Gyilkoltam helyetted

Gyilkoltam helyetted

Kosik Péter



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 336
ISBN: 978-615-5002-42-7
Megjelenés időpontja: 2012-04-20
Véletlenül találkozik Máltán két nő. Két idegen. Két náció. Két nagy vagyon várományosa. Mire gondolnának, miután megtekintették Hitchcock „Idegenek a vonaton” c. filmjét? Ki kezdi el korábban manipulálni a másikat? Ki lesz, aki hamarabb lép a tettek mezejére? És ki az, aki nyertesként szabadul az ördögi játszmából? Melyikük ismeri fel időben: ha az események irányítása kicsúszik a kezükből, az nem csupán két gyilkosságot jelent, hanem sokkal többet… „Gyilkoltam helyetted, amíg vizsgáztál a nevemben. Ne feledd: én vagyok a te alibid!”
„Bruno összecsapta a kezét.
– Hú! Te jó ég, micsoda ötlet! Egymásnak gyilkolunk, érted! Én megölöm a feleségedet, te meg az apámat! A vonaton találkoztunk, és senki sem tudja, hogy ismerjük egymást! Tökéletes alibik! Kapiskálod már?
A szemközti fal ritmikusan lüktetett, mintha szét akarna pattanni. Gyilkosság. A szó émelyítette, elborzasztotta. Meg akart szabadulni Brunótól, ki a fülkéből, de valami lidérces nyomás visszatartotta. Megpróbálta összeszedni magát, kiegyenesíteni a falat, megérteni Bruno szavait, mert érezte, hogy van bennük logika valahol, akár egy megoldásra váró feladatban vagy rejtvényben…”


...


Első rész

Málta: Az ötlet

Judy Campbell-lel Máltán ismerkedtem meg.

Elejétől fogva volt ebben a találkozásban valami végzetszerű, ha a hely romantikájának a végletesen valószerűtlent és az elkerülhetetlenül bekövetkezőt kellett sugallnia.
Persze a kezdet kezdetén nem is sejthettem még, hogy a mi sorsunk ezzel az ismeretséggel egyúttal örökre meg is pecsételődik – és hogy valami olyasmi fog bennünket az idők végezetéig egymáshoz láncolni, ami erősebb és kikezdhetetlenebb bármely köteléknél.
Málta egyszerre tűnt modernkedőnek és anakronisztikusnak, a történelem előtti ősi idők emlékeit elnézve pedig egyszerre misztikusnak is – talán mert kizárólag a turizmusból akart megélni szegény és gazdag, ifjú és éltesebb korú egyaránt. Muszáj volt emlékeztetni az iszlám hódítások alatti hősiesen vívott ostrom(ok)ra a látogatókat, akik esetleg történelmi ismereteiket gyarapítandóan jöttek el ide. De a pusztán legszubtropikusabb mediterránba beleszeretett kikapcsolódni vágyókat sem lehetett csak úgy visszakézből hazaküldeni. Mint ahogy a bölcsen előrelátó ingatlanbefektetőket sem...
Amikor felütöttem a telefonkönyvet, elképedtem, mennyi Dosztojevszkij-regénybe illő név sorakozik egymás után: hát igen, az oroszok, pontosabban az orosz újgazdagok felfedezték és kezdték felvásárolni a tetőteraszos, homokszínű nyaralókat... (Az ő anyagi lehetőségeikhez képest Itália nyilván már elcsépelt, sőt, szuperkommersz volt, a lesajnált, illetve a náluk sem igazán létező középosztálynak való. És alighanem csalogató szempont Málta viszonylagos izoláltsága, távolisága is.)
Szépen kiépültek a turistacsalogató szórakoztató negyedek a luxusszállodákkal együtt, ugyanakkor a szigetcsoport jellegből adódóan sok minden még érintetlenül megmaradt abból a fajta természetességből, ami egyre inkább kihalófélben van Európában: amikor elnéztem a sorsukkal békésen kiegyező, sőt, harmóniában élő, a pórias, de kétségtelenül tiszta házuk elé kiülő kövérkés-kreol csipkeverőnőket Gozo szigetén, egyszeriben elfeledtem a technokrata civilizációt. Irigykedve kezdtem nézni a tisztes szegénységet. Az ő szemszögükből. Hogy adva van egy halász-férj, aki gondoskodik a családjáról. Hogy nem akarnak mindenáron meggazdagodni, pénzt hajszolni, fogyókúrázni, multicégek álláslehetőségeiért prostituálni magukat. Az egyik napról a másikra élés avíttnak bélyegzett bölcsessége másfelől azt is garantálja: nem élik fel a következő generációk életterének természeti létfeltételeit.
Becsültem bennük, hogy nem hajlandóak feladni önmaguk értékrendjét: úgymond: „megfelelni” a kor követelményeinek. Nem bírálják felül a tradícióikat – talán mert angol gyarmatként megtanulták utálni a „felülről jövő” kezdeményezéseket. Nekik aztán prédikálhatnának akár Európai Közösségről is – mindhiába! És globalizációellenes tüntetéseken sem fognak résztvenni e mindenből kiábrándult, nihilistán csak élvhajhászni vágyó világban.
Ami először kopár szigetecskének (na, jó, szigetcsoportnak) tűnt, maga lett számomra a földi mennyország. Legszívesebben hazahoztam volna Málta összes gyönyörű kövét, de az a kettő, amit a poggyászomban és a repülőgépre felcsempészve elcipeltem magammal, végül a mostanában felmelegedően „mérsékelt” éghajlati tél martaléka lett egy magyarországi sziklakertben.
Imádtam az ormótlan piros-sárga tragacsbuszokat (először, bizony, alig mertem felszállni rájuk), a belváros mesevilágba illő, ódon kőerődítmény hangulatát. Azt már megszoktam, hogy tengerközelben alkonyatkor rózsaszínes az ég alja, de hogy városfal... bástyák… ágyúk… lovagrend... Elámultam La Valletta ódon történelmi belvárosában a sikátorszerű utcácskák intim hangulatától – ahol a kétszárnyú kapubejárókon mindig volt rézkopogtató, és az ajtóra tűzöt kék vagy rózsaszín szalag adta tudtul: a házban fiú vagy leánygyermek született. Egyszerűen lenyűgözött a hely egyedi varázsa. A mindenre kissé tolakodóan rátelepedő katolicizmus ellenére is.

Hogy hogyan is kezdődött? Hol is lehet az eleje ennek a történetnek?
Később jöttem rá, hogy az én sztorim „szinopszisa” szerkezetét illetően nagy hasonlóságot mutat a Psycho forgatókönyvéével. Mert hát a filmbéli Marion elsikkasztja a pénzt, majd menekülni kezd, mígnem egy motelben köt ki. Ahol is megölik – ám ekkor egy újabb sztori kezdődik. Csakhogy ezen újabb történetnek továbbra is én maradtam a főszereplője... Hm... Nem engem öltek meg ugyanis.
Megismerkedtem valakivel, aztán történt vagy kettő gyilkosság, majd Angliában elkezdődött a horror, aminek egyszeriben a kellős közepén találtam magam.
Egy huszonéves lány a félszigetként valószerűtlenül a tengerbe nyúló kaszinóban hirtelen rám szólt, hogy rakjam a nullára a zsetonomat, mert valamiféle olyan előérzete volt, nyerhetek. Vagyis vihetem az összes tétet.
Kétszer is ránéztem. Nem látja rajtam, ami üvölt rólam? Nem látja, ami letagadhatatlan? A kelet-európaiságomat? Hogy én még csak ismerkedem azzal, ami számára természetes és nyilvánvaló. A flitteres, struccboás kölcsön-estélyimben. (Amiben körülbelül úgy nézhettem ki, mint szépanyám a Titanic süllyedésekor – de hát szentül meg voltam győződve róla, hogy az elegáns nő valahogy úgy fest, mint Streisand a Hello, Dolly!-ban, amikor levonul a Harmonia Garden lépcsőjén.)
Az Európai Unió Professzor Higginsként állandóan okítja a sok oktalan kelet-európai államot, ám belőlük szükségszerűen és folyton kitör a hazulról hozott és nyomor determinálta bunkóság, mint Eliza Doolittle-ből is – és persze, általában a legrosszabbkor. Hiába, na! A konzervált cselédsors igencsak frusztráló tud lenni.
A kaszinóban például állandóan valamiféle ismeretlen eredetű viszketőgörccsel küszködtem, mintha pikkelyként égette volna a bőrömet a sok csillogó flitter. Majd felváltva jött rám a hidegrázás és izzadás, aztán az elgyengülés, mint az oda-nem-illőség kikúrálhatatlan nyavalyája. Legszívesebben felálltam volna és elfutottam volna a pazar játékteremből...
De hát ez egy vetélkedőn nyert álomutazás volt. És úgy döntöttem, nem hagyok ki semmit. A kaszinót sem. És juszt sem. Magamra erőltetett közönnyel néztem át a gyémántokon és igazgyöngyökön és szmokingokon, majd hanyagul dobálni kezdtem a zsetonokat. Úgy tűnt – ez egy nyerő év lesz...
Kezdetben piros-feketét játszottam, aztán páros-páratlant, és nem érdekelt, mit vartyog franciául a krupié... (Jellemzően, ahogy begyűjtötte a zsetonokat, nos, arról a bizonyos szerszámról leginkább a takarítónők lustafájára asszociáltam.)
De miért pont a nullára rakjam az utolsót? Abszolút esélytelennek tűnt. Mért pont most nyernék? Aztán meg már mindegy volt. A sors talán túl mostoha volt hozzám. Mert elvette mindazt, amiben számomra hinni volt érdemes.

Budapesten születtem, Judit vagyok. Ráadásul a végletesen semmitmondó Kovács vezetéknévvel. A születésemkor már negyvenen túli szüleim kései, „besikeredett” gyermeke. Akik hithű kommunistaként csak megaláztatást hagytak rám egy lelakott nyolcadik kerületi lakás kíséretében, amelyet szinte odaajándékoztam a vevőimnek. Csak hogy szabaduljak. Az emlékektől... Mindattól a nyomasztó valóságtól, amellyel tönkretették az önbecsülésem.
Tudok angolul. Mi több: angoltanár vagyok. És egyre jobban birtokolom ezt a nyelvet. Mostanra már abszolút biztonsággal kezelem. Valójában odakint soha nem is éreztem magam jól ott, ahol a hivatalos nyelv nem az angol volt. Más nyelven – még ha értettem is (volna) – képtelen voltam megszólalni külföldön. Bécsben például sírva fakadtam, mert nem tudtam németül kimondani, hogy „egy flakon ásványvíz”.
Ahogy elnéztem a puccos dámát, a fogyasztói társadalom tökéletes példánya volt – huszonéves létére egészen biztosan legalább két plasztikai műtéten túl. Gyönyörű hollófekete, hosszú hajjal, csábos szürke szemekkel, egyenes orral, duzzadó, élveteg ajkakkal. Fekete-ezüst bricsesznadrágban és hasonló színösszeállítású csizmában pompázott, mint egy posztmodern, dekadens diszkódíva. És hozzám, Judithoz, a kis kelet-európai, nyomonkövethetetlen pedigréjű senkihez beszélt! Észrevett!
De mi is irányíthatja a lelkivilágát egy ilyen nőnek? A kiejtéséből ítélve echte angol lehetett. Rájuk a legkevésbé sem jellemző, hogy csak úgy szóbaállnak mindenféle idegennel.
Nos, ez a csaj, lehet, hogy okosabb, mint én, gondoltam, talán ismeri a dürgést. És úgy toltam rá a nullára az utolsó zsetonomat, mintha a legkevésbé sem számítana, mit kuporgattam össze erre az útra.
Az egy ezrelék valószínűség működött, azahogy „bejött” a jóslat, és itt kezdődött az önmagamról említésre méltó sztorim, amelynek első mozzanata a kaszinóbeli találkozásunk volt.
– A krupié gyászos arckifejezéséből ítélve, nem hinném, hogy ilyesmi előfordult volna itt az utóbbi öt évben. Szerintem, ha bankot robbantottunk, illendő megfelezni a nyereséget – mondtam elővéve a legstandardabb „standard English” kiejtésemet.
– Honnan jöttél, királylány? Merthogy széles e brit gyarmatbirodalomban nem beszél így senki. Legalábbis hanyagolja ezeket a bonyolult igeidőket...
Elmosolyodtam.
– Mindent tudok, kivéve talán a legújabb szlenget. És néhány óangol közmondást.
Túlestünk a bemutatkozáson. Judy és Judit(h)! Ez nem lehetett a véletlen műve!
Amikor megtudta, honnét jövök, végigestem a híres-hírhedt magyarok felemlegetésén Bartókkal kezdődően és a Rubik-kockával bezárólag. (Már nem is tudom, örültem-e vagy szánakoztam, hogy Gábor Zsazsa végre kikopott a listáról.) És mentségére legyen szólva, szerencsére nem mondta, milyen kellemes hely is lehet Bukarest.
– Amit az osztozkodásról mondtál, komolyan is gondoltad?
– Hát persze.
Judy egy pillanatra meglepődött. Aztán a tenyerembe csapott valamiféle indiános csatakiáltás kíséretében, és innentől kezdve sülve-főve együtt voltunk. Málta összes diszkóját végigjártuk.
A megnyert pénzt szabályosan eldorbézoltuk, és először életemben nem bántam meg! A nyaralásomat egy hónappal meghosszabbítottam: a munkahelyemet felhívtam – azzal a mesével ugyan, hogy kórházba kerültem, de biztos voltam benne, hogy egy szavamat sem hiszik el, és mire hazamegyek, már ki is rakták a szűrömet. De ez sem érdekelt. Tudtam, hogy az a kövér tehén igazgatónő – aki imádta a tarka nyári ruhákat, és elnézve őt olykor olyan érzésem támadt, mintha egy ízléstelenül kárpitozott kanapé imbolyogna velem szemben –, csak az alkalmat lesi, mikor mondhatna fel nekem, és naná, hogy megteszi az első adandó alkalommal.

Lehet, hogy tudtam volna kicsit jobbítani az átlag-magyar sorsomon. Vehettem volna a cirka 20 millió forintos nyereményből pesti panellakást kocsival, vagy egy vidéki lakóparkbélit, egy jobb kocsival, esetleg vidéki, de nem pestkörnyéki családi házat egy garázzsal és talán még egy használt Opel is belefért volna. De valami azt súgta: nem, nem és nem...
A Judyval való találkozásom után ez a sorsomba beletörődő kicsinyes megalkuvás már semmiképpen sem lehetett alternatíva.
Azt az életet akartam, amit ő élt...
5 Csillagok
MAGDI OLVASÓNAPLÓJA - 15.10.2015
Bónusz Árpádné Magdi

Bevezetés: jó Málta bemutatása, tetszik, vizuálisan elképzelhető (na, ezen buktam meg, Magdika, az olvasók "instant" akciót akarnak - a szerk. megjegyzése), eleinte egy könnyed, pihentető lektűrre utal. Relaxálja az agyunkat és amikor már ellazult, akkor kezd felépülni a krimi. Bontakozóban a cselekmények, az ellazult agyat munkába fogják a történések, következtetnie, kompenzálnia kell. (46. oldalig olvasva) 47-től: Örömömre az idegen szavakat elfelejtette az író. Nem mindenkinek van otthon "Idegen szavak és kifejezések szótára". Fordulatosra, eseménydúsra válik a regény. Judit körül "forog a világ". Judy szervezi a cselekményeket, de mintha a háttérben lenne számomra olyan, mintha a "félhomályban" sejlene a személye. Nagyon tetszik ez az ábrázolás. (91.oldalig olvasva) 92-től Judy határozottá válik, követelőző a viszontszívesség kapcsán. Tetszik, ahogy a két szereplő tulajdonságai, viselkedései, tettei le vannak írva. Én az olvasó jól el tudom különíteni a két karaktert, amit olvasok, meg is tudom érteni, vizuálisan el tudom képzelni. Nagyon fordulatosak a cselekmények, az olvasót lekötik. Én szinte vártam a lapozást, hogy minél közelebb kerüljek a végkifejletekhez. 153. oldaltól. Nagyon jónak tartom a könyvet. Olvasmányos, szórakoztatva izgulok - és találgatom, ki ölte meg Rezső Bácsit?? Tippem: Létfenntartáshoz elegendő peres ügy, a többi időt írásra fordítsa a kedves író.

5 Csillagok
spoiler kiszerkesztve - 08.10.2015
VERES ÁGNES

Az alapötlet tetszett. Néhol túl elveszett a részletekben, de mindig akkor vett váratlan fordulatot a történet, amikor az olvasó azt hinné, hogy semmi sem fog történni. Alapvetően nem szoktam krimit olvasni, de a cím felkeltette az érdeklődésemet. Az utolsó, lezáró fejezet nekem befejezetlennek tűnt, ill. sok volt a történet szálában, hogy feltűnt ****. Ennek ellenére lebilincselt a történet. További sok sikert kívánok! Egy "tesztolvasó"

5 Csillagok
RECENZIÓ - 21.07.2014
Orsolya P

Sikerült, végre! Bár ma egyáltalán nem ez lett betervezve, a körülmények kiszámíthatatlansága folytán sikerült egérutat nyernem a más irányúak elől és befejeztem az olvasást. Jön a lehengerlő és kíméletlen véleményalkotás. Hogy stílusosak maradjunk, lebilincselően jó a könyved. Éppen a „kicsipkézettsége” folytán az ember szinte nem is veszi észre, hogy krimit olvas… inkább egyfajta szociográfiával-publicisztikával ötvözött, nagyon míves korrajzot, társadalomrajzot. Ezeket a „tömböket” pontosan úgy élveztem a könyvben, mint a sztori bonyolítását. Fantasztikusan szórakoztató és érzékletes az egyes helyszínek, mellékszereplők, szituációk bemutatása. (Azt hiszem, ez a krimi-írói gyakorlatban amúgy is elengedhetetlen: minél pontosabb, mondhatni tűéles megvilágításba helyezni a lényegtelen szereplőket és mozzanatokat). Legalább ilyen izgalmas a főszereplő/(k) életkörülményeit, lelki rezdüléseit, motivációit nyomon követni. Mesteri az is, hogy az óhatatlanul kialakuló empátia és rokonszenv mellett, sőt annak ellenére, éppen az ürességük, vagy kiüresedettségük érzékeltetése révén mégis sikerül velük szemben egyfajta távolságtartó olvasói attitűdöt ébreszteni. Egyszerűbben szólva, ezek a lányok pont annyira szeretni valók, mint amennyire idegenkedik tőlük az ember. Maga a krimi nagyon érdekesen göngyölődik a maga útján, jó fordulat, hogy végül a „talonba tett” X bizonyul a végső kártyaosztogatónak. Jó motivációs szálnak találtam az Y ügyet is, mert váratlanul, szinte előkészítés nélkül bukkant föl, ugyanakkor összerántotta a szereplőket. .-. A végéhez … ambivalens a viszonyom. Kicsit kimódoltnak, túljátszottnak érzem a diktafonos gyónást… értem, hogy egy felbujtónak, még ha járna is az isteni, katartikus feloldozás, a lelkednek muszáj volt igazságot szolgáltatni… értem én… de néha hagyni kell az ügyeket az istenre… .-. .-. Végül is, első könyves krimiíróként kitűnőt alkottál, nem hogy nem okozott csalódást, hanem kifejezetten élveztem.

5 Csillagok
Gyilkoltam helyetted - 01.02.2014
Juhászné Kavalecz Ildikóné

Hogy stílszerű legyek…. Kosik Péterrel a facebook-on ismerkedtem meg. Keveset kommunikálunk, de én mégis tudom, valahol rokonlelkek vagyunk. Sokszor meglátogatom az oldalát, s olvasom gondolatait, elképesztő szófordulatait. Egy nyitott könyv ő. Tisztelem benne, hogy nem szégyelli bevallani emberi gyengeségeit sem. Nem harcol azért a maximális 10 pontért. Nálam mégis elérte. Szeretem és tisztelem őt, s örülök, hogy ismerősévé vagy talán egy kicsit barátjává is fogadott. A könyvét mintegy ajándékként vásároltam meg magamnak jó előre Karácsonyra. Addig bele sem olvastam. Nem ám úgy, mint bármely íróét. Gyorsan be a könyvesboltba, aztán lássunk neki. Ez valahogy más volt. Erre rá kellett készülnöm. Aztán elkezdtem, s végigolvastam. Nem találkoztam még ilyen a stílussal. Már el is neveztem Kosik-stílusnak. A helyek, emberek, helyzetek olyan mértékű leírásával találkoztam, hogy a szemem előtt mozivásznon peregnek a jelenetek, s közben már érzem, mit érezhettek a szereplők, vagy leginkább a főszereplő. A hihetetlen élet- és munkatapasztalathoz nagyszerűen párosul az író fantasztikus képzelőereje, fantáziája, s humorérzéke. S ahogy ezeket összekapcsolja, hát az elképesztő. Mondhatni: WooooooooW!!! Egyáltalán hogyan tudta ilyen hitelesen felvenni a női szerepet, az végképp rejtély marad számomra. A könyv tele van izgalmas fordulatokkal, csavarokkal. Nem unatkozik az olvasó. Ámulva olvastam a történéseket. Van belőlük bőven. Most nem akarok ellőnni egyetlen poént sem, mert ugye akik még nem olvasták, nekik irtó kellemetlen lenne. És lassan a könyv végén minden kiderül…..DE ! Ekkor méri ránk az író a végső csapást !!! Az utolsó lapokon olyan fordulatot vesz a történet, amelyre szerintem senki nem számított. Tényleg majd’ lefordultam a székről. Hát köszönöm Peti az élményt. Jó lenne még pár ilyen…. S még annyit, Te is maradj ilyen, amilyen vagy…ilyen szeretnivaló!

5 Csillagok
Levél a Gyilkoltam helyetted szerzőjéhez - 29.01.2014
Hunyadi-Búzás Ágnes

"Kedves Péter! Nem tudom eléggé megköszönni azt az élményt, amelyet a könyve jelentett. IGAZI jó krimi, az, amelyet annyira kedvelek, amelynek olvastakor megszűnik a külvilág, elfelejtem a gondokat és élvezem a rejtvényfejtést. Lenyűgöző, hogy milyen sok szeletét ismeri az életnek, az apró nüanszok hiteles megjelenítése különösen élővé teszi a szereplőket, hihetővé a mesét és életszerűvé a cselekményt. Sajnálom, hogy félreértés folytán nem volt módunk hosszabban beszélgetni, de még minden bizonnyal lesz rá alkalom. Munkájához szívből gratulálok"

5 Csillagok
Gyilkoltam helyetted - 29.01.2014
Tálas Anna

Az elmúlt 20 év legjobb magyar krimije...meghökkentő, elgondolkoztató, a magyar realitásokat híven tükröző történet.

5 Csillagok
Gyilkoltam helyetted - 29.01.2014
Reichert Judit

Nem Te vagy késésben, kedves Péter, hanem én. Húúúú de elhatároztam, hogy írok szépeket az elolvasás után!... Aztán szottyadt agyam csak tocsog a melegben... Tény, hogy nagyon élveztem druszám (Judit - Péter?) történetét, drukkoltam neki, mert hamar kiderült ki nem fog tevőlegesen embert gyilkolászni. Álmodozni, piszkos gondolatokkal játszani - tudjuk rég - kockázatos... - vagy maga az élet?... (tudja fene...) Remek könyvet írtál! Szeretettel gratulálok! Örülök, - és még egyszer köszönöm, hogy elolvashattam!

5 Csillagok
Gyilkoltam helyetted - 29.01.2014
Ráczné Gufárt Enikő

ZSENIÁLIS! Ez a könyv sokkal több példányszámú kiadást érdemelne! Aki szereti a krimit, a jó krimit, az ne habozzon ezt elolvasni. A szerző amúgy egy egri ügyvéd, a könyvön érződik a szakmaisága, de ez így van jól. Olyan csavarok vannak benne, még az utolsó oldalokon is… Utóljára Agatha Christie-nél éreztem ilyet.

5 Csillagok
Gyilkoltam helyetted - 13.11.2013
Rita Bota

Bestseller gyanús, lerakhatatlan, izgalmas és egyben szórakoztató. Rakd fel a bakancslistára, mert ezt kár lenne kihagyni! További sok sikert kívánok a szerzőnek! R.

5 Csillagok
Vélemény a Gyilkoltam helyetted c. könyvről - 10.09.2012
Kovács Csilla

Kölcsönkaptam ezt a könyvet egy ismerősömtől, mert tudta rólam imádok olvasni. EZ A KRIMI FANTASZTIKUS! Végre egy igazi magyar nyelven megírt krimi. Izgalmas, tele fordulatokkal, fantasztikus nyelvezettel megfogalmazott mű. Nekem kifejezetten tetszik, hogy a külföldön játszódó eseményeknél sem rugaszkodik el az író magyar mivoltától! Ajánlom Mindenkinek! Gratulálok a szerzőnek, várom a következő könyvét! (Természetesen a Gyilkoltam helyetted, azóta a saját könyvespolcomon is megtalálható.)

Ez is tetszhet Önnek :

Gyilkoltam helyetted

Nyerlucz János

A múlt visszaüt

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők