Vadvacsorák

Vadvacsorák

Csukárdi Sándor



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 58
ISBN: 978-3-99048-867-6
Megjelenés időpontja: 2017-06-01
Ki ne ismerné La Fontaine örökbecsüit? Sajnos a mai gyerekek nagy része már nem. Ám Csukárdi Sándor gondolt egy merészet, és történetei nyomán papírra vetette három verses meséjét, melyek szórakoztatóak és tanulságosak.
Mesélő:
Élt a Tücsök, meg a Hangya.
La Fontaine is elszavalta,
és most én is belefogok,
de másképpen szavalok.
Az ő szájukba adom a szót,
hogy levonhasd a konklúziót.

Hangya:
Sorsom? Nehéz. Sok a gondom.
Éjjel-nappal teszem dolgom.
Vezényszavam: „Rajta-rajta!”
Hangya vagyok, munkásfajta.
Fürge lábam mégsem fárad,
építem a hangyavárat
szélesebbre, magasabbra.
„Ne bámészkodj! Hordjad, Hangya!”
Lepihenni? Időm rövid,
s az is, jaj, de gyorsan szökik!
Aztán megint cipekedés,
ételhordás… Nehéz, nehéz!
Ím a sorsom: hangyaélet,
készítem a lárvafészket.
A holnaptól mégsem félek,
szorgalmamból csak megélek.

Tücsök:
Mit futkároz fel s alá, s hogyan,
e szerencsétlen apró rovar?
Fára tipeg, fűre szalad,
s terhétől a háta szakad.
Lábikáján nő a bütyök,
csak nevetek rajta én, a Tücsök.
Mert mit ér a munkába ölt élet,
ha nem tölti meg a művészet!?
Én mondom: nem sokat,
aki csak állok egy gólyahír alatt,
s könnyűszerrel összemuzsikálom,
miért a Hangya gürcöl egész nyáron.
Napközben, ha megéhezem,
megtölti a cilinderem
a műértő közönség.
Könnyen elkerül az éhség.
Nem kell munka, hókuszpókusz …
Következzék most egy opusz!

Mesélő:
A Tücsök rákezdett a dalra,
s meglátta a dolgos Hangya.

Hangya:
Ej, de jól megy egyeseknek:
heverésznek, ciripelnek,
s lenézik, ki málház, tapos,
átmuzsikálják a napot.

Tücsök:
Hogy van, hogy van, kedves Hangya?

Hangya:
Ugyan, Tücsök, hagyja, hagyja!
Ne kérdezze, úgyis tudom,
hogy nem érdekli a nyomorom.

Tücsök:
Még hogy engem nem érdekel?
A nyomorát én megéneklem,
szerte zengem, át a réten,
ebből lesz nekem bevétel.
Együtt érzek önnel, szomszéd.
Most éppen honnét jön?

Hangya:
Onnét. Onnét.
Ezt a fűszálat találtam,
s letenném már, töri vállam.
Folyton megcsuklik a térdem…

Tücsök:
Hogy ön milyen szerencsétlen!
Inge verejtéktől ázott.
Hangyaságára ráfázott!
Bezzeg, ha tücsöknek született volna,
úri sorsba kóstolhatna:
semmittevés, cirip-zene…

Hangya:
Jó lesz nekem a neheze.
Semmittevés? Has-süttetés?
Életfelfogásnak kevés.
Hogy legyen étel terítéken,
inkább úszom verítékben,
mint kolduljak, másból éljek,
dolog helyett csak zenéljek.
Nyomja hátam mázsás teher,
de szorgalom és fegyelem
révén biztos a holnapom:
a tartalékot elvackolom,
hisz’ télen is jól jön majd a lakoma…

Tücsök:
Carpe Diem, Hangya koma!
Élj a mának! – szólt a bölcs,
kelj vidáman, sokat költs!
Ezt követem, nem spájzolok,
mert mindig lesz majd valahogy.

Hangya:
Azt kell mondjam: felelőtlen!

Tücsök:
Nőtlen vagyok. Bizony, nőtlen.
Nincs éhes száj, kit etetnék…
Akár világgá is mehetnék.
Mondja végre: ellenérve?

Hangya:
Nem lesz ennek jó a vége!
Lustálkodás, mulatozás?
Lesz a végén csalatkozás …
No de nem sorom, hogy beleszóljak,
majd megteszi helyettem a holnap.
Közelg a tél, észak jege!
Na, én megyek, Isten vele!
Okosabb, ha nem maradna.

Tücsök:
Agyő, Hangya! „Bla-bla-bla-bla.”
Nem bírom az okoskodást,
az oktalan eszmefuttatást.
Buta bogár, milyen sivár…

Hangya:
Ezt még meghallottam ám!

Tücsök:
Jól hall! – de nincs hallása.
Következzék most egy kantáta!

Mesélő:
A Tücsök rákezdett a dalra,
s elvonult lukjába a Hangya.
Nyárra ősz jött, arra tél,
de a Tücsök csak zenél.

Ez is tetszhet Önnek :

Vadvacsorák
Könyvértékelés:
*Kötelező mezők