Álomvilág

Álomvilág

Csillag Virág



Formátum: 13,5 x 21,5
Oldalszám: 418
ISBN: 978-3-99131-392-2
Megjelenés időpontja: 2022-06-22
Egy fantasztikus, dimenziókon, valóságokon és életeken átívelő, mégis csupán néhány évtizedet felölelő spirituális utazás.
BEVEZETŐ

Az utóbbi időben az életem különös módon felgyorsult. Közben érdekes, szokatlan, szinte felfoghatatlan megtapasztalásaim vannak. Mintha egy szuperszonikus sebességgel száguldó vonaton lennék. Érzékelem a gyorsan tovatűnő tájat, és mindazt, ami bent történik. Egyszerre mindkét helyen jelen vagyok: a külső világban és belül, „önmagamban”. Közben úgy tűnik, a „senkiföldjén” tartózkodom. Külső szemlélőként érzékelem és tapasztalom meg az életem hétköznapjaiban végbemenő történéseket. Ugyanakkor benne vagyok, része vagyok az eseményeknek, és teljességgel próbálom megélni az adott „pillanatot”. Mindez csodálatos, megnyugtató, mindent felülmúló érzéssel tölt el.
Több éve zajlik e folyamat bennem. Időközben teljesen átformálódtam. Más szemmel látom már önmagamat, a környezetemet, a világot. Eddigi életem lezárult, és egy új világ tárult fel előttem. Környezetemen belül is nagy változások történtek, sokszor nyomasztó események kíséretében. Most visszagondolva úgy tűnik, mintha én magam hívtam volna elő mindezt a belső világomban lezajló folyamatok következtében.
Talán 1999 februárjának vége felé kezdődött el, és fokozatosan ment végbe bennem a teljes fordulat. Állandóan egy megfoghatatlan, felfoghatatlan gondolat vibrált bennem: „Kevés az idő!”
Nap mint nap előjött ez a pár szó. Megmagyarázhatatlan formában, az életem különböző helyzeteiben, egyszer csak ismét felbukkant. Egy adott nap során számtalanszor rám tört, és nyugtalanító érzésként telepedett rám. Kíváncsiság, félelem, zavar, ujjongás, csodálkozás keveredett össze bennem, és szinte megtorpanva álltam e talány előtt. Szerettem volna megfejteni a belőlem feltörő pár szó titkát.
Velem kapcsolatos, kétségtelen, mert különben elő sem jött volna. De mit jelent? Talán közel van az utolsó órám? A HALÁL közeledtét jelzi? De akkor miért általános kijelentés? – Valójában nem egyes szám első személyre szól.
Tanácstalan voltam. Csak annyit értettem, hogy valamilyen formában az idővel kapcsolatos. De még azt sem tudtam, hogy csakis magamra vonatkozó tájékoztatás, vagy egy általános érvényű „üzenet”.
Aztán az élet nehéz fordulatai rávilágítottak mindenre. Eddigi életem, mint egy 360 fokos kör, lezárult. Ezáltal egy új élet indult el számomra. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megélésem saját magamnak szóló jelzés volt, de ugyanakkor érzékeltem, hogy mindez továbbmutat környezetemre, sőt mindenre és mindenkire vonatkozik.
Közben különös csodaként érzékeltem, hogy az idő megszűnt a számomra létezni. Olyan, mintha az „időtlenség” birodalmába kerültem volna. Egyszerűen megmagyarázhatatlan. Zajlik az élet, peregnek a percek, órák, napok, és én csak vagyok. Teszem, amit az adott pillanatban tennem kell. Nem gondolkodom azon, hogy mi lesz holnap, holnapután, vagy az adott körülmények között miként cselekedjek. Nincsenek különösebb, előre beprogramozott terveim. Persze nagy vonalakban tudom, hogy mit akarok kezdeni a további életemmel. Sőt adott esetben olyan érzésem van, mintha a jövőbe látnék. Már jó tíz éve az intuitív megérzéseim nagyon is dominálóvá váltak, így ezekben mélyen hiszek.
Most, ezen utóbbi belső átalakulási folyamatom során – immár ötödik alkalommal – ismét számadást végeztem életem vonatkozásában. Ezúttal sokkal tágabb és mélyebb értelmű következtetéseket vontam le. Tisztázódott előttem, hogy ezen események következtében átmentem a HALÁL kapuján, megjártam a senkiföldjét, áttekintettem és elfogadtam az életem úgy, ahogy volt. Megértettem, hogy mindennek – ami az életemben végbement – meg kellett történnie, hogy újjászülethessek, és egy új küldetéssel folytathassam tovább az életem.
Könyvemben az eddig megtett utamat tárom fel, ahogy megéltem az életem és mindazt, amire rájöttem az eltelt évek során. Ezúton összegezem tapasztalataimat, gondolataimat, a bennem végbement változásokat, amelyek következtében könyvem megírásának sugallata felvetődött bennem. Most, hogy a váltás, az újjászületés bekövetkezett, rálátásom van az életemre. Ennek következtében mélyebb gondolati szinten kezdenek kikristályosodni a megélt tapasztalataim. Az életutamra való visszatekintést 1989 elejétől kezdődően részletezem, az akkori feljegyzéseim, valamint az eltel időszak átélései alapján. Közben kibontakozik az egész életem. Az „ELSŐ RÉSZ” a belső átalakulási folyamatom azon időszakát tárja fel, amely során mintegy 180 fokos fordulat következett be az életemben. A „MÁSODIK RÉSZ” az átváltozásom további menetét ismerteti. Ennek következtében bezárult életem első spirálköre, és megtörtént az újjászületésem.
Közben szoros, mindennapi kapcsolatba kerültem Istennel és a magasabb szintű Szellemi Lényemmel, valamint az Égi Világgal. Felfigyeltem arra, hogy az angyalok a segítőim. Rádöbbentem arra, hogy egész életem során segítették, egyengették sorsomat. Isten kegyelmét, áldását, szeretetét sugározták felém. Azonban – mivel mindez eddig öntudatlanul zajlott bennem – nem voltam mindenkor nyitott az égi üzenetek befogadására. Most, hogy az újjászületésem megtörtént, megnyíltam, és tudatosan keresem a kapcsolatot Istennel és az égi segítőkkel.
A bennem végbement folyamat alatt – belső tudati szinten, telepatikus üzenetként – megkaptam megújult életemre szóló küldetésem. A „HÍD-SZEREPET” kell felvállalnom, vagyis összekötő kapoccsá kell válnom a földi és az Égi Világ között. Ezen belül pedig feladatom az „ÖRÖK IGAZSÁGOK” láthatóvá tétele. A kapott tájékoztatás egyrészt zavarba ejtett, másrészt felfoghatatlan volt a számomra. Nem értettem, hogyan valósíthatom meg mindezt.
Istennel a kapcsolatom mintegy már két évtizede egyre szorosabbá vált. Az utóbbi évek során teljes bizonyosságot kaptam arról, hogy mindent, amire szükségem van, azt „Ő” általa, az adott időben, az adott helyen, az adott módon megkapom. Így életem során a kritikus, kilátástalan, mélyponton lévő helyzeteimben mindenkor megtaláltam a kiutat. Feloldva a bennem lévő ellentmondásokat a béke, a nyugalom, a boldogság, a szeretet, a hála érzése töltött el. E küldetéssel kapcsolatosan is erre a megélt élettapasztalatomra hagyatkoztam. Tudtam, hogy az adott időben mindent megkapok, hogy küldetésem teljesíteni tudjam.
Mindezek következtében egy alkalommal – Istennel való szoros kapcsolatom eredményeként – hosszú órákon keresztül, nagyon mély, meditációban konkrét információkat kaptam az ember, az emberiség, és az egész Föld eljövendő sorsáról. Több mint 2000 év távlatába pillanthattam be, miközben a Teremtő vázlatosan elém tárta az események, történések sorozatát. Ígéretet kaptam arra nézve, hogy a jövőre vonatkozó ismeretek teljes részletezését is megkapom, ha eljön az ideje. Mindezt, valamint eddigi megtapasztalásaimat le kell jegyeznem és tovább kell adnom. Így mindazok, akik be tudják fogadni, életük részévé tudják tenni a tapasztalatot, minden és mindenki javát szolgálják. Ezáltal együtt, ismeretlenül is együttműködve segítjük az ember, az emberiség és a Föld átalakulásának a folyamatát.
Mindennapjaink során a „Végső Idők” utolsó másodperceit éljük – a kozmikus időrend szempontjából – egyénileg, közösségi szinten, valamint az egész emberiség és maga a Föld viszonylatában is. Valójában az egyéni, földi életünk vonatkozásában is igen kevés már az időnk, hogy a belső átalakulási folyamatot véghezvigyük magunkban. Ha életünket tovább kívánjuk vinni, ha életben akarunk maradni – itt, e földi létben –, akkor fel kell vállalnunk – szabad akaratunkból – az utolsó döntést. Át kell adnunk magunkat teljességgel Istennek. Történjen, aminek történnie kell, legyen meg a Mindenható akarata. Vagyis fel kell vállalnunk a Hazatérést a Teremtőhöz. E döntést egyénileg kell meghoznunk, és a visszatérésünk útját is egyénileg kell bejárnunk. Azonban mindannyian egyek vagyunk, Isten részei. Az isteni szikra, a lélek és a szellem által kapcsolatban vagyunk a Teremtővel és egymással, még ismeretlenül is. Így segíthetjük egymást az életcélunk, a küldetésünk teljesítésében. Ezáltal hatással vagyunk a Földre, és így elősegítjük bolygónk felemelkedését is.
Mindenkiben zajlik e folyamat, akár akarjuk, akár nem, illetve tudatosan megéljük, felvállaljuk, vagy öntudatlanul elszenvedjük. Mindennapi életünk bármely pillanatában bekövetkezhet a váltás, a változás, az újjászületés a belső világunkban. Ettől kezdve már tudatosan és sokkal hatékonyabban élhetjük meg mindennapjainkat. E belső átalakuláshoz kívánok segítséget nyújtani könyvemmel.
Csupán saját tapasztalataimat, megéléseimet, önmagamat tudom átadni. Mivel mindenki másképp látja, érzékeli, éli meg az életét, ezért az itt közöltek csak egyfajta egyéni út következtetései, megélései, amelyek annyiban használhatók más számára, amilyen mértékben azonosulni tud vele, be tudja fogadni, élete részévé tudja tenni.



ELSŐ FEJEZET

A korszakváltás előjelei

Új korszakba, a Vízöntő Korba lépünk. Jelenleg egy átmeneti időszakban vagyunk. A váltás, a változás éveit éljük. A Halak 2160 éves periódusát hagyjuk magunk mögött, és megkezdjük a Vízöntő Kor 2160 éves korszakát. Sokan világvégét jósolnak – már csak azért is, mert a „Végső Idők” jeleit észrevehetően érzékelhetjük mindennapi életünk során. Az élet túlságosan felgyorsult. A zűrzavar állapotában vagyunk egyénileg és közösségi szinten is. Egyszer fent, egyszer lent, egyre gyorsulóbb menetben. Sőt az is gyakran előfordul, hogy az ellentétes áramlatokat egyidejűleg éljük meg. Összezavarodottá váltunk, mert teljesen szokatlan, újszerű ez az állapot, és semmiféle tapasztalatunk nincs az ellentétek egyszerre történő megélése és feloldása terén.
Közösségi szinten, az egész emberiség vonatkozásában mindez hatványozottan jelentkezik és kihatással van a gazdasági életre, a népek, nemzetek viszonyára, a környezetünkre, és magára a természetre, az egész Földre is. Jelenleg olyan helyzetbe kerültünk mindannyian, hogy képtelenek vagyunk a régi módon tovább folytatni az életünket. Állandóan önmagunkkal kerülünk ellentmondásba, és így saját magunk életét akadályozzuk. Az egész emberiség pedig, a jelenlegi életvitelével, az élet és a Föld teljes tönkretétele felé halad. Változnunk kell, fel kell vállalnunk a váltást, az állandósult változást.
Egyedül egy út van a megmeneküléshez, ez pedig az ember visszatérése a Teremtőhöz. Ez a folyamat egyénileg fog végbemenni, de ugyanakkor hatással is vagyunk egymásra. Minden egyes ember, aki elindul a Hazatérés útján és ezáltal magasabb tudatállapotba kerül, nagy hatással van az egész Földre és az egész emberiségre, magára az eljövendő életünkre, a jövőnkre. Így nemcsak saját magunk miatt, önmagunk üdvössége érdekében kell felvállalnunk a döntést, hanem mindenért, mindenkiért. A szó szoros értelmében kell most érteni:

MINDENKI EGY!

Mindezek alapján felvetődnek a kérdések:
A világ vége jön el hamarosan?
Lehetséges a túlélés?
Milyen kilátásaink vannak a harmadik évezredre?

Meggyőződésem, hogy nem szó szerint vett világvége jön, hanem csupán egy korszaknak, a matériába zuhant és beleragadt életmód korszakának lesz vége. Ezzel együtt egy új korszak lehetősége nyílik meg az ember, az emberiség előtt, méghozzá a lelki-szellemi felemelkedés, a Hazatérés korszakáé.
Az ősi tanítások szerint a fordulat már közel van. Valójában már el is kezdődött. A jövendölések az ezredforduló körül, illetve 2012-re helyezik a fordulópontot. A világmindenségben végbemenő nagy történések egyike is 2012-re éri el teljesen a Földet. Ez lesz azon év, amely során a Földön és az egész emberiségen belül a minőségi változás intenzíven jelentkezik, illetve ezt követően e folyamat felgyorsul. Természetesen ez függ attól is, miként éljük meg, milyen változások zajlanak le addig az embereken belül. Akik képtelenek lesznek lépést tartani a fejlődés újszerű követelményeivel, azok a hanyatlás, a pusztulás, a halál felgyorsult tempóját érzékelik majd. Sőt már az átmenet hátralévő évei során is felerősödnek ezek. Közben – mintegy figyelmeztető jelként – jelentkeznek a „negatív” hatások, hogy felkészítsenek minket a végső döntésre. Ugyanakkor, ha az adott egyénnél a lélek már nem akarja e testben továbbvinni az életét, akkor távozik. Így a halálesetek száma megnövekszik az elkövetkező időszakban.
A „negatív” szót azért tettem idézőjelbe, mert tapasztalatból tudom, hogy nincs negatív vagy pozitív hatás. Ezeket csak mi látjuk el ilyen vagy olyan címkézéssel, mert a viszonylagos földi világ álláspontjából csak a részek vannak megvilágítva, nem látjuk a teljes egészet együtt. Valójában amit negatív hatásként, valóságként élek meg, azt képes vagyok – Isten kegyelméből – feloldani. Mikor szembesülök önnön belső világommal és beazonosítom a „negatívumok” szerepét a saját valóságomba, feldolgozom, és ezzel feloldom ezeket. Így a megszerzett tapasztalatok segítségével életemben hasznosítom, pozitívvá váltom át.
Nem húzhatjuk tovább Istenhez való visszatérésünk ügyében a döntést, mert a hátralévő életünk múlik ezen. Bárhogy is döntünk, az út mindenképpen nehéz lesz. Ha a Hazatérés mellett döntünk, akkor a Mindenható és vele együtt az egész Égi Világ segítségünkre lesz. Valójában mindig segítenek, de mi magunk csak akkor érzékeljük ezt, ha nyitottá válunk, befogadjuk az égi sugallatokat, életünkbe beépítjük, megéljük azokat. Ezáltal mindenkor megtaláljuk a következő lépést, a megoldást. Még a legkilátástalanabb, legborzalmasabb helyzetekben is biztonságban érezzük magunkat és elérjük a békét, a harmóniát és a boldogságot.
A visszatérés Istenhez a szabad akaratunk utolsó döntése. Ezt követően, mivel teljesen átadtuk magunkat Istennek – „Legyen meg, Atyám, a Te akaratod!” –, már megszűnik a „szabad akarat”. Cserébe mindent megkapok, pont akkor és olyan formában, ahogy és amikor arra valóban szükségem van. Ezáltal felszabadulok, teljesen szabaddá válok. Már nem kell azzal foglalkoznom, hogy adott vágyaimat, céljaimat hogyan, mi módon valósíthatom meg. Kizárólag egy dolgom van: az Isten által elém tárt ÉLET csodálatos panorámáját szemlélve felfedezni és megtenni mindazt, amit az adott pillanatban, az adott módon, az adott helyzetben meg kell tennem, ami minden és mindenki javára válik. Ugyanakkor nem szűnnek meg bennem a vágyak és a célkitűzések, de ezeket alárendelem a küldetésemnek, az Isteni Tervnek. Tudatosul bennem, hogy csak ilyen viszonylatban válnak valóra a terveim, a vágyaim, az álmaim. Nem is kívánok mást, csakis ezt, mert minden más értelmetlenné válik a számomra. Ezáltal maga a Mennyország válik valósággá életemben, méghozzá e földi, átmeneti idők viszonylatában, mikor a világ még a zűrzavar állapotát éli meg. A nyugalom, a boldogság, az öröm, a szeretet helyzetébe kerülve mindez kisugárzik környezetembe, és hatással van a külvilágra. Egyszerűen a változás hulláma továbbgyűrűzik, mint mikor egy kavicsot bedobunk a vízbe. Ez a láthatatlan, boldog szeretetáramlat tértől, időtől és körülménytől független, így még azokra is hatással van, akikkel fizikai valóságom terén nem vagyok közvetlen kapcsolatba.
A „szabad akarat” megszűnését úgy értelmezem, hogy ettől kezdve döntéseimben az Isteni Tervre ráhangolódva, az Örök Énem indíttatásából cselekszem. Tehát ezáltal a racionális elmém helyett a magasabb szintű szellemi valóságom akarata érvényesül. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy néha-néha még visszacsúszom a régi életvitelem állapotába és feszült, nyugtalan, ideges leszek. Ilyenkor, ha felfigyelek az intő jelekre, tudatosul helyzetem, elindul a szembesülés és feldolgozás folyamata. Mindez kezdetben rövidebb-hosszabb időszakot vesz igénybe, miközben egyre több és több tapasztalatra teszek szert. Ennek következtében eljön az idő, amikor még a legnehezebb, ellentmondásokkal, konfliktusokkal terhelt helyzetben is rövid idő alatt végigjárom a belső utat, így a feloldás megtörténik. Eközben újabb megtapasztalásokkal gazdagodom, és mindez környezetemre is kihatással van.
Ily módon – egymással kapcsolatba kerülve – a felébredés, a Hazatérés felé való elindulás, a változás hulláma egyre táguló körben folytatódik. A cél, hogy 2012-ig az emberiségen belül a kritikus tömeg jelenléte megvalósuljon. Akkor majd e jelen fizikai testben újjászületettek hatása érvényesülhet. Így elkerülhetővé válik a világméretű katasztrófa, a Föld teljes tönkretétele, az emberiség megsemmisülése. Ebben a folyamatban minden segítséget megkapunk az égiektől. A döntést azonban egyénileg kell meghoznunk. Mindenkinek választani kell, még annak is, aki képtelen erre, vagyis nem vállalja ezt fel. Ő ebben az esetben saját jelenlegi életének befejezése, a halála mellett áll ki.
Nagy a tét! Gondolkozz el ezen!
Minél előbb határozol ez ügyben, annál hamarabb érkezhetsz el a megnyugvás boldog, szeretetteljes, békés állapotába. Így az emberiségért, mindenért és mindenkiért, magáért a Földért is többet tudsz tenni, és erősíted az egységet, segíted a Hazatérés folyamatát. Ha később hozod meg a döntésed, az egyre kínkeservesebb megélésekbe, tapasztalatokba sodor jelenlegi életed során, és egyre nehezebb lesz kitörnöd ebből a körből. A lélek távozásával, a test halálával pedig jelenlegi földi, racionális léted megszűnik. Ha kapsz is új lehetőséget egy újabb leszületésre, akkor is újból végig kell járnod életutadat. A belső önmegvalósítási folyamatban el kell jutnod e kérdésben döntésed meghozataláig, annak felvállalásáig, és el kell indulnod a hazafelé vezető úton. Azonban a mindenkori élet utolsó pillanatáig nyitva áll az út – még a halál előtti pillanatban is befogadhatod Isten könyörületét, áldását – hiszen pont a mai kor a kegyelem kiáradásának időszaka. Isten kegyelme állandóan árad felénk, csak az a gond, hogy mi magunk sokszor nem vagyunk képesek ezt elfogadni, befogadni. Rajtad múlik egyedül, hogy Isten kegyelmi ajándékát elfogadod-e, és mikor, hogyan határozol ez ügyben. Te döntöd el, hogy meddig tűröd életed saját magad által való megnyomorítását. Amikor betelik a pohár és úgy érzed, elég volt a gyötrelmekből, akkor már kész vagy elindulni életed újjáalakításának irányában. Egész addig szenvedni fogsz, és az ÉLET számodra a „siralom völgye” lesz csupán.
A Hazatérés felvállalásával teljesen új élethelyzet és újszerű lehetőségek tárulnak fel előttünk. A Mindenhatóval való kapcsolatunk intenzívvé és tudatossá válik. Egyszerűen belül, a lélek mélyén érzékeljük, és bizonyossággá válik a számunkra Isten jelenléte életünk minden pillanatában. A nehéz, kritikus helyzetben felé fordulva – telepatikus üzenetként – meghatározott információkat, tanácsokat kapunk, és ezeket követve megoldódnak gondjaink. Mély hála és szeretet érzése tölt el minket, és minden lehetőséget megragadunk, hogy köszönetünket kifejezzük Teremtőnknek. Ahogy gyűlnek – ezen újszerű életmód terén – bennünk a tapasztalatok, úgy érzékeljük az ÉLET kitárulását, a számtalan új, nagyszerű lehetőséget, amellyel Isten megajándékoz minket. A telepatikus és intuitív képességek egyre jobban kibontakoznak bennünk. Ezeket már az élet különböző szituációiban hasznosítani tudjuk.

Ez is tetszhet Önnek :

Álomvilág

Hunyadi Jolán

A béka feneke alól

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők