A Szaleán Szövetség

A Szaleán Szövetség

Kovács Árpád



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 172
ISBN: 978-615-5207-32-7
Megjelenés időpontja: 2013-04-04
A tizennégy évet felölelő, négy, egymást követő történetből álló sci-fi regény olyan bolygók szövetségéről szól, amelyeknek lakói semmire sem vágynak jobban, mint a békére. Ám – ahogyan az már lenni szokott – a békét megzavarja az egyik nép kapzsisága, akiknek semmi sem túl nagy ár azért, hogy megszerezze értékes pházon fémet. Az arakata faj, hogy célját elérje, a draconida népet használja fel, háborúba sodorva ezzel a teljes bolygószövetséget. Az időkön, galaxisokon, dimenziókon átívelő kalandsorozat vajon békével vagy pusztulással ér véget? Győzedelmeskedni tud-e a jók maroknyi csapata? Kiderül Kovács Árpád fordulatos, izgalmas sci-fi regényéből.
A tudás őrzője


1.Fejezet

(1eon=40év)
Egy eonnal a nagy szaleán háború után
Egy DCR száguld az intergalaktikus szubtérben. A cél: a Csándrá törpe galaxis. A hajó hídján felvillant az egyik konzol. Egy drakonida odament, hogy megnézze, majd odaszólt a navigátornak.
– Üzenet érkezett!
– Hogy mi?! …és kitől vagy honnan?
– Nem tudom! – jött a válasz. – A üzenet Drácu admirálisnak szól, csak ő nézheti meg… ugyanis hangzárt!
– Jól van, akkor szólok neki – mondta a navigátor.
– Elnézést, uram, üzenete érkezett.
Drácu felnézett a navigátorra.
– Ez igazán érdekes. Már jó ideje nem fogtunk semmit. Honnét jött?
– Nem tudjuk! … Viszont amit tudunk, az az, hogy az üzenet önnek szól! Ugyanis hangzárt. Csak ön tudja megnézni.
– Rendben, irányítsátok át az üzenetet a privát termeimbe!
– Igen azonnal! – felelte a navigátor.
Néhány perccel később Drácu privát termeiben.
– Na, kíváncsi vagyok … – nem tudta befejezni a mondatot.
–NA, KÍVÁNCSI VAGYOK … HANGAZONOSÍTÁS … DRÁCU – mondta egy gépi hang, majd hirtelen megjelent Jánusz képmása. – Az üzenet. Helló Drácu! Mindjárt a lényeggel kezdem. Lépjetek ki a szubtérből! Ha ezt megtettétek, aktiváljátok a mélyűr-letapogatóitokat. A közelben lesz egy hajó. Állapítsátok meg, hogy merre van, és menjetek hozzá. Én ezen a hajón tartózkodom. Ha megérkeztetek, gyere át … egyedül. Remélem, meg vagyok értve! ÜZENET VÉGE.
Drácu egy pillanatig még tétovázott, majd felsietett a hídra. Ott megérkezve kiadta a szükséges parancsokat. A legénység tétovázás nélkül végrehajtotta a parancsokat. Miután kiléptek a normál térbe, aktiválták a mélyűr-letapogatókat. Alig néhány másodperccel később már ki is mutatta egy hajó jelenlétét. Miután ezt jelentette a navigátor, Drácu megszólalt.
– Érdekes … a semmi közepén egy DCR … életjelek!
– Egy – jött a válasz némi késéssel.
– Módosítsd a hajó irányát, új úti cél a másik DCR! – parancsolta Drácu, majd folytatta – Normál térben a lehetséges legnagyobb sebességgel mennyi időre van szükség, míg odaérünk?
– Körülbelül fél nap. Sajnos nem tudom pontosan megmondani, mert mint tudja, a meghajtásunk akadozik – felelte a navigátor.
Sajnos a hajtómű nem tudott optimális sebességet biztosítani, ezért 16 órára volt szükségük a cél eléréséhez. A hajó a szaleán háborúban nagyon erősen megsérült, és mielőtt hazatértek volna, új parancsot kaptak az arakatáktól, pontosabban Jánusztól személyesen. A parancs úgy hangzott, hogy azonnal induljanak a Csándrába.
– Uram, megérkeztünk – mondta az navigátor.
– Pompás! – felelte Drácu, majd megfordult és elhagyta a hidat. Miután az admirális elhagyta a helyiséget, és becsukódott mögötte az ajtó, az egyik tiszt odaszólt a navigátorhoz.
– Te Dres … mi ez az egész titkolózás?
– Fogalmam sincs, hidd el, én sem tudok többet, mint te.
– Ez akkor kezdődött mikor megkapta Drácu azt a titokzatos üzenetet – mondta Dres. – Biztos is, hogy ez így van, de ez számunkra lényegtelen! Amióta kikeltünk a drák tojásból, arra tanítottak minket, hogy teljesítsük a feletteseink minden parancsát, és kész! És ha nincs itt az admirális, én vagyok a felettesed! Úgyhogy szépen visszamész a helyedre és végzed a rád bízott feladatot. Meg vagyok értve?
– Igen! – felelte Dres,majd visszament a posztjára.
Ezalatt Drácu már elhagyta a hajót egy kisebb hordozóval, majd néhány perccel később dokkolt a másik DCR hangárjában.
Drácu ideges volt. Arakatákal már többször tárgyalt, de mindig vizuálisan. Élőben most fog először eggyel beszélni. Miután megérkezett a DCR hangárjában, kiszállt a kis szállítóból. Körbenézett, és mire megfordult, mögötte állt az arakata. Drácu úgy megijedt, hogy hátraugrott és támadó pózba állt.
– Nyugi, nem harapok! – mondta Jánusz nevetve.
– Elnézést, uram, nem vettem észre. – mentegetőzött Drácu.
– Semmi baj, végül is megleptelek – mondta a még mindig nevető Jánusz, majd hozzátette – … és kérlek, nevezz egyszerűen Jánusznak.
– Igen, uram, ahogy kívánod.
– Gondolom, kíváncsi vagy, hogy mit keresek itt.
– Őszintén mondva égek a kíváncsiságtól és ezenfelül lenne még néhány kérdésem hozzád. – Majd Drácu sietve hozzátette – Természetesen csak akkor, ha megengeded.
– Persze, csak nyugodtan kérdezz – válaszolta Jánusz.
– Mi ez az egész? Vagyis pontosabban miért vagy egyáltalán itt? És miért egy üres DCR-rel?
– A hajó ajándék, és én egyszerűen … vagyis röviden szólva szívességet szeretnék kérni.
– Na persze! Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a te fajod csak a parancsolgatáshoz ért, és aki nem engedelmeskedik, meghal! – érvelt Drácu.
– Látom, téged nem lehet olyan könnyen megtéveszteni. Viszont tudnod kell, hogy én a kepeségeidet nagyra értékelem. – mondta Jánusz nyomatékosan.
– Ez érdekes! Miért, ha szabad kérdezni, hisz elvesztettük a háborút! És mivel én irányítottam a flottát … én küldtem őket a halálba … én vagyok a felelős … – Drácu nem tudta befejezni a mondatát,mert Jánusz közbeszólt.
– Ez igaz! – mondta, majd gúnyosan elnevette magát. – De őszintén szólva nem volt választásod! Hiába érzed magad felelősnek, te csak parancsot teljesítettél.
Ezt hallva Drácu ideges lett.
– Hagyjuk már ezt a sok nyálas szöveget! Inkább mondd meg, hogy mit akarsz!
– Ahogy óhajtod! – felelte gúnyosan Jánusz. – Mind, ahányan vagytok, szálljatok át erre a DCR-re. A tiétek már úgyis csak egy romhalmaz. Már az is kész csoda, hogy egyáltalán eddig eljutottatok ezzel a ronccsal. Ha átszálltatok, indítsátok be a robotpilótát. Ennyi! Ez igaz! – mondta, majd gúnyosan elnevette magát
Jánusz, miután befejezte a mondandóját, egyszerűen beszállt egy kis gömb alakú hajóba, és eltűnt.
– Na, már csak ez hiányzott, mintha nem lenne jobb dolgom. Egy egész legénységet átköltöztetni. Viszont más szempontból nézve tényleg jól jön egy új hajó – elmélkedett Drácu, majd felemelte jobb karját, melyre egy kommunikátor volt felerősítve. Beleszólt. – Navigátor, itt Drácu admirális!
– Igen admirális!
– Mindenki azonnal jöjjön át erre a hajóra. Ez parancs!
– Értettem, uram! – felelte röviden a navigátor.
Az egész legénység átszállítása az új DCR-re csak néhány órát vett igénybe. Az átszállás befejeztével mindenki a hozzárendelt posztjára ment. Az új DCR minden szempontból a régi tökéletes mása volt. Az admirálist csak az zavarta, hogy a robotpilóta adatai le voltak kódolva. Ugyanis Drácu nem akarta elindulni anélkül, hogy ismerné az úti célt. Végül is minden oka megvolt rá, hogy azt higgye, ez egy csapda.
Dres váratlanul megszólalt.
– Megvan admirális! Részben dekódoltam a robotpilóta adatait. Az úti cél a Csándrá galaxison belül van. Tőlünk nézve a galaxis túloldalán, a perem közelében. Az érdekes, hogy a beprogramozott úti cél két távoli csillag között van, nagyjából félúton. Pillanat … megvan! Ezt nem hiszem el! Hisz ez egy planemoo! Tudja, milyen nehéz egy ilyen bolygót megtalálni a csillagok közt?
– Igen … igen tudom – mondta unott hangon Drácu. – Most legalább ismerjük az úti célt. – majd felsóhajtott. – Aktiváld a robotpilótát
– Igen, uram! – felelte Dres. – Találtam még néhány információt. A planemoo neve Itibira, ez egy gázóriás, és öt lakható holdja van. Ezután Dres aktiválta a robotpilótát, majd megszólalt. – Számításom szerint ezzel a hajóval valamivel előbb érünk oda, körülbelül 1 dekáddal.
Alighogy Dres ezeket a szavakat kimondta, a monitor hirtelen felvillant. Ez volt olvasható rajta: Intergalaktikus hajtómű aktiválva. Ekkor még senki sem tudta, hogy mi történt, kivéve azokat, akik a hídon tartózkodtak. Ugyanis egy galaxis belsejében utazva érzékelhető a sebesség. Mégpedig úgy, hogy a csillagok apró, lassan elhúzó csíkokká válnak, persze csak akkor, ha a hajó interszoláris sebességgel halad. Viszont két galaxis között nincsenek csillagok, ezért ilyen módon nehéz érzékelni a sebességet. Márpedig ez a DCR 4000-szer gyorsabban haladt, mint egy interszoláris sebességgel utazó hajó.
Alig kilenc óra alatt elérték a Csándrá galaxist, melybe belépve azt tapasztalták, hogy millió fénycsík húz el őrült sebességgel mellettük. A színjáték nem tartott sokáig, legfeljebb öt percig, mert hirtelen kiléptek a szubtérből.
A normál térben érdekes kép tárult eléjük. A nagy semmi kellős közepén megjelent egy hatalmas gázóriás öt nagy holddal. Viszont a drakonidák nem az Itibira láttán csodálkoztak, hanem az orbitjában keringő rengeteg hajó látványától lepődtek meg. A holdak sem voltak kivételek, de ezeken még hatalmas bázisok is helyet kaptak. Ezután vették még csak észre, hogy az Itibira legnagyobb holdja körül kering egy hatalmas űrbázis.
Nem sokkal később közeledett a DCR felé egy gömb alaku kapszula. Drácu felismerte az alakjáról.
– Ez úgy néz ki, mint amivel Jánusz távozott a rombolóról, miután beszéltünk – mondta. – Nyissátok fel a hangár kaput!
– Igen uram! – hangzott a hídon.
Miután kiadta Drácu a parancsot, lement a DCR hangárjába. A kapszula időközben megérkezett. Jánusz szállt ki belőle. Gúnyos mosollyal ment Drácu felé.
– Á, á, á, Drácu! Hogy s mint? Hahaha! Viccet félretéve, hogy tetszik a kis birodalmam? – kérdezte és közben idétlenül vigyorgott.
– Mármint az Itibira? – kérdezte Drácu hűvösen.
Ezen szavak hallatán lehervadt Jánusz mosolya.
– Dekódoltátok a robotpilóta információit! Be kellem vallanom, nem hittem volna, hogy képesek lesztek rá. Akkor tudsz mindent?
– Igen – felelte Drácu. –, legalábbis ami a robotpilótában el volt mentve.
– Helyes! És még ki látta rajtad kívül?
– Csak a navigátor – válaszolta Drácu.
– Akkor meg kell halnia! – mondta Jánusz mennydörgő hangon.
– Nyugodj meg, ő csak annyit tud, hogy a planemoo neve Itibira, hol helyezkedik el, meg azt, amit lát, ha kinéz a hajó ablakán.
– De ha tudja az Itibira pozícióját az épp elég ok, hogy megszabaduljunk tőle – mondta fennhangon Jánusz –, mert elárulhatja az ellenségnek ennek a világnak a koordinátáit. – És? És! – válaszolta dühösen Jánusz,majd kis szünet után hozzátette – Amit most mondok neked, azt más soha nem tudhatja meg! Megértetted?
