A nagy piramis

A nagy piramis

Az arról írt valótlanságok és még mások

Galgóczi Imre



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 480
ISBN: 978-3-99048-588-0
Megjelenés időpontja: 2017-12-06

Olvasópróba:

BEVEZETÉS

1995-ben a kezembe került egy ismert folyóirat, amelynek a hasábjain lévő hangzatos cím a piramisok titkainak a megfejtését közölte az olvasóval. Már régóta érdekelnek az ősi leletekkel kapcsolatos régészeti felfedezések, láttam is a piramisokat, ezért gyorsan olvasni kezdtem a cikket. Megdöbbenve láttam, hogy milyen tudatlanságot, kézzelfogható valótlanságot közölt a cikk írója a nagyvilággal. Kissé az is megdöbbentett, hogy a kiadó is nyilván ilyen tudatlan, mert nem tett semmit a kiadvány ellenőrzésére, vagy pedig szándékos, nyilvánvaló félrevezetés ez az írás, talán azért, hogy a lap vásárlására ösztökéljen.
Ezután kezdtem figyelni a hasonló megjelenésű cikkekre, majd a könyv alakban kiadott, a piramisokkal foglalkozó témákra. Meglepődve kellett tapasztalnom, hogy bizony nagyon sok cikk, sőt irodalmi mű, esetleg jeles írók neve alatt, tartalmaz hasonlóan valótlan írásokat. Például: Tutanhamon arany koporsója 1400 kilogramm súlyú, írják több, még komolyabb műben is. Itt majd megvizsgáljuk a valós értéket. Vagy a Nagy Piramis térfogatának elfogadják a 2300000 darab beépített követ, de az egyik író egy köbméteres, átlagos méretű kőtömböket, a másik fél köbméteres, átlagos méretű kő beépítését közli velünk. Van, aki 1,1; 2,5; netán 10 méter élhosszúságú kockatömbökből, vagy 1,27x1,27x0,75 méter méretű kőtömbökből építi fel a Nagy Piramist. Természetesen a kőtömbök, az írók közlése szerint, általában tökéletesre csiszoltak. Valamelyik biztosan nem a valós kőméret, de hol az igazság? És ezek az írások sokszor nem csak, úgymond, hozzá nem értők tollából származnak. Bizony sok esetben sokat olvasott, szokás mondani, szakemberek termékei is tartalmaznak hasonlókat. Nyilvánvaló, hogy bárki elkövethet hibát, amely talán az eddig megjelent írások következménye is lehet, vagy csak egy félrehallás okozta. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. De ennyi hiba már több a soknál.
Elkezdtem összegyűjteni ezeket a szerintem téves írásokat. Meg kell jegyeznem, nem vagyok egyiptológus, de ezek a téves írások annyira magától értetődően valótlanságok, hogy azt egy hozzá nem értő is egyértelműen beláthatja, ha gondolkodik. Nyilvánvaló az is például, hogy nem 10 méteres élhosszúságú, kocka alakú kőtömbök alkotják a piramisokat! Pedig ez a kőméret is megjelent egy lap hasábjain. Vagy az sem lehet igaz, hogy 137 osztva 202-vel körülbelül egy. Sokan felteszik a kérdést, hogyan pattant ki egyik pillanatról a másikra a „tökéletes” piramis építése, és az teljesen ostobaság lenne az emberek számára, tehát csakis a földönkívüliek készíthették. A földönkívüliek számára nem ostobaság ilyen építmény készítése? Nem veszik észre Dzsószer fáraó lépcsős piramisának kialakulását, masztabából kétszeri átalakítással. Arra sem figyelnek, hogy bizony ezután több lépcsős piramist is építettek, mire Kheopsz fáraó „tökéletes” piramisa megépült, és hogy a piramisok, bizony, nem gránitból épültek.
Először 1982-ben jártam Egyiptomban. Láttam és én is megcsodáltam sok más mellett a piramisokat. Nemcsak a sokat emlegetett, úgynevezett Nagy Piramist, hanem a Kairó közeli Szakkara területén lévő piramisokat is. Sajnos a törtvonalú piramist csak a láthatár szélén tudtam megpillantani, pedig annak a nagyrészt eredeti állapotban lévő burkolata igen fontos adatokat biztosíthat egy figyelmes szemlélő számára.
Mint egyéni turista, négyen jártuk be Kairó rejtett zugait is, persze csak azt, amire jutott idő. Így láttuk azt a zsinagógát, ahol állítólag egy vízzel telt pincelejáró szerű helyen lelték meg azt a kosarat, amelyben az újszülött Mózest bízták a Nílus vizére, és az akkor ott lévő nádasban megrekedt. Igaz, hogy erről egyiptomi vésetet sehol sem találtak, pedig rengeteg dolgot véstek a falakra az utókor számára. A vesszőkosár átengedi a vizet, a benne lévő egyéb anyagok így átáznak, és bizony meglehetősen hamar elsüllyed a baba. Próbáljuk ki! Tehát ez nem lehet valóság. Talán teknő volt, és nem kosár. De a vakhit mindent legyőz.
Láttunk egy kopt templomi szertartást. Jártunk Szent György – arabul Abu Szarga – templomában, ahol tini leánykák az egyik szentély üvegfalára helyezett pénzérmét az ujjuk hegyével körbemozgatták, és egyik-másik pénzdarab az üvegen maradt, ami nagy derültséget okozott a lánykák között. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent, de nevetve eltakarták kezükkel az arcukat és elsiettek, nem árulták el a titkot. Egyiptomban nem kötelező a női arcok kendővel történő eltakarása.
Láttuk a kopt temetőt, majd a Holtak Városának nevezett arab temetőt, ahol a hajléktalanok birtokba vettek sok, a sírra épített épületet. Ugyanis bizonyos napokon a módosabb gyászoló utódok kiköltöznek az elhunytjaik sírjához, és az azokra épített kis lakásban töltenek el egy kevés időt. Ezek egy része most lakás céljául szolgál, és a beköltözöttek gondozzák is a sírt, ezért a tulajdonosok nem űzik ki a jogtalan foglalókat.
A piramisokat először a citadellára épített Mohamed Ali mecset mellett állva pillantottuk meg a távolban, a Nílus másik oldalán. Majd a Tahrir – Felszabadulás – térről induló, az Al Ahram sugárúton végighajtó városi buszra szállva jutottunk el az óriásokhoz.
