A férfi és a nő

A férfi és a nő

Mikula László



Formátum: 13,5 X 21,5 cm
Oldalszám: 644
ISBN: 978-3-99107-912-5
Megjelenés időpontja: 2022-03-24
Érdekes gondolatok arról, hogy az ember, az élete során, a Földön hogyan találhatja meg saját belső egyensúlyát, azaz a boldogságát, vajon mi a szerepük az életük során, mindez alátámasztva igazolásnak - vagy cáfolatnak? - szánt külső anyagok elemzésével.
Bevezetés

Az Ember és az emberré válás (a környezete és saját maga változtatására irányuló képesség) története az elmúlt évezredek alatt több szerzőt motivált arra, hogy a véleményét szóban vagy írásban megfogalmazza. Írott bizonyítékként elsődlegesen a Biblia, azaz a Föld őstörténetének leírása (Ószövetség) az a legkorábbról fellelhető (nyilvánosságra hozott!) dokumentum, amely a Föld és a rajta élő élővilág keletkezésével először, majd a természettudományok (és apokrif evangéliumok) megismerésével és alkalmazásával, az evolúciós elméleti kutatások tapasztalatai foglalkoznak.
Mindezeket a forrásokat szándékomban áll értelmezni, de csak abban a mélységben, hogy magyarázatot találjak arra a tényre, hogy a Földi élőlények közül az Ember (férfi és a nő) hogyan alakult olyanná, amilyen most, napjainkban, és mindazok a tulajdonságok, amelyekkel rendelkezünk, hogyan egyeztethetők össze azzal a céllal, hogy az Ember van és létezik.
Alapelvem és felfogásom az, hogy hiszek a Teremtőben (a Földi környezetre vonatkoztatva).
A Teremtő számomra lehet az Isten vagy Allah stb., azaz a hiedelem szerinti Teremtő is, bár nevezhetnénk másként is őt, pl. Laborfőnöknek annak alapján, amit végbevitt ezen a Földön, amelyet akár laboratóriumnak is nevezhetnénk, bár nem az elnevezést tartom lényegesnek. Számomra a Teremtő nem személy, hanem egy, a Földi világtól független akarat, amely létrehozta a Földi Embert. Szerintem a Teremtő létezett (létezik), megjelenési formája számomra nem érdekes. Több vallás (katolikus, mohamedán stb.) szintén nem foglalkozik a Teremtő megjelenési formájával, mert a katolikusok számára az Isten nincs ábrázolva. Helyette Jézus Krisztus jelenik meg, akit igazán nem lehet besorolni a Teremtő mellé. A mohamedánok sem ábrázolják Allahot, sőt a Korán tiltja bármilyen fajta megjelenítési formáját. De vannak írásos bizonyítékok, és a korai Ember viselkedési, mondai leírásai – pl. a Biblia – foglalkozik a Teremtő megjelenési formájával. Ettől eltérően inkább azt tartom izgalmasnak, hogy a Teremtő miért is teremtő? Miért hozta létre ezt a Földi Embert? Mi volt a célja vele?
Korunk természettudományi ismereteinek szintje nem mérhető, mert nem tudjuk összehasonlítani a már ismerteket az ismeretlenek halmazával. Még nagyon keveset tudunk magáról az Emberről is! Szinte elenyésző az ismeretünk az Ember biológiai, kémiai, sejt- vagy idegrendszeri stb. működésének területeiről, és a kapott és bizonyított ismeretek nagyon lassan jutnak olyan stádiumba, hogy el lehessen mondani: ismerjük!
A DNS-kutatások sikerei bizonyították, hogy az Ember egy biológiai Lény, amelyek segítségével azonosíthatók azok a tevékenységhalmazok, amelyeket az Ember végez, tesz. Ez a képesség az Emberiség fejlődésében jól kimutatható mindazoknak az emberszabású Lény-leleteknek a DNS-vizsgálatával, amelyek rendelkezésre állnak.
Egy kb. 50 000 évvel ezelőtti Ember-lelet (Homo Sapiens) vizsgálata megdöbbentő információval szolgált. Az Emberi őslény agyának térfogata rövid idő alatt megközelítőleg a duplájára növekedett (nem az evolúcióelmélet szabályait követve), és így az emberi tevékenységek lehetősége elérte azt a színvonalat, amellyel napjainkban is rendelkezünk.
Sorolhatnám azokat a tényeket, amelyeket feltártak az emberi fejlődés területén, de nem ez a mondandóm lényege. A kérdés: a Teremtő által, vagy az evolúció révén Ember az Ember?
Hogy az állásfoglalásom irányából a kétségeket eloszlassam, itt az elején kinyilatkozom: szerintem az Ember a Teremtő és az evolúció közös eredménye. Ezt szeretném bizonyítani is.
Elfogadom az evolúciót, de nem a darwinit, amely csak az evolúciót (fajelmélet) tekinti egyedüliként a Földi emberi faj létrejötte alapjának. Az én szempontomból az evolúció csak annyiban játszik szerepet az Ember fejlődésében, amennyiben beleszületik a csecsemő egy adott tudásszintbe, ismeretszintbe, és lehetőséget kap arra, hogy a Földi élete alatt eljusson egy magasabb tudásszintre. Hogy ez az emberiség története alatt mennyire nem volt így, bizonyítják azok az ismert, az emberiség fejlődésén messze túlmutató egyedi esetek, amelyekben az ember vagy egyes embercsoportok olyan többlettudással rendelkeztek, amelyek nem az evolúciós fejlődés eredményei voltak, hanem egy szándékos ismeretátadás valakitől vagy valamitől – az én olvasatomban a Teremtőtől – az embernek.
Ilyenek például: a sumér kultúra hagyatékai; az ókori görög tudósok matematikai és geometriai ismeretei; a kínai pirotechnikai ismeretek; az ókori rómaiak harcművészete, a templomos lovagok logisztikai rendszere, Leonardo da Vinci korai technikai eszközei, Nikola Tesla elektromos eszközei, Hitler tudósainak technikai kísérletei és eszközei stb. Tehát a Teremtő nem elégedett meg az evolúciós fejlődési ütemmel, hanem gyorsítani szerette volna. Ismereteket csepegtetett a kiválasztottaknak és elemezte, hogy mit csinálnak vele. Szomorúan kellett tapasztalnia, hogy az Ember (a teremtménye) mindezeket az ismereteket nem bocsájtotta közre és osztotta meg a széles világgal, a többi emberrel, hanem leigázta és nyomorba süllyesztette az ezeket az ismereteket nem birtokló embertásait. Ennek lett az eredménye, hogy a XX. sz.-tól a Teremtő minden embernek lehetőséget biztosított arra, hogy megszerezze ezeket az ismereteket, és nemcsak a férfiak számára, hanem a nők számára is. Kérdés, hogy mit csinál az emberiség ezzel a felmérhetetlen lehetőséggel. Erre számtalan választ ad a XX. század és a jelenkor történelme.
Keresem a válaszokat, de csak olyan szempontból, hogy önhatalmúlag kiemelem az embert, mint biológiai, kémiai stb. alapokon működő lényt a Földi élővilágból, és vizsgálom. Vizsgálom a férfit és a nőt magát, a kommunikációs képességüket, a gondolkodásuk, fizikai, szellemi, érzelmi képességeik azonosságát és eltérőségét, életük apró részleteit. Kérdéseket teszek fel, és a kérdésekre megpróbálok válaszokat adni. Például egy ilyen kérdés: a férfi és a nő miért él két különböző életritmusban, biológiai ritmusban? A Földi élővilágban az emlősöknél, amelyek az agy kivételével biológiai felépítésük alapján egyeznek az ember biológiai felépítésével, ilyen eltérést nem tapasztalunk.
