Cover: A Megnyílt Biblia

A Megnyílt Biblia
A Biblia aktuális igazságai hétszáz pontban



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 444
ISBN: 978-3-99130-602-3
Megjelenés időpontja: 2025-02-07
Érdekes és áttekinthető válogatás a Biblia tartalmából mindazoknak, akiket érdekel a téma, de még nem olvasták az eredeti könyvet. 
A szerző előszava


Az Isten Beszédét a sárba lehet taposni – ahogy ezt sokszor meg is tették a történelem során –, de megsemmisítésére mindmáig senki sem volt képes. Hogy pedig miért? Azért, mert Isten Beszéde maga az örökkévaló Igazság. Nincs kezdete, sem vége. Pontosan olyan, mint maga az Örökkévaló. A mennyei és földi világ teremtésének az Ereje. Amikor a Teremtő kimondta, hogy „Legyen”!, azonnal meglett. Az Ő szava a Mindenség teljességét átfogó Igazság volt, mely az elhangzás pillanatában a Teremtő erejeként hatott, és előállt egy Isten álma és akarata szerinti világ, egy szépséges Föld. Tehát hol van egy olyan hatalom, mely képes megsemmisíteni az Örökkévaló Igazságot? És ez az az Igazság, amely átsző és élővé tesz egy csodálatos Könyvet, mely valójában a „Könyvek Könyve”: a Biblia.
1984 januárjának egyik napján, egy késő esti órában különös dolog történt. A szobámban voltam és éppen a Teremtő dolgairól gondolkodtam, mikor váratlanul megmozdult a levegő, és Isten jelenléte betöltötte a szobát. Végtelenül felemelő volt, és benső lényemet eltöltötte az Isten iránti tisztelet és alázat. A következő pillanatban már tudtam, hogy ez az az óra, amelyben meghozhatom életem legnagyobb és legcsodálatosabb döntését. Semmi kétségem nem volt a döntést illetően; leborultam a Mindenható Úr előtt és bocsánatot kértem minden elkövetett bűnömért, sőt azokért is, amiket a felmenőimtől örököltem. Talán még ki sem mondtam az utolsó szót, amikor a bűneim semmivé lettek, s átölelt a mennyei Szabadság. Ezek után átadtam az életemet az Örökkévalónak, s amint megtudtam, hogy újjá kell születnem Jézus tanítása szerint, azonnal cselekedtem.
Máig is tartó, negyvenéves evangéliumi szolgálatom során egyre mélyebb és szélesebb betekintést kaptam az eklézsia életébe és szolgálatába. Természetemnél fogva sohasem voltam egy másokat kritizáló és ítélő alkat, de amiket a gyülekezetekben és az elszaporodott felekezeteknél tapasztaltam, azok túl rombolóak és túlságosan leépítőek voltak ahhoz, hogy el tudjam hallgatni a dolgot. Úgy éreztem, figyelmeztetnem kell Isten népét, hogy „térjenek vissza a teljes Bibliához és annak minden igazságához, mielőtt az eltévelyedés következményei beérnének és lesújtanának az egyházra”. De az egyház csak ült mozdulatlanul a zsákutca végén, és hallgatott.
Amint már elmondtam, engem maga a Teremtő vezetett megtérésre, s amiket Tőle kaptam, hit-szeretet-szellemi látás-bibliatudomány és a többi, nem kötődnek egyetlen szállal sem a felekezetekhez. Így az ősi, hamisítatlan Evangéliumot ismerhettem meg az Úr csodálatos kegyelme és kijelentése által. Ez az Evangélium még mindig ugyanaz, amit Jézus hagyott a világra.
Meg vagyok győződve arról, hogy a Krisztus Egyházára vonatkozó problémák megoldása egyedül a Krisztus hamisítatlan Evangéliumában rejlik. Ezért elhatároztam, hogy hétszáz pontba szedem a Bibliát, s a pontok tartalmát üzenetként, vagy mint aktuális tanításként közlöm a gondolatokat igazoló igék hozzáadásával.
Valójában, a „Megnyílt Biblia” komoly és fontos lehetőségeket kínál az olvasóknak, különösen az igazságszerető, hívő embereknek

1. A könyv úgynevezett „igazságtükör”-ként is alkalmas a hívők vagy működő gyülekezetek, egyházak Biblia-alapú vizsgálatára.
2. Hiteles segítséget nyújt az Ige általi üzenetek és tanítások értelmezéséhez, az üdvösségre vezető szellemi ösvény megértéséhez, és megmutatja, hogyan haladjunk ezen az ösvényen („keskeny úton”) és hogyan érhetünk célba – amely nem más, mint az Üdvösség.
3. Helyreállítja az igazságot, s akár egy aktuális egyházi reformot is képes előkészíteni.
4. Az igehirdetők kezében a Biblia mellett valóságos „kincsesbánya” lehet a tanításokhoz vagy prédikációkhoz való felkészülésben.

Ha bárkinek is kérdései lennének a hit, a Biblia vagy az egyház vonatkozásában, ebben a könyvben megtalálhatóak a kívánt válaszok.

Azért imádkozom, hogy az Örökkévaló tegye rendkívüli áldássá ezt a művet az Isten teljes Gyülekezete számára.



A Megnyílt Biblia kiadásának oka és célja


Ha szembe nézünk világunkkal, egy darabokra szakadt, káoszba hajló képet láthatunk, melyben a Krisztus egyházának utolsó fénysugarait is mintha éppen ezekben a percekben szívná magába egy mélységből felszálló titokzatos homály.
A Krisztus utáni első századokban még ragyogott az egyház fénye, mivel Isten beszédét olyan emberek hirdették, akik Mesterük tanítása szerint voltak újjászületve és folyamatos fejlődésen mentek át, aminek eredményeként egyre jobban megismerték a Teremtőt. Ennek birtokában természetessé lett bennük az ige megértése, és az Isten országára tartozó szellemi törvényeket képesek voltak egységesen látni, értelmezni és cselekedni pontosan úgy, ahogyan azt Krisztus és apostolai meghatározták a mindenkori eklézsiának:

“Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” (1Kor. 1,10)
“Csakhogy a mire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.” (Fil. 3,16)
“Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté nem válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyermekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága.” (Ef.4, 13-14 az Egyszerű Fordítású Bibliából)

A Teremtő erre az egységre építette Izráel népét is, miután kihozta őket Egyiptomból:

“Testvéreim, azt akarom, hogy tudjátok, mi történt őseinkkel, akiket Mózes vezetett. Ők mindannyian a felhő alatt voltak, és gyalog mentek keresztül a tengeren.
Mind Mózes követői lettek, amikor a felhő betakarta őket, és átkeltek a tengeren.
Mindannyian ugyanazt a természetfölötti eredetű ételt ették, és ugyanazt a természetfölötti eredetű vizet itták. Ugyanis abból a szellemi kősziklából ittak, amely követte őket – az a kőszikla pedig Krisztus volt. ”(1Kor. 10, 1-4 az Egyszerű Fordítású Bibliából )

Ezek az apostoli intések nem voltak alaptalanok. Az egyház viszonylag hamar engedett a hatalomittas újszövetségi farizeusoknak és hamis prófétáknak, akik az ige eredeti üzenetét újraértelmezték, s ezzel kezdetét vette a Krisztust szolgáló eklézsia titokzatos lerombolása.
Még alig több mint háromszáz év telt el a feltámadott Krisztus mennybemenetele után, s az eklézsia látványosan gyengülni kezdett, míg a sötétség fejedelme ravasz módon a Római Birodalom világhatalmi gépezetébe terelte. Ezzel az egyház a világi hatalmak vezetése alá került, s ennek eredményeként elűnt belőle mindaz, ami Krisztust képviselte, s helyébe lopakodott egy istentelen hatalmat fitogtató vallási tákolmány, melyben elnémult az élő Ige hangja, s helyében egy liturgia – szövevény fényeskedik. Összejöveteleiken ezt adagolják szó szerinti ismétlésben az “egyetemesre” mázolt és kreált üdvösséggel etetgetett becsapottaknak.
A protestáns felekezetekben sem fénylik a Krisztus, csupán egy jéggé fagyasztó liturgia hallatja hangját az önigazultságba merevített ájtatoskodók gyülekezeteiben.
Az egyház megromlott szellemi állapota már nem tűr halasztást a helyreállításban! Az egyházban egyetlen felekezet sem található, amely ne rekedt volna meg egy bizonyos szellemi ponton, ami az érintetteket megállította a fejlődésben, és megindult náluk a visszafejlődés, amit csak egyetlen erő állíthat meg: ez pedig nem lehet más, csak a Krisztusban kinyilatkoztatott, hamisítatlan igazság visszarendezése az eklézsiába!
„A Megnyílt Biblia” hétszáz pontjának az eredeti tartalmával és vázlatszerű megfogalmazásával azt szeretném hangsúlyozni, hogy a Biblia minden kérdésünkre megadja a pontos választ, amely hiteles és igaz. Az Életre vezető egyetlen utat mutatja meg, melyen Isten országába juthatunk. Szeretném, ha könyvemmel segíthetnék azoknak, akik őszintén keresik az Istennel való élő kapcsolatot vagy újra szeretnének visszatalálni Megváltójukhoz.
A könyvemmel való álmom pedig nagyon egyszerű: szeretném, ha Krisztus népe felismerné a hétszáz pontba foglalt változhatatlan igazságot, s általa – mint “tükrön keresztül” – meglátná sajátos igei értelmezéseinek a drámai következményeit, s visszatérne az igazság és örök élet halhatatlan Eredetéhez, aki a Krisztus.

David Beeri

A hétszáz pontot hét részre bontva fejtettem ki, egy-egy “fejezet” száz pontot tartalmaz. Minden fejezet egy tartalmi fel sorolással kezdődik, és azt követően fejtem ki a felsoroltakat.




1-100


1. Az evangélium TITOK
2. Az evangélium igazságát nem értheti mindenki
3. Különbség van az általános és kijelentés általi evangéliumi értelmezés között
4. A tudatlanok meghamisítják az Írásokat
5. Vannak, akik versengésből és haszonlesésből hirdetik Krisztust
6. Mindenki kap jeleket Isten létezéséről
7. A Király csak az igazsággal erősítheti meg az országot
8. A szegényeket is hűségesen ítélő Király
9. Isten a szegényekkel szemben is igazságos
10. Az Úr törvénye és ítélete változhatatlan
11. Isten nem változik meg, mivel tökéletes
12. Az igazság igazság marad mindörökké
13. Ne fogd pártját a gonosznak!
14. Menj a bölcsekhez, hogy bölcs lehess!
15. Ne engedjétek felnövekedni a bűnt a gyülekezetben!
16. Örülj a feddésnek!
17. Tarts ki a kísértésekben, és élsz!
18. Az isteni dorgálás és fenyítés alapja a szeretet
19. Isten népe már csak nevet a dorgáláson
20. Az Úr védelmét csak az Őt követő hűségesek élvezhetik
21. Figyelj az isteni kiválasztásra és elhívásra!
22. Az elhívás okai
23. Ne vedd el a dicsőséget Attól, akit illet!
24. Ha őszintén keresed az Urat, mindent megérthetsz
25. Az igazak és hamisak közé falat emel az igazság
26. Az igazán megtért hívő az igazságból való, és hallgat az Úr szavára
27. Ha újjászülettél, halld meg és cselekedd Isten beszédét!
28. A hitet nem nyerheti el mindenki
29. Ha pontos válaszokat akarsz, menj vissza a kezdetekhez
30. Ha az Atya vonzását érzed, menj azonnal Krisztushoz!
31. Ha meg akarod ismerni az Atyát, ismerd meg előbb Jézust, az Isten Fiát
32. Menjetek ki a tévelygő közösségekből, és őrizzétek meg a Krisztusban rejlő szabadságot!
33. A gyümölcsöző együttműködés
34. A bűnben élőket az ördög vezeti
35. Csak akkor ismertük meg az Urat, ha megtartjuk a parancsolatait
36. Ne hidd, hogy Isten nem látja, amit cselekszel!
37. Az egység létrejöttének alapvető feltétele
38. A nagyok és gazdagok háza álnoksággal van tele
39. Aki Istent gyűlöli, szereti a halált
40. A gonosz nem ismeri a szégyent és megbánást
41. Isten előtt nem állhatnak meg a gonoszok
42. Kicsoda mehet fel az Úr hegyére?
43. Az alkalmatlan hitetők gyümölcse: romlás
44. Óvakodj a hamis tanításoktól!
45. Ha Krisztusban újjászülettél, őrizd meg a tiszta életet!
46. Miről ismerhető fel Krisztus tanítványa?
47. Mi az alapja a tanítványok bizonyságtételének?
48. Isten életre hívó ajándéka: a KEGYELEM
49. Hogyan ismerhető meg a Teremtő?
50. Kik vehetnek kijelentést az Istentől?
51. Bűneinkért nekünk kell személyesen felelnünk
52. A Tóra jelentőségét nem gyengítette a hit
53. Rendezd bűneidet Istennel, amíg megteheted!
54. Ahol nem hangzik igazán az apostolok tanítása, ott az egyház halott
55. Az egyház történelmét az apostoli korszak után az Ige megrontásának alattomos szolgálata képezi
56. Várd ki a dolgok rendelt idejét, és győzni fogsz!
57. Ha elestél, Isten újra felállíthat
58. Az ördög örül, ha elestél, de őrjöng, ha újra jársz
59. Ha az igaz elesik, nem terül el
60. Ha újat akarsz, vedd el az útból a régit!
61. Sohase bízd el magad a hited miatt!
62. Légy mindvégig állhatatos és tarts ki!
63. Ne bántson a hitetlenek sikere – te csak menj tovább Krisztussal!
64. Vigyázz, ismerd fel a megtévesztő szellemeket!
65. Amíg csak hallgatója vagy a törvénynek, az üdvösség elkerül
66. Isten nem személyválogató, szereti a nemzeteket
67. Az Úr követői Isten védelme alatt vannak
68. Csak a szívetek „körülmetélésével” foglalkozzatok
69. Az egyház kijön Krisztusból, és bemegy a jótékonyság világába
70. Az istentelenek hatalma idején a jók eladják jellemüket
71. A dolgok történelmi ismétlődései fontos titkokat rejtenek
72. Isten visszahozza, amit a Gonosz ellopott
73. A választott népet kegyelmébe fogadja az Örökkévaló
74. Az Örökkévaló nem hagyja népét kiveszni a nemzetek közül
75. Amit Isten ront le, az örökre úgy marad
76. Jézus megjelenésével nem lett eltörölve a Törvény
77. A Törvény Izráellel együtt örökre megmarad
78. Jehova eredeti tanúi
79. Mi az, ami jó irányba viszi a nemzeteket?
80. A prófétai látás fontossága
81. A bölcs vezetésről
82. Kérjétek a világosságot és igazságot!
83. Bízd az Úrra az útjaidat, s bátran menj előre!
84. „Akkor felhasad, mint hajnal, a te világosságod”
85. Ne gondoljátok, hogy Isten felkentjei nem hibáznak
86. Isten programját ne akard véghez vinni, ha nem kaptál róla kijelentést
87. Egy ritka ajándék a Mindenhatótól
88. Ha Isten jelen van egy gyülekezetben, ott nem lehet tisztátalanság
89. Maradj hűséges az Úrhoz, és boldog leszel!
90. Áldjad Isten népét, és te is áldott leszel!
91. A választott nép áldása a nemzeteknek
92. Csak akkor lehetünk győztesek, ha velünk van az Úr
93. Az élő hit által látható, hogy az Úr az Isten
94. Ha a hívő nép hűséges az Istenhez, egészségben élhet
95. Tartsátok meg Isten parancsolatait, hogy szaporodhassatok!
96. Ha áldást akarsz Istentől a földedre, kövesd Őt teljes szívedből!
97. Tiszteld az idős embereket, és hallgasd bölcsességüket!
98. A gonoszok csak a gonoszok gyülekezetében állhatnak meg
99. Ha mindvégig az Úr ösvényei lesznek szívedben, meg fogsz jelenni a Sionon
100. Kegyelem és hűség jár a Mindenható orcája előtt
...

Ez is tetszhet Önnek :

Cover: A Megnyílt Biblia

Will M. Saintgiorgio

Képzelt valóság

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők