Szavanna sztori

Szavanna sztori

Fehér Ádám Vajk



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 70
ISBN: 978-3-99064-418-8
Megjelenés időpontja: 2019-05-07
Mit tehet egy kis oroszlán, ha testvéreit elpusztítják, apját száműzik a falkától, amelynek vezére volt, neki magának pedig menekülnie kell? Fut. Egy gyönyörű történet az állatok világából szeretetről, barátságról és hűségről.
Az én történetem Afrikában született, azon belül valahol Tanzánia északi részén, a hatalmas, nyílt, füves szavannán. Ezen a csodaszép, végtelen
földön, ahol az életben maradásért mindennaposak a küzdelmek, az éhség és a szomjúság sokszor teszi próbára az élőlényeket. Nagyvadak háboríthatatlan birodalmának is nevezik, ahol a tikkasztó hőség velejárója volt az életnek.
A szavannán járunk a füves pusztán, ahol csak pár darab fa és bokor adja a kevéske árnyékot az itt élőknek. A terület a ragadozóknak valóságos Paradicsom, rengeteg prédaállattal. Éltek itt kisebb és nagyobb növényevők, gyorsan futó gazellák, impalák, gnúk és bivalycsordák. Egy oroszlánfalka volt itt az úr, Waathirikáknak hívták magukat. Nőstényeik
messze a legjobb vadászok voltak a vidéken.
A Waathirikák vezére Olin, sárgás sörényű, erős, harcedzett hím oroszlán, testét régi dicső győztes csaták sebei borították. Több oroszlánfalka is élt a területen, de a legnagyobbak és legerősebbek a Waathirikák voltak. A falka egyedeinek száma és harci tudása miatt nem nagyon volt ellenfelük. Dicső napjaikban mindenki félelemmel és nagy tisztelettel mondta ki a nevüket.

Egy szép napon Olinnak a vadászó nőstények legjobbjától, Záhárától négy kis kölyke látta meg a napvilágot. Az idő múlásával a kölykök egyre inkább kezdték felfedezni a körülöttük lévő világot. Sokszor mentek távol mamájuk figyelő biztonságától, sokat játszottak, fára másztak, birkóztak egymással. Ekma valóságos szépség volt, ő a lopakodást és a vadászatot gyakorolta, többször cserkészte be a nagyobb bogarakat vagy épp a kövekre, virágokra szállt lepkéket. Három fiútestvérét, Jáhnt, Dembát
és Sudánt inkább a harc érdekelte. Sokszor keresték apjuk, Olin társaságát, akit bálványoztak, valósággal csodáltak. Sokat verekedtek egymással, erejüket próbálgatták, hosszú, dús sörényről álmodoztak és
arról, hogy egyszer olyan erősek és nagy harcosok lesznek, mint az apjuk.
Teltek a napok, míg egy ritka viharos nap borult a Waathirikák területére. Szürke felhők sokasága gyűlt össze az égen, a villámokat kísérő dörgéseknél csak a három hím oroszlán bömbölése volt ijesztőbb,
hangosabb.
A szél is erőteljesen fújt. Talán a változás szele söpör itt végig? – kérdezhették maguktól az itt lakók. Két ereje teljében lévő, sötétebb barna sörényű hím oroszlán, a rettegett nomád fivérek léptek a Waathirikák territóriumára. Bádzsek és Bákár, akik kegyetlenségükről,
gonoszságukról voltak hírhedtek. Az oroszlánfalka vezére, Olin, egymaga állt ki a két betolakodó ellen.

A három hím rövid erőfitogtatás és mélyen hangzó bömbölés után habozás nélkül vetette magát a harcba. Hatalmas mancsaikkal nagy pofonokat adtak egymásnak. Nyakukra és fejükre mért súlyos
harapásaiktól szerencsére védte őket bozontos, dús sörényük, de még így is komoly sérüléseket okoztak egymásnak.
Hosszú, gyötrelmes csata bontakozott ki. Olin jobb harcosnak bizonyult a fivéreknél. Bátorsága és tapasztalata mintha meglepte volna a betolakodókat. Ezt látván a nomád hímek is összeszedték magukat és csapatban, nagyobb összhanggal támadták a vezért. A nőstények a legrosszabbtól tartva vezérük segítségére siettek, de sajnos elkéstek.
Olint legyőzték, s szégyenszemre elkergették a földjéről. A két fivér azonnal elfoglalta harcban kivívott helyét, és együtt uralkodtak a Waathirika falka vezéreként.
Záhárá eközben a kölykeit az emelkedő dombok és a sűrű bozótosok biztonságába rejtette. A kicsik nem is értették, hogy mi történik körülöttük, de mamájuk idegességét látva felfogták, hogy
itt valami nagy baj lehet. Bádzsek, az erősebbik nomád hím azonnal megparancsolta fivérének, Bákárnak, hogy ha vannak kölykök, keresse és ölje meg őket mind egy szálig. Bákár a kicsik által hagyott nyomok alapján hamar rátalált a búvóhelyre.

A könyörületet nem ismerő hím oroszlán gyorsan és kíméletlenül végzett három kölyökkel. Mikor a negyedikre, Sudánra került volna sor, odaért
Záhárá is. A picik mamája három gyermeke élettelen testét látva iszonyatosan nagy gyűlöletet és haragot érzett Bákár iránt. Egyetlen megmaradt kölyke védelmére kelt, és rávetette magát a nála sokkal
erősebb és nagyobb hímre. Közben ezt kiáltotta egyetlen megmaradt kölykének:
– Fuss, Sudán, menekülj el gyorsan!
Csodálatos anyai szeretet és egyben harag tombolt Záhárá szívében, és az érzések keveréke olyan erőt adott az anyaoroszlánnak, hogy kellő ideig föl tudta tartani a vérszomjas hímet.
Az eső úgy szakadt, mintha a föntiek is siratnák a meggyilkolt kölyköket.
Bákár nagy nehezen, de meg tudott szabadulni a feldúlt anyaoroszlántól. Sudán után eredt – láthatóan be szerette volna fejezni, amit elkezdett.
Sudán mamája segítségével tetemes előnyt szerzett, de megpróbáltatásai még nem értek véget. A fejében eluralkodott a félelem, sehol nem érezte magát biztonságban és csak rohant, messze kerülve szeretett falkájától, családjától.
Addig rohant, mígnem a fáradtságtól összeesett. Utolsó megmaradt erejét összeszedve egy félbetört, kiszáradt fa törzsébe bújt el, itt lelt menedéket a vihar és az éjszaka elől.

Bákár folytatta a keresést, mindenképp végezni akart Sudánnal.
Reggel, mikor Sudán felébredt, a vihar már elmúlt, a nap is kezdte újra visszanyerni erejét. Sugarai egyre jobban és jobban átmelegítették a földet. Kis oroszlánunk hangos zajra lett figyelmes, mintha paták dobogását és szarvak csattogását hallotta volna. Azért éjszakai búvóhelyét nem merte még elhagyni, így kikandikált az egyik száraz fatörzs repedésén.
Amit ott látott, az megrémisztette. A jól megtermett, sáros, fekete óriások tömkelege, fejükön méretes és egyben félelmetesen nagy szarvpáncéllal, hátborzongató látvány lehetett a még nem sokat tudó kölyök oroszlánnak. Sudán nem e világi lényeknek hitte őket, akiktől jobb lesz távol tartania magát. Pedig csak egy egymással dulakodó kafferbivaly csorda volt, amelynek tagjai dagonyázva próbáltak megszabadulni a bőrükre rátapadt élősködőktől. Igaz, Sudánnak volt is oka félni tőlük, hisz’ köztudott, hogy a bivalyok és az oroszlánok gyűlölik
egymást. Mikor aztán összeszedte bátorságát és elhagyta menedékét, a magas fű tengerében észrevétlenül el tudott bújni. Lassan, megfontolva haladt előre, lábait halkan rakta egymás után. Félt attól, hogy meghallják
őt a fekete óriások.
Épp mikor már kezdte ő is elhinni, hogy feltűnés nélkül el tud iszkolni a csorda elől, a semmiből előkerült Bákár, kinek tekintetében tükröződött az elszántság és az iszonyatos nagy vérszomj.
Sudán már mintha beletörődött volna sorsába, mozdulatlanul feküdt tovább a barna, magas fűben, szemét becsukta, várta a halálos harapást. Pillanatokkal később egy mély bőgést lehetett hallani, és a hím oroszlán üvöltését. Bákárt, aki már a levegőben volt, úgy felöklelte a bivalycsorda vezére, hogy komoly sérüléseket szenvedett. A földre érve alaposan körülnézett. Látta, hogy a bivalyok gyűrűjében csapdába esett.
Sudán érezte, most jött el az idő, menekülnie kell, minél messzebb onnan.
Bákár is gyors futásnak eredt, de a bivalyok a nyomában voltak: hol az egyik taszított rajta, hol a másik öklelte. Csoda, hogy élve el tudott menekülni. Nagy volt a felfordulás, azonban Sudánt nem vették észre a bivalyok, figyelmüket teljesen lekötötte Bákár. A nagy tülekedésben kis oroszlánunknak is figyelnie kellett, nehogy halálra tapossák. Az egyik dühös bivaly patája el is találta, amitől szédülten összeesett.
– Gyerünk, állj fel – mondta magának hangosan.
A fák biztonságából egy idegen nőstény leopárd figyelt
fel a perpatvarra.
Mánálá volt az, aki a fáról lenézve látta, hogy egy kis oroszlán rettentő nagy veszélyben van, így gondolkodás nélkül levetette magát a lombok biztonságából és óvatos, egyben határozott harapással meg16
ragadta Sudánt. Sutty, és már fent is volt vele a fán. Sudán rémültebb volt most, mint eddig bármikor. Szíve a torkában dobogott, szólni sem tudott. Mikor tekintete a megmentőjére siklott, a sárga-fekete
pettyes idegenre, az lágy, megnyugtató hangon így szólt:
– Mánálá vagyok. Ne félj, nem foglak bántani. Mit keresel itt egyedül? Hol van a családod?
Sudán hallgatott, össze volt zavarodva. Lehajtotta fejét, majd kis idő múlva könnyek közt így szólt:
– Nekem már nincs családom, csak én vagyok életben közülük.
Mánálának összeszorult a szíve, ahogy látta a kis oroszlán könnyes és bánatos arcát, de nem faggatta tovább, annál ő sokkal okosabb és megértőbb volt. Csak annyit mondott neki:
– Ha akarsz, alhatsz ma este velem és a két kölykömmel, a búvóhelyünk itt van nem messze a bozótoson túl, szívesen látunk, ha úgy döntenél.
Sudán gyanakodott, de csak azért, mert még senki sem volt ilyen segítőkész és kedves vele a családján kívül. Visszautasította megmentője ajánlatát. Mánálá hiába szeretett volna segíteni az oroszlánkölykön,
a kicsi egyelőre nem kért a segítségéből. De Mánálá tudta jól, ha ő nem segít rajta, a kölyök egyedül nem lesz képes életben maradni. Így végül vonakodva magára hagyta, de csak azért, hogy megnyugodjon.
Holnap az lesz az első dolga, hogy ellátogat hozzá, hogy megnézze, minden rendben van-e vele.
Nem volt még egy ilyen jószívű nőstény leopárd a szavannán, mint Mánálá. Így hát Sudán magára maradt. A nap kezdett nyugovóra
térni, kis oroszlánunk most fogta föl igazán, hogy mi is történt vele az elmúlt napokban. Apjára, testvéreire gondolt. Az égre tekintett. Szomorúságánál csak kétségbeesése volt nagyobb.
Mi lesz így velem? – kérdezte magától. Egy kis ideig szomorkodott, de aztán megrázta a fejét. Most erősnek kell lennem! – gondolta, és ott, annak az öreg fának az ágai között megfogadta, hogy bármit hozzon
a sors, ő életben fog maradni, és ha felnő, bosszút áll szeretett testvéreiért és visszaveszi a falkáját az idegen hímektől.
Leszállt az éj, koromsötétté vált az ég. Minden nagyon félelmetes lett Sudán számára. Rémisztő árnyakat látott a sötétben, a közelben majmok üvöltöttek torkuk szakadtából éjnek évadján. Még a szél is hátborzongatón fújt végig a fák koronáján. Sudán még sohasem érezte ennyire kiszolgáltatottnak és magányosnak magát.
Mánálá egész éjjel nem tudott aludni, egyre a kis oroszlán járt a fejében. Másnap reggel első dolga volt, hogy megnézze a kicsit, de most kölykei is vele tartottak. Mia, az elragadó, barátságos kis leopárdhölgy és fiútestvére, Monti, a csintalan bajkeverő Sudánnal egyidősek lehettek.
A leopárdcsalád hamar megtalálta Sudánt. Ott volt, ahol Mánálá tegnap megmentette: fönt a fán.
Mia azonnal felkiáltott neki:
– Egész nap ott akarsz lenni fönt? Gyere le ide hozzánk!
Szavai barátságosak voltak.
Sudán lassan, óvatosan próbált lemászni a magas fáról. Próbált jó mászónak tűnni, de amikor már a fa törzsének közepén járt, karmait rosszul, erőtlenül vágta a fába. Elvesztette egyensúlyát és a mélybe
zuhant. Talán össze is törte volna mindenét, ha Mánálá nem kapja el. Sudán abban a pillanatban rájött, Mánálában megbízhat, hisz’ már kétszer is megmentette életét. Ezután nagyobb bizalommal tekintett rá, és rövid gondolkodás után velük tartott, hogy a leopárdcsaláddal éljen.
Mia a kezdetektől barátságos volt, és a testvérének tartotta Sudánt. Montiról ezt már nem lehetett elmondani. Az első napokban egy szót sem beszélt Sudánnal, kerülte őt. Később, mikor játszottak egymással a kicsik, a játék versenybe torkollott és veszekedéssel ért véget. Mindent
jobban akartak csinálni a másiknál. Miának már elege volt a két fiúból, és Mánálának is feltűnt a rivalizálás. Egyik nap lefekvés előtt beszélt a két kölyökkel. Úgy látszott, Monti meg is értette mamája szavait, és Sudán sem veszekedett többet Montival. Miközben Sudán a leopárdcsaládnál nevelkedett, a Waathirikáknál a két hím, Bádzsek és Bákár elkezdte uralkodását. A vidék alaposan megváltozott.

Ahol egykor friss és magas fű burjánzott, ott most csak kopár, kiégett föld terült el. A nyájak új és jobb legelőkre vándoroltak, prédaállatok nélkül pedig az itt élő ragadozók élete nehezebbé vált. A Waathirikák nőstényei két csapatra oszlottak. Voltak, akik úgy látták jónak, hogy behódolnak a két új vezérnek, és voltak, akik Záhárához voltak hűségesek és ellenálltak Bádzseknek és Bákárnak. Velük a hímek erőszakosan és durván bántak, és csak kevés élelmet kaphattak. Sikeres vadászataikon a prédát azonnal elorozták tőlük. Túlélésük érdekében Záhárá, kinek a legnehezebb volt kölykei elvesztése miatt, sokszor titokban, egyedül
ment vadászni. Ha ritkán sikerrel járt, minden éhező falkatársának megtöltötte korgó gyomrát.
Bádzsek és Bákár úgy látta jónak, ha területeiket és vadászmezőiket is növelik. Ezzel hadat üzentek pár kisebb, szomszédos oroszlánfalkának, akikkel eddig a Waathirika falka békében élt. Nem kellett sok idő, és a vidék lakói a két zsarnok hím oroszlán elnyomása alá kerültek. A félelem szülte rettegés miatt mindenki beletörődött nehéz sorsába.

...
5 Csillagok
Szenzációs. - 28.05.2019
Litkei Gábor

Egy nagyon szép kitalált történet tele mondanivalókkal.Drága Barátom büszke vagyok rád nagyon,csak így tovább!!!

5 Csillagok
kiváló - 24.05.2019
Klára Boglárka

Nagyon örülők,hogy rátaláltunk erre a könyvre kisfiam kedvence lett...

5 Csillagok
Jó  - 22.05.2019
Fehérvári Anna

Tanulságos és remek mondanivalóval rendelkező történet. köszönöm ilyet kerestem a gyerekemnek

5 Csillagok
Remek könyv.  - 22.05.2019
Dóra Adrián

Csak ajánlani lehet, telis tele tanulsággal a barátságról és a szeretetről.

5 Csillagok
Remek könyv.  - 22.05.2019
Dóra Adrián

Csak ajánlani lehet, telis tele tanulsággal a barátságról és a szeretetről.

Ez is tetszhet Önnek :

Szavanna sztori

Csukárdi Sándor

Vadvacsorák

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők