A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

R

S

T

U

V

W

Z

ÖSSZES

 kezdőbetűkkel F

Falusi Tamás

Falusi Tamás 1949.február 26-án született Budapesten. Diplomáját a Műszaki Egyetem hőerőgépész szakán szerezte. Aktív éveiben energiagazdálkodási területen dolgozott, 2013 óta nyugdíjas. Szabadidejét legszívesebben feleségével és lányaival tölti. 

több

Farkas Annamária

Farkas Annamária Kalocsán, 1961.12.14-én született. Főiskola után véletlenül került a pedagógiai pályára, az óvodapedagógusi alapdiploma mellé 2001-ben drámapedagógiai diplomát is szerzett. Módszerfejlesztéssel foglalkozott, ennek eredményét akkreditált előadásokon, gyakorlati bemutatókon osztotta meg az érdeklődőkkel. Kisebb írásai jelentek meg pályafutása során, pl. az Óvodai humorzsák (gyerekszáj-gyűjtemény), Tág a világ (anyanyelvi munkafüzet), illetve cikkek szakfolyóiratokban. Szabadideje nagy részét olvasással tölti - főleg a XX. ... 

több

Farkas Julianna

Farkas Julianna 1965-ben született Budapesten. Tanulmányait az ELTE magyar-latin szakán végezte, majd PhD fokozatot szerzett. Közel 22 éve tanít a Budapesti Gazdasági Egyetemen többek között művelődés-, filozófia-, és neveléstörténetet. Tanszékvezető főiskolai tanár.Mély érdeklödéssel fordul az ókor felé, ezért bejárta az ókori görög és római területeket. A könyv alapját az ezúton megszerzett tudás és tapasztalat adja. Hobbijai az olvasás, fotózás, utazás.

több

Fehér Ádám Vajk

Fehér Ádám Vajk Szigetváron született 1994. október 7-én. Édesanyja ápolónő, édesapja nyugdíjas tűzoltó. A Nagydobszán elvégzett általános iskolai tanulmányok után elpször a mohácsi Rendészeti Szakközépiskolába, majd a szigetvári Zrínyi Miklós Szakközépiskolába járt, ám egyiket sem fejezte be. Németországban és Ausztriában dolgozott. Imád focizni, a nagydobszai futballcsapat igazolt játékosa. Emellett szeret még olvasni, és gyermekkora óta ír történeteket az állatvilágról. Jelenleg Nagydobszán él szüleivel és két lánytestvérével.

több

Fehér Ágnes

Fehér Ágnes Dunaszerdahelyen született, a Csallóköz szívében. A középiskolát Rév-Komáromban, a Selye János Gimnáziumban végezte el, ahol tanárai nagyban formálták jellemét, és stabil tudással ruházták fel. Egyetemi éveit Budapesten töltötte, az ELTE bölcsészkarán történelem szakon szerzett diplomát, és azóta is Magyarországon él, azonban továbbra is erősen kötődik felvidéki gyökereihez.Dolgozott pedagógusként, de a magánegészségügyi szférában is szerzett munkatapasztalatot. Ezen tapasztalások megerősítették benne azt, hogy az emberek ... 

több

Fekete Róza

Fekete Róza Budapesten született. Nehéz gyermekkora volt: születése után számos tüdőgyulladást követően, a 13. röntgenképnél derült ki, hogy situs inversus totalis-a van, azaz a szívcsúcs a jobb oldalon található, és belső szervei fordítva helyezkednek el testében. 14 éves koráig, mikor is kiderült genetikai betegsége, a fél gyermekkorát kórházakban töltötte. Dolgozott titkárnőként, projektasszisztensként, cégvezetőként sérült embereket mentorálva. Férjével 18 éves korában ismerkedett meg. Genetikai betegsége miatt természetes úton nem ... 

több

Fűri Mária

Fűri Mária a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett okleveles vegyész diplomát, és Debrecenben a BIOGAL, később TEVA gyógyszergyárban dolgozott nyugdíjazásáig. Amatőr versíró, de megjelentek versei folyóiratokban is (Holmi, Mozgó világ, Irodalmi Jelen, Várad, Vigília). Évtizedek óta aktívan részt vesz az internetes irodalmi életben. A tervezett kötet sokáig halasztódott, mígnem családja meglepte válogatott verseivel. Némi átdolgozás után ezt az összeállítást tartja kezében a kedves olvasó.

több

 kezdőbetűkkel F

Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?

Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.