Elmék a játszótéren

GENERÁCIÓS TÖMEG

Külön, vagy egybe?
Nagy kérdés sokak számára a fiatalok körében, akik új életük küszöbén vannak. Spórolás céljából maradjunk a szülői, vagy akár a nagyszülői házban, ahol még két generáció él, és az újabb rezgésű akar maradni, ahová egy még újabb, vagyis a negyedik is érkezhet. A negyedik generáció már olyan intelligenciával rendelkezik, olyan rezgésekkel, ami mindent felülmúl.
De dönteni kell, mert a döntésünk határozza meg a következő napot és a jövőt. Nem belegondolva a szürke, elnyűtt hétköznapokba, a fiatalok úgymond aláírják a képzeletbeli szerződést, hogy maradnak a szülői házban, ahol még nagyszülők is élnek, és lerakják első közös döntésük alapköveit. De az alapköveik az ő rezgéseikkel van tele, az ő gondolataik a céljukról más rezgésűek, az ő cselekedeteik az útjukon más szinteken mozognak, és eme köveket – még ha időlegesen is – belehelyezik egy másik generációs tömeg előszobájába.
Feladatot vállaltak; feladatot, hogy megértsék és megértessék a rezgési ellentéteket, amik a generációk között zajlanak.
Hogy tudatosan csinálják eme játékot (hiszen minden helyszín az életünkben egy játszótér), vagy tudattalan gondolkodással, az már nem mindegy!
Rengeteget olvashattunk az ős-szindrómáról, ami generációról generációra vándorolt, és a túlélés érdekében fenntartották. De meddig lehet fenntartani?
A válasz egyszerű: amíg fel nem ébredtél, és nem látod át a saját gondolataidat. Amikor egy ifjú pár már máshogy kezdi csinálni, élni az életét, máshogy, mint a szülők, akkor kifakad a generációs szindróma, és robbanásszerű konfliktusok feszítik a ház falait.
Gondolatban játszd le, a nagyszüleid háború alatt mit tettek, hogyan kellett nekik gondolkozniuk, hogyan, milyen cselekedeteket kellett véghezvinniük azon időszakban, hogy túléljék.
Ha volt kettő kenyér, az egyiket félrerakták. Ha nem volt mit enni, és a sárban találtak akár csak egy kenyérhéjat, megették. Mindig veszélyre gyanakvó gondolatokkal telve keresték a biztonságos menedéket, várva, hogy bármikor jöhet a veszély, és bárhonnan. Így kezdtek el gondolkozni, mert ezekkel éltek túl.
Lesni a veszélyt – ezért rengeteg szemproblémával küzdő ember volt. Féltek a haláltól – rengeteg tüdőbeteg volt, hiszen a halálfélelem tüdőelváltozással jár!
Éheztek és nélkülöztek, ami máj-, vagyis hepar-elváltozásokat eredményezett a testükben. Rengeteg bénulási elváltozásban szenvedő ember volt, akik menekülési konfliktust szenvedtek el. Ezrével betegedtek meg az emberek, váltak az epilepszia és a szklerózis multiplex tüneteinek áldozatává. Eme betegségek a túléléshez használt gondolatok végeredményei voltak a háború után.
Ezen gondolatok berögzültek mélyen a tudatalattiba, és továbbadták gyermekeiknek, akik nem értették, miért reagálnak életükben egyes eseményekre, helyzetekre félelemmel, negatív érzelmekkel, miért ugyanazon betegségeket szenvedik el, mint szüleik, nagyszüleik.
Akadémikus megfogalmazással: Generációs betegségek. De valóban így van? Megismerheted a csíralemezeket, amely egy rendszeren alapul, és szervek, szövetek egyes csoportjait, de mind más és más konfliktusra reagál, és emberi gondolatok függvénye az is, hogyan reagálunk olyan helyzetekre, amelyek kibillentenek alapérzelmünkből, a harmóniából.
Bonyolult szavakat nem szeretnék használni épp azért, hogy akik az első lépéseket teszik az igazság felé, és eme könyvvel találkoztak, megérthessék, és segítségként szolgáljon, ne önértékelés-letörésként, hogy „egy kukkot sem értek”.
Kezdjük azon állítást boncolgatni, amit akadémikus megfogalmazásként „generációs betegségnek” használnak. Ezen szemlélet nem szolgál tényként, nem lenne helyénvaló. Egy téves gondolati hiedelemrendszeren alapul. Sokszor fogom Isten nevét említeni, de nem szűkítem vallási körökre sem, és nem is állnak hozzám közel a vallási nézetek konfliktusoktól terhelt fórumai. Nézeteim szerint nem maga a tünet, betegség, hanem a téves gondolat a betegség.
Isten sohasem akarná, hogy szenvedj, nem kárhoztat és nem ítélkezik. Félreértettünk vele kapcsolatosan mindent, és istenfélő emberekké váltunk.
A háborút nem Isten teremtette. A fogyatékosságot, balesetet, rossz körülményt az életünkben nem Isten teremtette. Persze felelősségre vonjuk, amikor bajban vagyunk, és a következőket mondjuk:
– Miért velem tetted, Istenem?
– Miért nem vigyáztál rám?
– Miért vetted el azt, ami az enyém?
Stb.
Mert ezt gondoltad! Azt gondoltad, hogy veled ez megtörténhet. Minden, ami körülvesz, az lehet jó vagy rossz, a múltban egy gondolat volt. Ez a gondolat manifesztálódott éppen azért, mert sokszor gondoltad, fókuszáltál rá, energiát adtál neki, és végül megteremtetted. Minden gondolatunknak ereje van. Kihangsúlyozom: ez lehet jó vagy rossz. Így alakultak ki a generációs gondolkodások, hiedelemrendszerek, eszmék. Amit nagyapád, nagyanyád gondolt a háború idején, a mai napig használod, és túlélhetsz vele – persze nem kell megtenned.
Az ínséges időkben a felmenőink mindent megtartottak, és „jó lesz még valamire” gondolatokkal éltek. Ezzel egy újabb nincstelen időszakra kezdek felkészülni, ami bármikor bekövetkezhet. Megtanulták a szegényes gondolkodást, amit átadtak a következő generációknak is. Ha ezen sorokat olvasod és magadra ismersz, hogy te is használod eme mondatot, akkor megtanultad a szegényes gondolkodás alapját. Akkor talán választ is kaptál, miért nem tágulsz az anyagi javakban. A negatív teremtés alapjait szolgálja eme kijelentés. De vajon gondoltak-e arra, hogy van más gondolat is ezen kívül? Felteheted a kérdést ezek után: akkor hogyan tovább? Mit kell tennem, hogy változtassak? Ebben a könyvben kulcsra találsz; olyan kulcsra, amelynek a zárja egy lakaté, és azon a ládán van, amelyen eddig ültél. Ott találod a kincset. De először is kezdjük az alapoknál, és haladjunk egyre feljebb, a tudatos élet felé. Maradjunk a generációs betegségeknél, amelyek mindennek az alapjai, hiszen a legtöbb dolgot szüleinktől tanultuk, és ők pedig a saját szüleiktől.
A hiány gondolata, a folyamatos nélkülözés, a nincstelenség érzése, és még a szeretethiány is komoly májproblémát okoz. Mindig egy lépést visszamegyek felmenőink megélt eseményeihez, hiszen onnét indultak el a hiedelmek, eszmék, elvek, amelyekkel a mai napig túlélünk.
A háború az éhezés, a kevés élelem, a munkahelyhiány, a szeretet hiánya, a nélkülözés időszaka volt. Hiszen a háború a gyűlöletet harsogta mindenhol. Az elme gondolatai csakis a hiányra fókuszáltak, és oly mélyen rögzült az emberi tudatban, hogy fennmaradt az elme egy részeként, ami a jelen időnket is meghatározza. A „NINCS” gondolata határozta meg az emberi tudatot, és ennek kivetítése a világra. A „nincs” gondolata generációs hiedelemmé vált. De fordítsuk le a 21. századra a nincs gondolatát:
– Nincs elég pénzem.
– Nélkülöznöm kell, mert elveszítettem a munkahelyemet.
– Nélkülöznöm kell, mert lebetegedtem, és nincs bevételem, alig tudom kifizetni a számláimat.
– Nélkülöznöm kell, mert rengeteg hitelem van.
– Nélkülöznöm kell a szüleim szeretetét, mert állandóan dolgoznak, nincs idejük rám.
Stb.
De sajnos még nem tudatosan gondolkozunk ahhoz, hogy megértsük a miérteket. Mi miért történik az életünkben. Szívből remélem, hogy sok miértre választ adhatok nektek.
Nézzünk egy olyan betegséget, ami egy hiedelemből fakad, amit megtanítottak és megtanultunk.
A háború után a májelváltozásban szenvedő betegek száma megnövekedett. Hirtelen legyengültek, besárgultak. De miért a háború után történt meg, hogy tömegével betegedtek meg az emberek? A háború nem gyógyszanatórium, hanem állandó készenlétben lévő elmék helyszíne, ahol nem volt idő a gondolkodásra, hogy éppen mi hiányzik és mi nem. Egyetlen egy gondolat volt: Túl kell élni.
Amikor a háború végével a férfiak hazatértek a frontról, megkapták az édesanya, feleség, család bőséges szeretetét, és fordítva – volt kenyér az asztalon, és még hús is akadt –, megkönnyebbülve a tudattól, hogy már nem kell nélkülözni, elindult a természetes, konfliktus utáni gyógyulás folyamata. Ami természetes, rendben is van, de sajnos, mint tudjuk, a gyógyulási folyamatok nem abban az ütemben zajlottak, ahogy az anyatermészet működése diktálta volna.
(A betegségekről egy hosszabb fejezetben olvashattok.)
Vagyis a hiány gondolata, ami kiterjed az élelemre, szeretetre, biztonságre stb., bármire, ami az emberek jólétét biztosítja, indítja el a máj elváltozását. Mivel felmenőink reagáltak a nincstelenségre, a veszteség gondolatára, és óriási konfliktusban voltak huzamosabb ideig, ezután az elme mindig reakcióba lépett akkor, amikor újból konfliktusba került a hiány gondolatával. Ezen hiedelemrendszert cipeljük magunkkal, hiszen megtanították, hogyha belekerülünk egy élethelyzetbe, ahol nélkülöznünk kell, akkor a felmenőinkhez hasonlatosan ugyanúgy fogunk reagálni, és ugyanolyan elváltozást fogunk megtapasztalni.
A félelem a hiánytól, a nincstelenségtől, az éhezéstől májproblémákat okoz, csak a felmenőinknek természetesen más dolgok voltak fontosak, mint nekünk a XXI. században, viszont a gondolatok a hiányról nem változtak: félelemmel reagálunk. Az elmét nem érdekli, hogy étel, biztonság, szeretet, vagy csekkek, nyaralás, munka, teljesen mindegy neki, csak azt érzékeli, hogy milyen érzelemmel éli meg az ember a hiány gondolatát. Ugyanazon gondolatokkal éljük az életünket, ugyanazon elváltozásokat szenvedjük el, mint felmenőink, mert megtanultuk, egyes eseményekre hogyan kell reagálni, és mit kell érezni.
Lélek–agy–szerv szinten párhuzamos folyamatok zajlanak bennünk, és ugyanazokat fogjuk megtapasztalni: a máj elváltozását.
Mivel az egyes élethelyzetekre adott reakcióink által tapasztaljuk meg elváltozásainkat, nem generációs betegségnek hívnám, hanem viselkedési minta lekopírozásának. Ahogy szüleink viselkednek, úgy teszünk mi is. Ha szüleid kétségbeestek, hogy elveszítették munkájukat és kevés étel jutott az asztalra, törvényszerűen megtanultad, hogy ha ilyen helyzet áll fenn valamikor életed során, neked is így kell reagálnod. Félelemmel és nélkülözéssel.
Térjünk vissza arra a fiatal párra, akik beköltöztek a saját generációjuk rezgéseivel arra a helyre, ahol akár két felmenő is él. Az ifjú pár már nem halmoz fel dolgokat, hiszen pozitívnak látja a jövőt, nem fél egy estleges munkahelyi elbocsájtástól, ami be is következik, viszont a felmenők kisebb pánikot keltenek, hiszen veszélyt látnak, elkezdenek aggódni, félni, és negatív gondolatokat vetítenek ki a jövőre nézve. A fiatalok, ha még az ősök érzelmeivel élték életüket, akkor szintén pánikba esnek, de a 21. századi generáció már a vállát megvonva, bízva a jobb lehetőségben megy tovább, és nem hajlandó beleragadni az adott helyzetbe. Ezt a viselkedési mintát nem nagyon tolerálják az ősök, hiszen felelőtlenség máshogy reagálni egy ilyen veszélyes helyzetre. Ezek a fiatalok már nem szenvedik el a nélkülözési konfliktust és nem indítanak el testükben olyan folyamatot, ami a máj rendellenes működéséhez vezetne. Ha ugyanazon reakcióval, viselkedéssel reagálnának, akkor nyilvánvalóvá válna a máj diszkfunkciója. Ugyanazon hiedelemrendszer él bennük, mint szüleikben. Akik már magasabb rezgésű emberek, azok átmeneti élethelyzetnek vélik, és félelem nélkül teszik tovább a dolgukat. A legnagyobb nyugalommal, a Forrás isteni békéjével teszik, amit érzésük szerint tenni kell. Ez így lenne helyes és nem bűn, ha nem ijedsz meg; nem bűn, ha nem kezdesz el félni. Inkább fantasztikus dolog. De erre nem nagyon tanítottak meg, és ebben a helyzetben kevés családban van pánikmentes hangulat. De ezen lehet változtatni.
Nehéz lehet felmenőinknek végignézni, hogy az ő elveik már mit sem számítanak, az ő gondolataik már idejétmúltak. Most van itt az idő, hogy elhagyjuk ezeket az elveket, hiedelemrendszereket, hiszen már nem szolgálnak, és nem visznek előre minket. Tény, hogy a 2019-ben felhasznált eszmék mindegyike jelentéktelenné válik akár már holnap. Miért már holnap? Mert minden változik napról napra, óráról órára, percről percre. Minden folyamatos, és minden változó! Nincs megállás. Feladatunk nem az, hogy őrizzük a múlt eszméit – mi már új rezgésekkel jöttünk e világra, és ezekkel az új rezgésű gondolatokkal építjük jövőnket. A régi eszmék – a kemény munka, a megfelelés, a „fejet hajtok mások előtt, akkor biztos a mennyországba kerülök”, „ha úgy gondolkodom, ahogy a másiknak tetszik, akkor elfogadnak és szeretnek” már nem a mi generációnk eszméi. De ez nem a tiszteletlenségből fakad, hanem a rezgésekből. Nem baj, ha a fiatalabb generációk, akik már utánunk érkeztek, nem értik, miért futják az idősebbek a félelem köreit, de megtanulni meg lehet, hogy elfogadjuk egymást, és akkor szeretni sem lesz nehéz.



A GENERÁCIÓS HÁZ TITKA

Nagy ház, sok ember. Ahol sok ember, ott sok gondolat, ahol sok gondolat, ott a manifesztáció is. Egész nap gondolatok ezrei futnak végig az agyunkon. Hol megakadnak egynél, és megteremtjük a fizikai világunkban (ez lehet jó, vagy rossz), hol csak átfutunk rajta. A generációs házban akár három generáció is élhet, és előfordul, hogy a negyedik is oda érkezik. Egyes generációk hasonlóan gondolkodnak, és azzal a gondolkodással kezdik el nevelni újszülöttjeiket. Abban a pillanatban, amikor megszületnek, hatást gyakorolnak rezgéseikkel a csecsemőre.
Az új lélek tudja, hogy nem megfelelni jött erre a világra, hanem élni, és tapasztalatai által fejlődni. A babák ellenállnak – sokszor sírással –, mert ők szabadok, és így is éreznek. Nem akarnak megfelelni, és nem akarják, hogy szüleik belső harmóniája rajtuk múljon. De a sírás félelmet kelt a szülőkben, és abban a pillanatban az aggódást, a kétségbeesést éreztetik az új jövevénnyel. Egyes történelmi események és más kritikus élethelyzetek különböző reakciókat váltottak ki az emberekből, amit a későbbiekben is elraktározott az elme, és hasonló esetekben ugyanazt a reakciót produkálja az illető. De vajon miért akarja és várja el a többiektől, hogy ők is ugyanazon reakcióval társítsák a helyzeteket, és ha nem így történik, támadásnak véli az egós elme? Ezen dolgok feszítik a generációs házakat. Természetesen megtanultuk, hogy az idősebbeket tisztelnünk kell, de fordítva vajon nem így van?
Úgy gondolom, nem azért szültük a világra gyermekünket, hogy ha majd megöregszünk, lesz, ki ápoljon. Persze jóleső érzés a figyelmet kapni, viszont életet adtunk, nem magánzárkát. Sok szülő a befolyása alatt tartja gyermekét, és olyan mondatokat használ, ami a gyermekben lelkiismeret-furdalást okoz, és mivel megtanulja ezt az érzést, felnőtt korára már nagyon jól tudja használni.
Erős mondatokat használnak a szülők, és még mindig hallom a körülöttem lévő anyukák szájából:
– Majd ha jó leszel, szeretni foglak.
– Ha majd megcsinálod azt, amit mondtam, akkor szeretlek.
Ismerősen hangzik? Akkor te is kaptál belőle.
Viszont szüleinket nem ítélhetjük el viselkedésük miatt, hiszen ők is megtanulták a saját szüleiktől, ők pedig az övéktől, és így tovább.
Ha meg akarjuk nézni mindennek a kezdetét, akkor az eredendő bűnhöz lyukadnánk ki, a Biblia szerint Ádámhoz és Évához. De létezik-e bűn? Ebben a könyvben választ kaphattok rá. Ha már a Bibliát említettem, akkor a vallási szemléleteket is nézzük a generációknál. Az idősebb generáció istenfélő! De nem így születtek ők sem, hanem megtanították nekik. Ha valaki olvasta a BESZÉLGETÉSEK ISTENNEL című fantasztikus könyvet, rálelt azokra a válaszokra, hogy miért is értettük félre Istent. Az idősebb generáció istenfélő életet élt, és sajnálatos, hogy az én generációm, sőt a gyermekeim generációja is érintett abban, hogy félni kell Istent, és megfeszülve igyekszik, hogy ne tegyen rosszat, mert fél a büntetéstől, fél a pokoltól. Mikor én kislány voltam, mindig templomba kellett mennem, és fontos volt az elsőáldozás és a bérmálkozás. Tulajdonképpen nem értettem, minek, de szüleim véleménye az volt, hogy ez kell, és mit gondolnak majd a faluban, ha a Tóth lányok nem esnek át ezen az eseményen. Hát mit volt mit tenni, ott kellett ülni a kis padban és engedni elménknek, hogy befogadja azokat az információkat Istenről, amelyek a mai napon már számomra felfoghatatlanok. Megtanították nekünk, hogy „félj, és ne kövess el semmiféle bűnt, mert Isten lát téged, és megbüntet”. Hát elkezdtem én is félni (drága Atyám, bocsáss meg). Ezzel a félelemes gondolattal és szüleim akaratával, hogy áldozzak, lőttek a szabad akaratomnak. Nagyon lassan halványul az új generációknál az a hit, miszerint félni kell Istent, és kezdenek megváltozni azok a szokások is, amit régebben úgymond Isten büntetett. Még vannak generációs családok, akik tisztelik a szüzességet, és a házasság napján ajánlják fel társuknak eme egyszeri érzést. De már nem trendi ez az eszme, ami felháborítja az idősebb korosztályt. Már házasság előtt összeköltöznek, és még szexelnek is! Hát ez ismét ok arra, hogy feszültség legyen egy generációs házon belül. De vajon a szex az bűn? Tabu? Persze, hogy nem. De ezt tanultuk. Nem beszéltek a szexről a gyerekeknek, elfojtották a vágy érzését, és mi kaptunk egy újabb programot az elménkbe, hogy nem szabad róla beszélni. Sem a szexről, sem a maszturbációról, sem a menstruációról. Ezek a programok felnőttkori frusztrációhoz vezetnek, és amikor eljön a pillanat, nem érted, miért nem mersz levetkőzni szerelmed előtt, miért kapcsolod le a villanyt, miért pirulsz bele, ha témaként megemlíti a párod, hogy szeretne beszélni róla. Generációs házban egy nagy titok, hogy Isten teremtette a testet, és a testet nem kihasználni kell, hanem ápolni és gondozni, de ez a lélek által megy végbe. A frusztráció olyan elváltozásokat okozhat a nőknél – és persze a férfiaknál is –, hogy egy idő után már szenvedésbe megy át, ami súlyos következményekkel jár. A szexualitás jót tesz a testnek és a léleknek. Az elfojtása okoz súlyos problémákat. Hogy miért is alakul ki a pedofília, szexfüggőség, pornófüggőség, ami persze nem veleszületett dolog, hanem a titkolózás, az eltorzított gondolkodás a szexről váltják ki az emberekből, és teszi céljukká eme kielégülésüket. A test, ahogy őseink beszéltek róla, a gyermeknemzésre, szülésre, és a kemény munkára való. De miért fojtották el a vágyat? Mert féltek Istentől, hogy bűnt követnek el, féltek a büntetéstől. Jómagam kaptam negatív programot a szexualitás terén, és megtapasztaltam a frusztrációt, ami kemény dolog. Mit tehetünk, hogy ezt a programot ne adjuk tovább? Természetesen le kell ülni gyermekünkkel, és felkészíteni őket arra, hogy egyszer eljön a vágy és hívni fogja a természet. Ha egy gyermek felkészült és tudja, mi fog történni, azok körében kevesebb nemi jellegű betegség alakul ki. A generációs házak titkai és a vele járó viselkedés nyomasztó lehet, ami gondolati feszültséget okoz, mindennapos stresszt, és rosszabb esetben betegséget. A szégyenkezést hamar megtanulják a gyerekek, hiszen a szülők megtiltják nekik, hogy ha ők fürödnek, bemenjenek, nem szoptatja az anyuka a nagyobbik testvér előtt a picit, dugdossa a betétet, tampont, mert fél róla beszélni, vagy esetleg úgy gondolja, még korai. Így programozzuk a gyermekekbe a szégyent. Szégyellni kell a testet, és ahogy a kislánynak kicsit elkezd nőni a melle, sokszor látom, hogy már az előtt is bikinifelső van rajtuk a strandon.