Művészet & Fotó

A mágikus hárfa

Mercz Nóra

A mágikus hárfa

Olvasópróba:


ELŐSZÓ
Szerettem volna egy olyan könyvet írni, melyben lapozgatva a sok kép már önmagában tükrözi a hárfa sokarcúságát, véletlenszerűen vagy címszavak szerint beleolvasgatva pedig villanásnyi információt nyújt a hangszerről és történelmi hátteréről Kívánom, hogy az elejétől folyamatában végigolvasva viszont ugyanolyan „időutazásban” legyen része az olvasónak, mint amilyenben nekem volt a hárfa történetének és szerepének, ennek az érdekes és igaz mesének a megírása során.

Visszapillantás az ősi múltba A hárfa különleges formájával magára vonja a figyelmet, szemünk akaratlanul is elgyönyörködik finoman ívelt alakján Mikor megszólal, a hangszer lágyan zengő, titokzatosan búgó hangja, mintha valahonnan a messzeségből, a távoli, ködös múltból üzenne Messze-messze, az őstörténet homályában… A kőkorszak idejéből származó, Dél-Franciaországban felfedezett barlangok egyikének falán fennmaradt kép szerint a varázsló maszkot öltött, hogy mintegy önmagából kilépve, médiummá válva közvetítsen a titokzatos felsőbbrendű világ és a mindennapi valóság között Bűvölt… Íját ütögetve bűvölte, vonzotta magához és közösségéhez az erdők, a mezők állatait Évezredek teltek el, s az íj immáron a mágia szimbolikus eszközévé vált táncoló nők kezében a mintegy hat-hétezer éves nyugat-afrikai sziklarajzok egyikén, melyek 19 századi fölfedezésében oly nagy szerepet játszott a magyar Almásy László gróf, az Oscar-díjas „Az angol beteg” című film ihletője.
Az íjból aztán az idők folyamán – hangzótesttel kibővítve és talán a röppenő nyíl hangjától inspirálva – megszületett az az egyhúros, lágy hangú, pengetős hangszer, mely a hárfa ősének tekinthető. Egészen napjainkig léteznek olyan fekete, illetve indián törzsek Afrikában és Amerikában, akik egyaránt hisznek e hangszer varázserejében, abban, hogy húrjának finom hangja elősegíti az ősök szellemével való kapcsolat létrejöttét rituális szertartásaik során. Az íj mint fegyver vagy mint a mágia eszköze nem is áll olyan távol a hangszerré válástól, mint ahogy az első pillantásra tűnhet. Egy kelet-német fiatalember, Alexander Horsch pl. Budapesten keresztül akart a Német Szövetségi Köztársaságba jutni az 1980-as évek végén, azonban beleszeretett az ősi és rendkívül gazdag magyar népzenébe, és beleszeretett későbbi feleségébe, aki a magyar hagyományokkal megismertette. Így aztán Magyarországon ragadt. Népzenész, kutató és régi hangszerek készítője lett. A hagyományőrző magyar íjászok tudományát szintén elsajátította. A hamarosan kiváló nyíllövő arra is képessé vált, hogy a nyilat hangszerként szólaltassa meg. Valószínűleg valahogy így történhetett ez évezredekkel ezelőtt is…

Mezopotámia
Sumer, Babilon, Asszíria
Az első hárfára vonatkozó emlékek a két nagy ókori civilizáció területén, Mezopotámiában és Egyiptomban kerültek elő az ásatások nyomán A civilizáció bölcsőjének tekintett Sumer a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti termékeny síkságon feküdt Ismeretlen eredetű, szorgalmas és találékony lakói talán az iráni hegyek felől, talán a tenger irányából érkeztek Már az i e 3100-tól városállamokban éltek, melyek közül a legismertebbek Ur, Eridu és Uruk Közösségi életüket az öntözéses mezőgazdaság kialakítása formálta Nekik tulajdonítják többek közt az ékírás megszerkesztését, mely megörökítette életmódjukat Ismerték a kovácsolást, a téglaégetést, a kenyérsütést és sörfőzést, a csatornázást, a vízikereket, halastavak létesítését és még sok minden mást Hihetetlenül gyorsan kifejlődő, magas színvonalú kultúrájuk maradandó hatást gyakorolt a környező és a következő hódító népekre. Az akkádok hódítása és uralma után (az i e 3 évezred végén) átmenetileg ismét megerősödött Sumer De az i e 19 századtól babiloniak és asszírok alapítottak itt birodalmat, kaszsziták, médek és perzsák háborúztak a terület birtoklásáért, ami azzal járt, hogy a politikai viszonyok, a népi és vallási szokások is gyakran változtak Így aztán több egymásra épült kultúrából kellett – és kell a ma is folyó ásatásokon – a régészeti leleteket kiválogatni, melyek a romok közt megtalált domborművek, kisplasztikák, kerámiák, valamint mozaik vagy pecsét formájában mesélnek egyebek mellett a zenei életről és a hangszerekről. A zenével kísért szertartások persze már nem barlangokban, hanem nagyméretű templomokban zajlottak, de a hangszerek állatfejes – főleg bika – díszítése és a maszkot viselő emberek ábrázolása még a totemek nem is olyan régi jelenlétére és jelentőségére utal. A zene elősegítette az istenekkel való kapcsolat megteremtését. A templomi hangszereket a mélység istene, Ea pártfogolta, a vidám és szórakoztató, világias zene a szélvész és mennydörgés istenének uralma alá tartozott. A kesergő és bűnbánó dalokat vagy a hálaénekeket az alkalom jellege szerint összeállított hangszerek kísérték. Pl. italáldozat bemutatásakor a hárfa szólt, a pap jövendőmondását ugyancsak a hárfa hangja kísérte. Az udvari életből sem hiányozhatott a hangszer. Egy ünnepi lakomán szereplő énekes és pengetős társa „eloszlatják a szomorúság sötétjét” – mutatja a felirat egy az i. e. 3. évezred közepéről származó dombormű rajza mellett. A fennmaradt Gilgames-eposz és Gudea, lagasi király „hárfára komponált” verses éneke is arról tájékoztat bennünket, hogy a pengetős hangszerekkel kísért ének természetes művészi megnyilvánulást jelentett a sumer nép életében. A legjelentősebb emlékek Ur városának kincsekkel teli királysírjaiból kerültek elő. Nem csupán ábrázolások, hanem eredeti pengetős hangszerek is. Azonban az apróra törött vagy a levegőre hozatal után összeomlott hangszerekről, vagy a 2003-as iraki háborúban eltűnt hárfáról csak rekonstrukció alapján alkothatunk képet. Az ásatásokat Sir Leonard Woolley vezette, az 1920-as években. Több nyelven beszélt, állítólag magyarul is tudott. Természetesen részletesen lejegyezte a munka menetét, eredményeit, és fotók is készültek a leletekről. A sírokba, ahonnan több hárfa került elő, az i. e. 2600 és 2400 között temetkeztek. Néhányat közülük kiraboltak, így pl. Abargi királyét, de felesége sírja épen maradt. Subad királynőt akkori szokás szerint elkísérte a halálba udvari kíséretének huszonöt, ékszerekkel felékesített tagja is, akik minden jel szerint önkéntesen és méltósággal vállalták az áldozatot, vették be a mérget. Különös és megható, ahogy az egyik hárfás még a halál pillanatában is hangszerének húrját pengette, hogy aztán ez az utolsó mozdulat őrződjön meg hosszú évezredeken át. Bár a sumerok nagyon kedvelték a hárfát, az nem emelkedett ki a többi pengetős hangszer közül, sőt idővel háttérbe szorult a lyra és a lant mellett. Népszerűsége azonban megmaradt a sumerokat követő Babilon és Asszír Birodalom idején is. Az ember teremtéséről szóló babiloni himnuszt pl. mindig hárfával kísérték. A hárfások (és általában a zenészek) élményt nyújtó és átszellemítő, de főképpen könnyedén szórakoztató játékát igen magasra értékelték. Volt idő, amikor az asszír udvarnál még a tudósoknál is nagyobb tekintélynek örvendtek, rangjukat illetőleg pedig nem sokkal maradtak le még a királyok mögött sem. Gondos és szép formaalkotás, sokszor arany, ezüst és drágakő díszítés emelte művészi szintre hangszereiket.

Ókori kulturális kapcsolatok
A Tigris és az Eufrátesz folyamvölgyének sok évszázadon átívelő civilizációja nem múlt el nyomtalanul Magas színvonalú, színes és változatos kultúrája, a vallásos és a világi életet egyaránt átszövő zene kiemelkedően fontos szerepe mély hatást gyakorolt a környező országokra, sőt sok állomáson keresztül később Európa művészeti életének alakulását is befolyásolta Ebben jelentős szerepet játszott a hangszerek elterjedése A rendkívül sokféle hangszer, ezen belül is a pengetősök számtalan variációja messze túljutott a mezopotámiai birodalmak amúgy is változó határain Az ikerfolyók népei már a korai időktől kezdve állandó öszszeköttetésben álltak a különböző közeli és távolabbra eső kultúrákkal Ugyanis élénk kereskedelem zajlott századokon, sőt évezredeken keresztül, amivel természetszerűleg együtt járt a kulturális ismeretek és eszközök cseréje Ezt bizonyítják többek között az Indus völgyében talált sumer jellegű pecsétnyomók, vagy akár egy piperekészlet is, ill a Mezopotámiában előkerült indiai amulettek és gyöngyök A világ különböző tájairól érkező utak találkoztak itt öszsze, kiegészülve a tenger hullámai adta közlekedési lehetőséggel Így ez a terület volt az, ahonnan a hárfa minden irányba útra kelhetett.


A hárfát és annak többféle változatát, köztük a kerethárfát kezdettől fogva ismerték Hellász lakói. A sokhúrú hárfa mellett azonban egyre fokozottabb jelentőségre tett szert a bika szarvára emlékeztető formájú, öt-hét húros lyra és kithara, melyek négy oldalról zárt szerkezete és kevesebb húrja világosabb, határozottabb hangzást (és valószínűleg magasabb hangolású hangokat) eredményezett. Platón, a híres filozófus mindenesetre úgy találta, hogy az összezúgó hangú hárfánál helyesebb a lyra és a kithara használata. A győzelmi pálmát végül a lyra nyerte el. Ez a hangszer oly erősen összefonódott az énekkel és a versekkel, hogy még a nevét is átadta a „lírai” költészetnek. Sőt, néha a verset vagy dalt kísérő, más jellegű húros-vonós hangszert is lyrának nevezték. Még ma is hallható néhány eldugott faluban, pl. Krétán, régi dalokat kísérő, ölben tartott háromhúros vonós hangszer játéka, melyet lyrának hívnak. Ezt az örökséget őrizte meg nevében a reneszánsz hangszere, a lyra da braccio, melynek vonóval megszólaltatott húrjai mellett két különálló, kézzel pengethető húr is megtalálható. Érdekes, hogy az újkorban, amikor a többi hangszer fejlődésével csupán a hárfa tudott lépést tartani, a hárfa vette át a pengetős hangszereket jelképező szerepet, szemben az ókori lanttal. Ez érvényes a zenére, de bizonyos mértékig a képzőművészetre is.
A 18. század nagy német operaszerzője, Christoph Willibald Gluck pl. Orpheusz és Euridiké című alkotásának témáját a görög mitológiából merítette. Orpheusz felesége, Euridiké nem látta meg futtában a mérges kígyót, így annak marása a halálát okozta. Orpheusz kétségbeesetten bolyongott a folyó partján, és – egy múzsa fiaként – lantja zengő hangjában keresett vigasztalást. Elment az alvilágba, és annak félelmetes királya elé járult. Könyörgő, gyönyörű dalára még Kerberosz, az alvilág őrzője is nyitva felejtette mind a három (!) száját. Az alvilág királynéja pedig annyira megilletődött, hogy visszaengedte Euridikét. De kikötötte, hogy amíg fel nem érnek a napvilágra, Orpheusz nem nézhet hátra, mögötte haladó feleségére. A nagy szerelem azonban elvette Orpheusz eszét, és visszapillantott, mire Euridiké eltűnt a szeme elől, immáron örökre. A szomorú történetben szereplő lantot (azaz lírát) az operában a hárfa szimbolizálja. És Gluck, a kiváló zeneszerző mindenre kiterjedő figyelméhez méltóan, Orpheusz dalának sűrű mozgású kísérete a hárfa mindössze öt húrján szól, ily módon valóságszerűen idézve meg a sok évszázaddal azelőtti világ hangszerének hangját.

Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 236
ISBN: 978-3-99048-338-1
Megjelenés időpontja: 2016-11-16
Átlagértékelés : 5
 6.290 Ft
 3.790 Ft

Ősz-tipp