A jó írók általában jó olvasók is. Elsőre ez közhelynek tűnhet, pedig az írás egyik legfontosabb alapelve rejlik mögötte.
Aki rendszeresen és figyelmesen olvas, szinte észrevétlenül fejleszti a nyelv, a ritmus, a nézőpont, a dramaturgia és a karakterábrázolás iránti érzékét. Nem arról van szó, hogy minél több könyvet kellene elolvasni. Sokkal fontosabb, hogyan olvasunk. Ha egy szöveget nem csupán befogadunk, hanem időnként közelebbről is megvizsgáljuk, és feltesszük magunknak a kérdést, miért működik jól egy adott jelenet, vagy mitől hangzik különösen jól egy mondat, rengeteget tanulhatunk belőle a saját írásunkhoz.
Az olvasás bővíti nyelvi eszköztárunkat
Az írók munkaeszköze a nyelv – és minél gazdagabb a nyelvi eszköztáruk, annál több lehetőségük van arra, hogy pontosan és hatásosan fejezzék ki a gondolatokat, érzéseket és helyzeteket. Különböző szerzőket és műfajokat olvasva automatikusan találkozunk eltérő mondatszerkezetekkel, szókinccsel, képekkel és ritmusokkal. Egy krimi másképp szól, mint egy szépirodalmi regény, egy ismeretterjesztő könyv pedig más nyelven szólal meg, mint egy novella. Még ugyanazon műfajon belül is hatalmas különbségek lehetnek két szerző stílusa között.
Olvasás közben újra és újra olyan megfogalmazásokkal találkozunk, amelyek talán nekünk soha nem jutottak volna eszünkbe. Új szavakat tanulunk, nyelvi árnyalatokat fedezünk fel, és idővel kialakul bennünk az érzék arra, hogy egy adott helyzetben melyik megfogalmazás működik igazán jól. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mások stílusát kellene utánoznunk. Éppen ellenkezőleg: minél több különböző szerzői hanggal találkozunk, annál inkább kialakulhat a sajátunk.
A jó mondatot hallani is lehet
Az olvasás nemcsak a szókincset fejleszti, hanem a nyelvérzéket is. Ez különösen jól megfigyelhető a ritmus esetében. Egyes mondatok nehézkesnek hatnak, mások szinte maguktól gördülnek. Vannak bekezdések, amelyek előrelendítik a történetet, míg mások tudatosan lassítják a tempót. És néha egyetlen rövid mondat hatásosabb lehet bármilyen részletes leírásnál.
Aki sokat olvas, idővel ösztönösen észreveszi ezeket a különbségeket. Felismeri, hogy a nyelv nemcsak jelentésből áll, hanem hangzásból, tempóból és ritmusból is. Ez a fajta belső hallás később rendkívül hasznos a saját szövegek átdolgozásakor. Egyszer csak feltűnik, hogy egy mondat túl hosszúra sikerült, egy szó túl gyakran ismétlődik, vagy egy bekezdés egyszerűen nem hangzik jól. Hiszen egy szövegnek nemcsak nyelvtanilag kell helyesnek lennie – olvasás közben is természetesen kell hatnia.
Az olvasás megmutatja, hogyan működnek a történetek
A dramaturgiát is kiválóan lehet tanulni olvasás közben. A regényekben megfigyelhetjük, mikor lépnek színre a szereplők, hogyan alakulnak ki a konfliktusok, mikor kapunk meg bizonyos információkat, és milyen eszközökkel teremtenek feszültséget a szerzők. Ha egy könyvet alig tudunk letenni, érdemes feltennünk magunknak egy egyszerű kérdést: Miért akarok tovább olvasni?
Talán éppen felmerült egy kérdés, amelyre még nem kaptunk választ. Talán tudunk valamit, amit a főszereplő nem. Vagy a konfliktus annyira kiéleződött, hogy mindenképpen tudni szeretnénk, mi történik ezután. Aki felismeri ezeket a mechanizmusokat, hamar megérti, hogy a feszültség ritkán születik véletlenül. Sok apró írói döntés eredménye. Aki írói szemmel olvas, ezért nemcsak azt kérdezi: „Mi történik?”, hanem időnként azt is: „Miért működik ez ennyire jól?”
A szereplőket nem kell elmagyarázni
Különösen a pályakezdő írók hajlamosak arra, hogy nagyon részletesen bemutassák szereplőiket: életkorukat, külsejüket, foglalkozásukat, öltözködésüket és személyiségjegyeiket. Egy karakter azonban nem attól válik élővé, hogy minél többet tudunk róla. Gyakran sokkal többet árul el róla az, ahogyan cselekszik.
Az egyik szereplő egy nehéz helyzetben akkor is igazat mond, ha ezzel saját magának árt. Egy másik hallgat, kitér a válasz elől vagy hazudik. Már az ilyen apró döntések is sokat elmondanak a személyiségükről anélkül, hogy a szerzőnek külön el kellene magyaráznia azt. A jó könyvek remekül megmutatják, hogyan rajzolódnak ki a karakterek tetteiken, párbeszédeiken és reakcióikon keresztül. Ezzel együtt egy másik fontos írói készséget is megtanulhatunk: bízni az olvasóban, és lehetőséget adni neki arra, hogy maga is olvasson a sorok között.
A nézőpont megváltoztatja a történetet
Ugyanaz az esemény egészen másképp hathat attól függően, hogy ki meséli el. Egy vita az egyik szereplő szemszögéből érthetőnek tűnhet, míg a másikéból igazságtalannak vagy bántónak. Egy mindentudó elbeszélő tárgyilagosan mutathat be egy helyzetet, miközben ugyanez a jelenet az egyik résztvevő nézőpontjából érzelmesnek és közvetlennek hat.
Különböző könyvek olvasása során szinte automatikusan kialakul bennünk az érzék arra, milyen erősen befolyásolja az elbeszélői nézőpont az észlelésünket. Milyen információkat kapunk meg? Mit nem tud az elbeszélő szereplő? Mit tart vissza tudatosan a szerző? A nézőpont tehát jóval több egyszerű technikai döntésnél. Alapvetően meghatározza, mit érez az olvasó, és hogyan ítél meg egy adott helyzetet.
Néha valóban a kevesebb a több
Az írás egyik legnehezebb feladata annak eldöntése, mit hagyjunk ki. Sok szöveg nem azért működik kevésbé jól, mert hiányzik belőle valami, hanem azért, mert túl sokat magyaráz. Egy gondolat többször is elhangzik, bizonyos információk ismétlődnek, vagy olyan érzéseket magyarázunk el, amelyeket a cselekmény már rég egyértelművé tett.
A jó könyvek megmutatják, milyen hatásos lehet a visszafogottság. Néha egyetlen részlet többet mond egy egész bekezdésnél. Egy rövid párbeszéd képes érzékeltetni két ember kapcsolatát anélkül, hogy utána külön el kellene magyarázni azt. Ezért olvasás közben arra is érdemes figyelni, mit nem ír le a szerző. Miért éppen itt ér véget a fejezet? Miért marad nyitva egy információ? Miért nem ír le egy helyzetet a legapróbb részletekig? Az olvasónak nem kell mindent készen megkapnia. Az olvasás öröméhez az is hozzátartozik, hogy bizonyos dolgokat mi magunk fedezhetünk fel.
A gyengébb könyvek is lehetnek jó tanítómesterek
Ahhoz, hogy tanuljunk az írásról, nem kell kizárólag remekműveket olvasnunk. Néha éppen egy olyan könyv bizonyul különösen tanulságosnak, amely egyáltalán nem győz meg bennünket. Lehet, hogy a párbeszédek mesterkéltnek, a szereplők hiteltelennek tűnnek, vagy a történet túlságosan elnyúlik. Talán a nyelvezet szükségtelenül bonyolult.
Ilyenkor az a fontos, hogy ne álljunk meg annál: „Ez nekem nem tetszik.” Sokkal érdekesebb azt megvizsgálni, miért nem. Mitől tűnik hiteltelennek ez a szereplő? Hol veszít a történet a lendületéből? Melyik információt tudtuk meg túl korán? Miért akadok meg újra és újra bizonyos mondatoknál? Aki így olvas, tulajdonképpen már az írást gyakorolja – és olykor ugyanannyit tanulhat egy kevésbé sikerült példából, mint egy jól megírt szövegből.
Mások szövegei segítenek távolabbról szemlélni a saját írásunkat
Saját kéziratunkat objektíven megítélni nehéz. Hiszen ismerünk minden szereplőt, minden jelenetet és minden mögöttes gondolatot. Ami számunkra teljesen logikusnak tűnik, az az olvasó számára még korántsem biztos, hogy ugyanúgy működik.
Mások szövegeihez nem kötődünk ennyire érzelmileg. Könnyebben észrevesszük, ha egy párbeszéd természetellenesen hangzik, vagy ha egy jelenet túl sok mindent magyaráz el. Idővel ebből kialakul egyfajta belső mérce, amelyet később a saját írásunkra is alkalmazni kezdünk. Saját szövegünket már nem kizárólag szerzőként szemléljük, hanem egyre inkább az olvasó szemével is.
Az olvasás formálja az ízlésünket
Az írás nemcsak mesterség, hanem ízlés kérdése is. Milyen történetek érdekelnek? Mely szereplők maradnak meg az emlékezetemben? Milyen nyelvezet érint meg? Milyen elbeszélésmód untat? Minél többféle szöveggel találkozunk, annál pontosabban tudjuk megválaszolni ezeket a kérdéseket.
Különösen a pályakezdő íróknak érdemes időnként kilépniük kedvenc műfajuk keretei közül. Egy ismeretterjesztő könyv meglepő ötleteket adhat egy regény felépítéséhez. Egy novella megmutathatja, hogyan lehet néhány oldalon erőteljes érzelmi hatást elérni. Egy esszé pedig akár az érveléshez való viszonyunkat is megváltoztathatja. Az inspiráció gyakran éppen ott születik, ahol különböző formák és gondolatok találkoznak.
Az olvasás és az írás összetartozik
Tulajdonképpen az olvasás és az írás ugyanannak a tevékenységnek a két oldala. Írás közben létrehozzuk a nyelvet, olvasás közben pedig megtapasztaljuk és megfigyeljük – néha tudatosan, máskor teljesen ösztönösen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden írónak naponta órákon át kell olvasnia. Már apró változtatások is sokat számíthatnak.
Egy jól sikerült fejezet után például három kérdést tehetünk fel magunknak: Mi ragadott meg benne? Milyen eszközt alkalmazott a szerző? És mit tanulhatok ebből a saját írásomhoz? Aki szeretné, megjelölheti az érdekes részeket, majd később alaposabban is megvizsgálhatja őket. Miért működik ez a mondat? Hogyan teremtett feszültséget a szerző? Mitől ilyen érzelmes ez a jelenet? Idővel egyre kevésbé kell tudatosan gondolkodnunk ezeken, mert sok minden beépül a saját nyelvérzékünkbe.
Persze az irodalomnak meg kell maradnia irodalomnak is. Senkinek sem kell minden könyvet folyamatosan elemeznie. Néha egyszerűen csak olvasni szeretnénk, és elveszni egy történetben – és ez így van rendjén. A lényeg az, hogy képesek legyünk váltani az olvasás két módja között: olvasóként átadjuk magunkat a történetnek, íróként pedig időnként bepillantunk a kulisszák mögé, és megkérdezzük magunktól, hogyan érte el a szerző ezt a hatást.
A jobb írók nem feltétlenül olvasnak többet – inkább tudatosabban
Végső soron tehát kevésbé az számít, hány könyvet olvasott el valaki. Tíz figyelmesen elolvasott könyv értékesebb lehet a saját írásunk szempontjából, mint száz olyan, amelyen csak átfutottunk. A jó szövegek megmutatják, mi minden lehetséges. A gyengébbek rávilágítanak arra, mi az, ami esetleg nem működik. A különböző műfajok szélesítik a látókörünket, az eltérő stílusok finomítják a nyelvérzékünket, az új nézőpontok pedig új lehetőségeket nyitnak meg a történetmesélésben.
Idővel mindez a saját kéziratunkhoz való viszonyunkat is megváltoztatja. Másképp halljuk a mondatokat, gyorsabban észrevesszük a felesleges szavakat, és hamarabb megérezzük, ha egy jelenet valamiért nem működik igazán. Mindenekelőtt pedig fokozatosan kialakul bennünk az érzék arra, milyennek kell lennie egy igazán jó szövegnek.
Fő tanulság:
Aki tehát jobban szeretne írni, annak nemcsak írnia érdemes. Olvasnia is kell – és időnként egy kicsit alaposabban is meg kell figyelnie azt, amit olvas.
Kövesd blogunkat, ha szeretnél még több könyves történetet, írói tippet és irodalmi receptet olvasni!
– A novum könyvkiadó csapata
Írj véleményt