Peggy és a szex

Peggy és a szex

Adrianna H.



Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 190
ISBN: 978-3-99064-139-2
Megjelenés időpontja: 2018-05-24
Sam Kramer házassága, mint gyorsvonat a kanyarban, fékezés nélkül siklott ki. A felesége öt okolta, pedig nem egyedül volt az ágyban, amiért nem is egy, hanem három gyerek született. A harmadik gyerek születése után a felesége megfenyegette, ha még egyszer a közelébe mer menni...
Sam Kramer harminckét éves, nagyon jóképű, keménykötésű férfi volt, aki a házuk nappalijában egy fotelban ülve a feleségét bámulta, aki ellenséges pillantásokkal nézett vissza rá. A felesége nézése megvetéssel, haraggal, gyűlölettel volt tele, és még sok minden mással, amiről jobb nem beszélni. Három gyerekük a felesége mellett a kanapén játszott, Peggy pedig jó szokásához híven a televízió képernyőjét bámulta, közben kávét kortyolgatott, és apró, édes süteményt majszolt hozzá. Időnként a férjére is villantott egy-két megvető pillantást, aki újságot olvasott a fotelban. Néha a gyerekek is vetettek rá, az ismeretlen házlakóra egy érdeklődő pillantást, akit vendégnek néztek, olyan vendégnek, akire nem volt szabad időt pazarolni, mert tiltva van nekik.
Sam Kramer ráért bámészkodni és elmélkedni, mert vasárnap volt, amikor a családok együtt töltik a szabadidejüket, vidáman beszélgetnek, játszanak a gyerekeikkel, és egyéb, általuk ismeretlen elfoglaltsággal vidítják a pihenőnapot. Akár idilli is lehetett volna a családi összkép, mégsem volt az.
Eljutottunk a véghez, mármint a házasságunk végéhez – sóhajtott a férfi. Akár így, akár úgy, menthetetlenül beköszöntött a vég – elmélkedett Sam Kramer, szemmagasságban tartva az újságot, amit azért vásárolt, hogy olvasgassa, de most valahogy nem volt kedve újságot olvasgatni, inkább a házasságán elmélkedett. Gondolatban felidézte vidám egyetemi éveiket, a Peggyvel töltött boldog napokat. Mint a történészek, elidőzött régmúlt idők történéseinél, kutatva régmúlt idők említésre méltó eseményeit, közben lapozott egyet az újságban is, hogy a felesége is lássa, hogy elmélyedt az olvasásban. Mert Peggy időnként haragos tekintettel nézett az újságot olvasó férjére, aki ahelyett, hogy füvet nyírt volna, újságot olvasott a fotelban.
Megismerkedésünk napján Peggy feromont bocsátott ki – folytatta az időutazást a férfi –, én pedig vettem az adást, megmozdult a gatyámban valami. Másnap este már szeretkeztünk is, fergeteges, viharos szex volt. Utána közel az egyetemhez lakást béreltünk és összebútoroztunk, ami elengedhetetlen kelléke volt az állandó szeretkezésnek, másképp nem lehetettünk volna folyton együtt. Boldog idők voltak – sóhajtott a férfi –, tanultunk, szeretkeztünk, ettünk és egyetemre jártunk. Reggel, mielőtt elindultunk az egyetemre, szeretkeztünk, minden reggel szexszel indítottuk a napot. Peggynek később kezdődtek az órái, mielőtt bement az egyetemre, gyorsan kotyvasztott valamit. Teljesen mindegy volt, mit, nem a kaja volt a fontos, hanem az együttlét, az állandó, csillapíthatatlan szexuális vágy, ami szikraként vibrált köztünk.
Most pedig se szikra, se vibrálás nincs – sóhajtott a férfi, kikandikálva az újság mögül. Délben megettük a kotyvalékot, amit Peggy főzött és szexeltünk, délután szeretkeztünk, és gyakorlati órákra mentünk. Este bekaptunk egy hamburgert vagy akármit, és hajnalig döngettük az ágyat, míg a szomszédból át nem kopogtak kis nyugalomért esedezve. Mind a ketten sikeresen elvégeztük az egyetemet, én építészmérnöki, Peggy vegyészmérnöki diplomával kezdtük az előttünk álló életet.
A második világháború után az IJ folyó torkolatánál elkészült Északi-tenger csatornáin a mai napig hatalmas óceánjárók és teherhajók közlekednek, mindmáig több mint nyolcezer hajó fordul meg itt évente. Becslések szerint az Északi-tenger csatornáin húszmillió tonna árut szállítanak napjainkban is a hatalmas óceánjárók. Erre alapozva olyan szakmát választottam, amely biztosítani látszott a jövőm alakulását, mert az emberek nem bankokba, hanem ingatlanokba fektették a megtakarított pénzüket. Hollandia építészete, vegyipara, acél- és gépgyártása mindig világhírű volt, Peggy ezért választotta a vegyipart, én pedig építészmérnök lettem, mert az ország rohamosan fejlődött. Az a település, ahol éltünk, mindig is lépést tartott a fejlődéssel, nem beszélve róla, hogy engem gyerekkorom óta csodálattal töltött el az építészet. Nagyapám is építészmérnök volt, második apám ács, így már gyerekkorom meghatározó élményei is az építkezéseken zajlottak. Mind a ketten sikeresek voltunk, a városban, ahol éltünk, irigyeltek bennünket az emberek. Visszagondolva az elmúlt időkre, az egyetemi évektől számítva egy évig tartott a felhőtlen boldogságunk – lapozott egyet Sam Kramer az újságban és a régmúlt időkben is.
Aztán mint a színes szappanbuborék, szétfoszlott, kipukkadt a mi felhőtlen boldogságunk. Visszakívánkozó napok, szép napok voltak – sajnálkozott Sam Kramer házassága végkimenetelén.
Azon a felejthetetlen napon kezdődött az egész, mikor Peggy
zokogva jött haza a munkahelyéről, hogy állandóan hányingere van, furán érzi magát, majd lehányt – folytatta az időutazást férfi. Öklendezés közben Peggy közölte, hogy valamiféle fertőzést kaphatott, megígértette velem, ha meghal, nem nősülök meg még egyszer, mert olyan szeretőt, mint amilyen ő, úgyse találnék soha – ült hányás után Peggy az ölembe. Mivel én is tudtam, hogy Peggynél jobb nő a világon nincs, mindent, amit csak akart, megígértem neki, mert a vágy, amely elöntött bennünket, magáért beszélt. Kezem Peggy mellére csúsztattam és simogattam mindenhol, amitől Peggy totál begerjedt. Közben a gyönyörű Peggy mellbimbóit kezdtem csókolgatni, lerántottam róla a zsebkendőnyi nagyságú tangát, simogatni kezdtem széttárt lába közt lévő aranyos kis punciját, amely mint a kitörni készülő vulkán, egyre forróbb lett. Peggy lágy, simogató kézzel megfogta kemény férfiasságom és játszadozni kezdett a farkammal, majd a kitörni készülő vulkán bejáratához vezette, mintha az magától nem találta volna a bejáratot, apró köröket írva a bejárat körül, míg az egyre jobban ziháló, verítékben úszó Peggy kéjelegve nyögdécselni kezdett, és egyre követelőbb lett. Istenem, de jó is volt, rágondolni is maga a gyönyör – sóhajtott Sam Kramer a feleségére bámulva. – Én pedig tovább játszadoztam Peggy ágaskodó mellbimbóival, nyelvemmel egyre lejjebb haladva, mígnem Peggy nagyot rántott rajtam, és fölém kerülve ráült ágaskodó farkamra, tűzvörös haja szétbomlott, szeme villámokat szórt, testünket elöntötte a vágy. Peggy lassú, kéjes mozdulatokkal, apró sikongatásokat hallatva vette át az irányítást, hátát az ágy háttámlájának döntötte, lábával átfonta a derekam, és tövig döfte magába kemény férfiasságom.
– Te csak az enyém vagy – suttogta, egyik kezével a herémet masszírozta, hogy egyszerre jussunk el az orgazmus legfölső fokára. Még rágondolni is maga a gyönyörűség – lapozott egyet az újság lapján és az élete lapján is a férfi, hogy a felesége is lássa, mennyire belemerült az újságolvasásba.
A mámoros szex után egymás karjaiban pihentünk egy keveset, majd Peggy megint hozzám simult, éreztem a feszes mellét a mellkasomon, édes kis ágaskodó mellbimbóit az ujjaim közt, ismerős, kéjes bizsergő érzés járt át, sorra birtokba vettem eperszem nagyságú kemény mellbimbóit, ujjammal megkerestem a puncija felső részén kackiásan kibúvó kis szarvacskát, másik kezemmel hátul keresve az élvezet forrását. Peggy a gyönyörtől síkossá vált.
– Jaj, de finom, ezt csináld! Csináld! Csináld! Csináld! – nyöszörögte Peggy, én pedig nem kérettem magam, Peggy ziháló, gyönyörű, gesztenyevirág illatú testét szédítő orgazmushoz juttattam, tudva, hogy ez csak kielégíthetetlen szexuális vágyaink előjátéka volt. Jól működő mechanizmus volt köztünk, mikor felcsiszoltam Peggy szexuális vágyát, nem tudott leállni. Többször jutott el a Himalája-csúcsra, magával cipelve a kéj és gyönyör labirintusába engem is – sóhajtott hangosan Sam Kramer, aki lapozni is elfelejtett az újságban, pedig a felesége árgus szemekkel figyelte, mit csinál.
A férfiasságommal soha nem volt baj, ezt már középiskolában, a megismerkedésük előtti években naponta bebizonyítottam magamnak és a hormonjaikkal küzdő lányoknak is, mert minden fiatal, kezdő férfinek jártasságot kell szereznie a szexben. Gyakorlat teszi a mestert – gondolta magában az újság címoldalát bámuló férfi, aki lapozni is elfelejtett, annyira belemerült a visszaemlékezésbe. Amikor Peggy berobbant az ágyamba és az életembe, én már kellő gyakorlattal rendelkeztem. Ismertem a női test minden titkos zugát, játszani tudtam rajta, mint virtuóz a hangszerén. Így ment ez nap mint nap az egyetemi éveink alatt, és a házasságkötésünk után is naponta ment a szex – gondoltam vissza az évekkel ezelőtti életemre, ami mára már csak emlék maradt. Régmúlt, visszakívánkozó, éhes, kóbor emlék, ami után a mai napig sóvárogva vágytam.
Peggy kéjre született, szexi nő volt, buja, ágyba csalogató szeme, gyönyörű teste láttán minden férfi gatyájában megmozdult valami, az öregekében is. Kétféle nő van, a szexi és nem szexi, aki nem szexi, az gyerekeket szül – általában –, otthon tevékenykedik, a férje pedig máshol szexel. A szexi nő, mint amilyen Peggy, mindent tud a szexről, művészként gyakorolja azt, a maga és társa vagy partnerei örömére – nézett ki Sam az újságja mögül, szemügyre véve a feleségét, aki már csak múlt időben volt szexinek nevezhető. A mámorító, szívet melengető időszak sajnos véget ért. Kapcsolatunk kihűlt, mint nagyanyám kemencéje az udvaron. A baj akkor kezdődött, mikor Peggy hányingere nem múlt el, reggelente egyre többször és intenzívebben hányt, közben én aggódtam, és hányás közben a fejét fogtam az állandó hányingerrel küszködő feleségemnek. Másnap elmentünk az orvoshoz, én pedig aggódva vártam a folyosón, míg a vizsgálat tartott, közben rémképeket láttam, de az igazi rémálom csak az után következett, mikor Peggy kijött az orvostól.
– Átmegyek a nőgyógyászatra – mondta elcsukló hangon, és mint a szélvész elviharozott mellettem, én pedig utána lihegtem. Alig tudtam lépést tartani a folyosón loholó feleségemmel. Peggy kopogtatás nélkül rontott be a nőgyógyászához, aki rémülten nézett rá.
– Valami baj van, Peggy? – kérdezte az orvos, aki mikor én is belihegtem magam a rendelőjébe, régi ismerősként üdvözölt bennünket.
– Azonnal vizsgálj meg! – adta ki az utasítást Peggy a dokinak, zsebkendőjét tekergetve az ujjai között, én pedig el sem tudtam képzelni, mi okozza a feleségem pánikrohamát. Skal idegesebb és rémültebb voltam, mint Peggy. Dr. Dennis Barlow átkalauzolta Peggyt a vizsgálóba, szerencsére rögtön meg is vizsgálta, és örömmel közölte, hogy jön a gyerek, aki nemsokára meg is fog ékezni, mert már négyhónapos a terhesség. Peggy szemmel láthatóan nem nagyon örült a jó hírnek, öröm helyett fancsali képet vágott és döbbenten nézett maga elé, majd mintha soha nem látott volna, engem is szemügyre vett. A nem várt hír engem is meglepett, mert mi tagadás, addig a percig, míg meg nem tudtam a hírt, hogy baba lesz, nem is gondoltam arra, hogy a szexből gyerek is születhet. Mikor kimentünk a folyosóra, Peggy arcán gyász és félelem látszott, mintha sose látott volna, megint rám bámult, én pedig egyik lábamról a másikra toporogtam, mert nem tudtam mire vélni a feleségem kétségbeesett ábrázatát, nem értettem, mi okozza Peggy rémületét, mikor megtudta az örömhírt, hogy gyerekünk lesz. Peggy hazáig emésztette, amit az orvos mondott, közben olyan képet vágott, mint akinek kedvenc kutyáját temetik, és neki muszáj részt vennie a szertartáson.
– Hogy történhetett ez, Sam? – csorgott végig a könny Peggy arcán, közben folyamatosan, hangosan, kétségbeesetten zokogott.
– Micsoda hogy történhetett? – néztem aggódva a feleségemre, mert nem teljesen értettem, mit kérdez tőlem.
– Te is hallottad, mit mondott az orvos – jajdult fel Peggy. – A fene essen beléd, Sam, miért nem vigyáztál jobban, hogy ez ne történhessen meg? – támadt rám Peggy, mintha bizony egyedül én tehettem volna arról, ami történt. – Miért tetted ezt velem, Sam? – zokogott kétségbeesetten Peggy, én pedig nem teljesen értettem, mit kérdezett tőlem a feleségem.
– Én azt hittem, hogy te, hogy is mondjam csak, hogy te szedsz
valamit – védekeztem Peggy orvtámadása ellen. – Utána, mikor már te is akarod, hogy legyen gyerek, akkor majd nem szedsz semmit – néztem értetlenkedve a könnyeit törölgető feleségemre, aki akkor se zokoghatott volna kétségbeesettebben, ha valamelyik hozzátartozója halt volna meg.
– Ne sírj, Peggy – próbáltam vigasztalni –, más nővel is előfordult már, hogy babát vár, pláne, ha házasok is a babavárók – vigasztaltam a zokogó feleségemet. – Én örülök, hogy jön a baba, meglátod, te is örülni fogsz, ha megszületik a nem várt bébi – közben értetlenül néztem rá, mert még mindig nem értettem, mi dúlta annyira fel, hogy egyre kétségbeesettebben zokog.
– Én úgy tudtam, hogy a nők örülnek, ha gyerekük lesz – próbáltam vigasztalni, de mikor a feleségemre néztem, már nem voltam teljesen biztos benne, hogy Peggy is örül a gyermekáldásnak, mert kivörösödött arccal, levegő után kapkodva, elcsukló hangon közölte, hogy nem akar gyereket.
– Talán majd valamikor később, de nem most – sikított fel kétségbeesetten a feleségem.
– Ha hazaérünk, otthon megbeszéljük – próbáltam a lelkére hatni, remélve, hogy otthon megnyugszik, mert sehogy sem tudtam mire vélni Peggy rémületét, mert eddig úgy tudtam, hogy a nők általában örülnek, ha szaporodik a család, de mikor a feleségemre néztem, nem voltam teljesen biztos benne, hogy Peggy is örül a gyerek érkezésének. Peggy hazáig zokogott, közben mint egy kocsis, ordenáré módon káromkodott, szidta a felmenőimet és többször lehányt.
– Ne sírj, Peggy, mert sírós lesz a baba – próbáltam humorizálni, ami kevésbé sikeredett, nekem pedig fogalmam sem volt róla, miért is kell vigasztalni a zokogó feleségem.
– Ne humorizálj, Sam! – nézett rám fenyegető tekintettel Peggy. – Minden miattad van – méregetett ellenségesen a feleségem.
– Miattam? Még jó, hogy miattam, tudtommal én vagyok a férjed – mondtam békülékenyen, de Peggyről minden igyekezetem lepergett.
– Persze, hogy miattad, Sam! A fenébe az ondóiddal, három éve döngetjük az ágyat együtt – mondta zokogva a feleségem –, a három év alatt soha nem történt ilyesmi. Az eltelt három év alatt egyszer sem estem teherbe, azt hittem, hogy neked, Sam, nem lehet gyereked, ezért nem védekeztem – emésztette magát és a történteket Peggy.
– Miből gondolod, Peggy, hogy nekem nem lehet gyerekem? – vettem védelmembe az ondósejtjeimet. – Ha valaki szexel és még nem akar gyereket, védekezni kell, azaz kellett volna. Ha egy szóval is mondtad volna, hogy még nem vagy felkészülve arra, hogy gyerekünk legyen, védekeztünk volna.
– Jókor mondod, Sam, pont jó az időzítésed. Neked se kellett volna annyi spermát belém fröcskölni – nézett szemrehányó tekintettel rám Peggy, amitől én úgy éreztem magam, mint egy kutya, akit seggberúgott a gazdija.
– Ha csak egy szóval is említetted volna, hogy még nem akarsz gyereket, vigyáztunk volna, hogy ez ne történjen meg. Véletlenül se beszéltünk soha arról, hogy gyerekünk is lehet. Sok mindenről beszéltünk, csak arról nem, hogy ha nem vigyázunk, esetleg a szexből gyerekünk is születhet. Mert ha jól emlékszem, nem egyedül voltam az ágyban, te is ott voltál, mikor szexeltünk – sértődtem meg, mert még mindig nem értettem, hova akar kilyukadni a feleségem.
– Na látod, Sam, pontosan erről van szó, neked kellett volna vigyázni, nem pedig nekem. Ha meglátod a seggem, mindent elfelejtesz – zokogott egyre keservesebben, egyre hangosabban, szinte már alig kapott levegőt a kétségbeesett zokogástól, mire hazaértünk.
– Elvetettem volna! – kiabált pulykamérgesen a feleségem. – De már nem lehet, mert négyhónapos terhes vagyok, öt hónap múlva gyerekem lesz – jajdult fel kétségbeesve.
– Gyerekünk! – javítottam ki Peggyt, aki bújában, bajában ragozni is elfelejtett. Peggy kiűzött a közös ágyból, mikor véletlenül összefutottunk a házam nappalijában, csak szemrehányásokat tettünk egymásnak, ő nekem, én pedig neki. Illetve én csak védekeztem, megpróbáltam csitítgatni Peggy háborgó lelkét, aki mikor ráeszmélt, hogy baba születik, dühöngött, őrjöngött, kiabált, hogy a többiről ne is beszéljek. Márpedig Peggy semmi mással nem foglalkozott, csak a gyerek érkezésével. Mikor eszébe jutott, hogy jön a gyerek, rendre földhöz vagdosta, ami a keze ügyében volt, dúlt a harag lelkében, percenként hozva tudomásomra megbocsáthatatlan vétkemet. Én pedig nem győztem magam nyugtatni azzal, hogy nehezen viseli az állapotát, de majd ha megszületik a gyerek, minden rendben lesz. Élünk vidáman, mint eddig, egy aranyos gyerekkel szaporodva, azt a pár hónapot pedig, ami hátra van a szülésig, én is ki fog bírni valahogy. A porcelánedényeket is lehet pótolni, addig megteszik a műanyag tányérok is.
Peggyvel közölték a Vegyipari Gyárban, ahol vegyészmérnökként dolgozott, hogy maradjon otthon, mert nagyon megviseli az állapota, a munkahelyén sem tudták elviselni a kibírhatatlan modora miatt. Nem csak Peggyt, engem is kimerített a várakozási idő. Szerettem a feleségem, és nem értettem a lelkében dúló, tomboló vihar okát. Anyám, aki nem messze lakott tőlünk, folyamatosan öntötte belém a lelket, mondván, ha megszületik a gyerek, Peggy idegessége is el fog múlni. Ebben reménykedtem én is, szerettem volna visszakapni a régi Peggymet, szexelni vele, ahogy régen.
– Meglátod, ha megszületik a baba, minden rendbe fog jönni – vigasztalt anyám egy-egy kiadós veszekedés után. – Vannak olyan nők, akik nehezen viselik a várandósságot, légy megértő és türelmes – intett naponta a türelemre nem csak anyám, a barátom is, aki nem messze lakott tőlük, és a város legjobb pszichiátere volt. Mi mást tehettem volna, több hónapon keresztül a türelem mintaképe voltam, és alig vártam, hogy minden rendbe jöjjön. Legyen úgy minden, ahogy régen volt.
Napközben a munkámba temetkeztem, esténként igyekeztem a feleségem kedvében járni, nem sok eredménnyel. Szerencsére a pályafutásom felfelé ívelt, sokat dolgoztam, szép házakat terveztem, ami jelentős anyagi gyarapodással is járt. Jsselmeer főutcájában építészeti irodám volt, ahol egymásnak adták a kilincset az emberek, mert a kisvárosban, ahol gyerekkorom óta éltem, mindenki ismert, az egyetem elvégzése után jó nevű építésszé küzdöttem fel magam.
Szerencsére a nyugat-európai országokat nem sújtotta annyira a világgazdasági válság, mint a balkáni országokat, így Hollandia polgárai jómódban éltek, köztük Jsselmeer lakossága is. Évtizedeken keresztül a holland kereskedelmi hajók szállították az Európába irányuló áruk jelentős részét. Az ország hatalmas tőkét halmozott fel, ami szerencsére nem tűnt nyomtalanul el az évszázadok során, mert az ország vezetői állampolgárai megelégedésére, jól kufárkodtak az országba beáramló pénzzel, virágzó gazdaságot teremtettek az ott élő emberek számára. Az emberek pedig költötték a pénzt, házakat építettek, drága autókat vásároltak, zavartalanul éltek abban a kisvárosban is, amelyikben építészmérnökként tevékenykedtem – gondoltam elismeréssel az ország jelenlegi és régi vezetőire.
Január elsején déli tizenkét órakor megszületett Joss Kramer, öt perccel később David Kramer, két fiú, barnás-vöröses hajjal, ami tagadhatatlanul Peggyére hasonlított. A szemük pedig az enyémre – közölték a babalátogatók –, amit fogalmam sincs, miből állapítottak meg, mert a lurkók állandóan aludtak, alig lehetett látni belőlük valamit. Peggy rémülten nézett a betolakodókra, a hívás nélküli jövevényekre, megrökönyödve bámulta a két gyereket, akik kopogtatás nélkül állítottak be az életébe, nem kérdezték meg tőle, jöhetnek-e. Nekem pedig fogalmam sem volt róla, mit érezhet a feleségem, hiába akartam beszélgetni vele, tudomást sem vett rólam, számára én már csak egy múló emlék voltam, akire nem volt érdemes odafigyelni. Mikor meglátott, átnézett rajtam, mint királylány a szitán, szóba se állt velem a gyerekek születése után.
Mikor a kórházból hazajött a család, utána se változott semmi, Peggy tovább dühöngött, én pedig tovább terveztem és esténként Mike-hoz, a barátomhoz jártam lelki vigaszért. Időközben többször tettem kísérletet a házasságom helyreállítására, sajnos sikertelenül, mert mint a nikkelbolha a bejárati ajtóról, úgy pattantam le a kísérleteimmel együtt Peggyről. Peggy a szülés után nem engedett közel magához, csak addig, ameddig a szememre hányta, hogy kizárólag az ő bosszantására és meglepetésére nem is egy, hanem egyszerre két gyereket csináltam neki, ezért látni se akar, hordjam el magam a közeléből. Anyámat, aki rendszeresen fürdette és pelenkázta a gyerekeket, mikor már nem volt rá szükség, kiutálta a házból. Kiutálta a gyerekkori barátomat, Mike-ot is, aki a gyerekek születése után be se merte többet tenni hozzánk a lábát, ezért én jártam át rendszeresen a rendelőjébe vagy a lakására, mert a rendelője az irodámhoz, a háza pedig a házamhoz volt közel. Mike bölcs tanácsokkal látott el, és szemlátomást jól szórakozott rajtam és azon, ami történt.

Ez is tetszhet Önnek :

Peggy és a szex

Neukirchner Ferenc

Kiáltás a vadonban

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők