Tépett kendők

Egy doboz a polcon

– Ne menj el – hallotta Gina egészen halkan, s közben a tarkóján finom, meleg suhanással szállt a levegő.
Keze ekkor Andris tarkóján pihent. Kicsit beletúrt a hajába, miközben kiszabadította szépen ívelt arcát Andris kezéből. Valamivel messzebb került a férfi ölelésétől, ettől a szabad pillanattól végigzuhogott rajta egész eddigi, szánalmas élete. A korai férjhez menetele, a váratlanul megfogant és született tündéri gyermeke, a férje és Andris, a mindennapjaiba robbant szerető. Húszas évei elején járt csak, az iskolából a házasságba lépett, az otthoni értelmetlenül szigorú, önző és szánalmas légkörből.
Szülei örömtelenül egyeztek bele az érettségi előtt, hogy egyetemre menjen, a lány örömtelenül adta be papírjait. Akkor már udvarolt neki Isti, akinek a szülei szintén örömtelenül értetlenkedtek, mit keres egymás mellett a szakmunkásképzőt végzett fiú és az egyetemre készülő leány. Undorból, akaratosságból, szabadulni akarásból nem ment el az egyetemi felvételire, és Isti még azon a nyáron karikagyűrűt húzott az ujjára. Gina ekkor az ördöghöz is feleségül ment volna, hogy szabaduljon, de anyja csak Istit engedte udvarolni, a kertkaput csak Isti nyitogathatta. A szabaduláshoz a házasságon keresztül vezetett az út. A következő tavasz hozta az esküvőt, s bár Gina tudta, hogy nem sok köze van a szerelemhez, és nem tart majd soká’, akkor már nem merte érzéseit megosztani anyjával. Félt a következményektől, neurotikus, minden örömet elnyomó anyjának kiszámíthatatlan reakciójától. Gyermek volt még, magányos gyerek.
Az első együttlétkor teherbe esett, lánya az anyósához született. Három generáció lakott egy házban, Gina volt a legfiatalabb, a legügyetlenebb, a legbutább, a legkisebb, irányították, s ő irányult.
Huszonharmadik születésnapján már újonnan bérelt lakásukban laktak, és éppen nagy veszekedésen voltak túl Istivel, amikor Gina eldöntötte, hogy kezébe veszi a sorsát. Ettől a naptól kezdve nincs félelem, nincs meghátrálás, nincs megalkuvás, ha belehal is, a saját lábára áll. A gondolat mélyen gyökerezett, de nem volt egyszerű a végrehajtás. A munkája, a család fenntartásának felelőssége erejének határait feszegette. Férje ambíciók nélkül, kényelmesen élte mindennapjait, Gina lustának látta, férfiatlannak, erőtlennek. A nem megfelelő komolysággal, életlátással bíró Isti semmilyen területen nem elégítette ki igényeit: nem volt jó férjnek, nem volt jó családfenntartónak, nem volt jó apának. Ő is gyerek volt.
A GYES után, ami csak fokozta magányát, néhány hónappal ezelőtt jött ebbe az irodaházba dolgozni, és még mindenre kíváncsi volt. Kíváncsi a világra, kíváncsi az emberekre, kíváncsi a kapcsolatokra, égette a szabadságvágy, a tudásvágy.
Tanulni akart, utazni, bulizni, barátokra vágyott, mindent ki akart próbálni, amire eddig nem volt lehetősége. Ez a vágy hozta össze Andrissal is, aki a baráti körből került elébe, aztán nemsokára az ágyába.

Most itt vannak, egy nappal az utazása előtt az irodában Andrissal, aki nehezen viseli, hogy Ginának el kell mennie, mert továbbképzésre készül. Andris nem értette, mi szüksége van Ginának erre, és miért hagyja őt a lopott félórák nélkül, amiket mindennapi életükben el tudtak titkolni. A férfi imádta ezt a fajta izgalmat, csavaros ésszel járt túl felesége éberségén, felszökött adrenalinnal járt Ginához az irodába vagy esténként a lakására.
Viszonyuk, mely igencsak perzselte mindkettőjüket, mélységes titok volt. Andris a testi örömöt jelentette akkor Gina számára. Együttléteik viharosak, gyorsak, kapkodók voltak, de az asszony minden alkalommal érezte, ez csak az idő rövidsége miatt történik így, és ha lenne rá lehetőségük, nagy szerelem is lehetne az övék. Nem tudtak sokat egymásról, de Gina nyitott szemmel járt, s látta, milyen ügyes Andris keze, van fantáziája, gyorsan átlép minden feladaton, és valahányszor találkoznak, jókedvű, őt is nevetésre bírja. Magas, nyúlánk termete, kisportolt felsőteste, izmos karja és férfiasan görbülő lábai különösen imponáltak, megszépítették az egyébként nem szép férfiarcot. Minden tekintetben férjének ellentéte volt, s ha Gina életének hiányait nem is pótolta, de sokat tett azért, hogy az asszony jobban érezze magát.
– El kell mennem. El akarok menni – hallotta saját józan hangját Gina. Aztán kissé lágyabban elmesélte Andrisnak, hogy válaszút előtt áll az élete. Vagy Andrissal, vagy nélküle, de mindenképpen válni fog, és szüksége van a távolságra, szüksége van szabad levegőre férje és lánya nélkül. Vigasztalta Andrist, gyorsan eltelik az egy hét, neki itt van a családja, itt vannak a fiai, egyet-kettőt alszik, és már minden a régi lesz. Megígérte, írni fog neki, ide az irodába, a kolléganő címére, aki hajlandó volt továbbítani üzenetét.
Nehezen váltak el egymástól, Andris erőszakosan csókolta meg Ginát, talán azért, hogy emlékezzen rá, míg távol lesz tőle.

Az asszony aztán nem gondolt sokat vele. Új, ismeretlen élmények izgatták, már az esti csomagolás és a kicsi lánya lefektetése közben sem tudott másra gondolni. Több helyről érkeznek majd a kollégák, lesz, aki már holnap reggel, lesz, aki csak este indul, hasonló beosztású, de számára ismeretlen emberek. Voltak, akikről már tudta, hogy jelen lesznek, de nem ismerte őket közelebbről. Azt nem tudta, mi vár rá, nyugtalanság is vegyült a kíváncsi izgalomba. Sok puszival búcsúzott lányától, akit a nagyszülők gondjaira bízott, s holnap majd ovi után mehet hozzájuk. Ebben biztos volt. Abban is biztos volt, hogy férje majd elviszi a lányukat. Abban már nem volt biztos, hogy Isti mit csinál a következő napokban, de nem is nagyon érdekelte.
Öt éve tartó, számára teljesen lehetetlen házasságához megfelelően búcsúzott a férjétől. Nem volt benne szeretet, ahogyan hozzábújt, nem volt benne veszteségérzés, nem volt benne semmi. Semmitmondó búcsúzás volt, rutinszerű és üres.
És most, ezen az estén, Andris nem volt a gondolataiban.
Másnap reggel szállt vonatra, és indult a továbbképzésre, amire már annyira vágyott. Nem is maga az anyag, a tartalom izgatta, hanem a szabadság, a kiszabadulás élménye, a tombolás lehetősége. Azt hitte, majd tisztába jön magával, ez idő alatt átértékeli az életét, az eddig megtörtént dolgok új megvilágításba kerülnek. Most úgy érezte, nem Isti a jövő, és a közeli jövőben talán nem is szerepel, de nem dobta el ezt a lehetőséget sem. Ki tudja? Talán.
Andris csókjára gondolt, nyugalommal töltötte el, hogy a férfi nem ijedt meg attól, hogy ő válni akar.
Gina gondolataiba mélyedve ült a buszon, amikor egy fiatal lány szólította meg:
– Ne haragudj, te is Miskolcra utazol? Csak, mert látom a csomagokat, és gondoltam, hátha egyfelé vezet az utunk.
– Attól tovább – tért vissza gondolataiból Gina.
