Diáknapló, levelek

1964–1973 Szeged

BEVEZETŐ

Kérdések és válaszok

Miért kezdted el a naplóírást?


Amikor elkezdtem, 1964. november 20-án pénteken, második osztályos gimnazista voltam, és tizenöt éves. Most is jól emlékszem, hogy a körülöttem zajló eseményeket akartam leírni, megörökíteni, ahogy a „valóság a cselekmények által mutatkozik meg”. Ez a gimnáziumi évek leírásában talán valamennyire látszik is. Kissé szégyellem, hogy ezen évek leírása most kissé (vagy talán nem is kissé) már „primitívnek” tűnik, de tizenöt éves voltam, még alig tinédzser.

Miért folytattad a napló írását a középiskola befejezése után is?

Ezen most is sokat gondolkozom, nem is tudom. Talán a magányom miatt? De a körülöttem és velem történt események megörökítése is okozta. 1973. október 11-ig bizony írtam. Ez kilenc év. Ezután abbahagytam. A naplóírás közben minden hozzám érkező levelet félreraktam, hiszen akkor még nem volt mobiltelefon és internet.

Mi történt ezután?

Sok évvel a befejezése után elővettem a kapcsos füzeteimet és gépírással rögzítettem az egészet, időrendileg beleillesztve a szövegbe a hozzám érkezett leveleket. Mikor elkészültem vele, meglepődtem, mert így az iromány, amelyet eddig csak mozaikban láttam, egy egész történetet adott ki.
A naplóírás befejezése óta eltelt negyvenkilenc év, amely alatt történt egy rendszerváltás és egy digitális forradalom is.

Miért döntöttél a napló kiadása mellett?

Említettem a majdnem eltelt ötven évet. Arra gondoltam, hogy a mostani nemzedéknek érdekes lehet tudni, az én szemüvegemen át milyen volt gimnazistának, ipari tanulónak, egyetemistának lenni a szocializmus akkori éveiben. Ha a napló csak villanás is, és ha legtöbbet az én nyűgeimmel foglalkozik. A lektorom szerint ezért a kézirat akár lélektani naplóregénynek is nevezhető. Ugyancsak szerinte „emellett a levelek és naplóbejegyzések valóban elmesélnek történeteket is és adnak egy korhangulatot, néha nemcsak a szövegben magában, hanem a sorok között is, a ki nem mondott dolgokkal”.
Talán a naplóból nem derül ki az, hogy a kollégium, ahol laktam, és hol be-, hol kiköltöztem, egy nyomortanya volt (ma is az). Csak tanulni akartam, de nem voltak meg a feltételei. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy a szegedi éveim az életem legszebb szakasza volt. Németh László szavaival élve a „második születésem”.

A naplód és a hozzád küldött levelek közzététele nem érintik esetleg mások érzékenységét?

Ez tőlük is függ, hogy mennyire „érzékenyek”. A gimnáziumi évek naplóbejegyzéseiben legjobb barátaim a főszereplők, néha, mikor a tisztázást végeztem, úgy éreztem, velük szemben lehettem volna tapintatosabb is. De, mint írtam, akkor fiatal voltam, egy dühös tinédzser, aki sok mindent meg akart változtatni. Egyébként több helyen is simítottam a szövegen, a tisztázásnál kihagytam – kisebb – részeket, vagy fiktív neveket vettem fel.

Mit tudnál mondani a közzétett fényképekről?

Valamennyi a napló írásának az idején, 1964 és 1973 között készült, tehát korabeliek. Ma az épületek már másképp néznek ki. Például a jogi kar épülete Szegeden, de a győri épületek is mások már ma, mint akkor voltak.

Mit jelent a szerzőként a címlapon megjelent mozaikszó: T-TI H. László?

Ha egybeolvassák, kiderül, hogy a szülőfalum neve és az én nevem összetétele. Saját alkotás.
Egyébként én Harsányi László vagyok.
(tetiharsanyi@gmail.com)

Győr, 2024. október



GIMNÁZIUM MÁSODIK OSZTÁLY

1964. november 20., péntek

Végre, nagy nehezen elkezdem e napló írását, amelyet már régen elhatároztam.
Ma az iskolában kaptam két darab ötöst. Oroszból, illetve nyelvtanból. Az orosz felelésre nem számítottam. Nyelvtanból írtam egy egyoldalas mondatot, s erre kaptam jelest. Most este hét óra van, és még nem tanultam semmit. Reggel szeretnék időben felkelni. Nem tudom, majd hogyan fog sikerülni.

1964. november 21., szombat

Fél hatkor már tanultam, de csak a történelemmel végeztem valahogy. Fel is hívtak belőle. Ötöst kaptam. A többi órán izgultam, hogy felhívnak, de szerencsére ez nem történt meg. Este egyedül megnéztem a Kallódó emberek című amerikai filmet. Nagyon tetszett. A film egyik főszereplője, Marilyn Monroe is nagyon tetszett. Itthon anyut megsértettem: azt mondtam neki, hogy fogja be a száját. Ezt nagyon megbántam.

1964. november 22., vasárnap

Ma is, mint minden vasárnap, nagy volt a zűrzavar. Reggel tízkor színházban voltam. A Csongor és Tündét néztem meg. Ez már a harmadik bérletes előadás volt, és ez az első csak, amit láttam. A színházban – mint általában – nagyon egyedül éreztem magam. Most, hogy a naplót írom, Magdi járkál körülöttem. Ezt nem szeretem. A napló írása közben csak egyedül szeretek lenni.

1964. november 23., hétfő – 1964. december 4., péntek

A napok egyformán unalmasan telnek. December 3-án leesett az első hó.

1964. december 4., péntek – 1964. december 13., vasárnap

Közeleg a téli szünet, már alig várom. A Mikulás már „járt”, elég nagy csomagot kaptam.

1964. december 14., hétfő

Az iskolában nem történt semmi. Délután anyuval megvettük a karácsonyfát. Este apuval szerettem volna sakkozni, de nem játszott, mert a „fekete” szót túlságosan „e”-sen mondtam szerinte. Jellemző rá. Most, hogy írok, negyed tizenegy van. Minden csendes, csak valamilyen motor búgását és a toll sercegését hallani.

1964. december 15., kedd

Az iskolában ma szünet volt. Délelőtt egy földrajz előadáson voltam, amelyet egy professzor tartott a Föld tágulásáról. Az osztályból csak négyen voltunk. Diákok jóformán nem is voltak, mert csak a tanárokat hívták meg.

1964. december 16., szerda

Az iskolába menet találkoztam a „Kleineróttal”. Már régóta nem láttam. Az iskolában kaptam egy ötöst és egy kettest. Ötös fizika, kettes matematika dolgozat. Itthon különösebb büntetést nem kaptam ezért. A holnapi napra csak keveset tanultam. Majd reggel. Már alig várom a szünetet. Úgy érzem, hogy ennyire még sohasem vártam. Nem baj. Három nap, és itt van. Csak addig ne kapjak rossz jegyet az iskolában.

1964. december 17., csütörtök

Az iskolában semmi sem történt. Ebéd után elmentem megvenni a könyvet, amit az egyik osztálytársamnak adok karácsonyi ajándékba. A lány osztálytárs nevét sorsolás után tudtam meg. A könyv címe: Prévost: Manon Lescaut.

1964. december 18., péntek

Reggel esett az eső. Az iskolában már szünet-hangulat uralkodott. A tanárok ajándékot kaptak, s nem feleltettek. Holnapra bele sem néztem semmibe, mert az utolsó tanítási nap lesz, s remélem, nem feleltetnek.

1964. december 19., szombat

Az utolsó tanítási nap. Semmiből sem volt feleltetés. Este klub-est volt. Jól sikerült.

1964. december 20., vasárnap – 1964. december 29., kedd

A szünet első hetében jóformán semmit sem tanultam. Viszont sokat olvastam. Elolvastam Victor Hugo Nyomorultak című művét. Rettentően tetszett. A könyv elég terjedelmes: négy kötete van. Elteltek a karácsonyi ünnepek is simán. Az ajándék, amit kaptam, csupán egy irodalomtörténeti társasjáték. Erre az ajándékra sem számítottam. Míg én fürödtem, addig lefolyt a többiek között az ajándékozás. Utána néztük a TV-t. A karácsonyi ünnepek alatt jó volt a televízióban a műsor. Az ünnepek alatt betegeskedtem is. A bal szememen árpa nőt. A szám szélén pedig egy pattanás. Lacival sakkozgattunk, változó eredményekkel. Ma, 28-án hétfőn, szörnyű hírt hallottam. Elmegy az osztályfőnök, Némethy Lajos tanár úr. Borzasztóan lesújtott ez engem. Nagyon, de nagyon sajnálnám, ha elmenne, hiszen a legjobb tanár volt, akit ismertem, és én is a legjobban szerettem, és a legjobban szeretett tantárgyat, az irodalmat tanította.

1964. december 29., kedd – 1965. január 2., szombat

Ez idő alatt két jelentős dolog történt: a szilveszter és egy budapesti színházlátogatás. A szilvesztert itthon töltöttem a TV előtt. A televízió szilveszteri műsora nagyon jó volt. Jobb, mint a tavalyi. Nagyon sokat nevettem. 1965. január 1-én, pénteken a Nemzeti Színházban voltam. Ezt a kirándulást az iskola szervezte. Az ember tragédiája című darabot néztük meg. Ádám: Sinkovits Imre, Éva: Váradi Hédi, Lucifer: Kálmán György. Az előadás tetszett. Utána jól megvacsoráztunk, éjjel egy órakor indultunk vissza, és fél ötkor érkeztünk haza. Lehet, hogy ez volt az utolsó utunk Némethy Lajos tanár úrral. Ő ugyan még nem mondta, hogy elmegy, és mi sem kérdeztük tőle. Különben most kaptak itt lakást, közel hozzánk.

1965. január 2., szombat – 1965. január 4., hétfő

E két nap folyamán még mindig a budapesti út járt az eszemben. Most, hogy visszagondolok rá, csodálatos volt. Az új Erzsébet-híd, a Gellérthegy, a színház, utána a vacsora, no és hazafelé az út. A napokban már az járt a fejemben, hogy vajon milyen lesz a jövőm. Nagy kár, hogy még nem alakult ki bennem, hogy hova megyek a gimnázium után. Rájöttem, hogy a tanulás terén elmaradottságaim vannak. Egyes tantárgyaknál különösen sok. Nagyon fogok igyekezni, hogy menet közben bepótoljam a mulasztást. Ennek az elmaradásnak az az oka, hogy nem tanulok rendszeresen. Az új évben igyekezni fogok, hogy minden órára mindennap a legalaposabban felkészüljek. Kémia, fizika, latin, ezeket a tantárgyakat nem nagyon kedvelem. Jelenleg az irodalmat és a biológiát szeretem a legjobban. Kaptam egy fél-magasszárú cipőt, és egy barna zakót. Ezt a két ajándékot Csehszlovákiából kaptam, ugyanis anyu ott járt. Úgy volt, hogy én is elmegyek, de eltörtem egy üveg olajat az utolsó percben, és így itthon maradtam. Anyut ismét megsértettem. Azt mondtam neki, hogy „hagyd a hülyeségeidet”. Sírt. Nagyon, de nagyon megbántam, hogy ezt mondtam. Most, hogy írom e sorokat, mindenki itthon van. Ők négyen egy szobában, s egyben én vagyok egyedül, a két szoba között az ajtó nyitva van. Legalább tíz perce senki sem szólt egyetlen szót sem. Feszült a hangulat. Talán éppen azért, mert nemrég ilyen rosszat mondtam. Nem vagyok megelégedve, ahogy itthon és máshol viselkedem. Ezen bizony változtatni kell.
Ahogy forgatom hátrafele a naplót, s olvasom a sorokat, elszomorodom, hogy milyen link is voltam. Reggel tanultam mindent. Holnap már iskola.

1965. január 4., hétfő

Az első tanítási nap az évben. Az első óra elején bejött hozzánk Némethy Lajos tanár úr, és elbúcsúzott tőlünk. Én még reménykedtem, hátha mégis itt marad. Sajnos nem lett igazam. Tehát elment az a tanár, akit annyira kedveltem. Talán életem eddigi folyamán nem találkoztam ilyen jó tanárral. Elmondtam egyszer neki a családban történt szörnyű dolgokat. Ajánlkozott, hogy eljön és megpróbál segíteni. Erre azonban nem került sor. Úgy érzem, bármit meg tudnék tenni azért, hogy köztünk maradjon. Volt nála fegyelem, és nem volt szigorú. A gyönyörű másfél év alatt, amit közöttünk töltött, talán senkinek sem vette el az ellenőrzőkönyvét. A búcsúzókor azt mondta, hogy nagyon sokáig gondolkozott azon, elfogadja-e a magasabb beosztást, amit ajánlottak neki, vagy köztünk maradjon. A kapocs, ami az iskolához kötötte, a mi osztályunk volt. Most már csak az vigasztal, hogy itt lakik a közelünkben, s talán egy párszor elbeszélgetek vele. Helyette az osztályfőnökünk Gémesi Gabriella (A naplóban a továbbiakban Gabika. T-TI H.) matematika-tanárnő lett. Ez kedvező számunkra. Fiatal, megért minket. Talán a legjobb, hogy ő lett az osztályfőnökünk a megmaradt tanáraink közül. A magyaron már bemutatkozott az új tanár. Hogy milyen? Majd menet közben elválik.

1965. január 5., kedd – 1965. január 17., vasárnap

Közeleg a félév vége. Sok a dolgozat. Eddig aránylag még jól sikerültek. Megírtam az első négyes matematika dolgozatomat a Révai Gimnáziumban. 1965. január 11-én, hétfőn, negyed hétkor este elindultam életem első instruálására matematikából. Ismét járok az ETO atlétikai edzésére. Nagyon szeretem az atlétikát. A két új tanár közül az egyik jó, a másik kevésbé. Most, hogy írom a naplót, hallgatom a rádióban a tánczenét. A tanulással még sehogy sem állok, pedig délután színházba megyek.

1965. január 17., vasárnap

Voltam a színházban a bérletes előadáson. Egy orosz szerző operettjét láttuk. Nekem tetszett a darab, habár sokaknak közülünk nem. A helyem is kifogástalan volt: elölről a harmadik sor. Este hét órakor, az előadás után kezdtem el tanulni.

1965. január 18., hétfő

Reggel, az iskolába indulás előtt volt egy olyan érzésem, hogy az iskolában elégtelent kapok. Szerencsére ez nem történt meg. Az iskolában az osztályfőnöki órán szavazás történt az egész osztály részéről arról, hogy kinek, illetve kiknek adnának ötös, illetve hármas szorgalmat vagy magatartást. Nagy meglepetésemre hárman adtak nekem ötöst. Habár nagyon le voltam maradva az élcsoport számától (első huszonnégy), nagyon örültem ennek is. Nagy meglepetésemre azonban egyvalaki a hármasok közé is beírt. Úgy érzem, hogy én nem tartozom ide. Talán ki van rám rúgva az illető? Az iskola után apámmal elmentünk a papírokat beadni, amire szemüveget kapok. Útközben feltűnt, hogy sokan megnéznek. Természetesen lányok. Egyszer egy beszélgetést is hallottam rólam. „Te, ez az a srác…” – sajnos csak ennyit. Én azonban azt, aki ezt mondta, még úgy emlékszem, sohasem láttam. Este elmentem a matematika különórára. Úgy érzem, hogy valamit csak használ.

1965. január 19., kedd – 1965. január 26., kedd

Lezajlott az első félév utolsó hete. Az utolsó napokban kaptam egy kettest kémiából. Ritka rossz ez a tanárnőnk. Van olyan, aki egy szót sem szól, mégis ötöst kap. Egy alkalommal én mindent tudtam, mégsem merte megadni az ötöst. Négyest adott, és felül vonalkával megjelölte. Négy napig influenzás voltam. Borzasztó betegnek lenni. Nagyapám (velünk él) talált kilencven forintot, egy hónappal előbb pedig egy karórát. Azt mondja, ha tudná, hogy szegényé volt a pénz, visszaadná neki.