– Természetesen! – felelte Drácu.
Jánusz vett egy mély lélegzetet, majd kifújta a levegőt és belekezdett.
– Tudod, Drácu, amit most el fogok mondani neked, arról elég nehéz kívülállóknak beszélni. Szóval a lényeg az, hogy a fajunk kihalófélben van. Mindössze tizenhatan vagyunk. Néhány eonnal ezelőtt rátaláltunk erre a planemoora. Valamivel több mint egy eonnal ezelőtt kiépítettünk egy labort az egyik holdon. Néhányan a társaim közül itt kísérleteztek. A célunk az volt, hogy létrehozzunk egy félig drák és félig arakata hibridet. Tudtuk, hogy ezt nagyon nehéz lesz elérni, ugyanis nem vagyunk kompatibilis fajok, de ha sikerrel járunk, márpedig ez történt, megmenekülhetünk a kihalástól. Közvetlen a szaleán háború előtt sikerült egy életképes hibridet létrehozni. Ennek a hibridnek a DNS-éből további életképes embriókat hoztunk létre. A probléma az volt, hogy mind egy kivételével nemtelen drakonida, arakata hibrid lett. Ez az egy kivétel mely félig drák, félig arakata hímnős lett. Hozzá teszem, erre nem számítottunk, viszont akárhogy is nézzük, ez csak jó, legalábbis nincsen szüksége párra. Viszont egy az egy milliárdhoz az esélye, hogy az egyik utódja drác-arakata hibrid legyen. Remélem, így már érted, hogy miért van szükség arra, hogy titokban maradjon ennek a planemoonak a helyzete.
– Igen … értem – felelte halkan Drácu.
– Gondolom, most már te is rájöttél, hogy a végső csata idején miért kaptál néhány furcsa parancsot – mondta Jánusz.
– Igen, de egyvalamit még mindig nem értek. Ha a kísérleteitek ennyire sikeresek, és több millió hibridet létrehoztatok, akik nagy részben bevethetők, vagyis harcképesek, ezenfelül hajók ezreivel rendelkeztek, akkor mihez kellünk mi?
– Tapasztalat – válaszolta egyszerűen Jánusz.
– Várjál csak! – mondta ijedten Drácu. – Gyakorlatozzak velük, vagy ilyesmi?
– Dehogyis! – felelte nevetve Jánusz. – Már volt elég szimulációs gyakorlatuk. – Majd komolyabb hangnemben folytatta. – Nekik kell valaki, akit követhetnek.
– Hmmm … ez már jobban hangzik…
Jánusz közbevágott.
– Van egy Sziruáná nevű rendszer a galaxis túloldalán. Van egy, sajnos, lakott bolygója, a Moonoonhoz hasonlóan magas a pházon koncentrációja. Gondoltam, ott bevethetnénk a hibridek egy részét. Hadd tanuljanak!
– Mi? Ezt nem gondolod komolyan! Mi lesz, ha bajba keverednek! Mi csak egy DCR-rel rendelkezünk!
– Csillapodj le! – mondta haragosan Jánusz. – Nem ti vagytok az egyetlen drakonidák. – Majd kissé nyugodtabb hangnemben folytatta. – Mikor ezt az egészet létrehoztuk, néhány drakonidát magunkkal hoztunk. Végül is kellett a munkaerő, és persze jól jött néhány kísérleti alany is. Bár már rég vettek komolyabb akcióban részt, mégis tapasztaltabbak a hibrideknél.
– És mégis mennyien vannak? – érdeklődött Drácu.
– Egész pontosan 24695-en vannak.
– Az nem sok – mondta Drácu. – Legalábbis ha egy bolygót akarsz megtámadni.
– Pontosan ezért kéne a legénységet keverni, 50%-50% arányban. Na mi a véleményed?
– Szerintem … hm … menni fog – felelte Drácu, majd gyorsan hozzátette –, de lenne néhány feltételem.
– Éspedig? – érdeklődött Jánusz.
Ekkor Drácu felsorolta a feltételeit.
– Először is a támadás egész ideje alatt én vagyok a főnök. Másodszor: az én hajómon csakis az én eredeti legénységem szolgálhat. Nincs szükségem zöldfülűekre. Ja, és harmadszorra: adjunk már a hibrideknek egy új nevet. Ez a hibridezés már kezd az agyamra menni! Jánusz csak nevetett, majd rábólintott.
–Rendben Most, hogy mindent megbeszéltünk, gyere át a Dároolra, persze az egész legénységeddel.
Majd Jánusz beült a gömb alakú kapszulájába és elhagyta a hajót.
Miután Jánusz elhagyta a DCR-t, megszólalt Drácu kommunikátora.
– Igen! Itt Drácu!
A hang mely megszólalt Jánuszé volt.
– Elfelejtettem megemlíteni neked az új hajód nevét.
– Nevet, azt meg minek? – érdeklődött Drácu.
– Tudod, mindig is utáltam, hogy a fajod egyszerűen csak számokkal különböztetik meg a hajóikat. A DCR-edet úgy hívják, hogy Fejvadász.
– Na ja … végül is … találó név. – mondta nevetve Drácu.
– Örülök, hogy tetszik – mondta Jánusz –, de most koncentráljatok arra, hogy minél előbb dokkoljatok a Dárool hangárjában!
– De!
– Semmi de! – mondta Jánusz. – Ti csak közelítsétek meg az űrbázist. Ha elég közel kerültetek hozzá, akkor a robotpilóta átveszi az irányítást.
– Ezt jó tudni, de nyugodtan előbb is mondhattad volna!
– Elfelejtettem – felelte nyugodt hangon Jánusz, és azzal befejezte a kommunikációt.
Drácu visszament a hídra. Ott megérkezve kiadta a szükséges parancsokat. Majd közölte a legénységgel, hogy a hajó neve Fejvadász.
Néhány perccel később a Fejvadász eléggé megközelítette a Dároolt, hogy átvegye az irányítást a robotpilóta. Ekkor valami furcsa történt. Az űrbázis oldala felnyílt. De jól láthatóan egy átlátszó, halványan derengő és enyhén hullámzó energiapajzs választotta el a hideg űr vákuumát a jóval melegebb óriáshangár levegőjétől. Ez a helyiség egy gigantikus kikötőre emlékeztetett. A Fejvadász a hangár méreteivel szemben olyan nagy volt, mint egy csónak egy hatalmas tavon. A dokkolt hajók látszólag végtelen sorban sorakoztak. Ez azért tűnt így, mert a hangár 360 fokban vette körbe az űrbázist. Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy gömbre ráhúznánk egy gyűrűt, majd azt kissé meglapítanánk.
Miután a Fejvadász kikötött, kinyúlt egy rámpa a DCR zsilipajtajához. Néhány perccel később a drakonidák tátott szájjal kiszálltak, majd Dres tett egy megjegyzést.
– Ez hihetetlen! Már sok bázison dokkoltam, de a belsejében még soha!
Ahogy közeledtek a rámpa vége felé, észrevették, hogy egy lény várja őket, majd megszólalt.
– Üdvözlöm önöket a Dárool űrállomáson. Nevem Návill. Ha bármi kérdésük lenne, ne habozzanak, tegyék fel nekem. Én szívesen minden kérdésükre válaszolok.
– Jánusz küldött, igaz? – kérdezte Drácu.
– Igen, admirális úr – jött a rövid válasz.
– Hmmm … ismered a rangom?
– Igen, mindent tudok, amit tudnom kell – válaszolta Návill. – és ha megkérhetném önöket, kövessenek engem.
– Rendben, de előbb mondd meg, hogy hová megyünk – mondta Drácu.
– Sajnálom, erre nem tudok kielégítő választ adni – válaszolt a hibrid. – Mint már mondtam, én annyit tudok, amennyit tudnom kell, és most kérem kövessenek. Erre, kérem – mondta, és a kis drakonida csapat követte őt.
Kis idő elteltével megszólalt Dres.
– Elnézést, Návill, lenne önhöz néhány kérdésem.
– Azért vagyok itt. Kérdezzen! – válaszolta a hibrid.
– Ön, ugye, egy hibrid?
– Igen.
– És miért … ő …
Návill fejezte be a mondatot.
– Mert hasonlítunk az arakatákra. Gondolom, Jánusz mesélte, hogy lettünk kifejlesztve.
– Igen – felelte Dres.
– És arról is beszélt, hogy a teljes genomunk arakata, és ehhez jön némi drakonida gén, amit pluszként értelmezhetünk.
Ennek hallatán Drácu is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

...

Ez is tetszhet Önnek :

A Szaleán Szövetség

Hanzik Krisztián

Auratörés

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők