A csodálatos homo sapiens

Elmélkedések az emberről

I. AZ ÍRÁS


Miről is szól ez a könyv?

Évszázadok, sőt évezredek óta az ember – vagyis az emberek egy része (mondjuk, az értelmesebb része), keresi az „ember” – vagyis önmaga – mibenlétét. Ez lehet egy belső kényszer, lehet szimpla kíváncsiság. Sokan gondolkodunk ezen. Mi is az ember? Ki is az a nagybetűs „ember”?
Mi most, Te meg én, próbáljunk ennek egy kicsit utánajárni. Nézzük át úgy alaposan ezt az egész világot. Úgy a tárgyi világot, mint az emberi világot.
Nézzük át együtt az univerzum keletkezésétől kezdve mind a mai napig az egészet, az ember közreműködésével és anélkül.
Rögtön egy Solti Károly által előadott szép nóta jut az eszembe. Ez hűen jellemzi az ember kettős mivoltát: egyrészt egy csöppnyi lény, másrészt világot megváltó hős. Ki-ki a maga saját mércéje szerint.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
S mégis mily’ nagy dolog embernek lenni.
Az ember egy porszem, nem látja meg senki,
S mégis a porszem tud csak ember lenni.

Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy,
Csak ember légy mindég, csak ember maradj!
Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
Mégis mily’ nagy dolog embernek lenni.

Mért rezeg a nyárfa, ha nem fúj a szél,
Mért komisz az ember, ha rossz útra tér?
Üldözi a sorsa, s az élet is kihal.
Ne kutasd, ne keresd, mire jó e kicsi dal.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
S mégis mily’ nagy dolog embernek lenni.
Az ember egy porszem, nem látja meg senki,
S mégis a porszem tud csak ember lenni.

Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy,
Csak ember légy mindég, csak ember maradj!
Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,
Mégis mily’ nagy dolog embernek lenni.

Bár az indíttatás talán ez lehetne, azért én mégis megpróbálom a magam módján megváltani a világot. Vagyis hát nem megváltani, hanem erről a világról alkotott nézeteimet összefoglalni ezen írásban. Példát adni arra, hogy egy porszem is tud egy elismerendőt alkotni. Elismerendőt? De hát ki által elismerendőt? Öntsünk tiszta vizet a pohárba (ha sokszor zavarosat is öntünk)! – írom én ezt az írást csak úgy a magam kedvére. Hogy evvel mi lesz majd, nem is jár az eszemben. Tényleg!
Így az ember – szép lassan a „vég” felé gyalogolva, de azt még nem nagyon várva – szeret összegezni. Áttekinteni saját életét, összefoglalni az eddig megszerzett ismereteket.
Hát akkor csapjunk bele!
Idézzük még egyszer a fenti neves énekest. No, nem megijedni – ez az írogatás nem a magyar nótákról fog szólni!

Fejem fölött gyorsan röpülnek az évek,
Elmerengek rajta, vissza-visszanézek.
Mért nem lettem boldog,
Ezt a titkot semmi meg nem magyarázza.
Valahol az ember mindig elhibázza.

Lassúbbodó szívvel magamra maradtam,
Aki hű volt hozzám, azt én kikacagtam.
Mért van az, hogy szívünk
Azért dobog jobban, aki megalázza?
Valahol az ember mindig elhibázza.

Hamis lelkű lányok, hazug jó barátok,
Ami elmúlt, elmúlt, mindent megbocsátok.
Aki ennyit átélt, akit ennyi kár ért,
Már csak fejét rázza.
Valahol az ember mindig elhibázza.

Igen sok ember éli így az életét, hogy sok mindent hibáztat, sok mindenkit hibáztat az ő nem egészen tökéletes életéért. De sokszor hallottam én már ebben az életben: „Hej, ha én még egyszer újrakezdhetném…!” Én pedig a legtöbbször magamban mit gondoltam? Akivel olyan nexusban voltam, annak azt mondtam, hogy „mindent ugyanígy csinálnál végig”. Minden ember csak a maga életét élheti végig, és nem egy elképzelt másét. Nincs más élete, de nincs az életben „visszamenés” sem. Erre jó a következő musicalrészlet:
(Elizabeth)

Ne kívánd, hogy játsszam
A nőt, aki jól nevelt.
Ne kívánd, hogy tudjam
A módit, s az illemet.
E példás kis udvartöltelék,
Az már nem én lennék!

Ha repít a trapéz,
Ha elbír a vékony jég.
A szeszély, a veszély,
Az csodás, az álomszép.
De értsd meg, ha nem kockáztatnék,
Már nem én lennék!

Ha óvnál a bajtól,
Épp az lesz a baj,
Hogy nyűg lesz csak rajtam a lét!
Mint sólyom, úgy
Szállok majd más táj felé,
Ha béklyóz a kényszerűség!

Ha leszól egy csillag,
Ha elhív, én elmegyek.
A világ, a hazám,
A felhők, a mesterek.
Ha tudást csak könyvekből vennék,
Az már nem én lennék!

És taszít, ha tolong
Sok kegyenc, sok esdeklő,
És riaszt, ha les rám
És öröm, ha egy sem jő.
Kit nem bánt e barbár csőcselék,
Az már nem én lennék!

És elveszthetsz, hidd el,
Ha börtönbe zársz.
A fészkedből elszállok én.
Hogy megtarthass, az kell,
Hogy hadd higgyem már,
Az élet, mit élek, enyém!

Egy társ kell, egy barát,
Ki megvéd, ki átölel,
Ki megért és segít,
Ha vigasz vagy tréfa kell.
De hagyja, hogy éljek,
Szabadon, mint a lélek,
Mert így vagyok csak én!

Csak így!

Mert, mondjuk, pl. hogy egy menőnek mondott, itt vagy ott sikeres valaki, az már nem én lennék. Ezek olyan vágyálmok, amik sosem lesznek a sajátjaink. Néha persze jó ilyet mondani mások előtt, utalva esetleges korábbi nagy lehetőségeinkre. Akkor is mindenki a maga saját útját futja be, nem pedig valaki másét. Nem minden emberben van meg egy nagyívű feltörekvés, megvalósulás képessége.
Ismeretes a mindig tiszta, becsületes ember típusa. Ezekből nagyon ritkán lesz vagyonos ember. No persze egy társadalomban ezekből nem is kell olyan sok!
Jómagam is egy kissé ezek közé merem magamat besorolni. Azt pedig mindenki tudja, hogy az ember életében nem a pénz a minden! Mondjuk úgy, hogy sok pénz nélkül is lehet teljes – mondhatnám úgy is, sikeres – életet élni.
Erre pont egy általam megélt példával is tudok szolgálni.
Sarkad – negyedikes gimis voltam. A gimivel szembeni művelődési házban lottóötös nyereményátadási ceremónia kezdődött, és az osztály átmehetett ezt megnézni. De még a kezdet előtt jött a hír, hogy mégsem, vissza kell menni a következő órára. De mivel én – egy társammal – rögtön felszaladtam az erkélyre, így nem értesültem a visszaterelési akcióról, és végignéztem a pénzátadást.
Szinpad, rajta egy hosszú asztal, azon 1 millió forint. Akkor ez egy egész vagyont jelentett. Az asztal mellett egy fegyveres rendőr. Talán egy Kalasnyikov lehetett a vállán, mert én elég nagynak láttam.
Ceremónia, pénzátadás, és utalás arra, hogy aki megnyerte – talán már 59 év után leírhatom, hogy egy okányi, idős házaspár –, már készült a szociális otthonba, mert igen nagyon szegények voltak.
Mint a mesében… Telt-múlt az idő, én pedig, mint végzett mezőgazdasági gépész üzemmérnök, épp az okányi tsz-be kerültem. Egy idő után eszembe jutott, hogy én valamikor végignéztem egy nyereményátadást egy okányi embernek. Vajon mi lett velük? Megkérdeztem! Két-három ember volt körülöttem, ők pedig nagy, mondjuk úgy, szörnyülködésbe kezdtek. Tudom-e én, hogy mi lett velük? Honnan tudtam volna, épp ezért kérdeztem.
Hát elkezdtek nagy lábon élni. Az öreg tatának még ku…-ja is volt Szeghalmon. Itt ez a város egy magasabb szintet jelentett a falusi léthez képest. És még bundát is vett neki a vén sza…s. És soroltak még néhány „menő esetet”. És mi van velük manapság – kérdeztem újra. Micsoda? Szegényebbek, mint régen voltak.
Ilyen első munkahelyi élménnyel (no meg másokkal) kezdtem a „munkás” pályafutásomat. Nem most lettem nagyon okos, hogy az akkori téeszvilág dolgaira felfigyeltem, már akkor is sok mindent nem értettem. Én az egyszerű, racionális életvitel híve voltam mindig, pedig oly sok helyzetet megéltem, ami szerintem akkor nem volt életszerű. No, ezekre még a későbbiekben többször fogok utalni.
Máris előjött még egy gondolat. Írogatom én ezeket a történeteket, de vajon pl. a mai fiatalok mit értenek meg ebből? Milyen más világ is volt az az „átkos”? Nekem kijutott bőven a szocializmus „örömeiből”!
Igen, igen… Már bele kis futottunk a „vezértémába”. Az akkori világ megvalósítói, támogatói, működtetői is mind „emberek” voltak.
Amúgy szinte felfoghatatlan, mennyi különbség van ember és ember között! És nem csak olyan értelemben, hogy az egyik hajléktalan, a másik Nobel-díjas tudós. Gondolhatja mindenki, hogy az emberi megítélés meghatározását, nem egészen innen kellene kezdeni. A fenti két példa nem emberi értékmérő pont.
Itt jön az a közhelyszerű meghatározás, hogy mindenki képességei szerint…
Talán egy kicsit kanyarodjunk el abba az irányba, hogy mekkora dolgot is alkotott meg az „ember”.


A technika mai csodái – tegyünk egy rövid áttekintést,
mondjuk, a technika világából

A Wonder of the Seas tengerjáró hajó 236 857 bruttó tonnatartalom. 362 méterhosszú, 64 méter széles, és 6 988 utas befogadására alkalmas. (Egy közepes város.) Ha pl. hozzávesszük, hogy mi van egy ilyen luxus üdülőhajón: több (!) színházterem, mozi, 5 uszoda, 15 étterem, meg amit még az ember el tud képzelni. Vagy még el sem tudja!
Míg ez az írogatás készült, megjelent a még nagyobb hajó (a finnek építették Turkuban): 20 fedélzet, 10 000 ember befogadására alkalmas, a fedélzeten egy komplett vízipark található, 7 medence, 9 pezsgőfürdő, 6 rekord nagyságú vízicsúzda, a hajó 365 méter hosszú. Az első, ami teljesen cseppfolyósított földgázzal üzemel, a tökéletes élményre tervezték, már kapható elővételben erre a hajóra a jegy. 7 éjszakára 3 800 euró, még részletfizetésre is van lehetőség: havi 341 euró. (Lakosztály: 9 000 euró.)
(Számoljunk egy kicsit nekünk, magyaroknak: 3800 x 390 = 1 482 000 Ft/fő. 9 000 x 390 = 3 510 000 Ft/fő.)
Már csak ez hiányzik az emberiségnek. A világ az éhínséget megoldotta, jó ivóvíz van mindenhol, a lakhatás témája is rendben… no meg a többi!
A teherhajók elvisznek 20 000 db konténert.
Vannak még például a repülőgéphordozó hajók.
Friss hírként olvastam, hogy elkészült Amerika 13 000 000 000 dolláros repülőgép-hordozója. Ezen 4 000 ember is tartózkodhat, 70 repülőgépet szállíthat. A WC-k tisztítása alkalmanként 400 000 dollár. Meg a többi ultra szuperszerkezet!
– Egy ausztrál vonatszerelvény: 268 kocsi, 2,8 km hosszú, üres tömeg 43 000 tonna + 24 200 tonna vasérc.
– A Rio Tinto a másik vasércszállító vonat, 682 vagon, 82 000 tonnával, 7,3 km hosszú.
– Egy készülő személyvonat 600 km/órás sebességgel viszi az utasokat.
– Közúti szállításnál a Super Quad 140 tonnát visz 4 pótkocsival.
– A Caterpillar 797 626 tonna üresen, 363 tonna rakodósúly, a vezetőfülke a 7. emeletnek megfelelő magasságban van.
– Bányagép: 12 240 tonnás, 96 m magas, 220 m hosszú, a fülke 8. emelet magasan, ez 91 millió tonna szenet termel ki évente.
– Csúcstartó teherszállító repülőgép az AN-225-ös: 10 harckocsit, 230 tonnát tud elvinni.

A leggazdagabb ember 2023. április 1-én
1. Bernard Arnault. 73 éves, vagyona: 199 milliárd dollár.
Máris számítsuk át forintba mai árfolyamon! 199 000 000 000 x 347,17 = 69 086,83 milliárd Ft. Magyarország 2023 évi költségvetési bevétele: 39 758,6 milliárd forint.
2. Elon Musk, 51 éves, vagyona 187 milliárd dollár.
3. Jeff Bezos, 59 éves, vagyona 127 milliárd dollár.

– A leggazdagabb nő a világon Francoise Bettencourt-Meyers, vagyona 88,4 milliárd dollár.
Csak példaként a negyedik „helyezett”, az ismert Bill Gates, 67 éves, a vagyona 120 milliárd dollár, 2022 éves bevétele 198 milliárd dollár volt.
Itt is jön a kényszerű konklúzió: idáig jutott el az a bizonyos nagybetűs ember a világ fejlődése folyamán. Hogy ez miért van így, hogyan is alakult ki ez a helyzet, ez lenne a szigorú törzsfejlődés eredménye? Hát, erre nekem nincs válaszom.
Nos, így néz ki a „pénzes emberek” anyagi helyzete. Egy megjegyzés: a listák évről évre változnak, mivel ezen emberek pénze jórészt részvényekben van, azok pedig igen sokszor változnak. Még egy éven belül is más lehet a sorrend. Így a különböző időszakok listái mást mutathatnak. Talán róluk elég ennyi is. Elvannak ők is a világon, igazából én nem is irigyelem őket.
– A legmagasabb ember 2,5 méter – Törökországban él.
– A világ legnagyobb vízi erőműve a Három-szurdok-gát, 22 500 megawattos – természetesen Kínában, 289 m magas, a vízesése 80 méter, évente 62,4 millió megawattórát termel. 17 évig épült, több tízezer ember dolgozott rajta. Szélessége: 2 335 méter. Megépítésével ősi kultúrák kerültek a víz alá. 1,3 millió embernek kellett elhagynia lakhelyét (kilakoltatás).
– A világ jelenleg legmagasabb épülete a Burj Khalifa, 829,8 méter.
– A világ legnagyobb szállodája: az Abraj Kudai. 10 000 szoba (tízezer!), az épületen 4 db. helikopterleszállóhely, 30 000 vendég befogadására alkalmas, 1,4 millió négyzetméteren épül Szaúd-Arábiában.
– Kínában van egy teleszkóp, amelynek az átmérője 500 (ötszáz!) méter (19,625 hektár), és 10 milliárd fényévre „lát el”.
Lenne még néhány szemléltetni való, mivel jóval több idézni valót gyűjtöttem össze, példázandó, hogy mire is képes ez a már emlegetett, nagybetűs „ember”. Ha még ez sem lenne elég az elgondolkodáshoz, az interneten van még bőven szemlélni való.
No, de kezdjünk el gondolkodni. Ezek a fentiek a műszaki világ fejlődésének voltak az eredményei. A fejlődés pedig mindig előre tart, és meg nem áll! Ez adja meg a szuper eszközök (járművek, építmények) létrehozásának lehetőségét. De ha a technika adott, akkor ezt nem kihasználni? Kérdezzem máris? Kérdezzem a másik oldal nagy kérdéseit? Mit pusztítunk el a sokszor gigantomániás alkotásaink érdekében? Mennyire pusztítjuk a bolygó meglévő adottságait, melyeket sohasem lehet majd helyrehozni? No, de jólétünk megvalósítása érdekében pl. a villamosáram-szükséglet egyre csak nő. Na, most kielégíteni ezt igen, avagy nem?
Minden egyes jóléti megvalósításnak – rakéta a műholdak fellövéséhez, területek kivonása a mezőgazdasági művelés alól az autópályák, gyárkomplexumok építése miatt stb. – ára van. Akkor most mi legyen? Lehet-e valahol határt szabni a fentieknek, avagy megy minden a maga önemésztő módján? Máris beugrik a környezetvédők szlogenje: „Ha kivágtál minden fát és megmérgeztél minden vizet, rájössz, hogy a pénz nem ehető”! Találó. Egyáltalán nem vagyok haladás-ellenes, de…
Itt van nékem a nagy kérdésem: ki, vagy kik mondják meg a föld használatának mikéntjét? Egyáltalán, ezt meg lehet mondani? És azt meg is lehetne valósítani? Sok száz nemzetség, sok száz mai érdek, sok száz (száz?) lefizethető ember, a hirtelen jött elméletek, társadalmi rendszerek jó útra való térítése hogyan, mi módon valósulhatna meg? Ugyan már, ez már a fantázia világa! Természetesen itt meg ott lesz némi „igazgatás”, de a föld felélése nem megakadályozható! Készülnek némi elgondolások a klímaváltozás ügyében is. Ezekre most nem térek ki külön.
A jóapámtól hallottam: „nézd, fiam (kezében egy bottal), ennek két vége van, úgy, mint az életben mindennek van kezdete és vége. Így van ez a világgal, de magával az emberrel is.”
Egyszerűen „gőzerővel” romboljuk a környezetünket, no meg magunkat is.
Talán nézzünk meg egy napot az ember életében!
Reggel felkel, nyúl a kávé után, elkezdi doppingolni magát. Reggel esztelen kapkodás, valamiféle ennivaló bekapkodása, mert rohanni kell. Gyereket az óvodába, útközben még beugrani valahova. Egész napos rohanás, közben (van, akinek több) kávé. A délután meg az este is hasonló! A városban egész nap szívja a kipufogógázzal teli levegőt. Sok embernek sík ideg az egész napja. Mert a főnök…! Délben bekap valamit a közeli vendéglátóhelyen. Ez persze tele mindenféle adalékanyagos összetevővel. Van, akinek szinte egész napja csak telefonálásból áll.
Egyszer hallottam, hogy (talán Angliában?) egy nőnek több éven át csak az volt a napi dolga, hogy mobillal telefonálgasson. (Egy mobiltelefon-gyártó cég tesztközpontja, ha jól emlékszem.) Néhány év után agytumorban meghalt. Sőt azt is én olvastam valahol (erre viszont jól emlékszem), hogy egy kisfiú tízéves koráig semmi mást nem csinált (de szó szerint!), mint a számítógép előtt ült. Szünet nélkül, egész nap, minden idejében, és mélyvénás trombózisban meghalt. Tudom, tudom, nem ez a jellemző, de… Ezekből semmi sem érvényes ránk?
A reklámszöveg szerint a mikrosütőkből nem jöhet ki a káros mikrohullám. Magam próbáltam ki, hogy betettem egy mobiltelefont a mikróba, és felhívtam a számot. Minden gond nélkül megszólalt a telefon.
Egyszer-kétszer úgy telefonáltam, hogy a házi wifi készülék és az én telefonom között a párom ott tartózkodjon. Vagyis a hullámok átmentek rajta, mivel ezek a hullámok egyenes vonalban terjednek. Persze addig is, meg azóta is figyelemmel vagyok erre, hogy a fenti eset így ne forduljon elő.
Most adjuk még hozzá a többi hasonló esetet. Röntgenre megyünk – no persze a saját érdekünkben tesszük ezt. Villamoson, buszon és egyéb helyeken körülöttünk néha szorosan telefonálnak mobillal. A hullámok gömb formában terjednek, mi is kapunk bőven a körülöttünk telefonálók hullámnyalábjaiból.
Figyeljünk csak! Az 1968-as évben megvettem (egy sorozat része volt) az Öveges József által megírt „Sugárözönben élünk” című könyvet. Gondoljuk csak el, hogy erről a témáról 1968-ban könyvet írnak! Természetesen akkor (megemlítem, hogy a Minerva Kiadó jóvoltából) már szükségesnek látszott felhívni az emberek figyelmét bizonyos veszélyekre. No, és azóta javult a helyzet?
...