokos fordulatot vett. Az emberiség hite megrendült, miután nyilvánosságra került a természetfeletti lények létezése; rá kellett döbbenniük, hogy mi igenis szerves részei vagyunk egy olyan világnak, aminek ők csak töredékét ismerték.
Az emberek ellenségként kezeltek minket. Kitaszítottak bennünket, úgy bántak velünk, mint valami halálos kórt hordozó, nyomorult állattal. Képtelenek voltak elfogadni, hogy mi nem barbárok, vérszomjas fenevadak vagyunk, hanem érző, értelmes teremtmények.
A varázstalan népség ultimátumot adott nekünk: alárendeljük magunkat akaratuknak, vagy egytől egyig eltörölnek minket a föld színéről.
A Varázslények Tanácsa sértőnek érezte az emberek által diktált procedúrát, ezért ellenálltak a fenyegetésnek. A Tanács eltörölt minden, az emberek lemészárlását korlátozó törvényt, szabad utat adva a legkegyetlenebb fajoknak is.
A két oldal között háború robbant ki. A kezdetekben úgy tűnt, a mágikus lények fölényben vannak a varázstalanokkal szemben, ám az emberek leleményességük révén hamar rájöttek, miként tudják hatástalanítani a mágiát. Harci gépeiket mozgósítva szinte leradírozták az ellenséget a föld színéről. Nem sokon múlott, hogy a varázslényeknek örökre befellegezzen. Egyetlen esélyük a túlélésre az volt, hogy az emberszerű lények segítségéért könyörögtek. A behemót szörnyek apró, ostoba agyukkal azonban belátták, ha megtagadják tőlük a segítséget, ők maguk is halálra ítéltetnek.
A varázslények újult erővel rohamozták meg az emberiség seregeit, oldalukon a rettenthetetlen monstrumokkal.
Már-már úgy látszott, véget érhet a kegyetlen, felesleges áldozatokat követelő háború, ám az emberek ráleltek egy olyan fegyverre, amire a varázslények nem voltak felkészülve.
Ekkor lépett elő a Varázslények Tanácsának öt tagja, akik tüntetően elfordultak a háború elől és felajánlottak egy alkut, mely lehetővé tette, hogy – szinte minden tekintetben különböző – népeink együtt birtokolhassák az ősi föld addigra romossá vált maradékát.
Az alku nem volt más, mint egy szerződés, melyet minden varázzsal és varázzsal nem rendelkezőnek alá kellett írnia, hogy érvénybe léphessen. A megállapodás szerint az országvezetőknek és a tanácstagoknak mind áldozatot kellett felmutatniuk, hogy tudassák a világgal: döntésüket nem vették félvállról, beleegyezésükkel hozzájárulnak a világbéke megteremtéséhez, és készen állnak egy közös jövő felépítésére. Az áldozat nem volt más, mint elsőszülött gyermekük élete, amely magában hordozza felmenői vérét és tudását.
Az áldozat elképzelhetetlenül nagy volt. Olyan döntés elé állították a vezetőket, amely meghatározta egész további életüket. A békeszerződést végül kivétel nélkül minden vezér aláírta, és ezáltal beköszöntött a zavargásoktól korántsem mentes békeidőszak.
A Varázslények Tanácsa szörnyű megtorlással viszonozta az áruló, létezésüket felfedő mágikus teremtmények tettét. A varázstársadalom törvényei szerint nyilvános kivégzéssel jutalmazták hűtlenségüket.
A Varázslények Tanácsa visszaszorította a vérszomjas lényeket és szigorú törvényeket léptetett érvénybe, hogy megóvják a labilis egyensúlyt a két oldal között. A mágikus világban feszültség kerekedett a Tanács intézkedései nyomán.
Az emberek sokáig képtelenek voltak megbékélni a hirtelen jött változásokkal. Ellenségesen viszonyultak a varázslényekhez, akiknek jelenléte ellenszenvet és agressziót váltott ki a varázstalan népből.
Szerencsére a békeszerződéssel együtt jó dolgok is érkeztek.
A varázslényeknek nem kellett többé nyomorúságos körülmények között tengődniük. Végre szabadon, bujkálás nélkül élhették életüket.
A béke megőrzése érdekében a Varázslények Tanácsa az emberekkel összefogva belekezdett a varázslényeknek a társadalomba való integrálásába. Egyenlő jogokat és bánásmódot kaptak, házhoz és birtokokhoz jutottak, gondoskodtak utódaik megfelelő iskoláztatásáról.
A mágikus lények hamarosan szerves részeivé váltak az emberek hétköznapjainak.
A természetfeletti erővel megáldott szerzetek varázsaikat felhasználva hatalmasak és gazdagok lettek. A Tündérek a világ első számú ékkőkereskedőivé léptek elő, míg a Mágusok egyetlen pálcasuhintással kezelték a varázstalan nép nyavalyáit. A Szellemek egyre több teret hódítottak meg a filmiparban, munkásságuk révén a horroripar ismét felvirágzott. A Sellők is előmerészkedtek tengereik mélyéről, külső tulajdonságaik különösen vonzóvá tették őket az emberi faj egyedei számára. Szépségük, bájuk, és a vizek mélyéről magukkal hozott tudásuk együttesen feljuttatta őket a csúcsra. Manapság nincs már olyan nő a világon, aki ne a Sellők által előállított szépségápolószereket használná, vagy ne arról áhítozna, hogy bár lenne ő is oly tökéletes, mint egy pikkelyes lábú.

Az emberek a varázslények számára túlságosan is befolyásolható népségnek bizonyultak. Elég volt egy Képzeletbeli barát, annak mosolygós, barátságos „jaj, de cuki” tekintete, és máris hittek mindenféle jónak beállított maszlagban, közben pedig még azt sem vették észre, ha a hátuk mögött a kedves, szeretetre méltó agyszüleményeik mágikus kifőzdét vezettek az alagsorban.
Szánalmas. Ugyanakkor vicces is.
No, de ha már varázslényekről esett szó, hadd említsem meg jómagamat, és fajom nem túl népes garmadáját, a Dzsinneket.
Mi, Dzsinnek trükkjeinkkel hódítottuk meg a világot. Az illúzió általi alakváltó képességünkkel, másodperc alatti elillanásunkkal, és a hopp, egy nyúl a kalapból trükkel szinte azonnal lehengereltük a varázstalan népet. A megannyi mágiát használó népség közül mi voltunk a legszembetűnőbbek kék bőrünkkel és rémesen gyáva természetünkkel. Ijessz meg egy Dzsinnt, és máris hűlt helyét találod csak.
Mindezen változásokkal együtt, amik a békeszerződést követték, a világ szinte mit sem változott.
Mindössze annyi különbséget lehet fellelni, hogy a környéken kicsivel megszaporodott a halálesetek száma. És persze a világ minden pontján. Az efféle incidenseket a Mágikus Rendőrség egy idő után saját megnevezésekkel kezdte illetni. Innen erednek az olyan kifejezések, mint például a kiszipolyozottak, akik Vérszívók áldozatává váltak, vagy a szétszórtak, akik… nos, itt-ott elhagytak egynéhány végtagot.
Az embereknek meg kellett tanulniuk nem szívózni a varászlényekkel. Bármennyire is törekedtek rá vezetőink, hogy békét teremtsenek, a népek közötti ellentétek továbbra is megmaradtak.
Mindezen apró kellemetlenséggel együtt az élet klassznak bizonyult. Szerettem kitűnni a tömegből, élveztem a rám irányuló tekinteteket. Kék bőröm különlegessé tett. Ugyan a családomat nem verte fel a pénz, de sosem szenvedtünk hiányt semmiben. A Dzsinnek tanácsosa egy jólelkű férfi volt, aki önzetlenül támogatta a nélkülöző családokat. Fajunk sokszáz év után először ismét jólétben élhetett.
Itt érkezik el a történet egészen hozzám. Megvolt mindenem az életben, semmiben sem szenvedtem hiányt, én mégis megszállottan kerestem a bajt. Imádtam borsot törni mások orra alá, lételemem volt a zűrzavar. Így kezdődött az az időszak is, ami egy hangyányit felforgatta az életemet.
A világ háta mögött hatalmas erők kezdtek munkálkodni, hogy felforgassák a békét és homályba taszítsák a mágikus egyensúlyt, ami védelmezett bennünket.
Akkor sajnos még nem tudtam, mekkora fába is vágtam a fejszémet, és mi minden fog egyszerre a nyakamba zúdulni.



1. fejezet
Felmerülő problémák

Eszeveszett sebességgel szaladtam felfelé a pincébe vezető lépcsőkön, kezemben egy zacskónyi fénylő port szorongattam. Ugyan nem tudtam, mire való, de a temérdek értékesnek tűnő csecsebecse közül a Képzeletbeli barátok valamiért ezt védelmezték a legnagyobb erővel, úgyhogy biztosra vettem, egy vagyonért el lehet majd adni a feketepiacon.
Szívem egy rockbanda dobosának szólódarabját megszégyenítően verte a mellkasomat, mikor megálltam a folyosón, hogy felmérjem a helyzetet. El kellett rejtőznöm, mert ha megtalálnak, biztosan megskalpolnak.
Akkorra már becsöngettek, a folyó üres volt, leszámítva az enyelgő Vérszívó – Farkas párost.
Lenyomtam egy undok fintort, aztán menekítettem tovább kék hátsómat. Végigvágtattam a folyosón, majd befordultam balra egy elágazásnál, mire az egyetlen lehetőség villogó neonfényként villódzva jelezte magát: uzsgyi a klozetba!
Bevágtam magam mögött a mosdó ajtaját és fáradtan, lógó nyelvvel nekidőltem a telefirkált falnak. Zihált a tüdőm, szaporán kapkodtam levegő után. Rettenetesen kifáradtam. Nem volt egyszerű kihívás az alagsorba vezető ezernyi lépcsőn egy szuszra felnyargalni úgy, hogy még zsuppolni sem tudtam az átkozott Képzeletbeliek védővarázsai miatt. Majd’ kiköptem a kék tüdőmet.
Azt hiszem, nem gondoltam át eléggé a dolgokat és a lehetséges hátulütőket.
Talán vissza kéne adnom a cuccot? – futott át agyamon a gondolat. – Á, nem! Kell egy kis zsebpénz. Apám sóher. Sosem ad egy vasat sem. És ha ezt a zsákot elpasszolom a Varázskoszban, hatalmasat kaszálok vele. Egy évig még a csőd, vagy a csóróság szóra sem kell gondolnom. Ez túl hívogató. Ilyen jövőképek mellet pedig kinek lenne annyi esze, hogy visszaadjon egy zacskónyi szabadságot? Senkinek. Maximum a Farkasoknak. De ők ostobák.
Igen… abban a pillanatban ez a gondolat még egészen jó ötletnek tűnt.
Közeledő hangokat hallottam a folyosóról. Tudták, hol rejtőzöm.
Dorombolás hangja törte meg a csendet. Vagyis inkább amolyan sárkánymorgáshoz hasonló zakatolás, mélyről jövő, öblös hang.
Verejtékcsík folyt végig a halántékomon. Egyből tudtam, hogy ezt menten ki fogja szagolni a dög.
Eljött az ideje, hogy füstté váljak. A védővarázslatoktól már messze jártam, talán így ismét képessé váltam a zsuppolásra.
A tőlem jobbra eső falhoz kúsztam, és az ajtó irányába fordítottam a tekintetemet. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy milyen következményei lehetnek, ha csak úgy nemes egyszerűséggel felszívódok az iskolából. Egy igazolatlan hiányzás még belefért, nem igaz?
Ennyit megért. Ha elkapnak, ebédre már lóghattam volna a Szellemekkel, amihez semmi kedvem sem volt. Nem voltam ellenük, de a Szellemek unalmas, átlátszó alakok voltak, akik folyton-folyvást korábbi életükről siránkoztak, miközben a testükben az érzelmek színes fénnyel megvilágított füstként kavarogtak. A szellemes vicceik meg egyenesen idegtépőek. Azokhoz képest maga a kipurcanás gondolata nem is tűnt olyan rémisztőnek.
Jobbnak láttam felvenni a nyúlcipőt. A legközelebb eső kabinhoz kúsztam, olyan halkan sunnyogtam, ahogy csak tőlem tellett, ám még így is nehezemre esett visszatartani egy feltörekvő sikoltást, miközben egy hatalmas, fekete pofa nyomult befelé az ajtón keresztül. Először egy tátongó orrlyuk, majd egy állkapocs, benne alkarnyi fogakkal.
Te jó ég, mekkora! – mekegték gondolataim.
A pofa beljebb nyomult, torkában továbbra is fenyegető morgás gurgulázott.
Hirtelen egy aranysárga, vérerekkel átszőtt szem meredt rám. Amint bekerültem látókörébe, a szemgolyó közepén ülő hatalmas pupilla tüzesen izzó pengévé szűkült össze.
– Megvagy! – sziszegte boldogan fogain keresztül.
A Sárkány pofáján meggörbült a bőr, elővillantak az állkapocsban halálos fegyverekként meredező tőrszerű, sárga, tűhegyes fogak.
Totál beparáztam, a torkomba egy macskányi gombóc mászott fel, amitől fojtogató érzés lett rajtam úrrá.
Behunytam a szemem és koncentráltam. Az volt az egyetlen megoldás, ha köddé válok.
5 Csillagok
Kalandos, izgalmas - 10.10.2022
Kertész Szilvia

Különleges világba cseppentem. Érdekes lények vettek körül, sok kalandot élhettem meg, izgalom várt minden fejezetben meglepő fordulatokkal, pergő történet vezetéssel. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasztikus történeteket.

Ez is tetszhet Önnek :

Moonfall krónikák

Schné Anna

Szürke Gyémánt

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők