Dumás és Pufóka kalandjai

Előszó

Az én történetem régre nyúlik vissza, egészen a kisiskolás korba. Voltam vagy nyolc­éves, mikor megtanultam írni, azóta csak most mertem nagyot álmodni. A költészet végigkísérte az életem, most első könyvem expozéját írom harminchárom évesen. Az adventi időszak számomra mindig is különleges volt, ilyenkor nálam minden a közelgő ünnepről szólt. Mióta gyermekeim vannak, ezek a napok még fontosabbak. A karácsonyi várakozás csodákkal teli, ezt mesélik el Dumás és Pufóka történetei.
Átszőve varázslattal és tele hagyománnyal, ünnepi hangulattal és ragyogással. Gondolkodtam, hogy tudnám e hónapot különlegessé tenni, így az adventi kalendáriumunkat saját meséimmel raktam teli.
A kisfiamról mintáztam Dumás karakterét, próbáltam hétköznapira fogni a nyelvezetét. Mivel ő éppen dackorszakát éli, anya pedig a változást reméli, az óvodáról szól sok történet, csodálatos gyógyír erre a költészet. Egyik nap szerette az ovit, másnap épp nem, a mesék által feldolgozni a napot sokkal könnyebb. Pufóka, a kislányom teljesen más természet, vele lett teljes a családi élet. Az ő hétköznapjait is belecsempésztem élete első decemberében. Az, hogy miért épp hódok kerültek a főszerepbe, azt a kisfiam adta válaszként a kérdésemre.


Köszönöm a férjemnek, hogy mellettem állt, s hogy mindenben támogatni próbált. S gyermekeimnek is, örök köszönet és hála, hogy általuk ráleltem írói vénámra. Remélem, sok kisgyermek polcán ott díszeleg majd karácsonykor a kötet, így csempészve az otthonokba örömet.


Szeretettel ajánlom Laurának és Vincének, és minden gyermeklelkű szülőnek és gyermekeiknek:


Pomázi Tímea



December 1.
Az északi-sarki postaláda

A magas hegyek mögött, Pazar‑völgy közepén mindentől távol, túl a fenyők erdején, van egy ország, amit sosem látott kisgyermek, hisz lakói, a hódok, nem oly közismertek. Csillogó a tó tükre, mely a közepén ragyog, hogy erről mesélhetek nektek, nagyon boldog vagyok. Az egyik hódcsalád különösen a szívemhez nőtt mikor ott jártam, hogy a történetüket papírra vessem, ez volt minden vágyam. Ismerjétek meg ti is őket, Dumást, a hódfiút mutatom be elsőnek. Vagány szövegű, igazi kis hódifjonc, sok ötlettel teli, kíváncsiskodó virgonc. A keze mindig benne van minden csínytevésben – én is ilyen voltam gyerekként, emlékszem. A másik a kicsi Pufóka, ő meseszép hódkislány, olyan akár egy talizmán. Gyönyörű szemei megigéznek mindenkit, ő a hódnép közt a legszebbik. Vidámság és jókedv jellemzi, ki megismeri, rögtön megszereti. Szüleik nagyon büszkék rájuk, e két gyermekkel lett teljes a családjuk.
Gátországba egy zimankós reggellel köszöntött be a december, a gyerekek örömére hatalmas hólepellel. Dér csípte meg a fákat, és köd lepte az egész tájat. A kis hódok aznap is korán keltek, az ablakukban láttak pár hópelyhet.
„Anya, Apa!” – kiáltották izgatottan. „Eljött a nagy nap!” – és hátizsákjukba pici ajándékot és két levelet raktak. Hogy miért volt a nagy izgalom? Ezt mindenki tudta, de most fény derül a hódtitokra. Kimentek együtt a nagy tó közepére, ott gyűlt össze aznap a hódok nemzedéke. Felállítottak egy különleges ládát, s szép csendesen körbeállták. A felirat ez volt rajta: „Tegyél belém levelet vagy figurákat, s én eljuttatom ajándékod a Mikulásnak!”. Az északi-sarki postaláda aznap megtelt minden jóval, ajándékokkal, levelekkel és földimogyoróval. Volt hód, ki egész listát vitt oda, s volt, kinek elég volt a karácsonyi csoda. Hisz a Télapó segé­dei, a hómanók, alig várták a csengettyűs nótaszót, és éjjel, mikor elcsendesedett a nép, a postaládát kicserélték. Helyette egy nagy dobozt hoztak, apró válaszborítékok abban sorakoztak. Itt a december nem csak az adventé és a karácsonyé volt, ebben a hónapban minden a varázslatról szólt. Dumás és Pufóka izgatottan bontotta ki a nekik szánt levelet, áthatotta őket az őszinte szeretet. A Télapó nagyon figyelmes volt, s üzeneteikre ily módon válaszolt:


„Drága csemetéim, pici hódaproncok!


Ti ketten csodálatos testvérpárt alkottok. Ígérem, kívánságaitoknak eleget teszek, kis csizmáitokba meglepetést rejtek. Hatodikán reggel érkezem a szánnal, addig is járjatok élen jó példával. Dumás, te okos legyél a hódoviban mindennap, míg el nem jön az ünnepnap. Szorgosan tanuld a verseket, ezek nekem sokat jelentenek. Pufóka, te gyönyörű kisbaba, kinek olyan finom az illata, légy jó kislány, fogadj szót a szüleidnek, ez mindig zene füleimnek. Várjatok rám és higgyetek bennem, mindennap ott legyek a szívetekben!”

Így indult hát december hava, most biztosan mindenkinek elakadt a szava. Meseország ez, hódok lakta álom. Nincs még egy ilyen hely ezen a világon.



December 2.
Adventi kalendárium

Másnap reggel szikrázott a nap sugara a havon, a jégtáblák úszva olvadoztak a tavon. Mosolyogva ébredt fel Pufóka, nem húzta már a hódbőrt, de azért pár percre még a meleg ágyba visszadőlt. Szépet álmodott: az éjszaka kisangyal járt nála, s ezzel fényt gyújtott piciny kobakja lámpásába. Arra az elhatározásra jutott, hogy beteljesíti az álmát, s el is kezdte sürgősen a foglalatosságát. Anyagot, tűt és cérnát vett elő, az ügyes kezű kis hódhercegnő.
„Na de mi ez a csörgés?” – lépett oda Dumás, kire várt az édesapja és az oviba indulás. Miközben szótlanul a kabátját vette, kishúga búcsúzóul ennyit mondott csendben: „Mire hazaérsz az oviból, elkészül a díszem, ígérem, készítésébe beleteszem a szívem. Meglepetés lesz, így nem mondhatok többet, tegnap éjjel jött a fondorlatos ötlet.” Amint a testvére kilépett a házból, ő már buzgón égett a tettvágytól. Sürgött‑forgott, járt a keze serényen, az egész elképzelés megvolt a fejében. Ide még egy kis pötty, oda egy kis csillogás, anyut és aput is elérte a kíváncsiskodás. „Mi készül itt kicsim, mi ez a sok kis csizma? Miért van mindegyiken különböző minta?” De a csöppség egy szót sem szólt, csak dolgozott serényen, az utolsó lábbelit tartotta a kezében. Négyet ütött az óra, mire elkészült mindennel Pufóka. A falon huszonnégy kiscsizma lógott, ez volt az, mit angyalom úgy óvott. Naptár készült, nem is akármilyen, a hajnali álmot valósította meg mesterien. „Így könnyebb a várakozás, hogy mikor lesz szenteste, mikor születik meg a kis Jézus Betlehembe’” – mondta, s feltette az ollót a kézműves polcra. Minden nap egy kis apróságot rejt a csizma, ezért van rajtuk a különleges minta. Az ilyen hódgyermek bizony igen ritka, aki valóra tudja váltani az álmot, s vele igazán boldoggá tenni a családot. Pufóka csillogó szemmel állt ott és várta, mikor ér haza az oviból a bátyja. Hamarosan kulcs fordult a zárban, s léptek hallatszottak a lépcsőházban. Izgatott várakozás lett úrrá a tájon – „Ó, csak tetsszen neki az alkotásom!” Dumás, amint meglátta a meglepetést, öleléssel díjazta az erőfeszítést. Szemében könny csillant, ilyen a testvéri szeretet – „Te egymagad kézzel gyártottad ezeket?” Pufóka csak halkan bólintott egyet, s letörölte az örömkönnyeket. Szorgosan dolgozott egész nap a drága, hogy boldog legyen hőn szeretett bátyja. S hogy az óvodát neki könnyebbé tegye, apró ajándékokkal tette a naptárt tele. „Ez segít neked, hogy egyszerűbb legyen napközben a családunk nélkül – hidd el, az ovi jó hely lesz végül! Gyűjtsél élményeket, szerezz barátokat, és mindig tartsd be a szabályokat! Hisz tudod: Télapó most is lát minket, s olyan ajándékot hoz majd, ami megillet. Ha rossz leszel, virgács jár, ha jó leszel, csomag, az óvodában rengeteget fejlődik a kobak. Én is nagyon várom már, hogy játszhassak ott sokat, kérlek Dumás, örömmel tedd a dolgodat!” Szüleik csak álltak s némán néztek rájuk, ez volt az ő karácsonyi csodájuk…




December 3.
Télapó az oviban

Hajnalban, mikor hatot ütött az óra, bátyját keltegette finoman Pufóka. „Ébresztő, ébresztő zimankós a reggel!” – S Dumás felnézett félig csipás szemmel. „Mi a baj, kishúgom, miért vagy ilyen izgatott? Mi az, mi a felébresztésemre biztatott?” „Nem emlékszel, Dumás, ma van hatodika, ma jön a Télapó az oviba!” Nem hitt a fülének, megmosta a szemét, gyorsan magára öltötte ovis öltözékét. „Apa, apa, siess, már nyitva van az ovi! – Ez a várakozás irtó pokoli.”
Belépett az oviba, de Mikulás nincsen, keze már fordult is volna a kilincsen. Az óvó néni szól: „Gyere csak be, kincsem! – lassan mindenki ideér szerintem. S ha végre teljes lesz a csapat, jöhet a várva várt pillanat.” Dumás csalódottan állt a sarokban „Nem is hiszek többé a Télapóban!” – „Mit mondtál, kicsikém?” – szólt az óvó néni. „Mi a baj ma veled? Tessék elmesélni!” „Az a baj, hogy azt mondtad, ma jön a Télapó, de mindez nem volt helyénvaló. Haza akarok menni, nem jó itt nekem, itt anyukám nem tudja fogni a kezem…”
Csend lett a teremben, és egy kislány lépett elő, gyönyörű volt és igazán vakmerő. „Dumás, hisz tudod te miket beszélsz, miféle butaságokról mesélsz? A Mikulás nem jön nótaszó nélkül, énekelj, kérlek vezeklésül.” „Hogy szól a dal, amit tanultunk együtt? Gyere, fogd a kezem, s kezdjük!”:

„Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Két szarvas húzta,
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Százfele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.“
…