Beszédbe elegyedtek, és hamarosan kiderült, egyfelé, ugyanarra a rendezvényre tartanak. Krisztinek hívták a lányt. Alacsonyabb és láthatóan fiatalabb volt Ginánál, kínosan aprólékos módon foglalt helyet, majd csacsogott, csivitelt. Az út folyamán szinte mindent megtudtak egymásról, gyors barátságot kötöttek. Egy szobát kértek, még egy fiatal lány került hozzájuk, aki messzebbről érkezett.
A szállodában sokan voltak, valami módon azonban úgy alakították az elhelyezést, hogy abban az épületben, melyben Gináék is helyet kaptak, jobbára csak nők laktak, a férfiakat másik épületben szállásolták el. A két új barátnő el is csodálkozott azon, máris milyen sokan vannak, pedig még estére is vártak csoportokat, arról a vidékről is, ahonnan ők érkeztek.
Az első estére a teljes turnus érkezésére szervezték a nyitó estet. A hivatalos ceremónia lezajlása után élőzene szórakoztatta őket, lehetőséget nyújtva egy kis táncoláshoz annak, aki szerette. Az asztalokon finomabbnál finomabb, látványos hidegtálak csábították az éhes gyomrokat.
Gina számára minden új volt, nem győzte magába olvasztani a hatásokat. Rendkívül hálás volt a sorsnak, hogy legalább ezen az egy napon nem kellett gondolkodnia saját sorsán. Élvezte, hogy mások találják ki a történteket. Vacsoránál Krisztivel ültek az asztalnál, szobatársnőjük ismerősöket talált, velük töltötte az estét. Arról beszélgettek, valami kaját kellene hagyni a később érkezőknek, biztosan nagyon éhesek lesznek. Mindketten kíváncsiak voltak, kik jönnek még a területükről. Aztán kifogytak a témából. Mások már táncoltak, de őket nem hozta lázba a zene. Már-már unatkozni kezdtek, azt fontolgatták, felmennek a szobába, amikor valahonnan a tömegből előkerült egy zömök, mokány fiú, hátrafésült, gondosan beállított frizurájából egy tincs a szemébe lógott. Határozott léptekkel tartott Gina felé, s bár az asszony észrevette és megsejtette a fiú szándékát, megpróbált elnézni mellette.
– Táncolsz velem? – kérdezte Ginától, s míg ő zavarával küszködött, Kriszti kárörvendően kuncogott. Ez is idegesítette Ginát, s ha vonakodva is, de elindult az ismeretlen fiúval a táncparkett felé. Nem érezte jól magát ezzel az emberrel. Próbáltak beszélgetni, megismerni egymást, de az asszonyt valami taszította, s amikor a férfi keze elfogadhatatlan tájakra tévelygett a testén, érezte, hogy mennie kell. A másik azonban erősen tartotta, fogta a kezét, a derekát, táncuk inkább feszült dulakodáshoz hasonlított, és sokkal tovább tartott, mint Gina szerette volna. Úgy érezte, a sors kibabrált vele, és a zene sohasem fog elhallgatni. Fájdalmasan vágyott vissza a vacsoraasztalhoz, friss barátnője mellé, annál is inkább, mert látta, időközben sokan lettek ott, valószínűleg megérkezett a területi csoport. A partnere azonban nem engedte, s Ginának minden erejét és bátorságát össze kellett szednie, amikor egy váratlan pillanatot alkalmasnak érzett, és faképnél hagyta ezt a faragatlan tuskót. Amint az asztalhoz ért, felismerte a várt csoportot. Nagy sietségében éppen Tiha mellé keveredett, aki ugyanabban a házban, de tőle messzebb, egy másik irodában dolgozott.
– Szia, kedves! – köszöntötte őt, s még két puszit is odabiggyesztett Gina arcára jobbról és balról.
Gina csodálkozott volna ezen a gesztuson, de nem volt rá ideje, mert ekkorra utolérte őt a faképnél hagyott ifjú, dacosan megfogta a karját, és húzta maga után, mondván, nekik dolguk van még, és amit a nő tett vele, az igazán nem volt barátságos.
– Nem táncol! – hallotta Gina Tiha ellentmondást nem tűrő hangját.
A sértett kihúzta magát, kidüllesztette a mellét, nekifeszült, hogy elégtételt szerezzen, ekkor azonban még két férfi állt fel az asztal mellett, akiket Gina akkor látott először. Az egész jelenet pillanatokig tartott csupán, Gina még fel sem fogta mi történt, és már vége is volt. A jó messzire kívánt táncpartnere egy „oké” kíséretében elhagyta a körüket.

A félretett vacsorának nagyon örültek a fiúk. Különösen Nyurga, akit Gina most ismert meg, és látszott rajta, hogy hosszú volt a nap, kicsit ferdére vette már a tartását. Jókat nevettek, jót beszélgettek, és Gina úgy érezte, mintha ezer éve ismerné őket, különösen Tihát.
Annyit ugyan tudott róla, hogy családja van, két kicsi gyermek apja, évek óta dolgozik a területen, de sohasem futottak még úgy össze, hogy közelebbről is megismerjék egymást.
Ezért is volt különös az asszony számára a meleg üdvözlés és a védő, óvó magatartás, amit rögtön az első egymásba botlásuk során tapasztalt. Amikor már fogyóban volt a téma, a társaság táncolni készült. Krisztinát Kari kérte fel, egy szép arcú, férfinak nem magas, de éppen a lányhoz illő fiú, akivel szép párt alkottak.
Tiha Ginához fordult:
– Felkérhetlek?
Az asszonyban felélénkültek a kora este történtek, aggályoskodott.
– Tiha, még itt van az a fickó, akivel nem táncoltam, én nem akarok cirkuszt – húzódozott.
– Gyere nyugodtan, babám, nem lesz semmi baj, mindenkitől védve vagy, vigyáznak ránk – fogta erős kezébe Tiha az övét.
Gina akkoriban nem táncolt jól, nem sok buliban volt része addig, így megkínlódtak a kezdetekkel, különösen azért, mert Tiha táncstílusa utánozhatatlanul egyedi volt. Egyetlen valami volt biztos tánc közben, a keze. A keze, ami olyan erősen, olyan férfiasan fogta Gináét, hogy az asszony az addig soha nem érzett biztonságot sejtette meg. Nem úgy tartotta a kezét, mint ahogyan a tánciskolákban tanítják, ujjait Gina ujjai közé fűzte, kezük így nagyobb területen érintkezett, biztonságban tartotta a nőt akkor is, amikor az lépést tévesztett. És sokat tévesztett. Mert Tiha kezei, lábai, teste külön életet éltek tánc közben, sohasem lehetett kiszámítani a következő lépést, vagyis Ginának nem sikerült. Tiha ilyenkor megállt, félig görnyedt pózban, fejét hátrahajtotta, szemét becsukta, felső ajkának csücskét beszívta, jobb kezét, melyben Gina keze nyugodott, a magasba emelte, bal kezét ugyanígy oldalra nyújtotta, és várt. Talán csak egyetlen másodpercet, vagy egy újabb taktust a zenében, melyen újra tud indítani. Hosszú, szőkésbarna, természetes csigákba rendeződő haja ezekben a pillanatokban vállára omlott. Egyszer csak révületének vége szakadt, jobb kezének határozott leengedésével és maga elé tolásával indította újra az eltévesztett lépéssort. Nem tett szemrehányást, nem nézett csúnyán, talán még nem is gondolta, milyen béna táncpartnerre akadt Ginában, csak megállt, és várt. A jelenet az este folyamán sokszor megismétlődött, így Tiha keze, arca, teste, mozdulatai, gesztusai, révületei mélyen bevésődtek Gina lelkébe.
Tánc közben nem beszéltek sokat, nem is volt rá szükség. Valahogyan valahonnan ismerték egymást.
Az este hamar véget ért, Gina számára talán túl hamar, de értette: másnap indul a suli, és mindenkinek legalább elfogadható állapotban kell lennie. Krisztivel vánszorogtak felfelé a lépcsőn, fáradtak is voltak már: az utazást, az este történteket a legkisebb izmaikban is érezték.
Beszélgettek még. Kriszti a fiatal lányok „semmi se elég jó” állapotában panaszkodott a hajára, a ruhájára. Még vasalni akart a másnapi suli napra. Rendkívül rossz néven vette, hogy a vasalót nem adták a kezébe, a folyosó végére kellett menni érte. Aprólékos gonddal válogatta ki másnapi dolgait, s mire végre ágyba került, és kifészkelődte a helyét a párnák hatszori átrendezése után, Gina feszült lett, az egész este jó érzései távolra röppentek tőle. Arcát a két kezébe fogta, szemét becsukta, ne is lássa, mit kínlódik Kriszti. Próbált kislányára gondolni, de a lány magas rezonancián való prüszkölése minduntalan kilendítette egyensúlyából.
– Aludj már, holnap új nap lesz, majd másképp látod – horkant rá finoman, mert nem akarta megbántani. Arra gondolt, kellene ennek a lánynak egy fickó, aki lefoglalná, ne foglalkozna mindig magával. Majd akkor nem rohangálna minden kis ránc miatt a vasalóért. S míg kusza és bugyuta tervek szövögetésével foglalatoskodott, hogyan kellene Krisztinának párt találni, lassan álomba merült. Észre sem vette, reggel óta egyszer sem gondolt Andrisra.

Másnap elkezdődtek az előadások, amiről persze elkéstek, mert Kriszti nem tudott időben jól kinézni, ettől pedig nem tudott elindulni.
Máris van egy fekete pontunk – súgta Gina, amikor az előadó kicsit szúrósan nézett feléjük.
„Csak nem küld haza” gondolta, lehajtotta mélyre a fejét, és láthatatlannak tűnve tottyant az üres székek valamelyikére.
Magában füstölgött barátnője reggeli előadása miatt, és eltökélte, ebben a pár napban, ha törik, ha szakad, kiházasítja ezt a csajt, vagy legalábbis megszabadíttatja a lányságától. Bosszúból.
Miután így kifüstölögte magát, körülnézett a teremben. Ekkor vette észre Tihát, Karival és Nyurgával ült a terem másik oldalán, bőszen jegyzeteltek valamit. Ginához az előadás még nem jutott el, nem is értette, mit írhatnak. Tekintetét Tiha háta vonzotta, most legalább jól megnézhette magának világosban is. A férfi csípőjére széles övvel simult nadrágjának dereka, melybe hosszában szürke csíkos, fekete inge lezseren gyűrődött. Az ing nem a friss divatot mutatta, kicsit magasabb gallérja azonban kifejezetten jól állt Tihának, természetesen laza hajtincseit a gallér szétborzolta. Most az esti emlékeitől is magasabbnak látta, hosszú lábai nehezen férhettek el az asztal alatt, mert jócskán előrenyújtotta őket. Az arcát félig takarásban figyelte. Annyit megállapított, férfihoz képest világos a bőre. Arányos, kissé lányos arcára emlékezett estéről, zöldes-barna, de meleg szemére, keskenyebb szájára, mint ami Ginának a férfiakban tetszett, a homlokára, homlokába simuló hajtincsekre, szögletesebb állára, huncut, de kedves mosolyára. Gina megállapította, hogy kifejezetten csinos. Aztán megérkezett gondolataiból az előadáshoz, és ott is maradt egész délelőtt. Érdekelte a téma, figyelt és tanult.
Az ebédszünetben keveredett az esti csoport ismét össze, beszélgettek, kávéztak, előző továbbképzések emlékeit idézték, sztorizgattak. Gina még nem felejtette el reggeli tervét Krisztivel kapcsolatban. Eljátszott a gondolattal, keres egy alkalmas fiút. Feltűnt neki, hogy Kari bátortalanul kerülgeti a lányt, próbált közel kerülni hozzá. Kriszti ezt még nem vette észre. A kellemestől eggyel magasabb oktávon társalgott fesztelenül a többiekkel.
A fiúk kitalálták, hogy bár nem lenne szabad, de a vacsora után leléphetnének.
Van itt nem túl messze, de kívül a városon egy jó kis kocsma, este találkozhatnának ott, vette át a tervezést Nyurga.
– Ne menjünk együtt, ne legyen feltűnő, de kettes, hármas csoportban kilóghatnánk –folytatta.
– Nekünk már nem kellene több sár – válaszolta Gina –, mi már kihúztuk a gyufát reggel, és ha rájönnek, bajba kerülhetünk.
– Nem lesz baj, időben visszajövünk – bátorította a csapatot Kari, aki titokban azt remélhette, valamivel közelebb juthat Krisztihez.
Nem esett több szó az esti partiról, a délutánt külön csoportokban töltötték, vacsoráig még pihenhettek is egy kicsit. Vagyis pihenhettek volna, de Krisztina görög tragédia hősnőjéhez hasonlóan viselkedett: készülődése borzolgatta az idegeket. Legalább háromszor átöltözött, vasalt és fésülködött, festette magát és kesergett, „mennyivel másabb ez otthon”.
– Mi lenne, ha randira készülnél? Egy ócska kocsmába megyünk, ki a világ végére, az utolsó falusi kutya se törődik azzal, mi van rajtad! – próbálta Gina összeszedni romokba hulló szobatársát, de az nem engedte magát, és csak nagy nehezen tudtak elindulni végre a vacsorához. A társaság többi tagját nem látták, nem is hiányolták, majd szépen lassan sétálva, mint akiknek csak ez a dolguk, elindultak, és kiléptek a jól megbeszélt helyen a kerítésen. Kriszti már csak kicsit sipákolt a vizes fű miatt.
– Basszus, te lány, mintha a gyerekem lennél – nevette el magát kínjában Gina –, csak ő nem ennyire hisztis.

Lassan értek a kocsmába, mégis hamar, mert a csoportból kevesen voltak még. Gináék helyet foglaltak egy üres asztalnál. Kicsit fura volt a kocsmaasztalnál a két fiatal nő, sem a falusiak, sem a szállodából jövők nem tudták, mit akarnak itt. Szerencsére nem sokáig voltak a szemek kereszttüzében, a csoport más tagjai is elkezdtek szállingózni. A megbeszélés szerint, kettes-hármas csoportokban érkeztek. A fiúk aztán hamar átrendezték a terepet, összetologatták az asztalokat, italokat rendeltek, helyet foglaltak, ki-ki a tetszése szerint. Kari Kriszti mellé ült, Gina legnagyobb örömére. Mellé Tiha tottyant a székre, Nyurga valami ismerőst fedezett fel messzebb, ő ott talált helyet magának.
Úgy felfordítottátok a házat, mintha nem először tettétek volna – fordult Gina Tihához, de a férfi most nem válaszolt, a mondat fenn maradt a levegőben.
Miután az első körrel a csapat találkozására koccintottak, fesztelen beszélgetés indult, hol innen, hol onnan hallatszott fel nevetés.
Gina egyfolytában azon mesterkedett, hogy Karit és Krisztit összekeverje, de túl sok munkát nem kellett ebbe fektetnie, a fiatalok a beavatkozása nélkül is hamar megtalálták a közös hangot. Munka és elfoglaltság nélkül maradva Gina kezdte rosszul érezni magát. Nem tetszett neki a kocsma, nem esett jól az ital sem, nem volt témája ebben a társaságban. A csoportbéliek közös emlékeit, a régi történeteket nem ismerte, ettől kirekesztettnek érezte magát. Rossz érzését fokozta, majd’ szétcincálta az idegeit, amikor a lányok és fiúk énekelgetni kezdtek, mélabús, hallgatós nótákat, dalokat, amitől Ginának más körülmények között is elgurult volna a gyógyszere.
Kimegyek a mosdóba – szólt oda Krisztinek, aki Kari válla felett odabiccentett, hogy oké.
Az asszony, miután egyedül maradt és körülvette a csend, valamelyest magához tért.