A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

R

S

T

U

V

W

Z

ÖSSZES

 kezdőbetűkkel S

Sabjanics Kata

Sabjanics Kata 1989 márciusában született Ajkán. Két bátyjával és szüleivel egy Zala megyei kis faluban éltek. A szerző ötéves volt, amikor a szülők elváltak. Gyerekként több városban is élt – Pécsen, Budapesten –, végül szülővárosában telepedtek le édesanyjával és testvéreivel. Gimnáziumi tanulmányait Ajkán folytatta. Nem sokkal azután, hogy leérettségizett, elveszítette édesapját. Zárkózottá, befelé fordulóvá vált, ebben az időszakban kezdett el írni. Felsőfokú tanulmányait a Veszprémi Egyetem kihelyezett karán kezdte meg Keszthelyen. Az ... 

több

Schafner Ágnes

Schafner Ágnes Zalaegerszegen született, 1972.05.31-én. Édesapja korán meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel őt és testvéreit. Édesanyjuk az alkoholba menekült, a szerzőnek, mint legidősebbnek kellett gondoskodnia három kisebb testvéréről. Úgy fogalmaz: tizenkét éves korára felnőtt. A későbbiekben férjhez ment, ám négy gyermekét többnyire egyedül nevelte. A 2006-2010 közötti időszak nagy teherként nehezedett vállaira. Gyermekei ma már felnőttként élik a maguk világát. Az élet szeretete és a világra való rálátása segítette abban, hogy soha ne ... 

több

Schné Anna

Schné Anna 2004.08.30-án született Nagykanizsán. A könyv megjelenésének évében érettségizik. Újudvaron él egy nagy családban, négy testvérrel és rengeteg állattal. Sara J. Maas Üvegtrón című könyvének hatására kezdett el írni. A regényt háromkötetesre tervezi, a Szürke Gyémánt az első rész ezek közül. A szerző hobbija az írás mellett a lovaglás, túrázás, olvasás.

több

Schnörch Dániel

Schnörch Dániel Budapesten született és nevelkedett, a középiskola elvégzése után hamarosan egy multinacionális cégnél helyezkedett el. Jelenleg is itt dolgozik minőségbiztosítási és folyamatmérnökként, ahol kamatoztatni tudja anyanyelvi szintű német nyelvtudását is. Nős, egy kisfiú boldog édesapja. Szabadidejében szívesen hódol kedvenc időtöltéseinek, a motorozásnak és makettezésnek, de imád főzni, új recepteket kipróbálni, kitalálni. Egyszóval szeret alkotni. 

több

Sophie Tomics

Egy éjjelen az Isten játékos kedvében volt s furcsa játékot játszott velünk, még mi békésen aludtunk, addig ő az összetartozás láthatatlan fonalával köttette össze kezünk, lábunk s szívünk. 

több

Soproni István

Soproni István Budapesten született 1953.01.24-én. Nőtlen, egy gyermeke van. Kedvenc időtöltései az olvasás, zenehallgatás, természetjárás. Irodalmi munkássága versekkel indult, majd megismerve a nagy francia aforistákat (La Rochefoucauld, Chamfort, Joubert stb.) ráébredt, hogy az aforizma a hozzá illő műfaj.Megjelent művei: Aforizmák (1988), Gyógyír híján boncolás (1994), Diogenész szemével (2003), Diogenész showtlan valósága (2004), Diogenész naplójából (2005), Áloműző valóságfejtés (2008), Gondolkodom, tehát vagy(ogat)ok (2016), A semmi ... 

több

St. Pulcher

A szerző huszonöt éve színész. A Jászai Mari-díjas művész jelenleg a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja. Színpadi munkássága és sikerei mellett írónak is tartja magát; rendszeresen részt vesz irodalmi pályázatokon, nyertes művei közül Szarkaláb című színdarabját 2006-ban be is mutatta a Szigligeti Színház. A neves művész az írás mellett szabadidejében méhészkedik, horgászik.

több

Steven P. Robert

Steven P. Robert Orosházán született 1997.01.16-án. Szakácsnak tanult, ám jelenleg a főzés csak hobbiként van jelen életében, ugyanis gyári munkásként dolgozik. Sok mindent kipróbált – pl. a focit, zenét, főzést – de semmi sem adott számára akkora szabadságot, mint az írás – vallja. Házas, egy fia van. Hobbijai a zenehallgatás, dalszövegírás, történetírás, főzés. Jelenleg Gerendáson él családjával.

több

Sudár Miklós

 

több

Szabó Angela

Szabó Angela 1949. június 9-én született értelmiségi családba. Tanári diplomát szerzett a Bárczi-n és az ELTE Neveléstudományi Karán. Arab nyelvet külföldi egyetemen hallgatott. Anyanyelve magyar, emellett beszél még angolul és németül. Jelenleg saját, szezonális idegenforgalmi cégét működteti. Egész életében írt, de publikálni csak most kezdett. Önmaga bevallása szerint hobbijai: "Kutyáim, macskáim és az ég madarai..."

több

Szabó Csaba

Szabó Csaba Debrecenben született 1998.06.13-án. Jelenleg a Debreceni Egyetem média és kommunikáció szakán tanul, közben a Vodafone-nál dolgozik ügyintézőként. Íróként látja magát a jövőben. Hobbijai az olvasás, zenehallgatás, írás, kerékpározás, filmnézés, különleges képességének pedig a transzmediális és intramediális világok elképzelésének képességét tartja.

több

Szederkényi Norbert

Szederkényi Norbert 48 éves. A képző- és iparművészeti gimnáziumban végzett. A festészet és a rovarvilág nagyon közel áll hozzá. Szabadidejében fest és rovarokat gyűjt, így született ez a könyve. 

több

Szikszai Tamás

Szikszai Tamás Mohácson született, 1987. 04. 28-án. A turisztikai és vendéglátóipari képzettség megszerzése után több pozícióban is dolgozott a területen belül: szervezett diákszínjátszó fesztiválokat, volt idegenvezető, és szállodai recepciós. Kedvenc időtöltése a család, a zenélés, az írogatás, olvasás, sportok és a videojátékok. Írni 12 éves korában kezdett, főként verseket, első regényébe 2016-ban kezdett bele. Házas, négy gyermeke van.

több

Szűcs Luca

Szűcs Luca 1987. 10. 02-án született Mohácson. Gimnáziumot végzett. Jelenleg élettársi viszonyban él, két kisgyermeke van. Jelenleg szabadúszó grafikusként tevénykedik Weero Design néven. 

több

 kezdőbetűkkel S

Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?

Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.