A múlt visszaüt

A múlt visszaüt

Nyerlucz János



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 210
ISBN: 978-615-5002-43-4
Megjelenés időpontja: 2011-10-31
Kate Williamsről mindenki azt mondaná, hogy átlagos kamaszlány, ám hogy ez mennyire nem igaz, azt csak ő és nevelőapja tudja, aki kislánykora óta rendszeresen, kegyetlenül megerőszakolja, megveri. A lányt csecsemőkorában fogadták örökbe, beszélni nem mer senkivel a vele történtekről, így fogalma sincs, hogy apja nem az apja; amit tesz, az korántsem normális, és hogy a többi lánynak nem ilyen a viszonya a saját apjával. Ám egy délutánon a férfi elszólja magát: „nem is vagy a lányom”. Kate szeme elől lehull a fátyol, és már csak a bosszúra tud gondolni. Előbb nevelőapjával végez, majd nevelőanyjával is, akit egyfajta tettestársnak tekint annak hallgatása miatt. Azután nevelőanyja nővéréhez költözik, és miután elcsábítja annak sikeres író férjét, megöli az asszonyt, végül a végrendelet elkészülte után szeretőjét is. Minden vagyon rá száll. A történetnek itt vége is lehetne, ha nem lenne a régi mondás: „A vér nem válik vízzé”. Kate – egy másik Kate – számára csak most kezdődik az élet nevű hullámvasút...

Ez is tetszhet Önnek :

A múlt visszaüt

Kris K.

Múltba zárva

A szerző további könyvei

A múlt visszaüt

Nyerlucz János

Rejtélyes álmok

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők