Szürke Gyémánt

1. fejezet

A börtön falai bűzlöttek a közeli csatorna szagától. Az állott levegőben eleinte nehezen lélegzett. Aztán lassan hozzászokott. A tüdeje megszokta a rossz levegőt, és már-már taszítónak érezte, ha kintről egy kis friss levegő jutott be. Sötét volt. Ezt anélkül is tudta, hogy látott volna. Estére járt. A lány azonban képtelen volt elaludni. Valami belül azt mondta neki, maradjon ébren. Hallgatott erre a belső hangra. Legutóbb is ez mentette meg, amikor egy orgyilkos próbált az életére törni a tömlöc sötét falai között. A lány akkor is ébren volt, ezért könnyedén le tudta fegyverezni ellenfellét, aki nem volt hozzászokva a vaksötéthez.
Kayla várt. Tudta, érezte, hogy valami történni fog. Néhány perccel később két őr lépett a cellájába. Kayla oldalra billentette a fejét. Érezte az őrök feszültségét. Kayla nem tudta, miért. Végül a két férfi odalépett hozzá, és megláncolták. A lány hagyta. Tudta, hogy nem akarják megölni. Az új király parancsba adta, hogy ne végezzék ki.
Miután meggyőződtek arról, hogy a lány nem tud elszökni, maguk után vonszolva elindultak. Kayla tömlöce a börtön legalsó szintjeinek egyikén volt. Az egyik őr vezette, míg a másik, lándzsát tartva felé, haladt mögötte. Az idióta megbotlott, és a fegyver hozzáért a lépcsőhöz. A hangokból gyerekjáték volt megállapítani, mit tart a kezében.
Ahogy felfelé haladtak, egyre világosabb lett. Hiába volt bekötve a szeme, Kayla érzékelte a fényeket. A tüdeje küszködött, hogy hozzászokjon az oxigéndúsabb levegőhöz. Pár perccel később fölértek a börtön földszintjére. Egy darabig egyenesen haladtak, majd balra fordultak, egy szűk folyosóra. Kayla még sosem járt erre. Meztelen lábai mocskosak voltak, de még így is érezte, hogy a márványpadló ezen a részen koszos. Tehát nem használják gyakran. Elraktározta az információt.
Az őrök lassítottak, majd megálltak. Kayla kopogást hallott. Kettőt, majd még kettőt. A vaskos ajtó lassan kinyílt. Valaki intett a kezével, hogy siessenek. A keze olyan gyorsan mozgott, hogy megrezegtette a levegőt. Odabent síri csend volt.
Kayla hallgatózott. Kettő… három… öt szuszogást hallott. Kettőt maga mögött, egyet mellette, és még kettőt előtte. Kíváncsian várt.
– Vegyétek le róla a bilincset! – adta ki valaki az utasítást, mire a mellette álló őr habozva, de engedelmesen levette róla a láncokat. A teremnek egy ablaka volt, amin bevilágított a holdsugár.
Eközben az ajtó, amin bejöttek, halkan becsukódott.
– Üdvözöllek, Kayla Tiragon Carentis! – szólalt meg ismét a férfi. Hanghordozása alapján nemes lehetett. Fiatal volt. Maximum huszonöt.
A férfi várt. Kayla azonban nem szólalt meg.
– Talán a nyelvét is kivágták? – érdeklődött a férfi, láthatóan kissé megsértődve.
– Tudomásom szerint Daren Abador Carentis király csak megvakította – mondta egy mögötte álló férfi. Hangja alapján középkorú lehetett, és alacsony rangú. Kayla megborzongott a névtől.
– Akkor hát miért nem üdvözöl?
– Sajnos nem vagyok tudatában, kit kéne üdvözölnöm –mondta Kayla, miután megköszörülte a torkát. Bosszús volt a hangja.
– Oh, elnézést! – mondta a férfi gúnyosan. – A nevem Dilan Togatra Nagykán, a Tavak Udvarából.
– Dilan Nagykán? Az előző Nagykán meghalt? – kérdezte a lány, és nehezen tudta elrejteni döbbenetét.
– A múlt hónapban. Egy idegen betegség vitte el. Belső vérzést idézett elő, amibe belefulladt.
Kayla elraktározta az információt.
– És mi járatban errefelé? – kérdezte.
– Lenne egy ajánlatom. – Kayla várt. – Elintézetlen ügyeim vannak. Ha segítesz, cserébe…
– Cserébe?
Érezte, hogy Dilan elvigyorodik.
– Kihozlak innen, továbbá vissza tudom adni a látásodat, amivel uralkodásra alkalmas leszel és visszaszerezheted a Hegyek Udvarát Darentől. A Tavak Udvara pedig segíteni fog neked mindenben, hogy trónra kerülhess.
Kayla hallgatott. Visszaadná a látását? Ez még a legmerészebb álmain is túlmutatott.
– Mit takarnak az „elintézetlen ügyek”? – kérdezte bizalmatlanul.
– Azt majd később megtárgyaljuk, viszont nincs sok időnk. Áll az alku?
– Neked mi hasznod származik abból, ha én ülök a Hegyek Udvarának trónján?
Dilan vigyora kiszélesedett
– Az legyen az én gondom – válaszolta.
Kayla elgondolkozott. Mennyi előnye és mennyi hátránya származna egy ilyen egyességből?
Végül arra a következtetésre jutott, hogy bármi jobb, mint ebben a börtönben megrothadni.
– Hogy tervezel kijuttatni innen?
– Tehát áll az alku? – kérdezte Dilan.
– Áll.
– Őrségváltáskor az én embereim állnak őrt. Könnyedén kijutunk.
– Daren okos. Biztos vagy benne, hogy megbízhatók az embereid?
– Teljes mértékben. Indulhatunk?
Kayla bólintott. Megforgatta immár szabad csuklóját, majd követte a teremből kilépő Dilant. A folyosó hangtalan volt. Nem csaptak zajt. Kaylának rossz érzése volt. Túl nagy a csend.
Vaksága miatt kissé bizonytalanul lépkedett. Pontosan tudta, hol vannak a falak. Érezte őket. A belőlük kiáramló gyenge energiát, ahogyan az előtte elterülő tárgyakét is. Mégis, ezek az energiák gyakran összegabalyodtak. Nehéz volt kiigazodni rajtuk. Többször megbotlott, és egyszer el is esett. Senki sem segítette fel.
Amikor kiértek a szűk folyosóról és a kijárat felé vették az irányt, fegyvercsörgés törte meg a csendet. Valakik közeledtek. Katonák – méghozzá nem is kevés. Még nem érték el őket, de pár pillanat múlva már más lesz a helyzet.
– Utánam! – suttogta Kayla. Érezte, hogy társai megfeszülnek. Szinte kézzel fogható volt a félelmük. Kayla az ellenkező irányba fordult, és futásnak eredt. Hallotta, hogy a többiek követik. Mielőtt megvakult, egyik küldetése során alaposan fel kellett térképeznie az Észak Tatos börtön alaprajzát. Fejből tudta az összes kijáratot. Néhány részlet homályba merült, de a kulcsfontosságú dolgokra emlékezett.
Balra fordult. Egy széles folyosón rohant végig, aminek a vége kettéágazott – szerencséjére tiszta volt a padló, de néha még így is kibillent az egyensúlyából. A jobb oldaliba vetette magát. A fegyvercsörgést még mindig hallotta. A nyomukban vannak.
Valaki hirtelen elkapta a karját és megállásra kényszerítette. Éppen időben, mielőtt Kayla egyenesen nekirohant volna az előtte álló kőfalnak. Zsákutca.
– És most? – lihegte Dilan. Még mindig fogta Kayla karját. A lány kitépte magát a szorításából, és tapogatózni kezdett a fal jobb oldalán. Az alaprajz szerint itt kell lennie egy titkos ajtónak, ami az erdőbe vezet. Pár pillanattal később halk kattanás hallatszott. Kayla benyomta a követ, mire mozgást hallott maga mellől. Megtalálták a rejtekajtót. A fegyvercsörgés a hátuk mögött egyre közelebbről hallatszott. Most már kiáltások és utasítások is hallatszottak. Kayla teljes erejével nekifeszült a falnak. Nem mozdult.
– Segítsetek már! – kiáltotta a szövetségeseinek, mire érezte, hogy Dilan nekifeszül az ajtónak. A kőfal kitárult.
Kirohantak rajta. Kayla hallotta, amint mögötte a két őr bezárja az ajtót.
– Merre? – kérdezte Kayla.
Dilan válasz helyett megragadta Kayla kezét, és húzni kezdte. Egyenesen az erdő irányába. Őrjöngő kiáltások hallatszottak a hátuk mögött. A katonák a kijáratot keresték. Kayla talpát friss és nedves fű simogatta. Az erdő sötét volt. Nem ért be a hold sugara. A fák között késő őszi szellő fújdogált. Kayla már zihált. A teste kijött a formából. Az itt töltött két év alatt rendesen lesoványodott.
A férfi még mindig a karját fogta. A kiáltások elhalkultak. Dilan tenyere bőrkeményedéses volt.
A lány zihálása egyre erősebbé vált. Már korántsem bírt annyit futni, mint eddig. Hirtelen összeesett.
Dilan elengedte a karját és megállt. Kayla hallotta, ahogy kapkodva veszi a levegőt.
– Most már biztonságban vagyunk – mondta a férfi, mikor már meg tudott szólalni. A lány ülő helyzetbe tornászta magát.
– Elárultak – nyögte a középkorú férfi.
– Alábecsültem Darent – bólintott Dilan, majd Kaylához fordult. – Megmentettél.
– Magamat mentettem. Ha szökés közben elfognak, kivégeznek. Vagy még ennél is rosszabb sorsra jutok.
Dilan bólintott.
Nincs messze a Nava folyó. Ha elérjük, ott vár a kapitányom. Ő egyenesen a Tavak Udvarába szállít minket. Ott már nincs hatalma Darennek.
Kayla feltornászta magát.
– Akkor nincs vesztegetni való időnk. Csak idő kérdése, és az erdőt is átnézeti Daren. Nem jutottunk még messzire Tatostól.
A lány ismét a karján érezte Dilan kezét, de ezúttal lerázta magáról.
– Nem vagyok olyan esetlen, mint hiszed – morogta. A férfi gúnyosan elmosolyodott.




2. fejezet

Három napig meneteltek az erdőben, elrejtve a kíváncsi szemek elől. Az éjszakák hűvösek voltak. Tüzet nem gyújthattak, mert azzal elárulták volna magukat. A két katona járt el vadászni. Nem sokat beszélgettek. Kayla is inkább pihenni próbált, és igyekezett hozzászokni a párával teli levegőhöz.
Többször is köhögőroham fogta el, amikor nagyobbat lélegzett.
Az ajánlaton gondolkodott. Vajon mit kérhet tőle ez a férfi? Mit gondolhat, miért került a börtönbe?
A harmadik napon már napfény érte az arcukat. A Nava folyó halkan csörgedezett a medrében. Kayla elmosolyodott. Nem hitte volna, hogy valaha is újra hallja a folyót, érzi magán a napsugarakat. Egy dombtetőn álltak, az erdő szélén. A fejük felett madarak csiripeltek. Kayla érezte, hogy társai felmérik a terepet. Miután biztonságosnak ítélték, megindultak előre.
A lány még mindig alig akarta elhinni, hogy a háta mögött hagyhatta Tatost. Útközben levadászott nyulakat, mókusokat ettek. Kayla gyomra elfogadta a rég nem ízlelt ételeket – szerencséjére. Rosszabb esetben kihányta volna őket. A börtönkoszt leszűkítette a gyomra befogadóképességét.
A hajó tíz mérföldre volt tőlük. Dilan szerint. Napszálltára odaérhetnek. Lassan haladtak. Az erdő szélén meneteltek. Nem tévesztették szem elől a folyót, de nem kockáztattak meg sok időt a napfényen.
Napnyugtára valóban hallotta a hajó lágy ringatózását a csendes folyón. Dilan felsóhajtott, ahogy a velük utazók is. Menet közben keveset beszéltek egymással. Nem volt miről társalogniuk, és nem is kockáztathatták meg a lebukás veszélyét.
Amikor odaértek, Dilan köszöntötte a kapitányt.
– Üdv, Gardon!
– Nagykán! Mi tartott ilyen sokáig? Már azt hittem, elfogtak titeket – mondta a kapitány, majd Kayla hallotta, amint egy hosszú palló csattan a puha füvön.
– Majd mindent elmesélek! – kiáltotta Dilan, és megindult előre. Kayla tétován állt. A palló erősen mozgott. Ha elveszíti az egyensúlyát, lezuhan. Nem tudta eldönteni, mit csináljon.
Hirtelen erős kezek kapták fel.
Mire feleszmélhetett volna, Dilan már fel is vitte az ölében a fedélzetre. Amint felértek, óvatosan letette, majd odasétált a kapitányhoz.
Kayla nem tudta mire vélni. Bizonytalanul állt a ringatózó hajó fedélzetén. Hányinger ellen küzdött. Régebben nem okozott neki gondot a hajóút, de most más körülmények voltak.
A korlátba kapaszkodott, és próbálta nyugtatni háborgó gyomrát.
A Nagykán és a kapitány valamit beszélgettek egymás között, de Kayla túl messze volt ahhoz, hogy hallja. A kapitány hangja idősnek tűnt. Hallatszott, hogy tengeren nőtt fel. Furcsa akcentussal beszélt. Kayla lassan feléjük indult.
– Szóval ő az? – kérdezte végül, és Kaylának nem kellett látnia ahhoz, hogy tudja, róla van szó. Új volt neki a mozgás a talpa alatt. Rengetegszer hajózott már, de a látása nélkül ez volt az első alkalom. Kifelé azonban nem mutatta rosszullétét. Magabiztos léptekkel közeledett a kapitányhoz.
– Igen – válaszolta Dilan.
– Oberon király másodszülötte, a Hegyek Udvarának hercegnője – válaszolta Dilan. – Aki segít nekem megszilárdítani a koronámat.
– Mégis hogy volna rá képes?
A kapitány összehúzta a szemét. Felmérte Kaylát. A lány ruhája szakadt volt, és mocskos. A bőre sápadt és koszos. A szemét egy fekete ruhadarabbal kötötték be.
– Jól hallom, hogy rólam van szó? – kérdezte, majd megállt a két férfi előtt. Kihúzta magát, pedig legszívesebben elterült volna a fapadlón és elaludt volna. Kimerült volt, és éhes. Ennek ellenére dallamos volt a hangja, amikor megszólalt.
– És honnan tudod, hogy a pletykák, amik arról szólnak, miért került Tatosba, nem igazak? – vetette fel bizalmatlanul a kapitány. Dilanhez intézte a szavait.
– Ha azoknak csak a fele igaz lenne, nem gondolod, hogy Daren kivégezte volna? Egyébként biztos forrásból tudom, hogy képes lesz arra a munkára, amit neki szánok – válaszolta Dilan a kapitánynak.
– Biztos forrásból? – kérdezett vissza a kapitány.
– Pár hónapja ráküldtem egy bérgyilkost, hogy ölje meg. Az egyik beépített emberemtől tudtam meg, hogy a bordája több helyen is eltört, és a saját késével vágták fel a torkát. Igazam van, édesem? – kérdezte Dilan, és negédesen mosolygott.
Kayla döbbenten állt. Mozdulni sem tudott. Szóval Dilan küldte rá az orgyilkost! Tesztelte. Hogy elég erős-e, hogy nem tört-e meg a börtönben töltött két év alatt.
– Mit gondoltál, hogy jutott be olyan könnyedén? Hogy talált meg téged, a börtön legalján? – Dilan mosolya még szélesebb lett.
Kayla nem felelt. Dilan visszafordult a kapitányhoz. – Induljunk! Útközben elmesélem, hogy terveztem – mondta, majd intett valakinek.
A lány karját egy gyenge női kéz fogta meg, és húzni kezdte. Megfordult a fejében, hogy nem engedelmeskedik, de végül követte a nőt.
Érezte, hogy a nő idős és sovány. Vajon rabszolga?
Pár perccel később egy kabin ajtaján léptek be.
– A Nagykán azt üzeni, fürödj meg és öltözz át. Este az ebédlőben vár vacsorára – mondta, majd kiment és bezárta az ajtót.
Csodás! Ismét fogoly!
Megrázta a fejét. Körbejárt a kis szobában. Az ajtótól balra, a sarokban, egy kis ágy volt, rajta néhány ruhával. Az ajtóval szembeni falnál egy apró szekrény állt, három fiókkal. Jobbra egy langyos vízzel megtelt kis kád. A kád szélén mindenféle tisztítókrém hevert. A kabinnak egyetlen ablaka volt, elég magasan ahhoz, hogy ne láthassanak be. Kayla levette koszos ruháját és belemászott a vízbe. Istenek, de jólesett, ahogy a langyos víz a bőrét cirógatta! A balzsamok simogatták a bőrét. Egy bő órán keresztül mosdott, mire úgy érezte, elég tiszta. Levette a szeméről a kötést, és az arcát is megmosta. Miután végzett, a rongyot is alaposan kitisztította és visszahelyezte a szemére, majd magára öltötte az ágyon heverő inget és nadrágot.
Egy kis asztalka állt a kabin közepén. Néhány alma hevert rajta. Kayla elvette az egyiket. Miután megette, lefeküdt az ágyra, és szinte azonnal álomba merült.
…