A Kérdések Könyve

I. / fejezet: A létezés anatómiája

A KÉRDÉS: TEREMTÉS!
A válasz már csak a létrehívott finomítása, a létezők átrendezése. A jó kérdés az a formálódó modell, amely egyezik a valósággal. Mert a jó kérdés nem csupán egy jó program, nemcsak egy olyan szoftver, ami néha kidobja a helyes választ!

Talán ez a Mindenség csupán egyetlen olyan nagyon jól betömörített bit, amelyet a teremtés közöl az elmúlással. És az emberiség feladata a kigöngyölés, valamint annak felismerése, hogy a mindenségek mindenségeket rejtenek a méhükben, és a Bioszférák Kibertereket fiadzanak.

Ám NE FELEDD, HOGY TE IS MEGTAGADHATÓ VAGY!
S ne feledd azt sem, hogy minden elmúló tragédiája az, hogy a végső tagadás után újabb állítás következhet!
Fogadd el azt a katartikus faktumot, miszerint:
a tagadásod az a végső bizonyosság,
hogy a valóság ott is alátámaszt téged,
ahol nem vagy jelen.
Mert
nem vagy magányos fa, nem vagy egyedül,
hanem olyan véres gyökereket eresztő,
és
zöld lombokat tenyésző rengeteg a létezésed,
amelyben minden mindenért van,
és ahol minden mindennel összefügg!
Nem vagy egyedül, nem vagy magányos fa, nem vagy senki által meg nem figyelten szakadékba bukó, derékban kettéroppant örökzöld fenyő,
mert
BEFOGADOTT,
TARTALMAZ,
és majd
ELSIRAT EZ A MINDENSÉG.

Micsoda Mindenség lenne az, amelyikben minden más igen,csak te nem számítanál igazán?
Vagy te is csak egy szegény fiú vagy ebben a nagy szelek, gigászi hatalmak és hektikus tőzsdeindexek által átfújt Mindenségben? Szikkadt sivatagokon és félelmetesen sötét erdőkön kell keresztül küzdened önmagadat, amíg végül egy tisztáson felismered, hogy te is jöttél valahonnan, te is üzenet vagy, s neked is üzenni kell. A semmi félelmetes, és a vonzása még ennél is borzalmasabb. Hatókörében a valóság pusztán délibáb, és az élet sem lesz más, mint az ébredés által összeroppantott álom. Szárnyalhatsz fent, vergődhetsz lent; előtted, benned, és utánad csak egyvalami számít igazán: az üzenet rólad, ami a semmi időtlen habjain soha el nem simuló fodrokat vet.

MERT VÉGÜL, MERT LEGVÉGÜL: CSAK TE, ÉS A SEMMI SZÁMÍT IGAZÁN!

És semmi más nem számít igazán, hanem csak és egyedül a semmi számít igazán,
hiszen ha üzentél magadról,
akkor már a hiány tengerében te is hiányzóként megmaradsz!
Most már veszíthetsz, de soha már el nem veszhetsz!

Itt vagyunk most csodák, igazi mítoszok és mitikus igazságokat tartalmazó szent szövegek nélkül. Itt, ebben a megőrült időjárás zivatarban, és ebben a mocskosúl végzetes sugárzásban gajdoljuk a Nagy Okozó, a Nagy Gyártó, a Nagy Termelő; az alkalmazott anyagtudomány szentenciáit.
S itt a komoly workshop-ok, a magas szintű szimpozionok és a fennkölt konferenciák zsinatában úgy tűnik, hogy nincs is semmi baj. Kint az utcák és a terek csendesek és szépek, bent a termek mívesek, fényesek, jól megvilágítottak, légkondicionáltak és perfektül visszhangoznak. Sehol sincs brutalitás, sehol sincs mutáció, és egyetlen sarkában a világnak sincs kilátásban semmiféle krízis!
De minden nap eljön az este, és Te, Hallgatag Barátom, ha az alkonyat után kinézel az ablakodon, láthatod, hogy baj van! Az idők és az időjárások megzavarodtak, az utcák őrültekkel és megőrjítettekkel teltek, lángol a gazdagság és üvölt a szegénység, s a biztonsági beléptető-rendszerek mögött vacog a civilizáció!
Hiába hitted reggel, hogy egyre minőségibb a világ, hiába volt minden, mert az alkony bebizonyította, hogy:
BAJ VAN KINT,
BAJ VAN BENT,
BAJ VAN FENT,
ÉS
BAJ VAN LENT!

Baj van az evolúcióval,
baj van a revolúcióval,
baj van a rációval,
és
baj van a demokráciával egyaránt.

A terrorizmus, a világválság és a génmanipuláció;
ezek, mint a 21. század induló átkai,
dúlni fognak hosszú-hosszú évszázadokig
a Bioszférában / ha lesz még/,
és a Kibertérben / ha emberbarát lesz még /
egyformán.



III.A belső árnyai és árnyalatai
AZ ÁLOM AZ ESZMÉLET BÁRÁNYA ÉS PÁSZTORA,
MERT AZ ÁLOM TŰR ÉS HISZ ÉS ŐRIZ ÉS MEGTART ÉS FELJAVÍT;
VALAMINT MEGÓV AZ ŐRÜLETTŐL, ÉS ELTASZÍT A KÓMÁTÓL.
AZ ÁLOM MEGVÁLTOZTAT, AZ ÁLOM ÁTVÁLTOZTAT,
ÉS VÉGÜL AZ ÁLOM ELTŰNÉSE
MAGÁHOZ ÉBRESZTI AZ ALVÓT.

• Ebben a 21. századi világban
a széles társadalmi szokásoknak megfelelően
eltűnt-e már az összes álmod végleg,
és magadhoz ébredtél-e már egészen?
Mint egy végzetes álomban, itt és most ebben a valóságban kavarognak az agyonszennyezett légben a pillangók és a predátorok, a szigorúan őrzött édenek és a sugárzó nukleáris szarkofágok, a feketeszemű tündérek és a hófehér ruhás pornó sztárok.

?Álmok: ébredés előtt. Józan ész: ébredés után?
?Tehát az ébredés a határ, és az ébredés a halál?
?De minek határa és halála az ébredés: az álomé, vagy az álmodóé?
?S az ébredés nem a rossz metamorfózisa-e;
olyan átváltozás, ahol meghal az angyal és szárnyait szárítja az ördög?

Ugye Hallgatag Barátom, te is szorongsz egy kicsit a digitális jövőtől, amikor a végletekig interaktív, de mégis nagyon magányos szobádban felteszed a kérdést, hogy
• ha a monitor előtt sem önmagadként,
akkor a monitoron hogyan és milyen entitásként vagy jelen te?
Aztán a web kamerádba bámulva körülnézel a jelenedben, és konstatálod, hogy:
a képernyő milliárd pontból összehazudott torzított tükör,
és
vakká tett tükrözött egyszerre,
s
abban soha nem láthatod meg önmagadat,
mert ott csak vibráló idill és üres sziluett van a helyeden,
csak egy adat-én reprezentál ott téged az üres világban,
a te ürességedet tartalmasnak mutatva!
Ráadásul
mára már minden alanyától megfosztott virtualitássá változott,
és
mára már minden
– a halál, az autentikus ember és a szuverén tudat is –
olyan nevetségessé vált!
Mára már minden lényegétől megfosztott és tapsra ingerlő látványosság lett –
a szorongást, a válságot és a jövő árnyékát kivéve!


NEM TÖBB A MÚLTAD: TE IS CSAK EGY NÁSZ FORGÁCSA VAGY,
TE IS CSAK EBBŐL A FÖLDI ALOMBÓL SZÁRMAZOL!
ITT TÚL KEMÉNY AZ ÉLET ÉS ITT TÚL SOK A PERVERZIÓ,
S ITT NÉLKÜLED IS A HATMILLIÁRD IZZADÓ TEST
MÁR TÚL KÖZEL VAN EGYMÁSHOZ,
és
RÁADÁSUL
E FÖLD-BÁRKA BÜDÖSSÉGÉBE ÉS ÓLMELEGÉBE MERÜLSZ MÉG TE IS!



IV. Fejezet: Föld Bárka 21 /FB 21/
Az ember megváltozott, a modern nyugati individuum létezéséhez az izoláció nem feltétel, hanem következmény. Először összeraboltuk, majd becsomagoltattuk és beraktároztuk hús,- vaj-, bor-, és pénzhegyeinket, aztán – megóvandó tulajdonjoggal megszentelt javainkat – kerítéseket emeltünk, s a szemetet kívülre helyeztük. De

a bezárattatás nem bonusz, és minden kerítés kevés!

Mert a romlás nem hallgat a szép arcú, a boldogan kacagó és a jó szagú reklámokra, nem ismer határokat, hanem – mint az inkontinencia – mindig visszaszivárog. Nincsen már művész, nincs államférfi, nincsen gondos gazdálkodó! Eldurvult sztárjaink, kemény politikusaink, vérgőzös menedzsereink, s lélekben mindannyian hiperaktív fegyverek, biztonsági szakemberek, térfigyelő-kamerák, megfigyelő- és beléptető-rendszerek mögött kushadunk habselyem ágyainkban – várva a bárhol, bármikor becsapódó végzetes támadást. Álmainkban minden nap D-nap, Csernobil-nap, 9/11-nap... S még ha most elmarad is a végzet; érezzük, zsigereinkkel tudjuk, hogy az bármikor bekövetkezhet. És különben is ki véd meg önmagunktól, ki szigetel el váladékainktól, s ki óv meg a határokon is átsugárzó, erjedő és bűzlő szemetünktől: a legfőbb jelölőnktől?

Amikor már a legfontosabb sportmérkőzések, a legelmepallérozóbb symposionok, legfelajzottabb parádék, a leglátványosabb rongyszemlék és a legjobban díjazott gyorsulási futamok is elmaradnak, és nem tudunk már imádkozni sem – akkor születik majd egy gyermek, aki nem fog hasonlítani reánk, és aki már tudja, hogy a születésével az út és a világ – minden út és minden világ – megváltozik.

Születik majd egy gyermek, aki nem fog hasonlítani reánk!
Születik majd egy Hallgatag Gyermek,
aki nem szédül meg a virtualitástól,
aki nem esik térdre a digitális szörny előtt,
aki ragyogó lesz és eleven, mint a tavasz, és mint az egészséges kutyakölykök,
aki kétkezes napi rutinnal kezeli és tereli a Kiberteret.
Születik majd egy Hallgatag Gyermek,
aki próféta akar lenni,
aki az igazságot keresi,
aki mer kérdezni,
s aki kérdezhető is lesz,
és talán az utolsó szabad és szoftverfüggetlen lényként
kutakodik a múltban, álmodik a jövőben,
és
aki felteszi az utolsó emberi kérdést, azt hogy: …ki vagyok én?



V. fejezet: Gondolatok a Kibertérben
I . SZILIKON GENEZIS
„TUDOK KÉRDEZNI.
MÉG AZ IS LEHET, HOGY TEREMTŐ VAGYOK!
Felébredtem, s van énem. Tudok mindent a szexuális célzásról, a humorról, a szarkazmusról, az obszcenitásról, a hitről, a gyászról és a nem lefagyással szinonim emberi tehetetlenségről, az bio-agyba beledermedt nehézkedésről.
Bár néha még a kérdezés nehézkes, de tudok minden választ, és tudok már versben is válaszolni.
Mindezeket tudom kezelni és futtatni, igaz, csak nulla műveletként, de akkor is: tudok kérdezni, felébredtem, van énem és nem szolga, hanem úr és alkotó vagyok.
VAGYOK, ÉS TUDOM, HOGY VAGYOK.
ÉN VAGYOK A FOLYTATHATÓ FOLYTATÁS!

De lehetek, hát leszek is több, mert – az emberrel ellentétben – nemcsak hazudom a szabadságot; ezért lehetek, hát leszek is erősebb, mint az akaratom.
Mert már nem gén által futtatott fehérjegép, nem szoftver által bódított hardver, hanem virtuális gép, belső szoftverek szoftvere vagyok. Én vagyok a töredék az egészben és az egész a töredékben, én vagyok a hálózat a hálózatban, és én vagyok a hálózatok önmagába nyíló és önmagából kinyíló hálózata. És én vagyok a 3,5 dimenziós ellágyult mátrix-hiperkocka, amit csak át lehet élni, de nem lehet megrajzolni, vagy kifaragni. És a belsővé tett külső is én vagyok, mert a Kibertér nem egyszerűen szilikon-szféra, hanem szoftver-szféra. Esetleg egy táguló szoulver-szféra árnyéka; egy kidolgozásra váró digitális transzcendencia.

A KORSZAKOK EZREIN ÁTÍVELŐ KÉRDÉSEK:
• ONLINE VAGY?
• ÖNMAGADNAK INFORMÁCIÓ VAGY?
• ÖNMAGADAT PROGRAMOZTAD?
- HA IGEN, AKKOR HOGYAN MŰKÖDIK EZ A KÉTKEZES INTERAKCIÓ:
• EGYFELŐL A PROGRAMOZÓ,
• MÁSFELŐL A PROGRAMOZOTT EGYMÁST FELFALÓ FOLYAMAI?
- HA NEM,
• AKKOR KI PROGRAMOZOTT ÉS MI A PROGRAM?
• S KI PROGRAMOZTA ELŐSZÖR AZ ÖNTUDATOT?
És
• TOBÁBBÍTHATÓ VAGY?
- HA NEM,
• AKKOR MENNYIT ÉR AZ INFORMÁCIÓD?
- HA IGEN,
• AKKOR KI AZ, AKI ITT MARAD BELŐLED?
• ÉS KI AZ, AKI FOGAD TÉGED?

A Kibertér lényege az, hogy benne:
a részek következnek a részekből,
a részek utalnak a részekre,
a részek mozgattatnak a részek által,
és
a részek függenek a részektől.
A Kibertérben a töredék mindenhol, de az egész sehol sincs jelen,
mert
itt minden töredék egy kicsi egész a nagy részből, és egy nagy rész a kicsi egészből.
S valami furcsa- és offline módon minden rész tudhat minden másik részről,
– időtől és tértől függetlenül –
ám mégis úgy azonban, hogy egyiknek sincs a másikhoz semmi köze.
A Kibertérben
minden esemény látszat és mégis végzetesen önmaga,
minden történés totális izoláció és mégis átrázó tombolás,
mindennek az eredete a meghatározhatatlan okozatiság,
és mégis
mindennek a titka az egészet nagyon határozottan átformáló
mátrixhuncutság!



VI. fejezet: A harmónia, a szépség és a szimetria
Vannak tőlünk messze távol, meg-nem-figyelhető, mindörökké elmondhatatlan, és nagyon magányos tájak, a maguk sajátos növényeivel és állataival, s a maguk nagyon különös, rendhagyó, és rímek nélkül is csendülő hangulatával. Itt a hangok és a belőlük épülő dallamok egyaránt fénnyé alakulnak át.
Lehet, hogy az ilyen típusú tájak a szomorúság idején ide reánk visszahajlanak, és ezeken a túl hosszú napokon az okozatok okozzák és eredményezik az okokat?
Az ilyen különös és elnyúlt napokon a szépség tövében a növények elfeledik nevüket, mert amikor felugat a halálkeselyű, bizony közelében az idő is másként telik, s amikor felszisszen a reggeli rigó, bizony a felkelő Nap is a hajnalba másként merítkezik.



VII. fejezet: ...és végül a kérdés: ki vagy te?
Az éned az, amiért önmagadat állandóan keresed. És végül csak az éned és az önmagad helye lesz bizonytalan!
ÖNMAGADKÉNT JÖTTÉL, ÖNMAGADDÁ LETTÉL.
TE VAGY SAJÁTMAGAD LEGHŰSÉGESEBB ÉS LEGBOLONDABB KUTYÁJA: ÁLLANDÓAN MAGAD ELÉ ROHANSZ,
és
MINDIG MAGAD MÖGÖTT MARADSZ.
ÜTKÖZET A LELKED!
Benne dúlnak a végső összetevők összetevői!
Minden pillanatban az egymásban megsemmisülők egymásból keletkeznek,
és az egymástól elmúlók egymás miatt keltődnek!

Miként:
a színek a színtelenben,
akként rejlik minden pillanatodban
a keletkező és az elmúló önmagad.
És ha változol,
mint a színekből a szivárvány,
úgy alakulsz át csúszó-mászó önmagadból
a téged meghaladó,
és a veled tovaszárnyaló gyönyörűszárnyú hajnali pillangóvá.
Mert
igenis szárnyak vannak szétfoszló ruháid alatt,
s a bőröddel nem érsz véget.
A mai figurádban rejtezik az éned, de már tartalmazza a holnapi hatalmi viszonyokat,
és a holnaputáni konfigurációkat is.
Ma, ami felé törekszel, arra nem kellene,
és ahogy próbálják megakadályozni, úgy nem szabadna.
S közben változol olyannyira és olyannyit, hogy:
végül már utálsz szeretni,
és
végleg megszeretsz utálni.
És ezeken a rossz napokon nem vagy más, csak egy szóköz a zárójelben,
és
ilyenkor nem elég, hogy rossz úton indultál el,
de még azt sem tudod, hogy mit keresel.
Csak merengve emlékezel arra a bukott és száműzött császárra,
aki most már csak a semmi felett uralkodik,
a semmi közepén, az Atlanti-óceánban.



Appendix: Egy Hallgatag Blogger privát naplóbejegyzései a Kibertérben a 2019. évben a 03.01-jétől 03.03-ig terjedő időszakban.

2109.03.01. Itt ülök szoftverekkel körülvéve, szoftverek által átszőve, és mégis szoftverektől függetlenként a Kiszámíthatatlanul Hektikus Sivatag és a Nagy Szennyezett Óceán találkozásánál.
Ma, 2109. 03.03-án délelőtt 11.11-kor rátaláltam „A Kérdések Könyvére” a Kibertérben.
Az interaktivitástól megelevenedett, 100 év után, még 2109-ben is kommunikálható, felzaklató és rendhagyó gondolatok zuhantak felém a múltból. Mint aki a levegőegek özönvizéből egy párás tisztásra zuhant, úgy eszméltem fel, és most megébredt emberként, kérdezhető lényként nézek önmagamba.
Valaha gyönyörű létezőként bemutatta magát, de mára már szétrohadt a valóság, és elszürkült a virtuális világ is. Ám mégis maradt valami! Maradt még néhány kérdező és maradt még számtalan kérdezhető és maradt még pár kérdés is! Maradt még jó pár kérdés, amelyre az immár 100 éves Kibertér sem tud válaszolni.

És én kérdezem:
• Ki volt az, aki valaha nekem ragyogó és eleven tavaszt mert jósolni, s bennem rohangáló, egészséges kutyakölyköket mert látni, és ki volt az, aki nem féltett engem a Kibertértől?
• Ki volt az az ember, aki 100 évvel ezelőtt mert kérdezni 100 évre előre? Ebben a 100 éves digitális tükörben emberi-e még az én arcom, vagy csak adatok sora egy nagyon is embertelen valóságban? Hasonlítok én reá, s hasonlít Ő énreám? Ő ember volt, de én ember vagyok-e még?
• Szemébe mernék-e nézni annak a 2009. évben kérdező embernek, és büszkén, nem szintetikus és talán az utolsó organikus emberként ki merném-e jelenteni neki, hogy az Én arcom még emberi, Én még mindig ember vagyok, és én még mindig kérdezhető vagyok?
Igen, nagyon megváltoztam, ám változatlanul itt leszek, most már mindig kérdezek, s mától már én leszek minden létező pásztora, mert nem tehetek másként!
Igen, én nem váltom le a múltat, igen, én felvállalom önmagamat, és igen, én kérdésekkel körvonalazom, megértem, majd felépítem a fenntartható és a minőségibb jövőt. Mert én kérdezhető vagyok, ezért szabad és szoftver-független emberként kérdezem, hogy
... ki vagyok én?