Az adandó válaszok azokon az ismereteimen alapulnak, amelyeket megtapasztaltam, átéltem. Nem biztos, hogy mindenki egyetért az állásfoglalásaimmal. Nem baj! Nyitott vagyok minden véleményre, mert egy nagyon fontos tény lebeg előttem: a férfi és a nő a Földi fejlődés egyedüli hordozói. A Földi élővilág csak az ember feladatorientált létezésének kiszolgálói.
Az evolúció a Teremtővel itt kerül először munkakapcsolatba azzal, hogy egy kényszert indukál arra, hogy ennek a feladatnak eleget tudjanak tenni. Tehát újszülötteket kell teremteniük, akik beleszületnek abba a környezetbe, amelyet a szülők már megteremtettek. A fejlődésük eredményeit pedig mindenki a saját életével igazolja, vagy cáfolja.
Tehát összefoglalva, álláspontom a Földi élet teremtésével kapcsolatban: létezik egy akarat, amelyet Teremtőnek nevezek. Nem Földi teremtmény(ek), az Univerzum egy fejlettebb kultúrájának eleme(i). Ő (ők) ismerte (-ék) fel, hogy a Föld életfeltételt tud biztosítani olyan biológiai, kémiai lények számára, amelyeket ma élővilágnak nevezünk, és amelynek része az ember is. Vannak az emberiség fejlődésében olyan szakaszok, amelyekbe a Teremtő erőszakosan beavatkozott, ezeket a későbbiekben elemezzük, és vannak olyan hosszabb-rövidebb szakaszok, amelyekbe nem. Ezt a szakaszt nevezem evolúciós (az emberi agy produkciós képessége) szakasznak, vagyis önfejlődésnek.
Könyvem a férfi-női kapcsolatról szól, így a Földi élővilág (tápláléklánc) csúcsán lévő ember hím- és a nőneműben létezik. Ez a felállás azért van így, mert a Teremtő elvárása az utód létrehozása és felnevelése, mert a Földi ember fejlődése az utódok (generációk) sokaságától függ. Ebből az következik, hogy a férfi és a nő képességeik, lehetőségeik, tettvágyuk alapján teljesen egyformák. Társadalmi szinten ezt az egyenlőséget a XX. sz. történelme jól igazolta. Az eltérőségük csak abban nyilvánul meg, hogy milyen szerepet kaptak a Teremtőtől az utód létrehozásában és felnevelésében.
Társadalmi szempontból is szeretném górcső alá venni az embert, mint a társadalom tagját. Összefüggéseket elemzek a Genders (nemek), az erkölcs és az etika tudományterületek, illetve vallási vonatkozású kapcsolatokról és a XXI. sz.-i összefüggésekről.
Egy fontos kérdésre szeretném megtalálni a választ, miszerint a Teremtőnek mi a szándéka az emberrel. Miért dolgozik most már több millió éve azon, hogy ezt a kreatív képességekkel felruházott biológiai lényt még pátyolgassa, nem változtatva azon a kiinduló állapoton, hogy a két egyednek, a nőnek és a férfinak az alapfeladatát, az utód létrehozását és felnevelését a maguk érzelmi és mentális képességeikkel elvégezzék. Megszületünk, felnevelkedünk, „önálló lábra” állunk, dolgozunk, beilleszkedünk a társadalomba és eleget teszünk annak a Teremtői kényszernek, hogy utódokat hozunk létre, és így folytatódik a kör, majd ahogy a világra jöttünk, távozunk az élők sorából?! Mi ennek a célja és az értelme?

A könyv szöveg-környezetében az idézett, más szerzők által megírtakat Arial betűtípussal, idézőjelbe foglalva, az általam közölteket pedig Times New Roman típussal írom.

Szerző


5. Fejezet
Az emberpár hétköznapjai

Bevezető

Valójában ennek a fejezetnek a kedvéért ragadtam tollat, hogy kiírjam magamból mindazt, amit az emberpárról gondolok, születésüktől a halálukig.
A megelőző fejezetekben, hol jól, hol rosszul, szakszerűen vagy szakszerűtlenül, de próbáltam olyan mentális, hormonális, idegi, vallási, társadalom-elvárási környezetet bemutatni, amelyeknek a közepén az ember áll, a maga teremtett valóságában.
Több fórumon igyekeztem ezeknek a fejezeteknek a tartalmát bemutatni és el kell mondanom, meglepő reakciókat sikerült kiváltanom a hallgatóságból mind a két szélsőséges irányban. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy az emberek nem túl sok figyelmet fordítanak saját maguk megismerésére, sőt az ellenkező neműek megismerésére még annyit sem. Ennek a gondolatiságnak a legvisszahúzóbb, hatalmi ereje az a 2000 év óta meglévő dogmatikus beidegződéseket tanító eszmerendszer, amelyet vallásnak nevezünk. Az ezekre utaló jellemzőket már itt nem emelem ki, az első fejezetben szerintem elég részletesen tárgyaltam.
A következmények láthatóak, érezhetőek, és elszenvedik mindazok (azaz mindenki, kb. az ivarérett emberek 90%-a), akik akkor szembesülnek először a másik fél különbözőségével, amikor a hormonháztartásuk felfedezi a másik nemet. A XXI. sz.-ban nem ismerek, legalábbis tömegméretekben olyan iskolákat a Földi világban – főleg általános- és középiskolákat –, ahol lenne olyan tantárgy, amelyből részletesen megtanulnák a tanulók a saját nemük és a másik nem sajátosságait. Érdemes lenne néhány gondolatban keresni az okokat!
A vallások kialakulása, elterjedése, „tündöklése” és hanyatlásának kezdete az utóbbi 2000 évre tehető. Minden le volt írva (Tóra, Biblia, Korán stb), függetlenül, hogy milyen vallás volt – keresztény, mohamedán, buddhista, távol-keleti stb. –, így a tanokat közvetítőknek, papoknak és a hiedelemben hívőknek nem volt más dolguk, mint betartani – betartatni – azokat. Azaz a hiedelmeket sulykolók hatalmi-irányító szerepet töltöttek be. Ezekben az írásokban legkevésbé sem találkozunk az ember szexualitásával kapcsolatos tanokkal, kivéve, ha családot alapítanak. Magával a szexualitással, annak tartalmi, működési környezetével nem törődtek. Könnyen lehet magyarázatot találni, hogy miért nem foglalkoztak a részletekkel.
A Teremtő megalkotta az embert is, és az emberi utód „előállításával” kapcsolatos technológiát nem bízta az emberre, hanem az agyban (hardver) kódolta (szoftver). Mivel a vallások irányítói (papjai) a mai napig jól tudják, hogy az utód születési állapotba hozása egy biológiai-kémiai technologizálás alapján történik, így a Teremtő akaratába való beleszólásnak tekintik az embernek minden arra irányuló igyekezetét, amelyek ezt befolyásolni igyekeznek (fogamzásgátlás, abortusz stb.), így a fogamzással kapcsolatos férfi és női eltérőségek tanítása számukra tabu és tilos terület.
Eljutottunk a modern kor társadalmába, legalább is a technikai haladás vonatkozásában így kell fogalmazzak. Ám ahogy ma, ha este bekapcsoljuk a televíziót, eszünkbe sem jut azon gondolkodni, hogy milyen tranzisztorokon, félvezetőkön, áramátalakítókon és vevőrendszeren keresztül jut el a televízióba a megjelenő kép és hang, úgy ma este sem vesszük a fáradtságot, hogy utánanézzünk, hogyan termelődik a férfi spermája és milyen hormonhatásokra távozik a szervezetből, vagy milyen időszakonként, és a nő életében hányszor termel a teste érett petét, majd ennek megszűnése után milyen mentális és érzelmi állapotváltozáson megy keresztül a nő.
Elmondhatjuk, hogy látszatéletet élünk…
Megéljük a megkapott lehetőségeket, de igazán nem érdekel a mikéntje és a hogyanja! Ez vonatkozik a párkapcsolatainkra is. Ideje lenne foglalkozni kicsit magunkkal, és az ellenkező neműekkel is!
Ezt a szerepet szántam magamnak könyvemnek ebben a fejezetében.
Mielőtt belevágnék a részletekbe, egy gondolat erejéig visszatérnék a kezdetekhez, azaz ahhoz a világhoz, amelyben mi is leéljük az életünket. Két markáns szemlélet, amelyet leegyszerűsítve filozófiainak és materiális alapúaknak nevezhetünk, magyarázza el számunkra földi világunk keletkezését és mindennapi életünk alapjait.
A filozófiai megközelítést elég részletesen kifejtettem az első fejezetben, és röviden a vallások tanításait, magyarázatait tartalmazzák.
A másik megközelítési oldal a materiális alapú. Annyiban helyesnek tartom ezt a megfogalmazást, amennyiben minden a Földi környezettel kapcsolatos történés, fejlődés, állítás igazolására vagy cáfolatára objektív, megfogható, azaz materiális bizonyítékokat keresnek a természettudományok kutatói, és mindaddig, ameddig ez a bizonyítási folyamat nem zárul le, nem utasítja el a filozófiai megközelítési lehetőséget sem.
A természettudományok fejlődése a XXI. sz.-ban olyan szintre jutott, hogy minden fenntartás nélkül kijelenthetem, hogy a szerves élet, amely a Földön létezik, sejtekből épül fel. Ez a megállapítás ugyanúgy vonatkozik a növényvilágra, mint az állatvilágra. Tehát a Földi világ legfejlettebb „emlősére”, az emberre is. Azért tettem idézőjelbe az emlős szót, mert az újkori kutatások olyan tudományosan megalapozott élőlényt találtak a természetben – konkrétan az óceánok mélyén, ún. polipok formájában –, amelynek agyi tevékenysége, alakváltozási képessége messze meghaladja az embert, mint emlőst. Ha pedig ez így van, egy megfontolandónak tartó véleményt javaslok átgondolni!
A földi életet alkotó sejtek vizsgálatakor a mikroszkópok kimutatják, hogy az élő sejt különböző mechanizmusok alkalmazásával újul meg, azaz egy idő után elpusztul, majd helyére új sejt fejlődik ki. Az új sejt vagy osztódással, vagy egyesüléssel jön létre.
Ugorjunk egy nagyobb lépcsőfokot, és nézzük meg az embert! Kívülről az emberre nézve semmi nem látszik a sejtképződés területén, de ha bármilyen szövetdarabját a mikroszkóp alatt elkezdjük vizsgálni, tapasztalni fogjuk ezt a sejtváltozási folyamatot. Az ember vonatkozásában, az élete előrehaladtával nagyon látványossá alakul ez a sejtváltozási folyamat. Csak gondoljunk bele a csecsemő és az öregkori külső kép különbözőségére, és erre alapozva el tudjuk fogadni ezt a változást. A léptéke természetesen különböző, hiszen míg egy ember átlag életkora kb. 75 év, napjainkban, egy másik élőlény, pl. a varjú, kb. 200 évet, egy mamutfenyő akár 1000 évet is élhet. Tehát a sejtek osztódási vagy egyesülési sebessége a Földi élőlények vonatkozásában nagyon széles palettát fed le.
A fentiekben vázolt állításból azt a következtetést vonom le, hogy a földi világ egy sejtregenerációs mechanizmus. Ha ez így van, és szélesítjük a vizsgálati területünket, akkor elképzelhető, hogy maga a Föld is egy sejt, és az Univerzum maga a „szervezet”, amelynek részei vagyunk. Az Univerzum Föld körüli környezetét már lehetőségünk van vizsgálni, pl. a Holdra szállás, de azok a távcsövek vagy szondák, amelyek a környező bolygók vizsgálatára lettek útnak indítva, érdekes eredményeket sugároznak a Földre. Ha pl. a Tejútrendszerünk felépítését asszociáljuk a földi anyagok szerkezetére, találunk olyan hasonlóságokat, mint az anyagok atomi és molekurális felépítése. Tehát nem állunk messze attól az állítástól, hogy a Földi élővilág anyagi felépítése hasonló a környezetünk, azaz az Univerzum felépítéséhez. A kutatások jelenlegi állása szerint egyre több figyelem fordítódik az Univerzumban a „fekete lyukak”-ra. Ezek talán az elhalt „sejt”-bolygók, űrtörmelékek gyűjtőhelyei is lehetnének? Mivel kis méretekben a sejt valamilyen funkciót ellátó elem, amely magában hordozza azt a feladattömeget, amelyre létrejött. Pl. az ember csontsejtjének „eszébe nem jut” az emésztést elősegítő sejtté válni, így a Föld, mint az Univerzum egy sejtje, szintén betölt valamilyen funkciót. Hogy mi ez a funkció, azt igazán nem tudjuk. Így valójában lehet, hogy magyarázatot tudunk találni arra a kérdésre is, hogy miért nem vagyunk képesek találni az Univerzumban olyan feltételeket, amilyenek a Földön vannak. Erre lehet az a magyarázat is, hogy a technikai fejlettségünk még nem teszi ezt lehetővé. De felmerülhet ez a kérdés úgy is, ha elfogadjuk a „sejt”-elméletemet, hogy egy szemideg-sejt miként tudna kommunikálni egy szaglás-sejttel?
Így feltételezem, hogy a Föld technika fejlettsége lehet bármilyen szinten, soha nem lesz képes kommunikálni az Univerzum környezetével, mert a szemideg-sejt az információkat az agyba továbbítja, a szaglás-sejt szintén ugyanoda, tehát egymással soha nem kommunikálnak.
A kérdés ilyetén felvetése viszont további kérdést indukál; azaz ha a Föld szintén egy sejt, akkor hol az az agy, ahova a Föld-sejt kapcsolódik, és rendeltetésének megfelelően ellátja azt a feladatot, amelyre a „szervezetnek” szüksége van? Tehát az Univerzum-kutatásnak az kellene legyen a célja, hogy hol az agy, ahova a Földi sejt az információkat eljuttatja, és milyen csatornákon keresztül?
Miért vetettem fel ezt a gondolatkört, amelynek tartalmát bizonnyal többek fenntartással fogadhatnak? Az oka az volt, hogy az emberiség a bolygóját, a Földet néha úgy tekinti, mintha az Univerzum központja lenne, és az a fejlettségi szint, amellyel rendelkezünk a XXI. sz.-ban, szintén reprodukálhatatlan.
Véleményem szerint amilyen kicsi része vagyunk az Univerzumnak, olyan jelentéktelen (vagy fontos?) szerepet is tölthetünk be az egészre vetítve. De mivel egy életünk van, ezt az életet pedig véges ideig gyakoroljuk, próbáljuk olyan mederbe terelni, hogy minél többször találjuk meg saját magunk számára az egyensúlyt, azaz boldogan leélni!
Ez az utolsó kijelentésem ennek a fejezetnek a mozgatórugója! Az ember földi élete alatt az ún. felnőttkor az az életszakasz, amikor a két ember-fél, a nő és a férfi a Teremtő technológiai utasításának eleget téve a saját sejtjeikből egy közös sejtet hoznak létre, azaz az embriót, amelyből születésre képes csecsemő lesz. Ez a sejtegyesítés új embert hozott létre, amelynek következményeként mind a férfi, mind a nő feladatköre az életük további kb. húsz évére teljesen más feladatokat és kötelezettségeket követel, mint amilyeneket korábbi éveikben megszoktak. Ez a húsz év az utód szempontjából a legfontosabb életszakasz, mert az utód olyan időszakára esik, amelynek végén maga is felnőtt lesz. Ebben az életszakaszban a két fél teljes energiaforrására szükség van nemcsak az utód felnevelésében, hanem egymás „elviselésében” is.
Ez után az elvi síkú „létértelmezés” után tényleg rátérek a valós emberek valós kapcsolati problémáira.
Élethelyzeteket vázolok fel az emberpárral (hímnemű-nőnemű) kapcsolatosan gyerekkortól a halálukig, és megpróbálok magyarázatot adni, hogy miért viselkedünk úgy, ahogy. Ne tekintsék, kérem, ezt pongyola fogalmazásnak, mert a tartalomból olvashatják majd, hogy néha megfogalmazni sem lehet a viselkedésmintákat, nemhogy követni, és keresni a miérteket!


Epilógus

Kegyes volt a Teremtő, életet adott,
Szerelemből fogantam, s láttam napvilágot,
Kísérte utamat sok öröm és bánat,
Szülői szeretetből terveztem a mákat!

Fiúból férfi lettem, s vele az ösztönök csodája,
Teremtett otthont, s vált valóra ifjúi vágya,
Feleség s hivatás, kaptam szépet e világtól,
Reggel keltem, s este már vártam, mi lehet az álmokból?

Teltek az évek és már csodákat is alkotott,
Jöttek a lányok, akiket úgy vágyott,
Övéi voltak, imádták apjukat,
Szemükben mindig is ott ragyogott a csodálat.

Elértem mindent, mit eszem és szívem akart.
Tudtam a határt, melynek köve néha a testembe mart,
Élveztem sokáig, a fájdalmat gyorsan feledtem,
Jött egy új cél, s szív, de mindig az embert kerestem.

Büszke voltam magamra, és boldog a szívem,
De ez nem volt elég nejemnek, a szerelmem?!
Megszakadt valami, amire tán nem is vágytam,
S így sok nőnek szeme kutakodott rajtam.

Egy voltam szívükben, birtokolni engem,
Hogy érezzék uralmuk testemen és lelkemen.
Majd ahogy jöttek, mentek is, ámulva,
Nem értették, miért maradtak magukra.

Szaladtak az évek, s a szívek jöttek s mentek,
A lelkem nem adtam, az maradt első szerelmemnek,
Így szerettem, s zúztam, törtem női sorsokat,
Mert ott volt mindig mellettem a nejem, ki sokáig az igazi maradt.

S eljött egy év, a 2005, s májusa.
Mi történt velem? Kifordult az életem sarka?
Véget ért egy mítosz, s 35 év fénye,
Nem maradt más nekem, csak a csákóm a szemfedélre.

Londonba utaztam, a munkám ide szólított,
S véletlen vagy nem, az ismeretlen csábított,
Westminsteri apátság templomát kinéztem,
Hogy éltek az ősök a britnek nemzetségében.

Róttam a termeket, szobrok, sírok mindenütt,
Kis csoport előttem, ismerős hang csendült.
Magyar szó! Igazán? Ez aztán a szerencse!
Hallhatom én is tán? Miért is ne lehetne?

Nem úgy egy ifjú hölgy, jött és kérdezett,
Honnan az úr, s mi célból hallgatom e meséket?
Amit a kísérő csak a csoportnak mondhatta,
Nem másnak! Nekem, egy potyázónak? Ebadta!

Távoztam, de újra a csoportra leltem,
S az ifjú hölgy mobilszáma már itt volt a fejemben!
Ez volt a kezdet, s itthon találkoztunk hamar,
Azután a korom nem tetszett, s jött a búcsú szép szavakkal.

Ajándékot kaptam, a lányainktól unokákat,
Fiúkat, na végre, s egyszerre hármat,
Ikrek még nem voltak a családunk fájában,
S Katánknak Danuska ragyogott a pólyában.

Eltelt vagy két év, s jelzett a telefon,
Ő volt, az ifjú hölgy, s kérdezett, kellemes hangon.
Tán álmodom? Ez lett a folytatás, már nem számított korom?
S vágyódtam szerelmét egy évig álmodón!

És eljött a nap, s öleltem önfeledt!
Megleltük szerelmünk, s vágyunk kiteljesedett!
Jöttek a nappalok s az üres éjszakák,
Csak az volt a fontos, hogyan éljük át!

Sokat sétáltunk, s beszéltük a közös életet,
De a lánya intrikáját akkor még nem értettem meg.
Gyerekes csínytevés, de jött még egy, s a többi.
Mi volt a célja? Az ember el sem hiszi!

Elültette magját az önzésnek, gyűlöletnek,
Nehogy boldog legyen anyja, s az ő igényeinek?
Mert volt és van, amivel anyját rabszolgává tette,
S anyai szívét s testét neki átengedte.

Ez az volt már, küzdelem az ellenség ellen.
Férfiúi szerelmem, mit is kellett volna tennem?
Már nem volt mit adhatnom, mit nyújthattam neki?
A lánya lett mindene, ami már nem volt gyermeki!

Így lett hát vége, s a szerelmünk hét éve,
A közösnek tervezett élet, s otthonunk elvesztése!
Lehet, még szeret, de a bilincsek szilárdak,
Őrzi a lánya, s birtokolja magának.

Ürességet éreztem, egyedül maradtam.
Két évembe tellett, de újra felálltam,
Könyvbe foglaltam azt az 1200 verset,
Melyek e hét év minden napján neki születtek.

Időm rengeteg, utaztam is sokat,
A Föld országai kínálták varázsukat,
Emberek, országok s a Glóbusz sarkai,
Képekben és versekben, gyűltek oldalai.

Egy ilyen út alatt fogant a gondolat,
Könyvet kellene írni, hallatni hangomat,
A téma is meglett: A férfi és a nő,
Öt évbe tellett, de segített is a Teremtő.

Ha ezt olvassa most, kedves olvasó,
Megismert engem, mint prózaíró,
A véleményem is itt van ezeken az oldalakon,
S tanácsom, lelje egyensúlyát minden éjjelén és nappalon!

A szerző

Ez is tetszhet Önnek :

A férfi és a nő

novum#12

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők