Vívódások, vallomások, küzdelmek

Vívódások, vallomások, küzdelmek

Bereznai László Péter



Formátum: 13,5*21,5
Oldalszám: 70
ISBN: 978-3-99064-682-3
Megjelenés időpontja: 2020-07-20
Jutalomért harcolunk az életben, vagy csak azért, mert mást úgysem tehetünk: maga a lét a harc? Van, aki kerüli a csatákat, de az ilyen ember vajon él-e igazán? Vagy az élet a harcaival, küzdelmeivel, áldozataival együtt vezet csak a célhoz - s az áhított jutalomhoz?
Ígéret

Francin: – Haldoklom, Justice!
Justice: – Ne mondjon ilyeneket, kérem! Ettől pokolian szenvedek!
Francin: – Színész vagyok, pár perc, és a darab véget ér.
Justice: – Lépjünk túl a színen, Francin!
Francin: – Nem engedhetjük meg magunknak. A szerep a darab elejétől a végéig szól. A szerep behatárol, látja, most is átölelném, de nem lehet. Látja, sírnék is emiatt, de azt sem szabad. Miért vállaltuk ezt a sorsot, Justice?
Justice: – Akartuk közösen. Akartuk, hogy lássanak. Akartuk, hogy legyen látnivaló, éreznivaló, lendületadó. Akartuk, hogy legyen valami, amit tettünk.
Francin: – De Justice, hisz’ előtte is éltünk. Talán igazabbak voltunk. Talán jobban érezzük most egymást, de most korlátok között mozgunk. Tudja, így az igazi az Idő, ahogy érezzük. Hisz’ mindennap csak arra a másfél órára vagyunk egymásnak, és akkor is szerepet játszunk.
Francin: – Justice, kérem, mondja meg nekem,miért vállaltuk ezt? Tudom, szerettük volna a fényt, a csillogást, a gálát. Megkaptuk. A kalapemeléseket is, megkaptuk az örökkévalóságot. De nem vagyunk már igaziak. Elvesztettük az Igazságot. Már nem is tudnánk úgy élni? Mondja, megérte ez?
Francin: – Justice, haldoklom. Mindennap haldoklom, minden este és minden szerepben. És nem érted, nem a holnapért, nem a jövőért. Csak a szerep kedvéért, de vajon van még bennünk igazság?
Francin: – Válaszoljon, Justice, válaszoljon, kérem. Miért furdal némaságával? Mondja azt, hogy lehet. Mondja azt, hogy újra élhetünk. Ja, megy a darab. Én meg itt osztom az észt, kicsit kicsúszott kezemből a szerep. Most már mindegy! Most már elmondtam. Ja, maguk hallottak, maguk hallanak? Milyen élet ez? Az őszinteség kiszivárog. – Kacaj. – Hát, akkor mindegy. Lega­lább elmondtam.
Francin: – Justice.
Francin: – Justice.
Francin: – Justice.

Töredék, itt kapunk levegőt.

Justice: – Bűn az, amit élünk, Francin!
Francin: – Nincs hangulatom most hozzád, Justice!
Justice: – Tudom, pont azért akarok beszélni veled, nekem sincs hangulatom ehhez, megerőszakoljuk az időt, próbálunk mindent beletömöríteni, hogy mesélhessünk valamit! A mi tudásunkat, ami nem is a miénk, hanem csak kaptuk valakitől.
Francin: – Tudja, Justice, egye fene, táncoljunk még egyet! Meséljek erőszakolva? Hát legyen! – Kacaj, mélyről, mintha nem lenne teljesen mindegy.
Justice: – Tudja, kaptunk egy színpadot.Hmmm. Ez volt a legszebb– és az égbe mutatott nagyon-tudóan. – A mi színpadunk, kaptunk egy lehetőséget az élettől, nem merem már máshogy mondani, hogy játsszunk.
Francin: – Justice, mondja, kérem, lehet komolyan játszani, vagy az a játék halála? Elvállaltuk, vagy csak örültünk neki? Játszunk, mert lehet, és kicsit sem komolyan, mert kicsit sincs tét! Hmmm, vagyis van tét, de nem ebben! Ez kötetlen játék, azt játszunk a színpadon, a színpadunkon – ami a miénk –, amit csak akarunk. Nem kötött. Nincs béklyó, játszhatjuk akár AZ ŐSHOMÁLYT is tisztán. Játszhatjuk az agyunkat, hogy komolyak vagyunk, és határozott ökölcsapásokkal törünk célunk felé. Lehetünk reménnyel ittas és reményvesztettségtől ittas kalandorok is. Bármit. Az agyam eldobom. Mi nem tetszik nekünk ebben? Hogy játszani kell? De hát örültünk, mikor megkaptuk ezt a helyet és a lehetőséget.
Justice: – Ne törjön le, Francin, mondjon aggályokat, hogy elbizonytalanodjunk!
Francin: – Nem lehet, kedvesem, ez nem az a szerep. Azt nem játszhatjuk, lebuknánk. Itt a színen ilyen árulást magunk ellen nem tehetünk. Előretörően, határozottan a bizonytalanban? – Kacaj.– Szeret velem játszani, vallja meg, Justice!
Justice: – Valahogy élvezem, de kicsit elkalandozott, kanyarodjon vissza, kérem, a vívódáshoz.
Francin: – Hahahaha.Nem válaszol, szóval élvezi, hogy játszik velem! Tessék, folytatom.
Francin: – Mi nem tetszik nekünk ebben? Nem is kell tartanunk magunkat semmihez. Tudom, Justice, magához tartozom.Haha. Természetesen. Elnyomott ábrándok, mi végzet ez? Kérem, játsszon még velem!Elfogy az idő, megint magam maradok. De ez egy ilyen szerep; a vége felé egyedül vagyok. Azért mesélek most, mert megkért. He, hehehe.
Francin: – Szóval az ábrándok, azok olyanok, mint a vitorlák, visznek. Hehehe.Szóval kalandok. Mit nem játszottunk még, Justice? Tudja, élvezzük azt, amit lehet. A szerep, melyet játszunk, a szabadság. Ha a szerep a szabadság, akkor azt kell csinálnunk, amit AKARUNK. Én az öné akarok lenni, Justice. Ez nekem az egyetlen szerep. A szabadság színművéről mesélek, és az igazság lábai előtt heverek, nem szép ez? Azt hiszem, mesés. Szóval engedjünk el mindent, ez most csak rólunk szól. De nem szólhat egy perc sem rólunk, hisz’ mindent mindenki lát. Mily téboly!De a szerep jó, így vállalható. Karcos. Amit igen élvezek. Karcos. Ez a legjobb szó. Börtön? Félig-meddig. Izgató börtön. Mindig fegyelemben. Nem ez volt a célunk? Kérem, most mondjon mindent, amit érez. Most jól kell játszani. Ez jó szerep. Hiányolom, Justice. Pokolian hiányolom.
Töredék. Itt kapunk levegőt. Ahol egymásnak feszül az ellen, a szerep, ami köt, és a szabadság, ami most már mi bennünk él. Azt hiszem ez karcol, de nem törik. Pont pengeélen. Élünk talán még egy kicsit.



Felnőtt-gyerek játék

Justice: – Álmodtam, Francin!
Francin: – Hahh, gondoltam és gondolom,rólam/rólunk.
Justice: – Nem. Határozott nem! Hogy maga még gyerek, és én felnőtt vagyok!
Francin: – Valóban, drágaságos Justice? És jó gyerek voltam? Hehe.
Justice: – Igen, Francin, maga jó gyerek volt, de aztán! Hehe. Játszunk?
Francin: – Általában szoktunk.Miért ne a szabadidőben is?
Justice: – Mókázzunk, Francin! Én vagyok a nagynénje, és maga most nekem mindent elmesél, amit átélt!
Francin: – Biztosan elég erre ötperc, kedves Justice?Aggódom, hogy a végén megint nagyon egyedül maradok, s még bolondnak néznek, hogy magamban mesélek.
Justice: – Igaza van,drága Francinom. De ezért most hátat fordítokmagának, mert nincs rám ideje! Hihi.
Francin: – Értem, becsületesen bűnhődöm!
Justice: – Rendben van, Francinom, akkor mesélem a játékot…
Justice: – Minden lépés, amit felém tesz,háromév, és mesélnie kell mindenről, amit abban átélt. Egy kitétel van: úgy mesélje nekem, ahogy másoknak is mesélte. Szóval csakis az őszintét, és addig meséljen nekem, amíg mindent teljesen őszintén el tudott mondani, és most is el tud mondani, minden ferdítés, szépítés, elrejtés nélkül.
Justice: – Szeretném újra látni az arcát, Francinom, mert akkor tudom, hogy velem is őszinte volt, de ha valahol megakad, sajnos nélkülöznie kell látványomat. Hátat fordítokmagának. Nem vagyok kegyetlen, mert nem örökké. De erre kíváncsi vagyok. Hogy meddig jut!
Francin: – Drága Justice-om, az ön akarata szent és sérthetetlen. Követem az utasítást és mesélek. Mindent? Mindent tudni akar? Hát egye fene! Játsszuk az őszintésdit. Bevallom, mindig erre a pályára készültem, hogy mindent kimondhassak, és ne legyenek kerülők, de majd kiderül. Hát játsszunk most is, Justice-om.



Vallomás

Justice: – Ne toporogjon ott, Francin, még kikopik a padló maga alatt!
Justice: – Minden megy a maga útján, a maga játékán!


Első lépés, Francin monológja

Francin: – Volt egy világom,ami színtisztán az enyém volt.Én szültem és neveltem, és én voltam a főszereplő.A társak a szerepekből lettek.Bennem éltek.Én tudtam, hogy menni fog, hogy szükség van rájuk, és ők hallgattak a szóra és jöttek.Mesés volt! Senkinek nem meséltem róla, mivel ez az én világom. Más teljes valójában nem láthatta.
Sírtam.
Éreztem.
És alkottam.
Milyen könnyen ment mind! Kifejezni a fájdalmat. Szóvá tenni a nem kézzel foghatót, és valahogy túlmenni a határokon, amik ki voltak kövezve. Nem is érezte az ember, minek az.
Szóval teremtő erő volt bennem,ami teremtőmtől az alkotásom folyamatától megmaradt. Valahogy átcsúszott belém.
Érdekes, talán úgy tudnám legszebben megfogalmazni, hogy nem volt olyan, hogy nincs. Hiszen aki teremthet, annak csak két csett, és van. Ne boruljunk ki. Nem kell túlragozni,
örököltük.
Aki megalkotott minket, annak kezéből valónkba a szellem átszökött. Hogy tudjunk tevékenyek lenni életünkben.
Ajándék.
Maci… De beszél, szárnyal, segít, velünk épít…
Mindent kapunk fantáziánkból, amire szükség van.
Valami átcsúszott!
Hogy legyen hamar sajátunk, mielőtt lehetőségünk lenne rá.
Vitatkozom magával, magammal, akkor sokkal több volt. A lehetőség korlátai itt jelentéktelenek és közömbösek. Minek azzal bajlódni?Kitárom és feltárom belsőm rejtettjeit, hogy megelevenedjenek. Valahogy így tudnám megfogni,hogy az alkotóerőből hogyan lehet világot fabrikálni. Kellett.
A kulcs ebben a hit.
Hogy őszintén hidd, hogy lehetséges. És ha ép a hited, biztosan sikerül. Mert ez a komplex rendszer, ami a teremtésre alapul, a hitből építkezik.
Tudod, mi kell?
Amit mondtam, és lelkesedés, és életre hívod!
És viszed-viszed, hogy lendületet kapjon és önálló legyen.
Ez volt a legfontosabb.
A teremtő mit belénk oltott, és ami megmarad, az erő!
Ahhoz, hogy ki tudjam alakítani a világom, semmi másra nem volt szükségem, csak hitre.
És ez sosem veszett ki belőlem, most is hiszem, hogy a világom él!
És hogy életre hívtam, csak annyit jelent, éltem a lehetőséggel.
Ez az erő nem ment rossz irányba.
Nem ferdítettem el!
Nem használtam érdekre!
Haszontalanságokra!
Nem vesztettem el a bizalmat a jövendőben.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy teremtő erőnk van!
Miért nem élünk vele?

Francin: – Ért engem, Justice-om?Hadd mondjak most csak ennyit: szeretem magát, hogy meghívott egy ilyen játékra.
Jusice: – Francinom, remek, remek!
Justice: – Érzem, töltődöm, ez mind tiszta, mint a hópihék!
Justice: – Tölt engem, Francinom, gazdagít lételememmel, AZ IGAZSÁGGAL.
Juctice: – Képes engem felszabadítani, hogy szaladjak még. Hogy tudjak szaladni, mert ön megadja lételemem. Francinom, szeretem magát.

Itt már jócskán túl vagyunk az öt percen. Bocsássanak meg a kellemetlenségért.



Belém, belőled

Francin: – Hiányolom égetően, Justice!
Justice: – Maradjon távol ettől, Francinom. Élvezze a türelmet, hogy babért tudjon majd aratni magának!
Justice: – Meséljen, Francinom, az egész életét akarom átölelni. Az egész valóját akarom magamba fogadni. De kérem, küzdjön meg értem. Keményen.


Francin második vallomása

– Folytatom.Avilágomat becsomagoltam selyempapírba és elástam egy kicsit, de magának átnyújtom most. Ezzel magamat börtönbe zártam, és egyben szabaddá tettem. Elástam a világom szüléséig magamat is, de most már magában élhetek újra. Fékeztem magam ezer gáttal, hogy mikor áttör, a víz annál erősebb legyen. Önért, Justice, önért vagyok vulkán is. Pusztításban is építő-öröm legyen. Mikor arra az erőmre szükségem lesz, addig tartalékolom. Nem, ne kérdezd, miért vagyok erre képes! Érted, mert szeretlek.

Justice: – Francinom,maga bátor volt, hogy ezt a távlati boldogságért megtette. Suttogja vadul, hogy kíván! Mint egy hős-erős. Tudott magán uralkodni…
Hogy az életét számomra megkímélje, hogy nekem tudja majd adni. Hogy nekem örökre megmaradjon, és ne csak a szívemben, hanem a testemben is. Hogy így legyen kincsemmé. Felfedezem majd magát, Francinom, bár ön felfedező, mégis bennem leli, lelte meg magát. Tehát én vagyok a kincsforrás. És visszaköszön rám, hálásan, hogy megtehette, amit akart. Én vagyok az Élet forrása, és maga, Francinom, maga az élet. Szenvedély és kéj. De szolid az erkély. Lánglovag. És én önért, hogy tápláljam, szüntelen lángolok. Ha türelmével megajándékozott, akkor méltó rám. Szeressen, Francinom, kéjjel.
Justice: – Ha türelemmel ajándék tudott maradni, akkor most csökkentem a várakozási idejét, szerelmem. Rohanjon le, Francinom, most már ne fékezze magát.
Justice: – Majd a szójátékot erről a pontról folytatjuk, jelölje meg uram, jól a helyzetét, hogy visszataláljon. Kívánom érintését, Francinom.
Francin: – Legyen türelmes, legyek türelmes? Most már a roham jön, hogy mi erőt magamba szívtam, zúgó hévvel hozza meg a tavaszt a télben.
Francin: – Ki érti ezt, Justice-om? Csak maga, csak maga.
Francin: – Módfelett szeretem.
Francin: – Hódolatom személyéé.
Francin: – Mindennap más szirmával ajándékoz meg engem. De ez most sziromeső, drága Justice-om.

Ez is tetszhet Önnek :

Vívódások, vallomások, küzdelmek

novum#12

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők