A Lélek Ébredése

A Tudatalatti Erőid Feltárása

BEVEZETÉS

Ki akarja majd elolvasni ezt a könyvet?

TE A SORS BÁBUJA VAGY. Az életed egy kormány nélküli hajó, amely védtelenül sodródik az elemek viharos hullámain.
Egy világnak az áldozata vagy melyet nem tudsz kontrollálni. Az emberek nem kedvelnek téged; senki sem szeret. Pénzügyi problémáid vannak, és küszködsz a megélhetéssel. Egy sebezhető, szerencsétlen egyén vagy. Ha felismersz magadban érzéseket, amelyek illeszkednek a fenti állítások valamelyikéhez, akkor ez a könyv neked szól.
Az üzenet ez: saját valóságodat a hiteddel és elvárásaiddal teremted meg. Ha nem tetszik az életed, irányt tudsz változtatni. Te magad hoztad létre azokat az eseményeket, amelyekkel kevésbé vagy elégedett. Te vagy felelős a sikereidért és örömeidért is. A személyes élet, amit ismersz, belőled származik.
Ha imádkoztál egy változásért az életedben, és segítség nem érkezett, megtudod majd, miért. Ha a kapcsolataid nem sikeresek, és az emberek elfordulnak tőled, megtudod, miért vagy magányos. Ha pénzügyi nehézségeid vannak, meglátod majd, hogyan javíthatod az életedet. Ha értéktelennek érzed magad, új önbecsületet nyersz. Ha megtanulod, hogy a saját valóságodat te teremted, nem fogsz többé az események rabszolgája lenni.
Ebben a könyvben sok olyan koncepciót és ötletet találsz majd, amelyeket okkult és újkorbeli kiadványokban is megtalálsz. Új ebben a könyvben a leírás, ahogy saját tapasztalataim alátámasztják az újkori filozófiát.

Ötvenes éveim elején kíváncsi lettem a szellemvilágra. Van élet a halál után? Sok okkult könyvet olvastam, hogy megtaláljam a választ. Azonban az a tény, hogyan vetíted gondolataidat és érzelmeidet a fizikai életbe, saját valóságodat létrehozva, rendszeresen visszatért hozzám. Miért pazarlom időmet itt a Földön, hogy kiderítsem, mi van a túlvilágon, amikor lesz elég időm rá, ha átérek? Ehelyett miért ne vizsgálnám meg azt az érdekes témát, hogy hogyan teremtem saját fizikai valóságomat, amíg még itt vagyok.
Komoly tanulója lettem annak, hogy az öntudat hogyan teremt. A témával foglalkozó könyvek elmagyarázták az elméletet, és én letesztelem azt. Az első kísérleteim eredményei triviálisak voltak, csak levelek a szélben, de mindegyik ugyanabba az irányba sodródott, és bizonyosságot alkotott. Ez a bizonyosság megerősítette a hitem és bátorított arra, hogy folytassam. A kísérleti eredmények lassan igazolták azt az elméletet, hogy a hitünk alakítja a személyes valóságunkat és jövőnket.
Egy húsz éves tanulmányi időszak második felében ezek a felfedezések hihetetlen változásokat eredményeztek az életemben, és felébresztették bennem a vágyat, hogy megosszam az eredményeket azonos gondolkodású személyekkel. Pontosabban, egy belső impulzus kényszerített arra, hogy írjak egy könyvet szokatlan élményeimről.
Először ezek az ösztönzések határozott ellenállásba ütköztek bennem: „Mérnök vagyok, nem író; nem vagyok képzett egy ilyen nagyságrendű irodalmi projekt vállalására.” A belső hang később nagyon kitartó lett, mintha más dimenzióból származó személyek akarnának arra kényszeríteni, hogy megírjam ezt a könyvet. Némán tiltakoztam, és folyamatosan elnyomtam ezt a belső hangot. Nyugdíjazásom után végre engedtem. Amikor elkezdtem írni, az anyag olyan könnyedén jött, mintha valaki már előre elkészítette volna azt számomra. Valójában, ahogy haladtam a munkával, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy túlvilági lények, akiket később „Barátaimnak” neveztem, egy magasabb dimenzióból készítették elő az anyagot, és a tudatalattimon keresztül adták tovább nekem. Ezért hálás vagyok Barátaimnak, bárhol is vannak, hogy kezdeményezték ennek a könyvnek az írását, és bármilyen új ötletért, amelyet ez a könyv bemutathat neked.
Hálás vagyok a bibliográfiában felsorolt szerzőknek is az okult ötletekért, a szókincsért és kifejezésekért. Mint ahogy valaki mondta már előttem: „óriások vállán állok”, amikor utalásokat, nyomokat, szavakat és szimbólumokat írok az emberi pszichéről. Ezeknek az íróknak az ötletei értékesek: segítenek megérteni a magánéleted természetét. Ezt a tudást aztán használhatod különböző események és problémák kezelésére a mindennapi életedben. Támogató anyagként felajánlom saját tapasztalataimat, amelyek bizonyítékot szolgáltatnak sok koncepció érvényességére.
Olvasd el ezt a könyvet nyitott elmével. Hagyd, hogy az új ötletek kihívják a régi mítoszokat és előítéleteket. Az új ötletek eszközök, amelyeket mindennap saját magad használhatsz, hogy gazdagítsd az életedet és megoldd a problémáidat. Fordítsd át a filozófiát valósággá és cselekvéssé, a saját értékrendszered szerint. Benned van a képesség a saját körülményeid megváltoztatására és egy kielégítő élet létrehozására. Ez az erő a tiéd. Csak használnod kell.



1. TUDATALATTI ÉNED

… a te célkereső kibernetikus rendszered,
és mindennapi valóságod építésze.
Segít elérni célodat, amelyben hiszel.

A FIATAL ZONGORISTA kotta nélkül játszott, ihlettől ragyogó arccal. Ujjai könnyedén táncoltak a billentyűk felett. A helyi iskola, amit a két lányunk látogatott, szervezte ezt a zenei estét, és meghívta ezt a fiatal művészt a Brüsszeli Királyi Zenei Konzervatóriumból. Miközben hallgattam a kellemes zenei darabokat és a kompozíciók értelmezését, lassan az kezdett ébredni bennem, hogy egy csodát tapasztalok.
Annak ellenére, hogy a zenei előadásra koncentráltam, azon tűnődtem, hogy az egyórás prezentáció során vajon hány hangot fog a zongorán leütni. A zongorista másodpercenként körülbelül tíz billentyűt aktivált, és így az egyórás bemutatón körülbelül harminchatezer különböző hangot játszott le, mindezt helyes sorrendben és tökéletes időzítéssel. Testének melyik részében volt tárolva ez a sok információ? Honnan származott ez a sok adat, melyet oly könnyedén és ihlettel játszott le? A fejében voltak tárolva? Egy tudatalatti tárolóban?
A tudatalattinak szerepet kellett játszania a zenei előadásban, mivel nem volt nyilvánvaló gondolkodási folyamat. A zongoristának sosem kellett megállnia, hogy elgondolkodjon, mi a sorrend; úgy tűnt, hogy egyszerűen hallotta a zenét a fejében, és a tudatalattija irányította az idegrendszerét, hogy automatikusan lejátssza a hangokat.
Miért csoda? – kérdezheted. A zongorajáték egyfajta kommunikáció. Valószínűleg te magad is játszol zongorán, vagy ismersz valakit, aki jól játszik rajta. Hogy értékelhesd a csodát, vegyünk figyelembe egy kevésbé elterjedt tevékenységet, amely tudatalatti cselekvést igényel. Gondolj az első emberre, aki eldöntötte, hogy megtanulja a kötéltáncot.
A kötéltáncolás az a művészet, amikor valaki sétál egy két támaszpont között kifeszített kötélen. Ez egy régi, népszerű szórakozásforma volt. Mivel az emberek nem születtek olyan képességgel, hogy sétákat tegyenek egy kötélen, volt egy egyén, aki először úgy döntött, hogy kipróbálja. Nevezzük ezt az egyént Kimnek. Biztosak lehetünk benne, hogy Kim leesett, miután első alkalommal fellépett a kötélre. Mi indította arra, hogy Kim újra felmásszon a kötélre az első esés után?
Nem volt előzetes példa. Mindenki tudta, hogy az emberek nem születtek arra, hogy egy vékony kötélen sétákat tegyenek. Mégis, Kim fellépett a kötélre újra és újra. Miért? Valószínű, hogy Kim szándéka volt az, ami megteremtette a nyitott és fogadóképes gondolkodást és a „hadd próbáljam ki, és lássuk, mi történik” hozzáállást.
Kim újra és újra leesett a kötélről, és Kim újra és újra felmászott a kötélre. Minden egyes egyensúlyhiányos helyzetben, ami egy esést eredményezett, Kim tudatalattija megtanult egy ellenmozdulatot, amely helyreállította az egyensúlyt. Sok ismétlés után ez a reakció automatikus testreflexé vált.
Amint a tudatalatti reflexeket fejlesztett ki több száz, majd több ezer különböző testhelyzetre, Kim képes volt egyre hosszabb ideig maradni a kötélen – először egy másodpercig, majd kettőig. Ez a részleges siker valószínűleg erős hitet ültetett Kim tudatába: „meg tudom csinálni”. Az abszolút bizonyosság, hogy a kötélen való átkelés csak idő kérdése, arra ösztönözte Kimet, hogy még keményebben dolgozzon. Végül elérkezett az a nap, amikor Kim a kötél egész hosszán átkelt.
Kim esete illusztrálja az egyik sokoldalú szerepet, amit a tudatalattid játszik az életedben. Kifejleszt testi és viselkedési reflexeket, amelyek segítenek elérni célodat. Ha zongorista vagy, nem az elmédben vagy testedben tárolt zenét hívod vissza. A megszerzett reflexeid mozgatják ujjaidat a helyes billentyűkre, amikor egy dallamra gondolsz. Reflexeid a központi idegrendszeredben tárolódnak. A tudatalattid ilyen reflexeket fejlesztett ki, amikor megtanultál járni, beszélni, autót vezetni, és reagálni a mindennapi környezeted ingereire. Tudatosan ki tudod használni ezt a tudatalatti képességet, nem csak a zongorázás vagy a kötéltáncolás megtanulásához, hanem bármilyen cél eléréséhez, amit csak kívánsz. Lehetsz jó menedzser, ha akarsz, vagy létrehozhatod saját sikeres vállalkozásodat.
Használhatod ezt az eszközt minden cél elérésére az életben, bármilyen furcsa is a célod. Mit gondolsz például arról, hogy megtanulj egy teáskanalat a lábujjaidra tenni, azt a lábaddal a levegőbe feldobni úgy, hogy a kanál a jobb füled mögé essen? Nevetséges ez az ötlet? Ezt a hihetetlen trükköt Párisban, egy diszkóban láttam. Ha a célod kanalak levegőbe dobása a füled mögé, akkor a tudatalattid valóra fogja váltani. Ha sikeres akarsz lenni az üzleti életben, a tudatalattid azt is valóra váltja. Amíg van egy célod, ezzel a csodás eszközzel el fogod érni.
A tudatalatti úgy működik, mint egy kibernetikus célkereső rendszer, ugyanazzal az elvvel, mint egy irányított rakéta. A rakéta irányítási rendszerében a cél programozva van. Amikor a rakéta útban van a cél felé, a vezérlési rendszer összehasonlítja a rakéta tényleges útját a programozottal. Ha a rakéta nem követi a programozott útvonalat, a vezérlési rendszer a keletkező hibajelzést felhasználja a szükséges korrekciók végrehajtásához. A kötéltáncos esetében a hibajelzés ekvivalens volt a leeséssel kötélről.
Ha a célod az, hogy sikeres legyél az üzleti életben, akkor ne tévessz össze egy kisebb kudarcot a végső cél elérésének hiányával. Sokan ezt teszik. Ezek az emberek akár egy kisebb kudarcot is egyenértékűnek tekinthetnek a „sikertelen vagyok” gondolattal, és feladhatják céljukat. Az egyetlen alkalom, amikor egy irányított rakéta nem ad hibajelzést, az, amikor a kilövőállványon ül. Emberek, akik nem hibáznak, azok, akiknek nincs céljuk. Azok az emberek sehova nem jutnak az életben.
Amikor hibázol, ünnepelj; haladsz a célod felé. A tudatalattid analizálja a helyzetedet, ahogyan azt Kim esetében a kötélen tette, és fejleszti a szükséges reflexeidet, hogy elkerüld azt a konkrét kisebb kudarcot a jövőben.
Amikor a célod az, hogy sikeres legyél az üzleti életben, a tudatalattid dolgozik a látóköröd kiszélesítésén, és a szükséges reflexek fejlesztésén a magatartásodban és gondolkodásodban; ha megtanultál járni, olvasni, beszélni, talán autót vezetni, akkor a tudatalatti rendszered rendben van. Bízhatsz benne: bármi legyen is a célod, a tudatalattid el fog oda vinni.
A tudatalatti működése a környezet függvénye is, nemcsak a kitűzött célé. Ha szeretnél kötéltáncos lenni, akkor a kötélen kell időt tölteni; ha azt szeretnéd, hogy sikerüljön a vállalkozásod, akkor üzleti környezetben kell dolgoznod. A megfelelő környezetben tudatosan észlelni fogod, hogy mi fog téged közelebb vinni a célodhoz, észreveszel nyomokat és impulzusokat, amelyeket másképp nem észlelnél a mindennapi környezetedben.

Egy releváns élményem története hasznos lehet itt. Az 1970-es évek elején egy éves tanácsadói szerződésem véget ért egy New Jersey-i vállalatnál, és állást kerestem, mint elektromérnök. Nem volt könnyű időszak a mérnökök számára: hétről hétre nem voltak ilyen pozíciók listázva a vasárnapi New York Times-ban. Ehelyett az újság tele volt hirdetésekkel, amelyek marketing- és értékesítési vezetőket kerestek. Amikor nehéz idők járnak, úgy tűnik, a vállalatok mindent pénzüket az értékesítés mögé akarják fektetni. Végül komolyan fontolóra vettem, hogy új karriert kezdek, és elfogadok bármilyen pozíciót az értékesítésben vagy a marketingben.
Még mindig a marketing járt az eszemben, amikor egy kis hirdetést vettem észre: „Alkalmazásmérnök Európába… Elvárások: európai háttér, nyelvek, elektromérnöki diploma, és… Európában akar maradni.” Akkoriban a feleségemmel és két gyerekünkkel Long Island-en éltünk. Egy ilyen nagy lépést tenni az Atlanti-óceán túloldalára komoly gondolkodást igényelt. Mindketten Európából jöttünk New Yorkba. A közeli rokonok Európában valóban erős tényező volt mindkettőnk számára, és eldöntöttük: készek vagyunk a költözésre.
Minden szükséges képesítéssel rendelkezve megszereztem az állást, és Belgiumba költöztünk. Miután kinyitottam egy irodát Brüsszelben, úgy döntöttem, hogy látogatásokat szervezek minden európai forgalmazónkhoz, hogy bemutatkozzak.
Az első ország, amit meglátogattam, Olaszország volt. Az olasz forgalmazó, egy megnyerő személy, feljött La Speziából, hogy Torinóban találkozzunk. Egy emlékezetes ebédet fogyasztottunk, ami a késő délutánba nyúlt. Meghívott, hogy ha legközelebb Olaszországba jövök, látogassam meg La Speziát, és elvisz egy tengeri útra nagy hajóján. Szó sem esett ügyfelek látogatásáról, vagy jövendőbeli látogatási tervekről.
Visszatérve az irodába, jelentést küldtem vállalatomnak az olasz képviselőnkről. Véleményem szerint nem volt túl hasznos vállalatunknak. Teljes mértékben azt vártam, hogy főnököm valakit átküld Európába, hogy megoldja a problémát. Ehelyett egy telex érkezett tőle, amelyben azt parancsolta, hogy találjak új forgalmazót Olaszországban.
Meg voltam zavarodva. A forgalmazók cseréje nem egy alkalmazásmérnök feladata. Mi a baj a főnökömmel? Miért vár el tőlem ilyet? Ez igazságtalan. Úgy döntöttem, hogy tiltakozni fogok, és elmagyarázom neki, miért nem tudom megcsinálni, amit elvár tőlem. Hol keresnék másik forgalmazót? Milyen típusú forgalmazókra volt szükségünk? Mire számíthatunk tőlük? Hogyan folytassam a tárgyalást? Több kérdés merült fel bennem, és éreztem, hogy önbecsülésem gyengül. Úgy döntöttem, hogy jobb, ha nem reagálok a negatív érzelmek nyomása alatt. Elhagytam az irodát, hogy átgondoljam a helyzetemet, és aludjak rá egyet.
Az éjszaka folyamán a tudatalattim biztosan aktív volt. Amikor felébredtem, eszembe jutott, hogy a múltban komolyan fontolóra vettem, hogy „elfogadok bármilyen pozíciót marketing-vonalon, hogy új karriert kezdjek”. Elutasítsam ezt az egyedülálló alkalmat, hogy megváltoztassam képesítésemet egy olyan munkára, ami keresettebb, mint a mérnöki? A főnököm tudta, hogy nincsenek képesítéseim a marketing-vonalon, de én voltam az egyetlen Európában, aki a vállalatnak dolgozott. Mit veszíthetek? Úgy döntöttem, hogy azt teszem, amit Kim, mielőtt a kötélre lépett: megnyitom az elmémet, kipróbálom, és meglátom, mi történik.
Visszatérve Olaszországba felmondtam az olasz forgalmazónak, és kineveztem egy újat. Megváltoztattam a víziómat: én voltam a cég európai marketingmenedzsere. Ez az új vízió irányította mindennapi tevékenységeimet. A vállalat 1971-es marketingtervének szervezeti ábráján Fred Gans, európai alkalmazásmérnök főnöke Fred Gans, átmeneti európai marketingmenedzser volt. Az 1972-es marketingtervben „Fred Gans, európai marketingmenedzser” címen szerepeltem. Az említett példa azt mutatja, hogy elértem ezt az előléptetést, mert előzőleg komolyan fontolóra vettem ezt az opciót, és nyitott voltam rá.
Amikor egy jobb és ígéretesebb jövő felé történő életváltást fontolgatsz, természetes, hogy aggódsz a siker miatt. Azt azonban, hogy képes legyél legyőzni az ismeretlentől való félelmeidet, azzal érheted el, hogy nyitottá teszed az elmédet és kiterjeszted a látókörödet. Azonban egy „nekem semmi sem sikerül” meggyőződés, ami mélyen gyökerezik a tudatalattidban, megnehezítheti számodra a nyitott elmét.
Az életben való eredmények elérésének legnagyobb akadálya az önbizalom hiánya. Lehet, hogy türelmetlen szülők gyerekkorodban azt mondták neked, hogy sosem csinálsz semmit jól. Elfogadtad ezt az állítást helytállónak, mert szüleid a végső tekintélyt képviselték gyerekkorodban.
Kényszerített és igazságtalan versengés, és a szigorú negatívizmus a régimódi iskolai rendszerekben is sérti a gyermek önbecsülését. Az a tanár, aki a matekzsenit emelte ki az osztályban az első helyre, anélkül, hogy elmondta volna, miszerint más tárgyakban neked is egyenlően csodálatra méltó képességeid vannak, biztosan megbántotta az önbecsülésedet. Elfogadtad a „tényt”, hogy nem vagy olyan jó, mint az eléd állított példakép. Az ilyen múltbeli események és interakciók, valamint az ezekre adott reakcióid határozták meg jelenlegi korlátozó hitrendszeredet. Az ilyen negatív meggyőződéseket, amelyek mélyen gyökereznek a tudatalattidban, szeretem „gyomoknak” nevezni. Hogyan birkózol meg az ilyen negatív önbecsüléssel?
Ha a tudatalattidban gyomok gyökereznek, honnan tudod, hogy ott vannak? Nem tudod, amíg meg nem próbálsz elfogadni egy olyan hitet, ami ellentmond a felszín alatti negatív meggyőződéseknek. A tudatalattid nem képes működni az összeütköző meggyőződésekkel. A pszichés rendszered, válaszként, próbálja elrejteni a kevésbé vonzó hitet negatív érzelmek alatt.
Például egy új cél kitűzése életedben sikerbe vetett hitet igényel. Ha intenzív félelmet érzel, miközben a cél elérésének sikerére gondolsz, biztosan van egy gyom a tudatod felszíne alatt. Az „elérem a célomat” megerősítései nem fognak működni, amíg a „nekem semmi sem sikerül” ellentmondásos hit mélyen gyökerezik a tudatalattidban, az intenzív félelem alatt. Az első mini kudarc, amelyet tapasztalsz az úton a célod felé, aktiválja ezt a „nekem semmi sem sikerül” hitet: „A valóság megerősítette a félelmemet, hogy semmiben sem vagyok sikeres.” Elkezdesz azon gondolkodni: „Mi értelme az erőfeszítésnek, hiszen nekem semmi sem sikerül”, és feladod célodat.
Később megvizsgáljuk, hogyan lehet kezelni a negatív érzelmeket; egyelőre fogadd el, hogy képes vagy gyógyítani őket. Miután eloszlattad a félelmeidet, megtalálod a felszín alatti gyomot, a negatív hitet. Ki kell húznod ezt a gyomot, ezt a negatív meggyőződést, mielőtt elkezdenéd az utazást az új célod felé, mert ellentétben áll azokkal az eseményekkel, amelyek összhangban vannak a céloddal, és arra késztet, hogy feladd.
A tudatalattid működésének, megértésének kulcsszava az „elfogadás”. A tudatalattid nem hallgatott a szüleidre, amikor azt mondták, hogy sosem csinálsz semmit jól; a tudatalattid a tudatos elmédre figyelt. A tudatalattid nem egy szivacs, ami minden körülötted történő dolgot felszív, csak arra reagál, amit a tudatos elméd elfogadott. Nem számít, hogy milyen gyakran ismétlik meg a szüleid, hogy „semmit sem tudsz jól csinálni”, csak az számít, hogy milyen gyakran veszed tudomásul a javaslatot, miután elfogadtad azt.
Bölcsen, a természet beépített egy késleltetést a tudatalatti reagálására, a tudatos gondolatokra. Képzeld el a spontán kiáltás eredményét – „olyan hülye vagyok!” –, ha a tudatalattid azonnal reagált volna. Azonban ismételd meg naponta többször két-három héten keresztül, és egy korlátozó hit gyökerei kezdenek növekedni, súlyos következményekkel a mentális teljesítményeidre.
Ezért, ha saját negatív gondolataid gyakran ismételve gyomokat ültetnek tudatalattidba, akkor használd ugyanazt a befolyást azok eltávolítására. Ismételd meg gyakran a tudatalattidnak, hogy a korlátozó hitek logikátlanok és nincs értelmük. Rendszeres beszélgetéseket folytass magaddal, és fejlessz ki érveket arról, hogy miért nem lehet érvényes a negatív hited. Önmagaddal beszélgetni? Nevetségesnek hangzik, de MŰKÖDIK!

Az első alkalommal, amikor pozitív hiteket kezdtem beültetni a tudatalattimba, nagyon bolondosnak éreztem magam, amikor magamhoz beszéltem, még ha csak gondolatban is. Az 1980-as évek közepén jártunk, mindennap egy másik ország volt a napirenden, és az irodai munkaidőim késő estébe nyúltak. Felelőtlenül ismételgettem magamnak, hogy ha folytatom ezt az életmódot, szívrohamot fogok kapni. Nem tartott soká, hogy elkezdtem félni a szívrohamtól – egy félelem, amit igyekeztem elnyomni és figyelmen kívül hagyni. Azonban a hit már gyökereket vert. Éjszaka hallgattam a szívverésem és azon tűnődtem, mikor fog megállni. Amikor elkezdtem mellkasi fájdalmakat érezni, tudtam, hogy a helyzet súlyos.

Ebben az időszakban olvastam Jane Roberts könyvét, A személyes valóság természetét (The Nature of Personal Reality). Seth, a szellem, aki a könyvet diktálta, miközben Jane Roberts transzban volt, javasolt egy módszert a negatív hitek kezelésére: „beszélj a tudatalattiddal”. Bár nevetségesnek hangzott, úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Mindenre kész voltam. Esténként, miután lefeküdtem, elkezdtem a mentális vitát: „Nincs okom arra, hogy szívrohamot kapjak. Nem dohányzom, és egészséges vagyok. Nem örökölhettem a betegséget; édesanyám génjei vannak bennem és ő még mindig életben van. Az ő édesanyja, nagymamám, kilencvenkét éves koráig élt. Apám nyolcvannégy éves koráig élt. A feleségem sok salátát és egészséges ételt készít. Az a hit, hogy szívrohamot kapjak, értelmetlen és logikátlan”. Ezt a mentális vitát minden este és minden reggel két hétig ismételtem. Lassan egy csendes bizonyosság kezdett meggyökerezni bennem. Még egy hetes, kevésbé rendszeres ismétlés után mélyen meg voltam győződve róla, hogy a szívroham-félelmeimnek nincs alapjuk. Eltűntek, és vele együtt a mellkasi fájdalmak is. Meglepődtem. Működött!
Ha még mindig szkeptikus vagy, gondolj a pszichiátereknél tett látogatásokra. Pontosan ugyanazt a technikát alkalmazzák, hogy megszabadítsanak a konfliktusok, negatív és korlátozó hitek által okozott problémáktól. Amikor egy ülésen vagy vele, te beszélsz, nem a pszichiáter. A tudatalattid csak téged hallgat. A pszichiáter szerepe egyszerűen csak az, hogy kérdéseket tegyen fel, és irányítsa saját mérlegeléseidet egy logikus következtetés felé: a korlátozó hiteknek nincs érvényes alapjuk.

Miután kihúztad a gyomot, elindulhatsz utadon a célod felé. Segít, ha erős pozitív hitet ültetsz el tudatalattidban, hogy célod elérése csak az idő kérdése. Ugyanazt a technikát alkalmazd, amit a korlátozó hitek eltávolítására használtál. Az önmagaddal folytatott vitáid során használj példákat a múltbeli sikereidből. Erősítsd meg, hogy tudatalattid neked dolgozik, hogy a múltban is segített elérni a céljaidat. Mondd magadnak, hogy a mini kudarcok azt jelzik, hogy az úton vagy a célod felé, és szükségesek az útvonal korrigálásához. A mini kudarcokat ünnepelni kell, és nem kell félni tőlük.
Az irodalom arról, hogyan lehetsz sikeres az életben, azt erősíti, hogy soha ne add fel a célod, légy állhatatos, elkötelezett és kitartó. Ezek a tanácsok ugyanazt állítják, hogy ne add fel, ha kudarcot vallasz. Az önsegítő könyvek arra ösztönöznek, hogy használd az erősítéseket; ismételd magadnak, hogy sikeres leszel. Az ilyen ismétlések valóban átprogramozzák a tudatalattidat a sikeres életre, de győződj meg róla, hogy először minden konfliktust eltávolítottál a tudatalattidból.
A tudatalattid egy gép, amely segít elérni az életed célját, éppúgy, mint egy autó segít elérni a célállomást. Az autóban a kormányt fogod meg, hogy beállítsd az irányt a célállomás felé. Az igazi életben a tudatos elméd határozza meg a célt, ezzel biztosítva az irányt a tudatalattid felé. Az autóban megnyomod a gázpedált, hogy üzemanyagot szolgáltass a motor számára; az életben pedig a hited az üzemanyag, amire a tudatalattidnak szüksége van, hogy vezessen téged a célod felé.
A zongorista és Kim, akiket korábban említettem, abbahagyták volna a gyakorlást, ha nem hittek volna a sikerben. Miért pazarolnák erejüket, ha nem hitték volna, hogy képesek lesznek zongorázni vagy végigsétálni egy kötélen? A sikerbe vetett hit létfontosságú a célok eléréséhez az életben.

Íme, egy személyes tapasztalat, amely a hit erejét szemlélteti. Egy nyáron a rokonainknál töltöttük a vakációt Rómában. Rokonaink lelkes golfozók voltak, és a kertjük végében volt egy gyakorló „putting green” (zöld terület). Egy lusta délutánon véletlenül rátévedtem erre a gyakorlózöldre, és láttam egy golflabdát, ami körülbelül másfél méterre volt a lyuktól. Felvettem egy golfütőt, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom szerencsémet. Nem vagyok golfozó, így nem vártam sikert; valóban, el is hibáztam a lyukat.
Aztán egy ösztönös impulzusra összeszedtem az összes labdát, ami a zöld szélén feküdt, és azokat a lyuk köré helyeztem. Az elsőt csak néhány centire a lyuktól, a következőt kissé távolabb, és minden egyes további labdát még távolabb helyeztem el, mint az előzőt. A labdák spirálban helyezkedtek el a lyuk körül, és az utolsó körülbelül ugyanolyan távolságra volt, mint az első, amit elhibáztam.

Gyorsan, egymás után kezdtem el ütni a labdákat. Az első, a legközelebbi, simán eltalálta a célt. A második, majdnem olyan közel, könnyedén belement a lyukba. A harmadik, csak tíz-húsz centivel távolabb, mint a második, gond nélkül célba talált. Ahogy körbehaladtam, minden labda eltalálta a célt, még az utolsó is, amely nagyjából olyan távolságra volt, mint a legelső, amit elhibáztam.

Izgalmas hatalomérzetet éreztem – nem azért, mert megtanultam golflabdákat célba ütni, hanem azért, mert láttam egy meggyőző bizonyítékot arra, hogy a mentális hozzáállásom mennyire a kudarc és a siker közötti különbséget jelenti. Míg az első próbálkozásom kudarc volt, mert nem vártam, hogy a labda eltalálja a lyukat, másodszor már hittem abban, hogy képes vagyok rá. Tudtam, hogy a labda be fog menni, mert az előző labda, ami majdnem olyan messze volt, mint az utána következő, szintén belement. Minden előző találat sikere megerősítette a hitemet a következő ütés sikerében.

Bármikor döntesz egy adott cselekvés mellett, több lehetséges jövőbeli esemény történhet. Az esemény, amelyet tudatalattidban elfogadsz és megtapasztalsz, az lesz, amelyik leginkább összhangban van a hiteddel.
A tudatalattinak nincs értékítélete. Semmi sem igaz vagy hamis, egyszerűen csak van. Az autód nem értékeli a célodat, hogy eldöntse, el kell-e vinni oda téged vagy nem. Ha az a célod, hogy egy szakadékba vezess, az autó elvisz a szakadékba, tönkretéve magát és téged. A tudatalattid „gépének” nincs kritériuma, hogy mit, illetve mit ne szintetizáljon. Bármely hit igaz. Nincsenek polaritások. A tudatos elméd érvelése határoz meg egy adott értékét. Ez az érvelés határozza meg a célodat és a hitedet, amely hajtja és irányítja a tudatalattidat a cél felé.
…