Levelek 1975–1980

Egy szerelem története, amely ma is tart

Prológus
1975 nyara. Két fiatal, Éva (15, Miskolc, másodéves gimnazista) és Gábor (21, BME villamosmérnöki kar harmadéves hallgatója) még nem sejtik, mit tartogat számukra a balatoni nyaralás (Siófok). Gábor tolmácsol egy szlovák csoportnak (magyarán börtönőröknek), akik a magyarországi BV meghívására Siófokon üdülnek. Éva a szüleivel érkezik, édesapja határőr ezredes.
A kis BM-üdülőben július 3-án megtartják a zenés ismerkedési estet. Gábor először a szlovák csoport főnökének lányát kéri fel (mert így illett), aztán megakadt a szeme Éván, aki Judit nevű barátnője mellett ült. Nem sokat habozott, és felkérte Évát táncolni, aki nem mondott nemet.
Tánc közben kezdtek ismerkedni. Gábor azt hitte, hogy Éva 18 éves, Éva azt hitte, Gábor 20 éves.
Aztán kiderült a hat év korkülönbség, ettől mindketten meghökkentek. Sokat beszélgettek, kialakult először a kölcsönös vonzalom, majd szerelem.
A fiatalok szerencséjére az üdülőben ott volt a magyar fogadó féltől egy gépkocsivezető, aki sok fotót készített a fiatalokról, így végig dokumentálva lett a nyaralás két hete. Ezt követte az öt évnyi levelezési időszak, ami nem volt zökkenőmentes. A levelek tükrözik, hogy a különböző időszakokban ki milyen lelki állapotban volt. A „Levelek 1975–1980” nem egy szépirodalmi mű, de őszinte érzésekről szól a hetvenes évekből, amikor nem volt mobil és internet.

1. levél, Bp., 1975. július 15, kedd

Gábor (21) Évinek (15)


Drága kicsi Évikém!

Most, hogy hazaértem és egyedül vagyok, megszólalt a csengő. Nem sejtettem, hogy ez ilyen szörnyű lesz. Amíg ott voltam az emberek között, és tolmácsolnom kellett, még valahogy elviselhető volt a hiányod miatti fájdalmam, de most itthon, egyedül kibírhatatlanná vált. Tudtam én, miért mondom neked: otthon minél kevesebbet legyél egyedül a gondolataiddal. Olyan ez, mintha valamivel fejbe csaptak volna, teljesen kába vagyok, nem akarom elhinni, hogy nem vagy mellettem, minden pillanatban várom, legyen végre vége ennek a lidércálomnak, hogy ez csak egy rossz tréfa, és végül bármely pillanatban megjelensz, s kedvesen vállamra hajtod fejed.
Kedvesem. Nagyon fáradt vagyok, igazad volt, ami azt illeti. Annyira fáradt vagyok, még ebédelni se volt kedvem, és gondolataimat nehezen tudom összeszedni, úgyhogy ez a levelem talán különösen fog hatni tartalmával és rövidségével, de hidd el a következő levelem már hosszabb és szívednek örömtelibb lesz. Talán azért is van ez, mert már minél hamarabb el akarom vinni a levelet a postára, hogy akár már holnap megkapd.

Könyörgöm, amilyen gyorsan tudsz, válaszolj, akár egy-két sorban, mert minden egyes nap, amíg nem vagy velem, úgy érzem, kín lesz számomra, és soraid bizonyosan gyógyírként fognak hatni rám.
Szerelmem! Nagyon de nagyon szeretlek, ezt gondolom te is érzed, de most az érzelmeim olyanok, olyan újak, hogy még egyelőre ebben a levelemben nem tudom szavakba és mondatokba önteni.
Nagyon sok gyengédséggel és szeretettel csókol a te Gabid.
Ps.: Csókolom a szüleidet is.




2. levél, Miskolc, 1975. július 17, csütörtök


Drága Gabikám!

Már annyira vártam a leveledet, hogy azt hittem, megőrülök. Nagyon, nagyon féltem, hogy tényleg csak álom volt az egész, szerettél és elfeledtél. És most is annyira szeretném, ha igaz lenne mindaz, ami velünk történt, nem csak álmodnám. A leveled, a léted és mindened annyira felkavart, hogy nem vagyok tisztában magammal. Állandóan beszélgetek veled gondolataimban.
Gabim! Még most sem tudom elhinni, felfogni, hogy mi történt. Meg kell értened. Ilyen állapotban még sosem voltam. Halmozom egymásra a hülyeségeimet, kábult vagyok, nem élek. Nem tudok élni, s ez annyira furcsa még nekem. Látod, most megbénultam az írásban. Most írjam a tucatszövegeket? Azt nem! Hisz’ a mi szerelmünk annyira egyéni és csodálatos, hogy ezek a szavak csak beárnyékolnák. Tudom, összefüggéstelenül írok, de a gondolataim is ilyenek.
Amikor elváltunk, visszamentem, visszamentem, s fél perc múlva beállított a bátyám, Gabi, a sofőrrel. Én olyan mérges lettem, hogy az nem igaz. Kirohantam, és kerestelek. Szerettem volna, ha találkoztok. Később elbúcsúztunk a felszolgálóktól. Marika és Csöpi néni megnyugtattak, vigyázni fognak rád!
Drágám! Nagyon remélem, hogy a csengő ellenére még benned élek. Mert te bennem élsz!

Nem merek visszagondolni a két hétre, nem akarom, hogy emlék legyen. Nem! Az nem múlt el, az nem múlhatott el! Most annyira boldog vagyok, egyik pillanatban pityergek, a másikban nevetek.
Sírni nem akarok, hisz’ könnyeimet csak neked van jogod felszárítani. Még nekem se, csak neked!
Ahogy hazaérkeztünk, nagyon üres volt minden. A barátnőim persze megrohantak, kérdezősködtek. Látták rajtam, teljesen megváltoztam. Senkinek nem meséltem el. Ez a mi titkunk.
A legjobb barátnőmnek megmutattam a képedet. Csak a képedet, s nagyon tetszettél neki.
Gabi! Valamit elrontottam, tudom. Persze lehet, hogy jobb így. 16-án annyira vártam, hogy gyere Miskolcra hozzám! Sajnáltam, hogy nem tudtam önző lenni. Úgy hiányoztál. Hiányzott az a nagy, puha, meleg kezed, a szemed, a hangod. Munkahelyemről elkéredzkedtem, és egész nap itthon kuksoltam és vártalak. Vártalak, vártalak, de hiába. S megértettem. Biztos nagyon fáradt voltál, s a mamádékat is két hete nem láttad. Nagyon szomorú voltam. Ha az utcán végigmentem s valaki rám nézett, olyan vadul, elszántan vágtam vissza, hogy megijedt. Mindenkire haragudtam, de leginkább magamra. Miért engedtelek el? Miért?
Ezért van most az, hogy remegve várom leveledet, érkezésedet.
Mert 2-án ugye eljössz? Gabikám! Gyere el! Ez az egy remény táplál, s a leveleid. Minden leveled orvosság nekem. Meg kell gyógyítanod. Nem szabad elfelejtened! Kérlek! Szeress! Vajon milyen érzésekkel olvasod kusza soraimat? Úgy szeretnék kikukucskálni a levélből és nézni, nézni az arcodat. Remélem, az a pár hosszú nap, ameddig nem tudsz rólam, nem törli ki emlékezetedből a nevemet, arcomat. Ugye sokat gondolsz rám?! Én mindig veled vagyok, érzem magam mellett mindened, s most olyan jó. Olvasom a leveledet, tudom, hogy kívülről fogom tudni, nézem az arcodat, hallom a hangodat, s boldog vagyok. Olyan furcsa, érdekes, új nálam is ez az érzés, ez a tiszta, csodálatos érzés, hogy minden gondolatomat leköti. Nézem a fényképeket, olvasom, mit írtál rá, behunyom a szemem napjában ezerszer, s kinyitom, s várom, hogy nézzél vissza rám, de nem. A csendet bámulom. S mégis újrakezdem. Behunyom, kinyitom, s te sehol sem vagy. Aztán megint előveszem a képedet, s egy kicsit megvigasztalódom.
Ma elmegyek Ágival a strandra, mert egyedül itthon szörnyű.
Remélem, megértesz!
Tudod, mi hiányzik a legjobban? Az a szép, nagy, puha, meleg kezed. Olyan jó lenne megfogni, belekapaszkodni, megsimogatni. Még annyi mindent szeretnék írni, mi szép, mi jó, de az én vágyam le nem írható. És most csókollak, csókollak alázatosan és reszketve: Évid
Írj, Gabim! Rögtön! Kérlek! Betegnek lesz az orvosság! Szeretlek!
Ui.: Nagyon, nagyon köszönöm a képeket. Irtó cuki kisfiú voltál. S isteni nagyfiú vagy.
Csöpi néninek küldök képeslapot.

Ebben a négyzetben van a csókom. Tudod, megígértem. Várom a tiédet, édesem!




3. levél, Siófok, 1975. július 19, szombat


Drága egyetlenem!

Tegnap reggel, amikor a házinéni mondta, levelem van, az izgalomtól majd’ kiugrott a szívem, hátha te írtál, s amikor leveled kézhez vettem, határtalan boldogság fogott el. Sajnos nem tudtam mindjárt elolvasni, mert a sofőrrel reggelizni kellett mennünk, s a megfelelő alkalmat is jóval később találtam meg, amikor egyedül, senkitől sem zavartatva el tudtam olvasni ezt a csodálatos levelet. Évikém! Én nem tudom leírni, kifejezni azt a határtalan boldogságot, amit éreztem leveled olvasásakor, hiszen leveled szenvedélyessége azt bizonyítja, hogy szeretsz engem. A tűz, a forróság úgy árad belőle, hogy szinte elemészt szerelmed bizonyossága, és ez mindennel szemben megvéd.
Csak attól félek, hogy én nem tudok így írni neked, pedig hidd el, úgy szeretlek, ahogy még ember nem szeretett ezen a Földön. El sem tudod képzelni, hogy szenvedek. Mindenütt, ahol járok itt Siófokon, téged idéz minden egyes fa, bokor, utcasarok, azok az emberek, akik akkor is itt voltak, amikor együtt lehettünk, rád emlékeztetnek, s ilyenkor ott látlak magam mellett egy-két pillanatra, aztán a valóság sokkal szomorúbb és sivárabb.
Süthet a nap, az emberek lehetnek akármilyen kedvesek, én mégis elvesztettem azt a jó kedvemet, amellyel te áldottál meg az életem legszebb két hete alatt.
Édes egyetlenem! A második nap telt el nélküled, de nem tudom, hogy fogom kibírni a további tizenegyet. Lehet, hogy megint elalszom, s akkor végre szabad leszek, ugyanis ma reggel 1 órával később mentem reggelizni, mert tegnap volt az ismerkedési est (szörnyű volt, játszanom kellett magamat és szórakoztatni, s amikor a srácok játszották ugyanazokat a számokat, amelyeknél szinte egyek voltunk, s amelyeknél csak veled vagyok hajlandó táncolni, csodálkoztak, miért ülök, mondtam: (csak) és még a szlovák főnököt haza kellett kísérnem, így 1/2 3-kor kerültem ágyba, s olyan csodálatosat álmodtam veled, hogy elaludtam. Aztán reggel leszúrt a százados, ha még egyszer ilyet teszek, hazaküld Pestre. Esküszöm, nem bánnám, csak legfeljebb a szüleim miatt nem teszem, őket biztosan bántaná a dolog. Egyébként már most mindenki (itt elsősorban gondolok a Csöpiékre) az Ottó után siránkoznak. Látod, ezt a levelet is csak most, közvetlenül az ebéd előtt tudom megírni hamarjában, mert máskor lehetetlen. Most az órámra pillantva látom, hogy öt percem van még, remélem, még ma fel tudom adni ezt a levelet.
Most már ebéd után vagyok, idegességemben feldöntöttem a levest. Nem tudom, mi van velem, nagyon, nagyon szeretlek, de ezt rajtunk kívül senki, de senki sem tudja megérteni. A mondat második fele látszólag nem való ide, de írás közben eszembe jutott, hogy amikor otthon rajongva meséltem rólad és rólunk az apámnak, hát ő elég hitetlenkedve hallgatta. Azt mondta, két hét az kevés ahhoz, hogy egy tartós kapcsolat kialakuljon, és én akkor nagyon dühös lettem. Anyám, aki később jött haza, ő megértett, de persze ő se tudta magát beleélni a lelkiállapotomba. Most én is nagyon sajnálom, hogy 16-án nem tudtam feljönni Miskolcra, de tényleg egyrészt úgy volt, ahogy írtad, másrészt a nagyapámat kellett bekísérnem a feleségéhez, anyám különben izgult volna érte, ha egyedül ment volna. Közben még Pesten egy esküvői meghívót kaptam az egyik legjobb barátomtól (még a gimiből ismerem), augusztus 2-án lesz az esküvője, és úgy gondolom, hogy illik odamennem, de 3-án már feltétlenül felmegyek Miskolcra.
Még egy dolog. 17-én, a Balatonra való indulás előtt, reggel fél hét előtt pár perccel felhívott Lajos azzal, lehet, hogy meg fogok lepődni, de készen vannak a diák. Úton Budapesten kifelé bementünk a kocsival a garázsba és ott átadták a filmet. Nyugodt körülmények között, csak másnap reggel tudtam megnézni a filmet, s a lélegzetem elállt, oly csodálatos vagy rajtuk. Kicsim, most többet nem írok, alig várom, hogy karjaimba vegyelek, s akkor soha, de soha nem engedlek el.
Most pedig gondolatban búcsúzóul úgy csókollak, hogy félek, kapj elég levegőt.
Várlak, várom válaszodat. Gabid!
Szeretlek! (Ezt ép ésszel nem éri fel senki.)




4. levél, Miskolc, 1975. július 21, hétfő, 13 óra


Drága, drága Gabikám!

Köszönöm a leveledet, nagyon jólesett, pedig furcsa körülmények között jutottam hozzá. Egész nap a család tagjai rágták a fülemet, hogy expressz levelem van, nézzem meg a postaládában. Én nem hittem el, mivel vasárnap volt, s úgy számítottam, talán keddre kapok választ. Végül du.7-kor lementem megnézni, s úgy megörültem, hogy te írtál.
Gabim! Annyira érdekes, hogy a leveledet csak sírva, közben nevetve, kacagva, heves szívdobbanások között tudom olvasni. Ez a válaszod olyan hatással volt rám, hogy rögtön el kellett mennem sétálni, hogy lecsillapodjak. Nagyon, nagyon örülök, hogy ilyen hamar válaszoltál. Tudod, csak addig vagyok nyugodt, ameddig elolvasom, utána megint ideges leszek. Egész boldog leszek, ha olvasom soraidat, mert tudom, hogy legalább a levélíráskor velem vagy. Ha megyek az utcán, s szerelmespárokat látok, mindig fáj a szívem. Én miért nem lehetek veled? Már olyan sokszor elképzeltem, hogy együtt megyünk Miskolc utcáin, s ha valami érdekeset látok, mindjárt jobb, mert arra gondolok, majd megmutatom neked, ha itt leszel. Gabikám, nagyon, de nagyon várlak. Már számolom a napokat. Mikor lehetünk együtt? Ha eljössz 3-án, meddig maradsz? Pár napot tudsz nekem szentelni? Írd le pontosan, hogy mikor érkezel, mert 100 %, hogy várni foglak az állomáson, ha vonattal jössz. El sem tudod képzelni, milyen rossz nekem itthon egyedül. Pár db. kép, 2 levél, ez van csak belőled, s az, ami volt, a két hét. Most már vissza merek gondolni az elmúlt napokra, de annál rosszabb. Nagyon fáj, hogy nem lehetek ott veled. Drágám! Azért fel a fejjel!
Nagyon szépen kérlek, viselkedj nyugodtan a vendégekkel, ha másként nem megy, játszd meg magad. Tudod, ha téged bántanak vagy leszidnak, gondolj arra, hogy ez nekem is nagyon fáj. Engem is bántanak. Gabikám, merem remélni, hogy a biztató soraimmal nem élsz vissza. Ugye hű maradsz hozzám? Ez a csoport van olyan jó, mint az előző? Biztos itt is ki fog alakulni a közösség.
Szívemből kívánom, hogy érezd jól magadat, de engem ne felejts el. Szeretned kell, Gabim! Szeretned engemet, hisz’ már „darabokra törted a szívem”. Tehát jól sikerültek a diák. Nagyon örülök. De kérlek, próbáld az én szememmel is nézni. Nekem is tetszene? Olyan jó lenne téged látni. Nincs olyan perc, hogy a gondolatom nálad ne járna. Lajos tényleg nagyon rendes srác. Ha találkozol vele, add át köszönetemet. Jutka még nem küldte el a képeket, de ha kész lesz, küldök neked belőle, jó?
Jaj, Gabikám, ha tudnád milyen jó lenne most veled. Odabújni hozzád, rád mosolyogni. Látod, már megint kínzom magamat. Ha a rádióban vagy a magnón hallom azokat a számokat, amelyeket együtt hallgattunk, akkor nagyon boldogtalan vagyok. Itthon nincs semmi érdekes, talán az, hogy a dili bátyám alaposan összetörte a kocsit. Lehet, hogy felveszik Pestre az egyetemre. A szóbelije jól sikerült. Egy picit azért fáj, hogy a papád ilyen szomorú jövőt jósolt nekünk, de tudom, csak rajtunk múlik, hogy ne úgy legyen. Nálunk is ez a helyzet. Apu kételkedik, anyu megért.
A napjaink irtó unalmasan telnek el, a munkahelyemen majdnem bedilizek. Ha valami bosszant, (amióta távol vagy, szinte minden), rád gondolok, s megnyugszom. Édes Gabim! Nagyon szeretném, ha nem csalódnék benned! Ugye bízhatok? Kérlek, nyugtass meg!
A búcsúcsókod megkaptam levélben, de az igazit már nagyon várom.
Gabi! Nagyon szeretlek! És most én csókollak. Sajnos csak levélben, de fogadd el! Gondolj rám mindig, és szeress! Évid




5. levél, Siófok, 1975. július 21, hétfő


Kedves egyetlenem, egyetlen kedvesem!

Ugyan még nem kaptam meg válaszleveledet, de azért most próbálok írni, mert rájöttem, hogy mostanában minden percet ki kell használnom, amikor egyedül vagyok, és ez ritkán esik meg. S ha csak valaki van körülöttem, azonnal megbénulok, legalábbis az írás szempontjából. Remélem, hogy Gyula (Lajos helyett a sofőr) későn jön aludni, s így végre egy kicsit zavartalanul lehetek veled gondolatban. Mert azért mindig rád gondolok, csak olyan rossz, amikor megzavarnak ebben, és ez elég gyakran megtörténik.
Évikém! Eddig soha az életben nem kívántam úgy, hogy rohanjon az idő (még a fogorvosi székben sem), mint most, pedig tudom, hogy a nyarat siettetem és az iskolaév kezdetét hozom előre. De mit nekem a forró, napsütéses nyár, amikor nem vagy velem? Olyan igazságtalanság az, hogy amikor veled voltam, akkor úgy elrohant az a pár nap, és most úgy tűnik, mintha egy napnak nem huszonnégy, hanem legalább negyvennyolc órája lenne. Ha arra gondolok, hogy még több mint tíz napig nem láthatlak, hát nagyon elszomorodom. Még a képek sem segítenek, mert felidézik azokat a szép napokat és téged, és ez olyan erős vágyat ébreszt bennem utánad, hogy a fájdalommal határos. Nagyon, de nagyon hiányzol nekem. Naponta megyek azokon a helyeken, ahol nem is oly régen éreztelek magam mellett, tudtam sétálás közben, ha bármikor oldalt pillantok, magamba ihatom előbb kedves arcod látványát, majd miután felém fordulsz, gyönyörű szemeid sugarában fürödhettem. S ilyenkor nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy nagyon szeretlek, s ez a szerelem viszonzásra talál, amit talán meg sem érdemelnék. Meg kell értened, hogy számomra te, az egész lényed életemnek egy egészen új értelmet ad, függetlenül attól, hogy még nem is olyan régen gyermek voltál. Hiszen nem az évek száma számít: találkoztam már olyan 22 éves lánnyal, akinek érzelmi színvonala egy 10 éves gyerek szintjén mozgott. Lehet, most is csodálkozol, mért tértem ki erre, de valahogy úgy érzem, attól félsz, hogy túl fiatal vagy. Lehet, tévesen látom ezt, de ha egy-két dolgot most még nem tudsz, ne félj megkérdezni, az nem szégyen. Tudod, volt egy rendkívül okos barátom, aki az egyetemen is kitűnő tanuló, de sohasem röstellte még a látszólag legbutább kérdést sem feltenni.
Ma, július 22-én, 22 órakor kézhez kaptam, vettem nagy boldogan a leveledet. Úgy érzem, a posta is érzi, hogy a mi leveleinket gyorsan kell kézbesíteni. Leveled felbontásakor nagyon izgatott voltam, hátha valami megváltozott közöttünk, de elolvasása után ismét nagyon boldog voltam. S látod, én is attól félek, mint te, hogy ha teljes egészében megvallom a szerelmemet irántad, ezzel te vissza fogsz élni, s akármennyire különösen hangzik ez, örülök ennek. Mind a ketten tartunk attól, hogy elveszítjük a másikat; mindketten annyira szeretjük egymást, hogy leküzdve ezt a képtelen érzést, hogy úgymond a szerelem vállalásával az egyik kiszolgáltatja magát a másiknak, mégis leírjuk: szeretlek. Hányszor olvastam ezt a szót ezernyi könyvben és hallottam szerelmes dalokban és filmekben, mégis, a te leveledben mennyivel másabb, mennyivel szebb, egészen más értelmet és varázst kap ez a szó, mert nekem szól. (Még tizenegy nap.)
Ami a vendégeket illeti, nagy baj azért most sincs, mert ez a csoport is hamar megszeretett. Hiába, ez a te hatásod. A cigarettáról, úgy érzem, sikerült már leszoknom, habár két hét nem dohányzás után korai még így nyilatkoznom. De az is biztos, ha elhagysz, füstgyár lesz belőlem.
Viszont most már nincs olyan nap, amikor ne innék meg átlag 1,5–2 dl töményet és 7 dl bort, remélem, nem leszek alkoholista. Ez is tőled függ. Még egyszer köszönöm, hogy ilyen hamar válaszoltál, a leveleid tartják bennem a lelket és azt, hogy kedves tudok lenni a vendégekkel. Nagyon, nagyon ott szeretnék lenni nálad a valóságban, mert hidd el, gondolatban mindig veled vagyok (nem csak levélíráskor). Írj hamar. Sok szenvedéllyel csókol szerető Gabid.
Szeretlek, csak szeress!!!
...