Amint nyilvánvaló is, a Gíza nekropoliszában álló három nagy piramis látványa tette reám a legmaradandóbb benyomást, ahogyan számtalan másra is, aki először pillantotta meg az óriásokat. Fenséges érzés ott állni Gíza három óriása mellett, nem beszélve arról, hogy a belső folyosóit és termeit is megnézheti a kíváncsi látogató. Manapság már előre kell foglalni belépési lehetőséget, mert naponta csak meghatározott számú látogatót fogadnak.
Az ember agyában megindul valamiféle misztikus gondolatáradat arról, hogy amit lát, az nem is a valóság, hanem csak érzéki csalódás, mert ilyen hatalmas építményt ember nem tud létrehozni. De mégis, az óriások ott állnak mozdulatlanul és fenségesen. Ott állnak évezredek, vagy ahogyan egyesek tudni vélik, talán az idő kezdete óta. Hogyan került az a rengeteg kőtömb oda, hogy hegynyi méretű halmokká váljon? Olyan óriásokká, amelyeket az idő vasfoga és az ember mohósága, kapzsisága sem tudott teljesen lerombolni mind a mai napig. Az építés módja még most is titok. Már az ókorban is igyekeztek valamilyen elfogadható építési megoldást kitalálni. Teljesen bizonyos megoldást mind a mai napig nem tudnak adni az építés elméletével foglalkozók tudósok és amatőrök, pedig már igen sok elképzelés született. Ki erre, ki arra a megoldásra teszi a voksát, és természetesen a mások ötleteit elfogadhatatlannak tartja. Már sokan „megfejtették” a piramisok titkát, és mindegyik megfejtő mást állít, tehát valamelyik nem a valóság ezek közül, de melyik a valóság? És mindig jönnek újabb és újabb, fantasztikusnál fantasztikusabb megfejtések.
A piramisok, mint minden, amit mások hoztak létre, sok emberben okozott rombolási kényszert is, de a gízai piramisokat teljesen lerombolni nem tudták, még vallási alapon sem. Pedig rombolni könnyebb, mint építeni, lásd a még ma is látható háborús rombolások nyomait a budapesti épületeken. Az emberek igen nagy igyekezettel, szorgalmasan próbálkoztak az óriások lerombolásával, megsemmisítésével is. A megszállók által már a történelem kezdetétől szokás a megszállt terület építményeinek a lerombolása, és az eredeti lakosság emlékeinek eltüntetése, átírása az új honfoglalók érdekeinek megfelelőre. A rombolás tényeit is ki-ki a saját beállítottságának érdekében írja meg vagy állítja be jó vagy rossz cselekedetnek. Általában, ami nekem jó, az a jó, más véleménye nem érdekel. De minden alkalommal a győztesnek van igaza. Jaj a legyőzöttnek! (Vae victis!) És a győztes igyekszik még a nyomát is eltakarítani a legyőzöttnek, hogy az általa meghódított területet birtokolja, és magát állítsa be a terület ősi jogosultjának. Egy nép múltját megszüntetjük, eltűnik a nép is. Ilyen tevékenység például az erdélyi Tászok hegytető 4000 évesnek becsült rovásírásos köveinek a szétrobbantása is. Így bizonyítható az ősi dák területi igény. Van egyáltalán olyan ember, aki beszélni tudja a dák nyelvet? És miért nem a dákok, hanem a legnagyobb ellenség, a rómaiak nyelve az uralkodó? És miért a románok őse Timur Lenk, Dzsingisz kán, Batu kán, a mongolok? (Ezt egy internetes oldalon találtam.) De így érthető a sok kegyetlenkedés!
Kik építették ezeket a hatalmas kőemlékeket? Még ezt a kérdést sem egyformán fogadják el, még ebben a dologban sincs teljes egyetértés. A régészet, amely tevékenységet tudományosnak mondunk, régi egyiptomi királyok tényleges vagy csak jelképes, kenotáf sírjainak tartja a piramisokat. Mások, akiket a régészek lenéző kifejezéssel amatőrnek tartanak, különféle elméleteket hangoztatva templomnak, vízözön előtti építménynek és emberi erővel kivitelezhetetlennek, a földönkívüliek alkotásának vélik mindezt. Aa piramisok viszont többé-kevésbé lerombolt állapotukban is léteznek, tehát valamilyen módon megépültek.
Ha turistabusz visz fel bennünket a piramisokhoz, hirtelen kapjuk a látványt. Érdemes gyalog felmenni a városi busz Mena House Oberion előkelő szálloda melletti végállomásától a gízai nagy piramisokhoz. A látvány, amint a lejtőn felfelé haladva lassan előtűnnek az óriások, olyan megdöbbentő, elemi érzésekkel telíti meg az ember szívét, hogy úgy érzi, el kell mondania másoknak is mindazt, amit tapasztalt, amit látott.
