Levél

Előszó

A könyv egy hosszú üzenetet képvisel. A címzett egy olyan személy jelenlétéhez íródott, aki fontos szerepet tölt be az író életében. A formáját tekintve mégis képes lehet az elgondolkodtatásra az olvasó számára. Betekintést nyújt az író személyes világába oly módon, hogy a megértést, mint lehetőséget szem előtt tartva felhívja a figyelmet számos feltett kérdésre, valamint válaszra egy sajátos világkép felvázolásával kapcsolatban. A könyv nem tényeket közöl, hanem gondolatokat, meghagyva szabadságát az olvasónak gondolatai kibontakozásaihoz.
Két részből épül fel. Az első rész napjainkban íródott, a második pedig egy régebbi időszakban. Az első rész a gondolatokra fektet nagyobb hangsúlyokat, míg a második a párbeszéden alapszik, elválasztva egymástól a két időszakot. A folytonosságot képviseli, és képes lehet a két részt egyetlen egységként megjeleníteni az olvasóban. Különböző nézetek alapján kalauzolja az olvasót a gondolatok világába oly módon, hogy az adott személy azonosulni tudjon az író gondolataival. Néha filozofikus módon, helyenként tényszerűen nyújt betekintést a valós, illetve képzeltnek tekintett világba, hogy az olvasó fantáziáját, érzelmi világát bizonyos mértékben leköthessék az író gondolatai.
A könyv az életet célozza meg. Hol komolyan, hol semlegesen, hol a szavak játékosságára fektet különböző hangsúlyokat. Az olvasó képzeletére, fantáziájára bízva, hogy az egyhangúságnak vagy szellemi kibontakozásnak mekkora mértéke lehet, bízva a gondolatok sikerességeiben, mellyel egyfajta optimizmust teremthet az olvasó számára. Utat mutathat, hogy hogyan tehetünk szert pozitív változásokra akár egy nehéz élethelyzetből adódóan. Hogy mik lehetnek azok a dolgok, melyekből erőt gyűjthetünk sikerességeink megváltoztatásaihoz a hétköznapi helyzetektől, a nem meg szokott dolgokon át. A szeretetet alapul véve közeledik az olvasóhoz kisebb-nagyobb hullámokban, hogy a változatosság kellőképpen elnyerje a figyelmet. Az egyszerűség elvét használva teremt kapcsolatot. Az adott olvasót képviseli, bevonva őt az író gondolatainak világába, hogy eldönthesse, képes-e azonosulni vele. Helyet kap még az észszerűség, mely még különböző párhuzamok színezéseivel sarkallhatja elgondolkodtatásra az olvasót.
Emberközpontú; az embert, emberi értékeket helyezi előtérbe. Nagyrészt tárgyilagosan, helyenként az érzelmekre fektetve nagyobb hangsúlyokat közeledik az olvasóhoz. Néhol szkeptikus tényszerű módon, egyes részekben a misztérium világába kalauzolva az adott személyt, hogy eldönthesse gondolatai által az író véleményt alkotó képeinek valós, illetve valótlannak tűnő állításait magára vonatkozóan. A kapcsolatteremtésen alapszik, és az elgondolkodtatás által viszi egymáshoz közelebb a két személyt. Helyenként elvonatkoztatva, némely esetekben pedig az anyagiasság, és fizikai világba való személyhez köthető beágyazódást alapul véve teremti meg a gondolatok helyes, illetve képzeltnek tekinthető valóságkimenetelének irányait. A kérdések, gondolatok megfogalmazott módjai lehetőségként is megjelenhetnek az olvasóban mind a tapasztalatok által, mind a felvázolt gondolatok, folyamatok eredményeinek lehetőségeit szem előtt tartva. Az olvasót úgy helyezi előtérbe, hogy eldönthesse gondolatainak, érzelmi kibontakozásainak pozitív irányba való közeledését az író irányába. Egyfajta személyes közelséget létrehozva, bizalmat szavazva az olvasónak, hogy eldönthesse, megfelelő-e a neki mutatott érték, melyet az író képvisel.



Levél

Általában mikor nem tudjuk, hogyan álljunk neki egy-egy dolognak, cselekvésnek, fel szoktuk tenni magunknak a kérdést: hogyan is kezdjem, hogyan is mondjam, hogyan csináljam. Az én szemszögemből nézve a legoptimálisabb az, ha rövid gondolkodás után egyszerűen nekiállok annak, amit szeretnék. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem gondolom át helyzetem. De úgy gondolom, hogy a tapasztalatokból adódóan nem kell mindig túlbonyolítani a dolgokat. Az egyszerűség elvéből adódóan elkezdjük használni agyunkat. Szóval csatangolva gondolataim között, felmérve, hogy mit is akarok véghez vinni, elkezdem azt, ami iránt késztetést érzek. Mivel nem vagyok író, sem költő, és nincsenek múzsáim, kikből ihletet meríthetnék, ezért a gondolataim által teremtett, felállított képek alapján írom azt, amiről úgy gondolom, hogy szívesen megosztok egy-egy személlyel. Akiről úgy gondolom, hogy számára érdekesek lehetnek gondolataim. Egyszóval ismét az írásnak szentelem a figyelmet. Ahhoz, hogy valami elinduljon és egy kerek egésszé váljon, célszerű nagy vonalakban lefektetni egyes dolgokat ahhoz, hogy teret nyerhessenek gondolataink. Mégsem fogom megtervezni, hogy miről is legyen szó. Improvizatív módon helyet szorítva szívemnek, az ösztönösség által írom azt, ami belőlem fakad. Úgy gondolom, ennél hitelesebben nem tudnám jellemezni sem gondolataim, sem belső világom. Egy maréknyi akarattal és szeretettel olyan dolgokat lehet papírra vetni, melyek nem csak leköthetik az olvasó figyelmét, hanem esetleg az elgondolkodtatás egyes formáinak is képesek teret adni. De hát miről is van szó? Akik közelről ismernek, tudják, hogy nem volt mindig leányálom az életem, még ha ezt tágabb környezetem nem is látta meg. Ezért arra gondoltam, hogy megosztok a magam világából egy aprócska szeletet azokkal a személyekkel, akikről úgy gondolom, hogy mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy egészségesnek mondható életet élhessek.
Az elmúlt években rengeteg belső változáson mentem keresztül, melyeknek köszönhetően útmutatást kaptam, hogyan célszerű élnem. Rengeteg negatív és pozitív hatással szembesültem az elmúlt évek során, amiből adódóan számos új gondolati forma vette át a múlt egyes berögzült szokásait. Ezen pár év alatt sok új embert ismertem meg, akiknek egy része hozzásegített belső világom bizonyos gondolati formáinak megváltoztatásaihoz. Úgy gondolom, ha kellő akarattal rendelkezünk, akkor mindig képesek lehetünk a megújulás egyes formáira szert tenni, mindegy, hogy fizikai vagy belső világunk az, melyen változtatunk. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az elmúlt másfél évtizedben betekintést nyerhettem egy olyan világba, melyben a jelen pillanatait hol hátborzongató módon, hol a szeretet legnagyobb jelenlétével váltam képessé a felismerések által a változások útjain járni. Ezek sokszor próbára tették hitem. A magamnak feltett kérdések kapcsán erőt kaptam a felismerések egyes formái által, hogy képes legyek helyzeteimen oly mértékben változtatni, hogy értelmét vegyék életem egyes múltbéli szakaszainak. Bizonyosságot nyert bennem az életnek számos olyan formája, melyek kitöltik mindennapjaim, hitet teremtve akár életem megváltoztatásához, akár az újrakezdéshez. Sok mindent láttam, sok mindent megtapasztaltam. Részese lehettem számos szélsőséges helyzet megnyilvánulásának, melyek megmutatták, hogy megértés nélkül nincs fejlődés. Nem tekintem kudarcnak eddigi életem. Tiszta lelkiismerettel teszem a dolgom, és nem bánom cselekedeteim. Elmondhatom, hogy harag nélkül élhetem napjaim. Nincs bennem irigység, nincs lelkiismeret-furdalás, nincs hatalomvágy, és még sok más olyan jellemvonás, melyek káros hatással lehetnek lelki világomra. Elfogadtam a halál jelenlétét, melyből adódóan képessé váltam tisztelni az életet és megbecsülni a jelent. Hogy milyen most az életem? Az élet lehetőséget ad nemcsak a fejlődésre, hanem a megteremtett értékek megbecsülésére is, amiből adódóan akár az is kiderülhet, hogy mik azok a dolgok, melyekre igazán szükségünk lehet. Rávilágíthatnak bennünk arra, hogy az önismeret képes lehet megmutatni, hogyan éljünk, és hogyan változzunk annak érdekében, hogy lelki világunk egy kiegyensúlyozottabb szakasza tartóssá válhasson bennünk. A könyv különböző nézőpontokból mutat be gondolatokat, gondolatsorokat, melyek hol közelebb, hol távolabb helyezkednek el egymástól. Szóljon még mindazoknak, akik szívesen olvassák, és örömük lelik a kikapcsolódás ezen formáiban. Akkor lássuk meg azt, amit látnunk kell, hogy megértsük azt, ami belülről fakad. Nyissuk ki a szemünket gondolataink által.
Üdvözlöm!
Úgy döntöttem megint írok.
Önnek!
Mert önnel szívesen megosztom a gondolataimat. Az oka egyszerű. Mindig meghallgat, ha szükségem van önre. De nem csak azért. Elnyerte a bizalmam az évek alatt. Igaz, hogy már régen beszélgettünk. Nem felejtettem el, amit értem tett, még ha nem is látszik. Fontosak voltak azok a beszélgetések, és jó emlékek fűződnek hozzájuk. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még beszélgetni. Most kap egy újabb szeletet az életemből, gondolkodásmódomról. Persze nem erőltetek semmit. Önre bízom, hogy elolvassa-e, vagy sem. Ha másért nem is, picit elemzi az ítélőképességemet. Biztos, hogy nem minden úgy van, ahogy leírom, gondolom. Ez az én szemszögemből, látásmódomból mutatja be a saját világomat, illetve a világot. Az én életemhez kötődik, nem máséhoz. Az én gondolkodásmódom jellemzi. Megpróbálom reálisan összefoglalni, amit magamról, bizonyos dolgokról gondolok az élettel kapcsolatban. Egyszerűen, érthetően, a jellememből fakadóan. Bár néha kicsit bonyolultnak érzem magam. A fantáziájára bízom, hogy milyen gondolati elemekkel tölti ki egyes részek megnyilvánulási formáit.
Hogy miért rólam? Mert elég jól ismerem magam. Mert így is tanulhatok. Ha mást nem is, egy kis türelmet. Véleményem szerint a kapkodásomnak általában nem veszem hasznát. Azt viszont tudom, hogy a saját hibáimból tanulok a legtöbbet. Legalábbis az én esetemben ez így van. De nem árt résen lenni, mert a másokéból is lehet tanulni. Mert őrájuk is figyelmet kell szentelni. Ezért nekem sokszor az is elég, ha szemügyre veszem a környezetem. Ez sok mindent elárulhat. Megmutathatja, hogy milyen a viszonyom a külvilággal. Mennyire vagyok zárt, illetve nyitott személyiség. De ez csak egy kis része az életemnek.
Akkor vágjunk is bele! Jó kalandozást.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy körülöttünk hogyan történhetnek az események. Ha egy picit viszonyítunk magunkkal kapcsolatban, akkor környezetünket lehet szűkebb vagy tágabb rendszerűnek tekinteni. Minden attól függ, hogy milyen mértékben tudunk kapcsolódni hozzá. Ha jól érzem magam, akkor általában nem ütközöm nagyobb problémákba. Akkor kezd érdekessé válni a helyzetem, mikor már kezd unalmassá válni számomra. De még ez sem probléma. Valakinek így is megfelelő. Kialakul egy bizonyos életforma, megvannak a napi rutinok, szokások, minden rendben megy. Zajlik az élet. Amíg hirtelen meg nem változtatja valami a környezetünket, életünket. A kérdés, hogy össze tudjuk-e kötni az életünket vele, tudunk-e alkalmazkodni, vagy változtatni az eddigi életünkön.
Ez nagyon sok mindentől függhet. Esetleg fel vagyunk-e készülve bizonyos változásokra. A jobbik eset az, ha valami jó dolog történik. Azokhoz a dolgokhoz általában mindig könnyebben tudunk alkalmazkodni. De az élet elég változatos tud lenni, és mindig a jelenlegi lelki állapotunktól függ, hogy hová soroljuk be azt a bizonyos változást. A mai világban nem mondhatnám, hogy olyan kiszámítható lenne minden. Nem úgy van, mint harminc évvel ezelőtt, mikor még a technika nem volt ennyire fejlett. Úgy gondolom, hogy minden generációnak megvan, illetve megvolt a saját maga tempója. Ezért nem árt, ha néha hátrafele is nézünk, nem csak előre. Ez nagymértékben befolyásolhatja a cselekedeteinket.
Mit tehetünk egy ilyen helyzetben? Először mindig az ösztön az, ami működésbe lép. Akkor lesz belőle probléma, ha az életünkhöz nem tudjuk hozzákapcsolni azt a bizonyos változást. Megjelenhet bennünk a félelem egy bizonyos formája, mert nem biztos, hogy tudjuk kezelni azt a bizonyos, újnak mondható helyzetet. Általában ilyenkor az emberben valami megváltozik. Akár fizikai tünet is létrejöhet. Két dolog szokott történni: az ember vagy elkezdi használni azt, amivel rendelkezik, vagy nem. Hát, az utóbbi az nem valami meggyőző, de én úgy vagyok vele, hogy mindig van segítség, és segítséggel sok mindent meg lehet oldani. Egyetlen hátulütője van: ha megszokjuk, hogy mindig van, aki segítsen, akkor az akár a cselekvőképességünk kárára is válhat. Lecsökkenhet, esetleg el is veszíthetjük az önbizalmunkat. Ennek kapcsán korlátokat állíthatunk fel saját magunkkal szemben. Korlátozottak lehetünk szellemileg, és tudattalanul lecsökkenthetjük az életterünket. Mozgáskorlátozottak lehetünk. Pedig egészségesek vagyunk, tudunk mozogni, és mégsem. Mégsem mozgunk úgy a térben, ahogyan azt legbelül szeretnénk. Határokat állítunk fel magunknak, pedig határ a csillagos ég is lehet. És ezt mind a lelki állapotunknak köszönhetjük. Ez azért van, mert nem mindig vagyunk tisztában azzal, amit teszünk. Megtesszük általában azt, amit kell, de kihathat a lelki világunkra. Nem mindig tudjuk tőle jobban érezni magunkat. Még akkor sem, ha valami jó dolog történik velünk. Persze van, amikor az ember fáradt, vagy unott, vagy éppen az időjárás hatása alatt van. Persze van ilyen, és még sok más hasonló dolog. De nem mindig. Mert ha az ember ezt megszokja, akkor egy idő után ezek a dolgok már beépülnek a jellemébe, és természetesnek veszi. Csak egy példa. Lehet szép vagy jól szituált valaki, ha a jelleme nem hasonló, mint a közvetlen környezetéé. Egyedül maradhat, mert a jelleméből adódóan nem biztos, hogy kapcsolatot tud teremteni, és ez feszültséghez, rossz közérzethez vezethet. Kívülállóként tekinthet saját magára. Nem biztos, hogy be tud illeszkedni egy adott társaságba, környezetbe. És ez mind az időjárás és sok más hasonló dolog miatt van, melyek egy idő után már csak kifogások lesznek. Ha nem kezdünk el változtatni rajtuk, akkor idővel feltorlódhatnak előttünk, és akár egy egész várat fel lehet így építeni.
Az a kérdés, hogy mennyire zárt az a vár; mert akár teljesen be tudjuk börtönözni magunkat. Bizonyos formában lustasághoz is vezethet, melyből kialakulhatnak a tehetetlenség egyes formái. Ez már egy komoly kiindulási pont lehet az ember életében ahhoz, hogy változtasson, megváltozzon. Komoly betegségekhez is vezethet. Fizikailag és szellemileg is hátrányos helyzetbe kerülhetünk tőle. Sokszor a legegyszerűbbnek tűnő dolgok miatt alakulhatnak ki. Pedig az életet komolyan kell venni, mert néha elég szélsőséges tud lenni, és ha nem akarunk ide-oda csapongani, akkor el kell kezdeni tudatosan gondolkodni, cselekedni, és felkészülni azokra a bizonyos változásokra. Meg kell tanulnunk improvizálni, mert akkor kezdjük el használni igazán az agyunkat, és nem is biztos, hogy olyan egyszerű, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Számos veszélyt is rejthet. Ezért nem mindegy, hogy milyen nagyságrendű dolgokkal állunk szemben.
Persze mindig vannak kivételek, és van, akinek minden megy elsőre. Ha egy ilyen várat, mint amit az előbb felépítettünk, le akarunk bontani, ez azért nem kis feladat. Persze lehet rombolni is, csak nehogy a törmelék alatt végezzük. Mert egy ilyen építménynek azért súlya van. Legjobb, ha szépen, ütemezetten, logikusan, segítséggel vagy anélkül, egy terv szerint haladunk. Így is sok olyan dologba fogunk ütközni, melyre nem számítunk. Hol jobban fogunk haladni, hol lassabban. A lényeg, hogy olvassunk a sorok között, mert minden apró részlet fontos szerepet tölthet be az életünkben. Kellő alapossággal sok új élményre tudunk szert tenni, melyek nagy hatással lehetnek lelki világunkra, érzelmeinkre.
Az én esetemben legjobb, ha feltérképezem saját magam jellemvonásait. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mire vagyok képes. Az viszont már egy másik dolog, hogy mire lehetek képes. El kell gondolkozni azon is, hogy mekkora feladat előtt állunk, és milyen szintű változást szeretnénk véghez vinni. Azt is figyelembe kell venni, hogy fizikailag mennyire lehet ez megterhelő számunkra. Mennyi befektetett energiára lehet szükségünk. Mennyire borul fel a napi rutin. A szokásainkon milyen mértékben kell változtatni.
Neki kell állni edzeni mind szellemileg, mind fizikailag.
Meg kell vizsgálni, hogy mekkora teherbíró képességgel rendelkezünk. Milyen életmódot folytatunk. Milyen helyzetbe kerülhetünk. Mekkora utat kell megtennünk azért, hogy megváltozzunk vagy megváltoztassuk az életünket. Ki kell tűzni egy célt. Lehet apró dolgokkal is kezdeni, mert ahogyan idősödünk, már nem biztos, hogy olyan rugalmasak vagyunk, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. De hát a nagyobb dolgok olyan távolinak tűnhetnek. Nem kell rohanni. Csak döntést kell hozni, és akkor már meg is tettük az első lépést. Kis változás az életünkben, mégis nagy jelentőséggel bírhat. Általában ekkor rengeteg kérdés szokott megfogalmazódni az emberben. „De hogyan építsem be az életembe, hisz’ annyi minden történik.” Úgy gondolom, hogy mindig annyit kell foglalkozni egy-egy adott kérdéssel, témával, ami még nem túl megterhelő. Ezáltal nem zökkentjük ki magunkat a megszokott életvitelből, és könnyebben viseljük a változásokat. A lényeg, hogy kellő alázattal álljunk hozzá, mert akkor megbecsüljük azt, amit teszünk vagy tettünk a cél elérése érdekében. Csak úgy tudunk változtatni valamin, ha saját magunkat helyezzük előtérbe, és csak akkor, ha készen állunk rá. Mindegy, hogy nagy dolgokról van szó, vagy elenyészőkről. Ezt más nem tudja megtenni helyettünk. Bíznunk kell saját magunkban. Ezért nem árt, ha van egy kis önismeretünk, melyhez köthetően pozicionálni tudjuk magunkat.
Két dolog történt. Hoztam egy döntést, és felvettem egy pozíciót. Így már el tudom helyezni magam térben és időben, a cél függvényében. Világossá válik, hogy mennyi mindent kell még megtennem. Mennyire vagyok lemaradva. Mekkora munka áll előttem – mert ez munka a javából. Azért, hogy valamit elérjünk, meg kell dolgoznunk. Néha elég keményen. Én már csak tudom. Minden, amit csinálunk, az befektetés. Energiát fektetünk be azért, hogy jól, illetve jobban éljünk. Az energia a mi tőkénk. Sokszor figyelmen kívül hagyjuk, pedig enélkül nem tudunk létezni. Ha a befektetett energia megtérülni látszik, akkor akár csodálatos dolgok is születhetnek. De nem kell mindjárt nagy dolgokra törekedni. Ugyanis ha nem vagyunk kellően körültekintőek, akár hamar le is merülhetünk. Ezért nem szabad pazarolni. Becsüljük meg azt, amivel rendelkezünk.
Megváltoztattam a nézőpontomat, és új helyzet állt elő. Felmerül egy következő kérdés.
Hogyan tovább?
Ahhoz, hogy cselekvőképesek legyünk, egy stabil alappal kel rendelkezzünk mind fizikailag, mind szellemileg.
De hát hogyan tehetek szert egy stabil alapra?
Vannak dolgok, melyeket érdemes szem előtt tartani. Ez elég sokrétű lehet. A lényeg, hogy hogyan épül fel egy ember gondolkodásmódja. Jelen esetben az enyém. Az ember gondolkodásmódjának rendelkeznie kell egy stabil ponttal, ahova mindig vissza tud térni, és kell legyen egy kiindulási pont, melyből mindig ki tud indulni. A kettő nem ugyanaz, mert az egyiket ritkán használjuk, a másikat sűrűbben. Az alap a legstabilabb pont az ember életében, mely szellemileg összeolvad a fizikai lényünkkel. Az határozza meg minden egyes mozdulatunkat, cselekedeteinket. Ez alakítja ki a személyiségünket, gondolkodásmódunkat. Születésünk kezdete óta jelen van életünkben. Ezt formáljuk egy életen át. Gyerekfejjel ezt még nem értjük. Általában felnőttfejjel szoktunk visszaemlékezni rá. Ez határozza meg, hogy milyen lelkületűek vagyunk. Ezzel nem árt tisztában lenni. Azt szokták mondani, hogy mindenki tiszta lappal indul, de ez csak részben igaz. Ez inkább a szellemi részre vonatkozik, arra is csak részben, mert szellemileg is lehetünk hátrányosak. A fizikai test is elég változatos. Van, aki egészségesen születik, és van, aki nem. Én a saját példámból adódóan egészségesnek mondhatom magam. Minden testrészem hiánytalan, és jól használható. Ez nagy kincs, még ha nem is tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. Tehát induljunk ki abból, hogy egészségesek vagyunk.
A következő fontos pont, az a látás. A szemünk a testünk egyik olyan része, mely összekapcsolja a fizikai valóságot szellemi részünkkel. Fizikailag jelen van, de nagyrészt nem érintkezik semmivel, a fény hatásainak kivételével. Tudatunk fizikai valóságáért túlnyomó többségében ő a felelős, mert általában az emberek többsége azt el is hiszi, amit lát.
A másik fontos testrészünk a fülünk. Ez inkább a tájékozódásunkra hat. Szinte minden mozdulatunkért ő a felelős. A szellemi részhez is kapcsoljuk, de nem mindent hiszünk el, amit hallunk.
Tehát testünk ezen két részéből már ki lehet indulni.
Mi kell ahhoz, hogy formáljuk saját magunkat?
El kell kezdeni használni a fejünket. El kell kezdenünk gondolkozni.
Mire lehet szükségünk?
Elsősorban emlékekre. Akár egy emlék is elég ahhoz, hogy teljesen meg tudjuk változtatni az eddigi életünket. A kérdés az, hogy mikori az az emlék. Mihez kapcsolódik. Betegek vagyunk, egészségesek vagyunk, min szeretnénk változtatni, esetleg teljesen meg szeretnénk változni. Elég sok mindent lehet kötni hozzájuk. Például milyen a közérzetünk, fizikai állapotunk.
Fontos tényező az idő is, és számít, hogy mikor kezdünk el tudatosan gondolkodni.
Ez mindenkinél változó, mennyire van tekintettel a jövőre, illetve a múltra vonatkozóan. Fontos az irány is. Milyen irányban, mihez köthetően. A társadalmi normákkal kapcsolatosan, vagy inkább a személyiségünkkel kapcsolatban. Milyen életünk volt ez idáig.
És itt jönnek az emlékek. Gyerekkori, esetleg tinédzser- vagy felnőttkorhoz köthetők. Sokszor jelentéktelennek tűnhetnek. De nem azok.
…