Metamorfózis

Köszönetnyilvánítás


Ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha nincs a családom, szüleim, rengeteg barát, tanító, páciens, „ellenség”, látható és láthatatlan mesterek, akik mind formáltak, támogattak, irányt mutattak. Hosszú a lista, akik komoly hatással voltak az életemre és gondolkoztam, nevezzek-e meg bárkit is de úgy döntöttem, ez a lehető legjobb megoldás, hogy kifejezzem hálámat számomra néhány fontos embernek. Ha valakinek nem írom ki a teljes nevét, az csak azért van, mert tudom, hogy nem szereti a nyilvánosságot.

Első körben hálás vagyok a szüleimnek, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobb gyerekkorom volt. Ebben nagy szerepe volt a nagyszüleimnek. Köszönöm Rózsikám! Remélem olvasod Odafenn! Hallom is ahogy mondod: „anyááám!”.

Hálás vagyok a férjemnek, Andrásnak, hogy támogatott, minden őrült ötletemnél mellettem volt, Nélküle ma nem ez az ember lennék és ez a könyv sem létezne.

Hálás köszönetem Ney Tamásnak és feleségének Jutka néninek, akik a néptánc által egy nagyszerű gyerekkorral ajándékoztak meg.

Az első komoly fejlődés, a langyos vízből való kibillenés, elindulás a személyiségfejlődés útján nem jöhetett volna létre
Burján Attila és Vojta Laci lelkesedése és Orbán Kati elhivatott szaktudása, kitartása nélkül.

Spirituális nyiladozásomban nagy szerepe volt mestereimnek, Beának, Imrének, Józsinak és nem utolsó sorban Mariannának, masszázs mesteremnek. Továbbá, köszönöm Verus, hogy velem voltál, hogy jöttél és támogattál, amikor szükségem volt rá és elhitetted velem, amit elképzelni se tudtam akkor még.

Sári Róza nélkül ma sem érteném a test működését, hála a rengeteg tanításért, plasztikus hasonlatért, hanganyagért!

Abban, hogy a blogomból könyv legyen a legnagyobb segítségem Fleisz Zsuzsi volt, aki segítette rendszerbe foglalni a mondandóm. A szuper fotókért köszönet Berczeli Brigittának és Gyöngyösi Zoltánnak.

És nem utolsó sorban, hálás köszönet minden láthatatlan mesteremnek, vigyázómnak, hogy mindig velem vagytok, támogattok, tereltek, utat mutattok.

Szeretettel ölellek benneteket!

Edina



Ajánlás


Alig hiszem, hogy van olyan ember, akinek ne lenne szüksége erre a könyvre!

Közel 30 éve ismerem Edinát és testközelből láttam, ahogy a fizikai síkon túl egyre szorosabb kapcsolatba került a forrással és végig kísérhettem a folyamatot, ahogy megtalálta a lelke hangját.

Nem kis fejlődés és változás, amin keresztül ment!

- Testi tüneteid, fájdalmaid vannak?
- Frusztrált, depressziós vagy?
- Gúzsba köt a félelem?
- Kilátástalannak érzed a helyzeted?
- Nem találod a helyed a világban?

Edina nem csak a „tutit” mondja meg, hanem egy részletes, saját tapasztalatai alapján működő lépéssorozatot is ad, amivel bekerülhetsz a saját tengelyedbe, meglelve a lelki békéd.

Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogyan tudsz boldog és teljes életet élni a jelenben élve, magasabb energetikával.

Orbán Katalin
üzletasszony
életviteli mentor



Ajánlás a szerzőtől


Spirituális, felsőbb rendű erők támogatásával, inspirálásával, egyben pontos, gyakorlati útmutatással íródott könyvet tartasz a kezedben. Ha fizikai problémáid vannak és nem találod a megoldást, ha kibillentél az egyensúlyodból, vagy csak épp útkeresésben, válaszúton vagy, nagy segítségedre lehetnek a támogató, erőt adó, vagy épp elgondolkoztató „üzenetek” és a hozzájuk párosított, erősen racionális és gyakorlat orientált természetgyógyász szakmai támogatás.
A könyv neked szól, ha szeretnéd megérteni a körülötted és benned lévő világot, a benne zajló folyamatokat, ha hajlandó vagy felvállalni a felelősséget, cselekedni, megoldást keresni és találni a problémáidra, tágítani a tudatod, igazán meggyógyítani magadat és emelni az érzékelésed.
Hiszem, hogy a test, tudat és lélek együttes munkája képes igazi változást elhozni az életünkben. Ebben a könyvben ennek a három területnek az együttes munkájára bíztatlak/bíztatunk. A könyv önmagában nem fog nagy változást eredményezni az életedben, viszont, ha bevállalod és végig viszed az ajánlott folyamatot, komoly irányváltoztatást tudsz elindítani, ami kihat az egész életedre. Nem leszel „kész” a végére, mert fejlődésünk nem áll le míg élünk, de az irányod biztosan sokkal jobb lesz, mint amikor belevágtál, vagy egyáltalán lesz irányod és csakis ez számít.

Nem csak mondom, csinálom is!

Minden, amiről beszélek, ajánlom, általam kipróbált, nekem és pácienseimnek bevált technika. Lexikális tudásom mellett gyakorlati tapasztalataimat osztom meg veled ebben a könyvben, a fizikai megoldások és a spirituális fejlődés tekintetében is.
Finom, tiszta lényed alig várja már, hogy kiszabadítsd a feszülés, megfelelés, anyagi korlátok börtönéből. A cél nem „csak” az, hogy fizikailag, vagy mentálisan jobban érezd magad, hanem hogy kibillenj abból a nem támogató helyzetből, amiben jelenleg vagy, nyisd ki a szíved, elméd és indulj el egy nagyszerű élet irányába. Kezdj el igazán ÉLNI!

Szeretettel várlak erre a nagy kalandra!

Akkor is, ha te úgy érzed nem vagy spirituális, hagyjunk békén ezzel az Út kereséssel! Nem tudod megúszni! Egyszerűen vége a 100 % racionális világnak! Hidd el, jobb, ha önszántadból kezded el a nyitást, a barátkozást ezzel a számodra lehet hihetetlen világgal, mint hogy más erők, helyzetek hozzák majd el neked!

Tekintsd egy kalandnak! Mert az is…



1. fejezet - Az én kalandom…


1970‑ben születtem, abszolút racionális családban, ahol nem volt téma sem az elmúlt életeink, sem a lélek, sem a reinkarnáció és nem kötődtünk vallási csoporthoz sem. Nem hittem, hogy van Isten, vagy bármi magasabb rendű, nem is gondolkoztam ezen gyerekként.
Szüleim 4‑5 éves koromban elváltak és apámmal kapcsolatban sajnos kizárólag rossz emlékeim vannak. Veszekedések, rendőrség… alkohol… Ebből a zűrből anyai nagyszüleim igyekeztek kimenteni rendszeresen, sok időt töltöttem náluk, nagymamámmal kis kifli nagy kifliben aludtam, nagypapám a csillagokat is lehozta nekem és a húgomnak az égről. Néhány évvel később anyám újra férjhez ment és nevelő apánk vette át az apai szerepet. Nagyon hálásak voltunk neki, hisz sajátjaként nevelt minket. Néhány év múlva megérkezett még egy húgom, így három lett a kislány. Összességében ezeknek az óvó szárnyaknak köszönhetően jó gyerekkorom volt.
Az általános iskolában csatlakoztam egy néptánc együtteshez, ahol nagyon gyorsan otthon éreztem magam, imádtam táncolni, világot járni akkor, amikor az emberek még sok esetben a szomszéd országokba sem tudtak eljutni. Hálás vagyok az Életre szóló barátságokért, a tanításokért, amik életre neveltek, a sátras, nomád edzőtáborokért, hogy a tűz mellett bele aludtunk a végtelen beszélgetésekbe, hogy bográcsba főztünk magunknak és sárral kentük egymást a vízparton. Bárcsak minden gyerek megélhetné ezeket a pillanatokat telefon és egyéb technika nélkül.
Az általános iskola végeztével állatorvos szerettem volna lenni, de szüleim lebeszéltek, hogy az nem nekem való és inkább a „biztos állás” reményében közgazdasági, pénzügyi pályára tereltek.
A könyveléstől és a matematikától rázott a hideg, de végül jó eredménnyel érettségi vizsgát tettem. Annyi tanulásom és munkám volt benne, hogy még a gondolatától is rosszul voltam, hogy egyetemre, vagy főiskolára menjek. Már gyerekként is erősen gyakorlat orientált voltam és nem ment a tények bemagolása anélkül, hogy valami logikát, értelmet találtam volna benne. Egyszerűen elfelejtettem. Érettségi után egy héttel „bekopogtattam” egy takarékszövetkezet ajtaján munkát keresve és láss csodát, találtam is. Kihelyezett iroda 3 fős csapatát erősítettem. Később pénzügyi területen, majd bankban sikerült elhelyezkednem, amire akkor nagyon büszke voltam és jól is éreztem magam a feladatban. Huszonévesen több volt a fizetésem, mint apámnak, és azt éreztem megbecsülnek, értékelik a munkám. Jó volt a csapat, jó kedvvel mentem minden reggel dolgozni. 20 évesen férjhez mentem és 24 évesen született meg a lányom. Sajnos nem adatott meg, hogy hosszan otthon legyek vele, 2 éves korában anyagiak miatt vissza kellett mennem dolgozni és a nagymamám vigyázott rá. Mai szemmel, nem is értem, hogy bírta. Nagyon hálás vagyok neki. Aztán ahogy lehetett bölcsőde és óvoda következett.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy húztam be férjem személyében az apai mintát… alkohol, cigaretta, bizalom vesztés… anyagi zűrök jöttek, ezért is kellett visszamennem előbb dolgozni. Mindezt viták, veszekedések követték és eljött a pillanat, amikor már aludni sem tudtam mellette… Igyekeztem megértetni vele, hogy szükséges a változtatás, mert nem tudok ilyen formában élni vele tovább, de nem vett komolyan. Nem akartam elválni, nagyon elkeseredtem, hogy ugyanabban a cipőben vagyok, mint anyám volt, szinte halál pontosan ennyi idősen.

16 és 18 évesen egymás után kétszer szálltam ki totálkáros autóból, amit mindkét esetben a férjem vezetett… nem ő volt a hibás, de az üzenet akkor is ott volt a sztoriban. Akkor még nem értettem a terelést. Szerettem a férjem még, mint embert, de nem voltam képes, mint férfi, férj tekinteni rá. Tudtam, valahol legbelül tudtam, hogy vége. Nem mertem még magamnak sem bevallani… majd egyszer csak felkerült az I-re a pont és elmondtam neki, hogy szeretnék elválni. Előtte rendszeresen öngyilkossággal fenyegetőzött, ha elhagyom, így elég nehéz volt meghozni ezt a döntést. Azt gondoltam végig (amit aztán későbbi életem során is alkalmaztam), hogy az az élet, ahogy élek az‑e, ami oda vezet, ahogy 30‑40‑50 év múlva szeretnék élni. Ő az az ember, aki képes lesz végig fogni a kezem és haladni az Úton? Akkor persze még nem beszéltem nagy betűs ÚT‑ról, nem volt még tudatos. Bejelentésem a vártnak megfelelő reakciót váltotta ki, nem volt egyszerű végig vinni, ellenségemnek sem kívánom, de nem maradhattam vele, ha most visszanézek, még inkább így gondolom.
Néhány hónap múlva megismerkedtem második férjemmel, aki a zűrös válást követően (innen nézve) egy tudatos választás volt, szeretett, nem ivott és nem dohányzott, a lányomat, aki akkor 3 éves múlt, sajátjaként elfogadta és mindenben támogatta. Itt ízleltem meg a vendéglátás örömeit, feladtam a banki munkám és a családi vállalkozásban sört csapoltam, fagyit főztem, süteményt árultam. A szakma elhagyása a szabadságért, akkor nem volt feltétlenül bölcs döntés, de ma már tudom, hogy képtelen vagyok hosszú távú bezártságra. 1998‑at írtunk és ez volt az utolsó olyan munkahelyem, ahol alkalmazottként „bezárva” fix munkaidőben kellett dolgoznom.
Nem degradált sem a pultos munka, sem, hogy a beteg, ágyhoz kötött anyósom ápoljam, ha a szükség úgy hozta. Teljesen belesimultam a környezetembe, azt hittem, minden a legnagyobb rendben.
Az első komoly kibillentést, változást az Amway hálózat hozta, vagyis nem is a cég maga, hanem azok az emberek, akik által bekerültem a rendszerbe, egész pontosan a könyvek, amiket elkezdtem olvasni. Erősen tágították a tudatomat. Szó szerint ettem őket. Havi legalább 2 könyvet tettem magamévá, borzasztóan izgatott, hogy mennyire nem mindegy hogyan gondolkozunk, mit mondunk, hogyan bánunk emberekkel, önmagunkkal. Elkezdtem elhinni, hogy van élet az átlagon túl, hogy bármit elérhetek, amit csak akarok. Elkezdtem csapatot építeni és rövid idő alatt szép eredményeket értünk el. Menetközben a férjemmel egyre távolabb kerültünk egymástól, azt éreztem, hogy minden egyes könyvvel, amit én elolvasok, ő meg nem, nő a szakadék közöttünk. Olyan volt, mintha két külön nyelvet kezdtünk volna beszélni. Éreztem, hogy megint nem jó helyen vagyok. Konkrétan emlékszem a pillanatra, amikor egyik alkalommal csapolom a sört és beszélgetést folytatok a vendéggel… vagyis próbálok… és rádöbbenek, hogy „Uramatyámholvagyok???” És persze nem ez volt a fő ok, de ez sem volt elhanyagolható.
Sokkot kaptam a felismeréstől, hogy megint el akarok válni. Én, aki egyszer sem akartam?! Hogy szúrhattam így el? Fél év különélést követően visszarendeződtünk, adtam még egy esélyt. A csoda három napig tartott én még fél évig… éreztem, hogy nincs más lehetőség, kétfelé húz az erő minket.
Megbeszéltük… „szépen fogunk elválni…” „megmutatjuk, hogy kell ezt csinálni…”. Hát nem sikerült… Eléggé taccsra tett ez a második válásom (első sem volt piskóta), aminek eredményeként szüleim egyik szobájába kényszerültem, ahol a kisebbik húgommal és a 10 éves lányommal együtt, mint „koleszosok” húztuk meg magunkat. Nem harcoltam az anyagiakért, eleresztettem, mert az életem fontosabb volt. Nem volt munkám, pénzem, csak egy lízinges autóm és egy gyerekem. 33 éves voltam…
Néhány napon belül felálltam, mert egy anya ugye nem nyalogathatja a sebeit és munkába álltam egy ételfutár cégnél ebédet szállítottam, reggel ¾ 5‑re jártam, heti két alkalommal néptáncot tanítottam egy iskolában és utána pedig Amway hálózatot építettem. Volt, hogy este 10‑ig… reggel 4‑kor keléssel. Bármikor visszamehettem volna bankba, de nem voltam képes a szabadságom beáldozni. Inkább hordtam az ebédet. Ez sem mondható észszerű döntésnek, de épp néhány évvel ez előtt egy kínai asztrológiai elemzés mutatta meg, hogy jól éreztem.

A leszületési képletem órája az óceánt szimbolizálja. Remélem jól írom, tehát a lényeg, hogy nem bírom a korlátokat, nem lehet bezárni.
Az élet mindig kegyes, itt is megmutatkozott, mert végül visszakerültem a banki szektorba, mint külsős mobilbankár és cégeknek értékesítettünk hiteleket a csapatommal egészen a 2008‑as gazdasági válságig, ahol is egyszerűen megszűnt a hitelkihelyezés.

Közben 2005‑ben kaptam az első egészségügyi pofont. Valami nem stimmelt, olyan furán éreztem magam szex közben, gondoltam elmegyek a nőgyógyászhoz, nézzen rám. Rendszeresen jártam szűrésekre, nem aggódtam, csak nem értettem mi lehet a probléma. Mázlim volt, másnapra behívott a kórházba, épp ügyelt. Megvizsgált és mire felhúztam a függöny mögött a bugyimat, már meg is írta a beutalót, másnap reggeli műtétre. Nem tudja pontosan mi a baj, de van három zöld dió nagyságú valami, amit azonnal ki kell venni. Forgott velem a szoba azt sem tudtam hirtelen hol vagyok. Hiába győzködtem, hogy nem érek rá, már párkapcsolatban voltam, épp a párom édesapjának a temetésére készültünk a héten. Csak egy hetet kértem, de nem kaptam. Másnap reggel a kórteremben reszkettem a félelemtől, fogalmam nem volt mi vár rám. Aztán amikor aláíratták velem az altatás és műtét kockázatait, ami feketén fehéren tartalmazta a „halál” lehetőségét kétségbeesett zokogásban törtem ki, mire nyugtatókkal leszedáltak.
A laporoszkopós műtétből hasfelmetszés lett, mert nem tudták máshogy megoldani. Mikor felébredtem közölte velem az orvos, hogy endometriozis, egy petefészkemet el kellett távolítani és hogy nem lehet megállítani a folyamatot, tehát gyógyíthatatlan.
Padlót fogtam. 6 hét táppénz, vállalkozó voltam, csoportot vezettem és csak akkor kerestem, ha volt üzlet.
A „gyógyíthatatlan” betegséget hormonokkal próbálták orvosolni. A testem lázadt és már olyan volt, mintha a havi ciklusom nyert volna a passzív időszakok javára. Azt éreztem, hogy szinte folyamatosan vérzek.
Ekkor jött elém a Pránanadi az Univerzum gyógyító energiáit alkalmazó alternatív megoldás.
2006‑ban végeztem el az első tanfolyamot, ami a személyiség fejlesztő könyvek és szemináriumok után a spiritualitás irányába nyitott egy ajtót nekem. Itt találkoztam az Univerzum csodás gyógyító erőivel, meditációkkal, amik aztán segítségemre is siettek és megoldották a gyógyíthatatlant.