Tudjuk, hogy sok csodálatos építmény van a földön, bárhová nézünk, találkozunk valamelyikkel. Kínában a császár sírjában elhelyezett agyag hadsereg. Jordániában a sziklákba faragott város, Petra, ahol a sivatagi táj ellenére még a vízellátást is megoldották. Indiában egy darab sziklából faragott vagy sziklába vésett templomok. Afrikában, az etiópok területén Lalibella földbe vésett templomai. És még sok más. Az Indus völgyében lévő Mohendzso Daro és Harappa (i. e. 3000 körül) húszezres lélekszámú romvárosai. A két folyó, Tigris és Eufrátesz közében lévő ókori romok, az Anglia területén lévő Stonehenge és a tőle 35 kilométerre lévő Avebury kőkörei, majd az új világban, Amerikában lévő indián templom piramisok. Mindezek többé-kevésbé lerombolt állapotban láthatók, mivel az építők népe vagy kihalt mára, vagy más tájakra költöztek, és a megszállók, mint láthatjuk, mindig rombolnak. Már az indián és Nyugat-indiai szigetek elnevezés is téves, ugyanis Amerika felfedezői azt hitték, már Indiában vannak, ezért használták ezt az elnevezést, és ehhez ragaszkodnak a mai napig. Az Indus völgyében valószínű, hogy Mohendzso Daro volt a régebbi város, mert Harappában találtak olyan leleteket, amelyek Mohendzso Daróra utalnak, viszont harappai leleteket nem találtak Mohendzso Daróban. Meg kell jegyezni, hogy az indus-völgyi civilizáció építményei a tudomány szerint egyidősek vagy még öregebbek is, mint az első egyiptomi építmények. Az Indus-völgyiek égetett tégla épületeket készítettek, ismerték a derékszöget is, derékszögben építették a házakat és utcákat. Állítólag még ma is jó állapotban lévő szennyvízelvezető csatornázást, víztárolókat is találtak. A tégláik olyan jó minőségben készültek, hogy a Lahore-ba vezető vasút építésekor a romváros tégláiból készítették a mai napig működő vasút alapozásának egy részét. A téglákat kibányászták a romokból, és összetörve aprókő zúzalékként használták fel. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy ez a kultúra fejlettebb volt az ősi egyiptominál. Észre kell még vennünk, hogy a derékszögű építkezésük igazolja azt, mely szerint Pitagorasz derékszög meghatározásának tétele már a derékszög ismeretében csak jóval későbbi időben született meg – mint ahogyan később is élt i. e. 580–500 körül – azon okból, hogy általánosan egyszerű módszert, megoldást adjon az építőknek a derékszög kitűzéséhez, a matematika felhasználásával. Ez a pitagoraszi kitűzési megoldás olyan háromszög, amelynek az oldalai 3, 4, és 5 (vagy 6, 8, 10 stb.) egység hosszúságúak, bármilyen mérőeszközt használunk, ilyen méretű oldalhosszakkal pontos derékszöget kapunk.
Az Indus völgyében ismerték a kerekes szállítást is, erre utaló nyomokat tártak fel az utcákon. Az ebben az időben épült egyiptomi lakóházak égetetlen agyagtéglákból készültek, így azoknak csak az alapjait lehet megtalálni. Állítólag még a fáraó is agyagházban lakott, legalábbis a régebbi időben, csak a templomokat és emlékműveket, sírokat és a fürdésre szolgáló helyiségeket építették kőből. Egyiptomban állítólag csak a Hükszoszok támadásait követően, időszámításunk előtt 1700 után kezdték használni először a kereket mint harci szekeret, és csak harci cselekményekhez vagy díszfelvonulásokhoz.
A mai törökországi Van tó közelében találtak i. e. 4000 évesnek megállapított, a manapság ekhós szekérnek nevezett alakú, agyagból kiégetett gyermekjátékot. Erdélyben, Erősd térségénél ez időből származó település romjaiban központi fűtésű lakóház maradványait találták meg. Persze ez a fűtés nem a ma használtnak a megfelelője, rézcsöves és radiátoros volt. A szintén erdélyi, tordosi agyagtábla írásjeleit elfogadhatóan a mai napig nem fejtették meg. Nap mint nap kerülnek elő, és talán vesznek el örökre a régmúltból származó emlékek.
De talán a legcsodálatosabb, legmaradandóbb élményt mégis a piramisok látványa nyújtja. Az ókori világ hét csodájából, amelyet a görögök gyűjtöttek össze, és ezért majdnem mindegyik görög eredetű, ma már csak a piramisok maradtak meg, a régi nagyságuk múló fényében. A másik hatból, amelyek pedig évezreddel később épültek, már csak a romok nagyon kis része vagy az írásos emlékek maradtak a ma is élő emberek számára. Megsemmisült mind, Rodosz Kolosszusa, Halikarnasszosz Mauzóleuma, Szemiramisz Függőkertje, Alexandria világítótornya, Efezosz Artemisz-temploma és az Olimpia Zeusz szobra is. Ezeket a görögök írták össze, és majdnem mind görög érdekeltségű területen volt található. Csak a gízai, szakarrai és dahsuri piramisok láthatók mind a mai napig épebb állapotban. Ezek látványa olyan késztetést ad az ember fantáziájának, hogy úgy érzi, erről írni kell, ezt az élményt el kell mondani másoknak is, erről fényképeket, videofelvételt kell készíteni, hogy az élmény maradandóvá, újra felidézhetővé válhasson. Még a régi görögök leírásaiba is belefértek ezek az egyiptomi építmények, még ők is csodálták a hatalmas piramisokat.
Rengeteg írás született már a piramisokkal kapcsolatosan, de általában csak a Kairóval ma már összeépült település, Gíza mellett lévő három piramissal, az úgynevezett Nagy Piramisokkal foglalkoznak. Ezek közül is csak a legnagyobbat, a Kheopsz-piramist tartják fontosnak. Pedig még sok másik piramis is épült az ókorban, Egyiptom akkori területén. A három gízai óriás közül a második legnagyobb, Khefren piramisa csak három méterrel alacsonyabb, és mivel tizenegy méterrel magasabb területre épült, magasabbnak látszik a Nagy Piramisnál, de senkit sem érdekel, nem foglalkoznak vele. Ha egy fotót mutatunk valakinek a három kőhegyről, és megkérdezzük, melyik a Nagy Piramis, általában a középsőre, Khefren piramisára mutat a kérdezett, a kép csalóka volta miatt.
A Khufu fáraó apja, Sznofru által épített piramisokra is kevés figyelmet fordítanak, pedig azok együttes térfogata egyötödével nagyobb a Khufu által épített Nagy Piramis térfogatánál, és a gízai Menkaure piramisnál mindkettő külön-külön is nagyobb.
Úgy a templomok, mint a piramisok nagy részének az építtetője, amióta olvasható lett a hieroglif írás, ma már ismert a modern régészetnek köszönhetően. Igaz, nagyon kevés leletanyag maradt meg, amivel teljesen egyértelműen bizonyítani lehet a piramist építtető személyét, de vannak a mai tudós régészeknek köszönhetően szinte megdönthetetlen bizonyítékok is, legalábbis a régészek, egyiptológusok ezt állítják.
Egy élőlény, legyen növény vagy állat, netán ember, milliárdnyi magot termel életében a faj továbbélése biztosítására. Példa erre a sokakat kegyetlenül gyötrő parlagfű pollenáradata, amely már az egész országunkat meghódította. Még a szomszédjaink, az osztrákok és szlovákok is panaszkodnak ránk, habár az köztudott, hogy a fő szélirány nálunk északnyugati, tehát főleg felőlük fúj a szél. A magok közül a legtöbb nem talál termőtalajra és elpusztul. Főleg a nemesített magokra áll ez. A gyomnövények viszont sokkal életképesebbek, így megmaradnak a legrosszabb, legmostohább körülmények között is, szaporodnak, sokasodnak. Ilyen az irodalom területe is. Itt is a gyom szaporodik könnyebben, szinte kiirthatatlanul. Áll ez a piramisokra és sok más fantasztikumra, az ufóra és a krimi irodalomra is. Ráadásul az ember agya is beszűkül, sok esetben nem tud már másra koncentrálni, érzékennyé válni, elfogadni, csakis azt, amire az agya már beállt. Ezt én így tanultam, így olvastam, tehát ez így is van. Az először hallottak lényegesen befolyásolják a későbbi értelmezést, ez állítólag igaz a gyermekeknél és a tudatlan felnőtteknél is, a kezdeti tanítások meghatározó jelleggel bírnak. Nehéz a butaságokat kiverni az emberi agyból. Pedig ott van a kézzel fogható valóság, csak észre kell venni azt, ami észrevehető. Ha tudatosan állítunk valamit, amiről tudjuk, hogy az nem igaz, akkor is sok ember agyában megragad ez az állítás, néha kitörölhetetlenül. A politika él is vagy visszaél ezzel a ténnyel. Egyszer hazudok valamit, több ember elhiszi. Ha sokszor teszem ezt, nagyon sok ember elhiszi. Ha nagyon sokszor hazudom el, még én is elhiszem! Az igazság keresése igen nehéz feladat, még szakemberek számára is, mert az előzmények erősen befolyásolják a későbbi látásmódot. A nézőpont is erősen meghatározó az értelmezés szempontjából. Ha csak egy nézőpontot tartunk fontosnak vagy követünk, akkor nagyon valószínű a tévedés, csalás ténye. Ez még a törvénykezésre is igaz, ha csak az egyik felet hallgatjuk meg, csalunk.
A tévedések elkerülésére kijelentem, egy pillanatig sem állítom azt, hogy a piramisokban nincsen a számunkra titkos, manapság úgynevezett „kódolt” adat, sőt állítom, hogy van. Csak a kézzel fogható, sokakat félrevezető valótlanságok, sokszor ostobaságok ellen tiltakozom. Ezekből a továbbiakban jó példákat talál, aki hajlandó ezt az aránylag rövid írást elolvasni és átgondolni. Sajnos nagyon sokan írnak vagy akár előadást is tartanak olyan dolgokról, amelyeket nem láttak a maguk valóságában, és ha látták is azt, amiről írtak, nem úgy látták, ahogyan az valójában van. Nézni és látni nagyon sok esetben mást jelent. És a mások látásmódját nem lehet könnyen elfogadni. Bizonyítja ezt a bűvészek mutatványa is. Lényeges a nézőpont irányítása, mert ez meghatározó látásmódot ad. Ha csak erről nézem, ilyen, ha csak arról nézem, olyan. Sokan azért írnak valótlanságokat, mert elszaladt a fantáziájuk, vagy azért, mert „nagyot” akarnak mondani, hát a túlzások ösvényére lépnek, netalán szándékosan vezetik félre az olvasókat. Ezért azután nagyon sok olyan írás és előadás lát napvilágot, amely nem a valóságot mutatja be, hanem valamiféle torzszülöttet hoz a világra. Persze, ez nemcsak a piramisokkal kapcsolatosan igaz. Nem is lenne baj akkor, ha közli a jámbor olvasóval az írás elkövetője, hogy amit írt, az csakis az ő véleménye, de nem biztos, hogy ez a valóság. Sajnálatos, hogy sok esetben még úgynevezett tudós emberek is elkövetnek hasonló tévedéseket szándékosan, nemtörődömségből vagy csupán a tények rosszul ismerése miatt, netán csak az irigység az, ami vezeti az eszüket, amikor valótlanságokat állítanak. Tehát az irodalom néha olyan, mint a bűvészet. A bűvész ott dolgozik az ember szeme előtt, és mégis, a trükköt nem ismerő egészen mást lát, mint ami valójában történik, vagyis becsapják a nézőket. Sok esetben egy írásnak ez is a célja, megzavarni a gondolkodásra teremtett főket. A bűvész David Copperfield is ujjaira fűz két gumikarikát, amelyek azután látszólag csodásan áthatolnak egymáson. Ezt a valóság ismeretében, amelyhez az ügyes trükk megfigyelése vagy csak egy nagyon kis gondolkodás kell, bárki meg tudja tenni, akinek egy kis kézügyessége van. Ez az egyik legelemibb trükk, amelyet már különböző formában évezredek óta használnak a bűvészek, csepűrágók. Kis gondolkodással, odafigyeléssel egészen másként láthatjuk a bűvészek, írók és politikusok ténykedését és a piramisok létét.
Nyilvánvaló az, hogy aki a piramisokba zárva csak misztikus elemeket vélt eddig látni, ezután sem fogja belátni a valós tényeket, ahogyan a politikusok által hirdetett valótlanságokat sem látják be sokan, talán azért, mert az érdekük így kívánja. Érdekes módon sokan azok közül, akik ott álltak a Nagy Piramis mellett, látva a másfél méteres gránit alapköveket, nem figyelnek, minden kőelemet ilyen méretűnek vagy még nagyobbnak látnak, még akkor is, ha felmennek a bejárathoz, és ott csak csípőig érnek és mészkőből vannak. Az első benyomás nagyon meghatározó és a továbbiakat erősen befolyásoló lehet, amelyről nagyon nehéz letérni a helyes irányba. A kisgyermeket is az első évek élményei vezetik talán az egész későbbi életén át, ezért nagyon lényeges a kezdeti tudásanyagának irányítása. Az egyiptomi írásrendszer megfejtését a királyok neveinek felismerése segítette elő, amelyet kartusba, kötélgyűrűbe írtak.
Nem célom a piramisok vagy a Szfinx készítésének sokak által vitatott időpontját vizsgálni, csupán a nyilvánvalóan helytelen írásokkal foglalkozom. Az 1. ábra néhány királyi nevet, kartust mutat be. Ennek a három királynévnek állítólag nagy szerepe volt az egyiptomi írás megfejtésében.

BEVEZETÉS

1995-ben a kezembe került egy ismert folyóirat, amelynek a hasábjain lévő hangzatos cím a piramisok titkainak a megfejtését közölte az olvasóval. Már régóta érdekelnek az ősi leletekkel kapcsolatos régészeti felfedezések, láttam is a piramisokat, ezért gyorsan olvasni kezdtem a cikket. Megdöbbenve láttam, hogy milyen tudatlanságot, kézzelfogható valótlanságot közölt a cikk írója a nagyvilággal. Kissé az is megdöbbentett, hogy a kiadó is nyilván ilyen tudatlan, mert nem tett semmit a kiadvány ellenőrzésére, vagy pedig szándékos, nyilvánvaló félrevezetés ez az írás, talán azért, hogy a lap vásárlására ösztökéljen.
Ezután kezdtem figyelni a hasonló megjelenésű cikkekre, majd a könyv alakban kiadott, a piramisokkal foglalkozó témákra. Meglepődve kellett tapasztalnom, hogy bizony nagyon sok cikk, sőt irodalmi mű, esetleg jeles írók neve alatt, tartalmaz hasonlóan valótlan írásokat. Például: Tutanhamon arany koporsója 1400 kilogramm súlyú, írják több, még komolyabb műben is. Itt majd megvizsgáljuk a valós értéket. Vagy a Nagy Piramis térfogatának elfogadják a 2300000 darab beépített követ, de az egyik író egy köbméteres, átlagos méretű kőtömböket, a másik fél köbméteres, átlagos méretű kő beépítését közli velünk. Van, aki 1,1; 2,5; netán 10 méter élhosszúságú kockatömbökből, vagy 1,27x1,27x0,75 méter méretű kőtömbökből építi fel a Nagy Piramist. Természetesen a kőtömbök, az írók közlése szerint, általában tökéletesre csiszoltak. Valamelyik biztosan nem a valós kőméret, de hol az igazság? És ezek az írások sokszor nem csak, úgymond, hozzá nem értők tollából származnak. Bizony sok esetben sokat olvasott, szokás mondani, szakemberek termékei is tartalmaznak hasonlókat. Nyilvánvaló, hogy bárki elkövethet hibát, amely talán az eddig megjelent írások következménye is lehet, vagy csak egy félrehallás okozta. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. De ennyi hiba már több a soknál.
Elkezdtem összegyűjteni ezeket a szerintem téves írásokat. Meg kell jegyeznem, nem vagyok egyiptológus, de ezek a téves írások annyira magától értetődően valótlanságok, hogy azt egy hozzá nem értő is egyértelműen beláthatja, ha gondolkodik. Nyilvánvaló az is például, hogy nem 10 méteres élhosszúságú, kocka alakú kőtömbök alkotják a piramisokat! Pedig ez a kőméret is megjelent egy lap hasábjain. Vagy az sem lehet igaz, hogy 137 osztva 202-vel körülbelül egy. Sokan felteszik a kérdést, hogyan pattant ki egyik pillanatról a másikra a „tökéletes” piramis építése, és az teljesen ostobaság lenne az emberek számára, tehát csakis a földönkívüliek készíthették. A földönkívüliek számára nem ostobaság ilyen építmény készítése? Nem veszik észre Dzsószer fáraó lépcsős piramisának kialakulását, masztabából kétszeri átalakítással. Arra sem figyelnek, hogy bizony ezután több lépcsős piramist is építettek, mire Kheopsz fáraó „tökéletes” piramisa megépült, és hogy a piramisok, bizony, nem gránitból épültek.
Először 1982-ben jártam Egyiptomban. Láttam és én is megcsodáltam sok más mellett a piramisokat. Nemcsak a sokat emlegetett, úgynevezett Nagy Piramist, hanem a Kairó közeli Szakkara területén lévő piramisokat is. Sajnos a törtvonalú piramist csak a láthatár szélén tudtam megpillantani, pedig annak a nagyrészt eredeti állapotban lévő burkolata igen fontos adatokat biztosíthat egy figyelmes szemlélő számára.
Mint egyéni turista, négyen jártuk be Kairó rejtett zugait is, persze csak azt, amire jutott idő. Így láttuk azt a zsinagógát, ahol állítólag egy vízzel telt pincelejáró szerű helyen lelték meg azt a kosarat, amelyben az újszülött Mózest bízták a Nílus vizére, és az akkor ott lévő nádasban megrekedt. Igaz, hogy erről egyiptomi vésetet sehol sem találtak, pedig rengeteg dolgot véstek a falakra az utókor számára. A vesszőkosár átengedi a vizet, a benne lévő egyéb anyagok így átáznak, és bizony meglehetősen hamar elsüllyed a baba. Próbáljuk ki! Tehát ez nem lehet valóság. Talán teknő volt, és nem kosár. De a vakhit mindent legyőz.
Láttunk egy kopt templomi szertartást. Jártunk Szent György – arabul Abu Szarga – templomában, ahol tini leánykák az egyik szentély üvegfalára helyezett pénzérmét az ujjuk hegyével körbemozgatták, és egyik-másik pénzdarab az üvegen maradt, ami nagy derültséget okozott a lánykák között. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent, de nevetve eltakarták kezükkel az arcukat és elsiettek, nem árulták el a titkot. Egyiptomban nem kötelező a női arcok kendővel történő eltakarása.
Láttuk a kopt temetőt, majd a Holtak Városának nevezett arab temetőt, ahol a hajléktalanok birtokba vettek sok, a sírra épített épületet. Ugyanis bizonyos napokon a módosabb gyászoló utódok kiköltöznek az elhunytjaik sírjához, és az azokra épített kis lakásban töltenek el egy kevés időt. Ezek egy része most lakás céljául szolgál, és a beköltözöttek gondozzák is a sírt, ezért a tulajdonosok nem űzik ki a jogtalan foglalókat.
A piramisokat először a citadellára épített Mohamed Ali mecset mellett állva pillantottuk meg a távolban, a Nílus másik oldalán. Majd a Tahrir – Felszabadulás – térről induló, az Al Ahram sugárúton végighajtó városi buszra szállva jutottunk el az óriásokhoz.
Amint nyilvánvaló is, a Gíza nekropoliszában álló három nagy piramis látványa tette reám a legmaradandóbb benyomást, ahogyan számtalan másra is, aki először pillantotta meg az óriásokat. Fenséges érzés ott állni Gíza három óriása mellett, nem beszélve arról, hogy a belső folyosóit és termeit is megnézheti a kíváncsi látogató. Manapság már előre kell foglalni belépési lehetőséget, mert naponta csak meghatározott számú látogatót fogadnak.
Az ember agyában megindul valamiféle misztikus gondolatáradat arról, hogy amit lát, az nem is a valóság, hanem csak érzéki csalódás, mert ilyen hatalmas építményt ember nem tud létrehozni. De mégis, az óriások ott állnak mozdulatlanul és fenségesen. Ott állnak évezredek, vagy ahogyan egyesek tudni vélik, talán az idő kezdete óta. Hogyan került az a rengeteg kőtömb oda, hogy hegynyi méretű halmokká váljon? Olyan óriásokká, amelyeket az idő vasfoga és az ember mohósága, kapzsisága sem tudott teljesen lerombolni mind a mai napig. Az építés módja még most is titok. Már az ókorban is igyekeztek valamilyen elfogadható építési megoldást kitalálni. Teljesen bizonyos megoldást mind a mai napig nem tudnak adni az építés elméletével foglalkozók tudósok és amatőrök, pedig már igen sok elképzelés született. Ki erre, ki arra a megoldásra teszi a voksát, és természetesen a mások ötleteit elfogadhatatlannak tartja. Már sokan „megfejtették” a piramisok titkát, és mindegyik megfejtő mást állít, tehát valamelyik nem a valóság ezek közül, de melyik a valóság? És mindig jönnek újabb és újabb, fantasztikusnál fantasztikusabb megfejtések.
A piramisok, mint minden, amit mások hoztak létre, sok emberben okozott rombolási kényszert is, de a gízai piramisokat teljesen lerombolni nem tudták, még vallási alapon sem. Pedig rombolni könnyebb, mint építeni, lásd a még ma is látható háborús rombolások nyomait a budapesti épületeken. Az emberek igen nagy igyekezettel, szorgalmasan próbálkoztak az óriások lerombolásával, megsemmisítésével is. A megszállók által már a történelem kezdetétől szokás a megszállt terület építményeinek a lerombolása, és az eredeti lakosság emlékeinek eltüntetése, átírása az új honfoglalók érdekeinek megfelelőre. A rombolás tényeit is ki-ki a saját beállítottságának érdekében írja meg vagy állítja be jó vagy rossz cselekedetnek. Általában, ami nekem jó, az a jó, más véleménye nem érdekel. De minden alkalommal a győztesnek van igaza. Jaj a legyőzöttnek! (Vae victis!) És a győztes igyekszik még a nyomát is eltakarítani a legyőzöttnek, hogy az általa meghódított területet birtokolja, és magát állítsa be a terület ősi jogosultjának. Egy nép múltját megszüntetjük, eltűnik a nép is. Ilyen tevékenység például az erdélyi Tászok hegytető 4000 évesnek becsült rovásírásos köveinek a szétrobbantása is. Így bizonyítható az ősi dák területi igény. Van egyáltalán olyan ember, aki beszélni tudja a dák nyelvet? És miért nem a dákok, hanem a legnagyobb ellenség, a rómaiak nyelve az uralkodó? És miért a románok őse Timur Lenk, Dzsingisz kán, Batu kán, a mongolok? (Ezt egy internetes oldalon találtam.) De így érthető a sok kegyetlenkedés!
Kik építették ezeket a hatalmas kőemlékeket? Még ezt a kérdést sem egyformán fogadják el, még ebben a dologban sincs teljes egyetértés. A régészet, amely tevékenységet tudományosnak mondunk, régi egyiptomi királyok tényleges vagy csak jelképes, kenotáf sírjainak tartja a piramisokat. Mások, akiket a régészek lenéző kifejezéssel amatőrnek tartanak, különféle elméleteket hangoztatva templomnak, vízözön előtti építménynek és emberi erővel kivitelezhetetlennek, a földönkívüliek alkotásának vélik mindezt. Aa piramisok viszont többé-kevésbé lerombolt állapotukban is léteznek, tehát valamilyen módon megépültek.
Ha turistabusz visz fel bennünket a piramisokhoz, hirtelen kapjuk a látványt. Érdemes gyalog felmenni a városi busz Mena House Oberion előkelő szálloda melletti végállomásától a gízai nagy piramisokhoz. A látvány, amint a lejtőn felfelé haladva lassan előtűnnek az óriások, olyan megdöbbentő, elemi érzésekkel telíti meg az ember szívét, hogy úgy érzi, el kell mondania másoknak is mindazt, amit tapasztalt, amit látott.
Tudjuk, hogy sok csodálatos építmény van a földön, bárhová nézünk, találkozunk valamelyikkel. Kínában a császár sírjában elhelyezett agyag hadsereg. Jordániában a sziklákba faragott város, Petra, ahol a sivatagi táj ellenére még a vízellátást is megoldották. Indiában egy darab sziklából faragott vagy sziklába vésett templomok. Afrikában, az etiópok területén Lalibella földbe vésett templomai. És még sok más. Az Indus völgyében lévő Mohendzso Daro és Harappa (i. e. 3000 körül) húszezres lélekszámú romvárosai. A két folyó, Tigris és Eufrátesz közében lévő ókori romok, az Anglia területén lévő Stonehenge és a tőle 35 kilométerre lévő Avebury kőkörei, majd az új világban, Amerikában lévő indián templom piramisok. Mindezek többé-kevésbé lerombolt állapotban láthatók, mivel az építők népe vagy kihalt mára, vagy más tájakra költöztek, és a megszállók, mint láthatjuk, mindig rombolnak. Már az indián és Nyugat-indiai szigetek elnevezés is téves, ugyanis Amerika felfedezői azt hitték, már Indiában vannak, ezért használták ezt az elnevezést, és ehhez ragaszkodnak a mai napig. Az Indus völgyében valószínű, hogy Mohendzso Daro volt a régebbi város, mert Harappában találtak olyan leleteket, amelyek Mohendzso Daróra utalnak, viszont harappai leleteket nem találtak Mohendzso Daróban. Meg kell jegyezni, hogy az indus-völgyi civilizáció építményei a tudomány szerint egyidősek vagy még öregebbek is, mint az első egyiptomi építmények. Az Indus-völgyiek égetett tégla épületeket készítettek, ismerték a derékszöget is, derékszögben építették a házakat és utcákat. Állítólag még ma is jó állapotban lévő szennyvízelvezető csatornázást, víztárolókat is találtak. A tégláik olyan jó minőségben készültek, hogy a Lahore-ba vezető vasút építésekor a romváros tégláiból készítették a mai napig működő vasút alapozásának egy részét. A téglákat kibányászták a romokból, és összetörve aprókő zúzalékként használták fel. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy ez a kultúra fejlettebb volt az ősi egyiptominál. Észre kell még vennünk, hogy a derékszögű építkezésük igazolja azt, mely szerint Pitagorasz derékszög meghatározásának tétele már a derékszög ismeretében csak jóval későbbi időben született meg – mint ahogyan később is élt i. e. 580–500 körül – azon okból, hogy általánosan egyszerű módszert, megoldást adjon az építőknek a derékszög kitűzéséhez, a matematika felhasználásával. Ez a pitagoraszi kitűzési megoldás olyan háromszög, amelynek az oldalai 3, 4, és 5 (vagy 6, 8, 10 stb.) egység hosszúságúak, bármilyen mérőeszközt használunk, ilyen méretű oldalhosszakkal pontos derékszöget kapunk.
Az Indus völgyében ismerték a kerekes szállítást is, erre utaló nyomokat tártak fel az utcákon. Az ebben az időben épült egyiptomi lakóházak égetetlen agyagtéglákból készültek, így azoknak csak az alapjait lehet megtalálni. Állítólag még a fáraó is agyagházban lakott, legalábbis a régebbi időben, csak a templomokat és emlékműveket, sírokat és a fürdésre szolgáló helyiségeket építették kőből. Egyiptomban állítólag csak a Hükszoszok támadásait követően, időszámításunk előtt 1700 után kezdték használni először a kereket mint harci szekeret, és csak harci cselekményekhez vagy díszfelvonulásokhoz.
A mai törökországi Van tó közelében találtak i. e. 4000 évesnek megállapított, a manapság ekhós szekérnek nevezett alakú, agyagból kiégetett gyermekjátékot. Erdélyben, Erősd térségénél ez időből származó település romjaiban központi fűtésű lakóház maradványait találták meg. Persze ez a fűtés nem a ma használtnak a megfelelője, rézcsöves és radiátoros volt. A szintén erdélyi, tordosi agyagtábla írásjeleit elfogadhatóan a mai napig nem fejtették meg. Nap mint nap kerülnek elő, és talán vesznek el örökre a régmúltból származó emlékek.
De talán a legcsodálatosabb, legmaradandóbb élményt mégis a piramisok látványa nyújtja. Az ókori világ hét csodájából, amelyet a görögök gyűjtöttek össze, és ezért majdnem mindegyik görög eredetű, ma már csak a piramisok maradtak meg, a régi nagyságuk múló fényében. A másik hatból, amelyek pedig évezreddel később épültek, már csak a romok nagyon kis része vagy az írásos emlékek maradtak a ma is élő emberek számára. Megsemmisült mind, Rodosz Kolosszusa, Halikarnasszosz Mauzóleuma, Szemiramisz Függőkertje, Alexandria világítótornya, Efezosz Artemisz-temploma és az Olimpia Zeusz szobra is. Ezeket a görögök írták össze, és majdnem mind görög érdekeltségű területen volt található. Csak a gízai, szakarrai és dahsuri piramisok láthatók mind a mai napig épebb állapotban. Ezek látványa olyan késztetést ad az ember fantáziájának, hogy úgy érzi, erről írni kell, ezt az élményt el kell mondani másoknak is, erről fényképeket, videofelvételt kell készíteni, hogy az élmény maradandóvá, újra felidézhetővé válhasson. Még a régi görögök leírásaiba is belefértek ezek az egyiptomi építmények, még ők is csodálták a hatalmas piramisokat.
Rengeteg írás született már a piramisokkal kapcsolatosan, de általában csak a Kairóval ma már összeépült település, Gíza mellett lévő három piramissal, az úgynevezett Nagy Piramisokkal foglalkoznak. Ezek közül is csak a legnagyobbat, a Kheopsz-piramist tartják fontosnak. Pedig még sok másik piramis is épült az ókorban, Egyiptom akkori területén. A három gízai óriás közül a második legnagyobb, Khefren piramisa csak három méterrel alacsonyabb, és mivel tizenegy méterrel magasabb területre épült, magasabbnak látszik a Nagy Piramisnál, de senkit sem érdekel, nem foglalkoznak vele. Ha egy fotót mutatunk valakinek a három kőhegyről, és megkérdezzük, melyik a Nagy Piramis, általában a középsőre, Khefren piramisára mutat a kérdezett, a kép csalóka volta miatt.
A Khufu fáraó apja, Sznofru által épített piramisokra is kevés figyelmet fordítanak, pedig azok együttes térfogata egyötödével nagyobb a Khufu által épített Nagy Piramis térfogatánál, és a gízai Menkaure piramisnál mindkettő külön-külön is nagyobb.
Úgy a templomok, mint a piramisok nagy részének az építtetője, amióta olvasható lett a hieroglif írás, ma már ismert a modern régészetnek köszönhetően. Igaz, nagyon kevés leletanyag maradt meg, amivel teljesen egyértelműen bizonyítani lehet a piramist építtető személyét, de vannak a mai tudós régészeknek köszönhetően szinte megdönthetetlen bizonyítékok is, legalábbis a régészek, egyiptológusok ezt állítják.
Egy élőlény, legyen növény vagy állat, netán ember, milliárdnyi magot termel életében a faj továbbélése biztosítására. Példa erre a sokakat kegyetlenül gyötrő parlagfű pollenáradata, amely már az egész országunkat meghódította. Még a szomszédjaink, az osztrákok és szlovákok is panaszkodnak ránk, habár az köztudott, hogy a fő szélirány nálunk északnyugati, tehát főleg felőlük fúj a szél. A magok közül a legtöbb nem talál termőtalajra és elpusztul. Főleg a nemesített magokra áll ez. A gyomnövények viszont sokkal életképesebbek, így megmaradnak a legrosszabb, legmostohább körülmények között is, szaporodnak, sokasodnak. Ilyen az irodalom területe is. Itt is a gyom szaporodik könnyebben, szinte kiirthatatlanul. Áll ez a piramisokra és sok más fantasztikumra, az ufóra és a krimi irodalomra is. Ráadásul az ember agya is beszűkül, sok esetben nem tud már másra koncentrálni, érzékennyé válni, elfogadni, csakis azt, amire az agya már beállt. Ezt én így tanultam, így olvastam, tehát ez így is van. Az először hallottak lényegesen befolyásolják a későbbi értelmezést, ez állítólag igaz a gyermekeknél és a tudatlan felnőtteknél is, a kezdeti tanítások meghatározó jelleggel bírnak. Nehéz a butaságokat kiverni az emberi agyból. Pedig ott van a kézzel fogható valóság, csak észre kell venni azt, ami észrevehető. Ha tudatosan állítunk valamit, amiről tudjuk, hogy az nem igaz, akkor is sok ember agyában megragad ez az állítás, néha kitörölhetetlenül. A politika él is vagy visszaél ezzel a ténnyel. Egyszer hazudok valamit, több ember elhiszi. Ha sokszor teszem ezt, nagyon sok ember elhiszi. Ha nagyon sokszor hazudom el, még én is elhiszem! Az igazság keresése igen nehéz feladat, még szakemberek számára is, mert az előzmények erősen befolyásolják a későbbi látásmódot. A nézőpont is erősen meghatározó az értelmezés szempontjából. Ha csak egy nézőpontot tartunk fontosnak vagy követünk, akkor nagyon valószínű a tévedés, csalás ténye. Ez még a törvénykezésre is igaz, ha csak az egyik felet hallgatjuk meg, csalunk.
A tévedések elkerülésére kijelentem, egy pillanatig sem állítom azt, hogy a piramisokban nincsen a számunkra titkos, manapság úgynevezett „kódolt” adat, sőt állítom, hogy van. Csak a kézzel fogható, sokakat félrevezető valótlanságok, sokszor ostobaságok ellen tiltakozom. Ezekből a továbbiakban jó példákat talál, aki hajlandó ezt az aránylag rövid írást elolvasni és átgondolni. Sajnos nagyon sokan írnak vagy akár előadást is tartanak olyan dolgokról, amelyeket nem láttak a maguk valóságában, és ha látták is azt, amiről írtak, nem úgy látták, ahogyan az valójában van. Nézni és látni nagyon sok esetben mást jelent. És a mások látásmódját nem lehet könnyen elfogadni. Bizonyítja ezt a bűvészek mutatványa is. Lényeges a nézőpont irányítása, mert ez meghatározó látásmódot ad. Ha csak erről nézem, ilyen, ha csak arról nézem, olyan. Sokan azért írnak valótlanságokat, mert elszaladt a fantáziájuk, vagy azért, mert „nagyot” akarnak mondani, hát a túlzások ösvényére lépnek, netalán szándékosan vezetik félre az olvasókat. Ezért azután nagyon sok olyan írás és előadás lát napvilágot, amely nem a valóságot mutatja be, hanem valamiféle torzszülöttet hoz a világra. Persze, ez nemcsak a piramisokkal kapcsolatosan igaz. Nem is lenne baj akkor, ha közli a jámbor olvasóval az írás elkövetője, hogy amit írt, az csakis az ő véleménye, de nem biztos, hogy ez a valóság. Sajnálatos, hogy sok esetben még úgynevezett tudós emberek is elkövetnek hasonló tévedéseket szándékosan, nemtörődömségből vagy csupán a tények rosszul ismerése miatt, netán csak az irigység az, ami vezeti az eszüket, amikor valótlanságokat állítanak. Tehát az irodalom néha olyan, mint a bűvészet. A bűvész ott dolgozik az ember szeme előtt, és mégis, a trükköt nem ismerő egészen mást lát, mint ami valójában történik, vagyis becsapják a nézőket. Sok esetben egy írásnak ez is a célja, megzavarni a gondolkodásra teremtett főket. A bűvész David Copperfield is ujjaira fűz két gumikarikát, amelyek azután látszólag csodásan áthatolnak egymáson. Ezt a valóság ismeretében, amelyhez az ügyes trükk megfigyelése vagy csak egy nagyon kis gondolkodás kell, bárki meg tudja tenni, akinek egy kis kézügyessége van. Ez az egyik legelemibb trükk, amelyet már különböző formában évezredek óta használnak a bűvészek, csepűrágók. Kis gondolkodással, odafigyeléssel egészen másként láthatjuk a bűvészek, írók és politikusok ténykedését és a piramisok létét.
Nyilvánvaló az, hogy aki a piramisokba zárva csak misztikus elemeket vélt eddig látni, ezután sem fogja belátni a valós tényeket, ahogyan a politikusok által hirdetett valótlanságokat sem látják be sokan, talán azért, mert az érdekük így kívánja. Érdekes módon sokan azok közül, akik ott álltak a Nagy Piramis mellett, látva a másfél méteres gránit alapköveket, nem figyelnek, minden kőelemet ilyen méretűnek vagy még nagyobbnak látnak, még akkor is, ha felmennek a bejárathoz, és ott csak csípőig érnek és mészkőből vannak. Az első benyomás nagyon meghatározó és a továbbiakat erősen befolyásoló lehet, amelyről nagyon nehéz letérni a helyes irányba. A kisgyermeket is az első évek élményei vezetik talán az egész későbbi életén át, ezért nagyon lényeges a kezdeti tudásanyagának irányítása. Az egyiptomi írásrendszer megfejtését a királyok neveinek felismerése segítette elő, amelyet kartusba, kötélgyűrűbe írtak.
Nem célom a piramisok vagy a Szfinx készítésének sokak által vitatott időpontját vizsgálni, csupán a nyilvánvalóan helytelen írásokkal foglalkozom. Az 1. ábra néhány királyi nevet, kartust mutat be. Ennek a három királynévnek állítólag nagy szerepe volt az egyiptomi írás megfejtésében.

Ez is tetszhet Önnek :

A nagy piramis

Bagdi Zoltán

A gravitáció titkai - Anyagi világunk terhei

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők