Egy a sorsunk

1. fejezet

Egy átlagos napnak indult az egész, és egy elhibázott, apró döntésem miatt pár hónap alatt az álomból szörnyű valóság lett. Elindítottam magam körül egy hullámot, ami rossz partra vetett. Elveszítettem mindent és mindenkit, akit szerettem és számított az életemben. Mire megismertem a szerelmet, mindennek vége lett, pedig megvolt mindenem, amiről mások csak álmodnak. Életem az örök napfény, pálmafák, és az óceán legszebb kékjében, magas, csillogó toronyházakkal körülvéve éltem. Óriási ház minden kényelemmel, magániskola – bár ez mind a szüleim érdeme, és a választott tisztségüké. Azt gondoltam, hogy amit csinálni szeretek, a későbbiekben az lesz a megélhetésem. A tánc és a hangszerek szeretete mindennél többet jelentett nekem és tettem is érte, hogy elismerjék a tudásom, míg a szüleim le nem törték az álmomat, pedig előbb tudtam zongorázni, mint járni, amire anyám tanított, és a táncot is ő szerettette meg velem. De akire mindig számíthattam, az egyetlen barátom volt, Marcus. Egy elhibázott szülinapi ajándék, amit elfogadtam tőle – csak erre vágytam –, elhozta számomra a büntetést, és aki elindította azt a hullámot, egy nagyon vonzó, fiatal nő. Az ajándék, ami meghatározta volna az egyéniségemet… ő készítette el, és ezzel elindította a sorozatos balszerencsémet.
A légkondi hidege ébresztett, testemet átjárta a borzongás. Keresnem kellett a takarómat. Tapogatóztam, alig láttam valamit a beszűrődő fénysugarak miatt, mert mint valami settenkedő rossztevő bujkáltak a roló rései között és folyton a szememet célozták. Homályosan ugyan, de láttam; alig múlt fél hét. Volt még időm az ébresztőig, így fejemet visszafúrtam a párnába, édes álmok után sóvárogva. Elaludtam! – ugrottam fel az ágyból: nem hallottam a telefonom ébresztőjét. Alig maradt félórám indulásig. Amilyen gyorsan csak tudtam, letusoltam és magamra kapkodtam az egyenruhámat. Sötét nadrág, fehér ing, világos zakó az iskola címerével. A nyakkendőt gyorsan a zsebembe gyűrtem, táskámat felkapva lerohantam az emeletről.
– Jó reggelt! – kiáltottam oda a szüleimnek, akik a konyhában halál nyugodtan kávéztak, míg én próbáltam magamra rángatni a cipőmet, azt sem tudva nagy zavartságomban, hogy melyik a jobb és bal lábam. – Elaludtam, nem kérek reggelit! – kiáltottam, mielőtt belementünk volna, milyen fontos is az.
– Azt hittem, csak elszórakoztad az időt – szólt közbe Julia, Daniel anyja.
– Nem ébresztett a telefonom, vagy csak nem hallottam.
– Szeretném, ha este korábban lefeküdnél, folyton eljátsszátok az időt Marcussal.
– Igazad van, anya, de most nagyon sietek. Ha hazaértem, megbeszéljük.
– Hogy mentek suliba? Elvigyelek magammal benneteket? – kérdezte Daniel apja, Nick, aki közben hátulról átölelte fiát, majd megcsókolta arcát.
– Jó reggelt neked is, Daniel!
Szerettem, mikor apám a teljes nevemen szólított. Ettől mindig boldognak és fontosnak éreztem magam, mivel különösen jó kapcsolatot ápoltam az apámmal.
– Nem, köszönöm – és a ház elől már hallatszott is a hosszú dudálás. Mióta Marcus szülinapjára megkapta a hőn vágyott motort, ha csak tehettük, azzal indultunk reggelente. Alig 20 perc volt az út, kilencre bőven ott voltunk mindig. Kiviharzottam egy gyors köszönés után az ajtón, és a barátomhoz siettem.
– Daniel, a hajad… – hallottam még anyám kiáltását, de már bevágtam magam mögött az ajtót.
– Jó reggelt kölyök. Mi ez a fej, elaludtál?
– Ennyire látszik? Akkor azért kiabált anyám utánam! – üdvözöltem, és gyorsan felpattantam mögé a motorra. – Nem hallottam az ébresztőt, alig maradt időm összevakarni magam, de induljunk, mert elkésünk.
– Kapaszkodj, máris indulunk, de nekem tetszik ez a kócos stílus, csak tudj róla.
Mosolyogtam a sisakom alatt.
Marcus kissé ráhúzott a gázra, és alig 20 perc múlva már a suli udvarán parkoltunk. A diákok felénk sandítottak, mikor leszálltunk és elindultunk egymás vállait átölelve, besietve az épületbe. Imádtam ezt az irigy nézést. Nem vagyok rosszindulatú vagy ilyesmi, de tetszik a dolog, és hát biztonságban éreztem magam, ha mellettem volt az egyetlen barátom, akit tiszteltek a diákok.
Sokan irigyeltek minket az igaz barátságunk miatt. Sülve-főve együtt voltunk, pedig más volt az érdeklődési körünk. Míg Marcus 180 centijével a suli kosárlabdacsapatának kimagasló személyisége volt, addig – alig pár centivel lemaradva Daniel a tánc és a zene megszállottja. Előbb tudott zongorázni, mint járni. A nappaliban álló fehér zongora meghatározó része lett az életének, majd később a gitár és a dob iránti szenvedélyes szerelem vette át a helyét. Zenét szerzett és dalokat írt. A suli zenei bálványa volt, aki szerette a több fős fiúegyütteseket. Szívesen másolta és egészítette ki azok koreográfiáját. Volt egy fiúcsapata, akikkel szívesen gyakorolt és lépett fel iskolai előadásokon. A tanárok ezt jól tudták, és szívesen bízták meg ezek megszervezésével. Órákig tudott gyakorolni, ezzel fejlesztve magát. Őrült kondícióban volt, ami látványossá tette testét. Izmos volt és szexi. Népszerű a lányok körében, de a srácok is folyton megbámulták. Külső adottságai igazán szemet gyönyörködtetőek voltak, de belsőleg is minden adott volt, hogy szülei büszkék legyenek rá. Barátját, aki hasonló adottságokkal bírt, gyönyörű félvér bőre, ami finom tejeskávéra hasonlított, tette vonzóvá. Vegyes rasszú szülők egyetlen gyerekeként ő is a figyelem középpontjában állt. Így voltak ők az elválaszthatatlan páros mindennap. A motor csak egy plusz volt a tűzre, ami még több irigy tekintetre adott okot. Egykeként megvolt mindenük, mégsem éltek vissza vele. Jó tanulók voltak, bár Daniel szerencsésebb: neki elég volt, amit az órán hallott. Dolgozatokra szokott jobbára gyakorolni, de nem vitte túlzásba. Anyja egyetemi tanárként irodalmat, zenét és modern táncot tanított, amiért odavoltak az egyetemi hallgatók. Még a középiskolában versenytáncosként rengeteg fellépése volt. Vonzó, mindig kedves mosolyú nő, aki büszke volt, hogy két jóképű férfi van az életében: férje és fia.
Nick, a sármos, jóképű férfi, aki a munkája miatt mindig öltönyt viselt, és akitől fia a rakoncátlan tincseit örökölte. Már az egyetemen, ahol utolsó éves ügyvédbojtárként gyakorlatozott, ostromolta Juliát, aki cserediákként Magyarországról érkezett az Egyesült Államokba. Sajnos korán elveszítette a családját, még kezdő ügyész korában. Most Miamiban éltek egy jómódú környéken, barátaiktól alig pár háznyira, akik Marcus szülei voltak.
A srácok óvodás koruk óta elválaszthatatlanok voltak, ahogy a szülők is. Marcus sebészorvos apja – spanyol származásúként – együtt tanította a srácokat az anyanyelvére, mikor már elég nagyok voltak hozzá, ahogy Julia is tanította a fiát a magyar nyelvre, amit Daniel anyanyelvi szinten sajátított el. Marcus anyja vezető kutatóbiológusként dolgozott azon a magánklinikán, ahol még rezidensként megismerkedett a leendő férjével, Lucassal. Mindkét család megengedhette magának, hogy magániskolába járjanak a srácok, de még itt is folyton ment a harc a főnök szerepért mind a fiúk, mind a lányok körében. A kosárlabdacsapat nagyképű seggfejei részéről – ahogy Daniel hívta őket, kivéve barátját, aki nem szerette, ha valakit zaklattak – még harmad évesként is ki volt téve a folytonos zaklatásnak. Nem szerette a kosárlabdát, csak barátját szokta elkísérni meccsekre, mint ahogy Marcus őt a táncpróbára, ha ideje engedte, s mint kritikus segítette őt a munkájában. Daniel futni és bokszolni szokott még, de csak is a bokszzsákot püfölte, kímélve ezzel szép pofiját. Ezért is csúfolták a srácok: lányosan szép arcáért, cseresznyepiros, telt ajkaiért. Kerek popsija miatt, amit mindig megbámultak és megveregettek, folyton ugratták, hangosan szóvá téve a többi diák előtt, ugyanakkor izmos teste irigylésre adott okot. Szerették cukkolni és megalázni, de Marcusra mindig számíthatott, ha már látta rajta az elkeseredés halvány jelét is. Daniel az iskolában zárkózott volt, és a tánc jelentette számára a megváltást. Nem tudták, mennyi munka és energia fekszik a munkájában, s hogy a külseje ez által mennyit fejlődött. Még az egyenruha is másképp állt rajta, és sokaknak ez sem tetszett. Irigyek voltak, mikor a lányok hangosan szóvá tették a szünetekben, és ez a srácok körében nem tett jót neki, mert azt hitték róla, egy beképzelt seggfej, pedig csak behúzta fülét-farkát, mikor sietve áthaladt a folyosókon. Nem igazán mutatkozott a rendezvényeken kívül, és ott is csapatban dolgozott. Soha nem volt oka, hogy nagyképűnek mutassa magát, mert nem kereste a bajt, és Marcus társaságán kívül csak a csapattársaival érintkezett.
Lassan vége volt az utolsó órának is, de ezzel nem volt vége a suliban töltött óráknak. Marcusnak edzése, míg Danielnek táncpróbája következett. Három órakor kicsengettek. A fiúk összenéztek, és kisietve a teremből megbeszélték, hogy ötkor a parkolóban találkoznak. Daniel már a tükrös teremben volt és átöltözve várta a többieket, plusz négy srácot, akivel egy csapatot alkottak. Szűk farmerja és mélyen kivágott felsője alig takarta felsőtestét, ezzel látni engedve izmos mellkasát. Szőke tincseit a fejtetőjén copfba fogta, hogy ne zavarja a táncban, és előkészítette a zenét, élvezve addig, míg mindannyian megérkeznek. Lassan befutott mindenki. Átöltöztek és elkezdték a próbát. Egy óra gyakorlás után megbeszélték a másnapot, majd elköszöntek egymástól. Danielnek még volt ideje a találkozóig, de ezt egy cseppet sem bánta, mivel ilyenkor tudott igazán kibontakozni. Megkereste kedvenc zenéjét és előtört testéből az a szenvedély, amin néha még ő is elcsodálkozott. Ha sejtette volna, hogy néha közönsége is akadt… Az a titokzatos személy szerette elkapni ezeket a pillanatokat. Kikerekedett szemekkel figyelve átérezni a mély, energiával teli mozdulatokat, amelyek megmozgatták a fantáziáját. Szerette látni Daniel izzadságtól nedves felsőjét, különleges mozdulatait, amelyek még jobban kiemelték teste izmosságát, belőle kihozva a piszkos gondolatokat.
Gyorsan eltelt az idő, ezért Danielnek sietnie kellett, hogy Marcus ne várjon rá. Kicsit lemosakodott, átöltözött, és a parkolóba sietett. Közben a titkos imádó is elhagyta a búvóhelyét.
– Itt vagyok! – kiabáltam a parkoló egyik végéből, látva, hogy Marcus már a motoron ülve vár rám. – Ne haragudj, elszállt az idő. Indulhatunk – és felpattantam mögé.
– Dehogy haragszom. Milyen volt a próbád?
– Nagyon jól sikerült, igazán élveztem.
– Ennek örülök. Kapaszkodj, indulunk – mondta, és rövid időn belül már a házunk előtt álltunk.
– Lenne kedved még átjönni úszni? – kérdeztem.
– Persze, jövök, csak bekapok valamit – válaszolta, majd pár házzal arrébb gurult.
Fáradtan, de annál boldogabban siettem be a házba, látva apám autóját. Szokatlan volt, hogy korán itthon találom. Hétköznap mindig későn ért haza a munkája miatt, de a hétvégéket szerettük együtt tölteni.

Nicolasnak mindig volt ideje a fiára, még ha tárgyalása vagy irodai munkája is volt. Azonnal reagált a hívására, ezért is volt jó a kapcsolatuk. Mindig ő volt az első, mióta a karjába vette őt. Igazán jó apa volt, és szeretete határtalan, amit Daniel nem használt ki soha. Mindig figyelmes és tisztelettudó volt a szüleivel, és nagyon hálás, hogy mindene megvolt.
– Megjöttem – szóltam be a nappaliba szüleimnek, aki boldogan fogadták a köszönésem.
– Milyen napod volt? – kérdezte Julia.
– Hosszú és fárasztó, de végre itthon. Nem gond, ha Marcussal úszunk pár hosszt? – kérdeztem, mivel csak ahhoz éreztem elég erőt, hogy megmártózzam a hűvös vízben.
– Velünk vacsorázik?
– Majd megkérdezem – és ledobtam magam a kanapéra, hogy erőt gyűjtsek, de a szemeim szinte leragadtak a fáradtságtól. Apa simogatása térített magamhoz. Megborzolta a hajam és megpöckölte az orromat.
– Biztosan lesz még erőd az úszáshoz? – kérdezte. – Fáradtnak tűnsz, pihenj egyet vacsora előtt.
– Pár perc és összeszedem magam, kicsit még nyújtózom.
Apa mellém huppant a kanapéra.
– Nem kell sietned, úgyis észrevesszük, ha Marcus megérkezik.
– Neked milyen napod volt, történt valami? – érdeklődtem, mivel szokatlan volt, hogy korán itthon van.
– Elmaradt egy tárgyalásom, és nem akartam kihagyni még egy vacsorát veletek.
– Örülök, hogy itthon vagy – öleltem át, és összeszedve minden erőmet felmentem a szobámba úszógatyát húzni. A szobám minden szükségletemet kielégítette. Tágas, modern berendezéssel, amelyből külön fürdőszoba nyílt csak nekem. Az ágyam akkora volt, hogy akár három személy is kényelmesen elfért volna rajta. Kellett is, mikor Marcus nálam aludt, és elfoglalta szinte az egészet. Na, de holnap végre péntek, és jöhet egy kis lazítás. Átöltöztem, magamhoz vettem egy törölközőt, és lementem a kertbe. A házhoz tartozott egy igazán nagy, minden igényt kielégítő medence. A hétvégén, ha csak tehettük, gyakran használtuk. Anya többnyire csak napozott, de apával kihasználtuk minden adottságát. Míg Marcusra vártam, úsztam pár hosszt. Apa is megvált az öltönyétől, és kiült hozzám beszélgetni. Megvitattuk a nap történéseit, mire Marcus is befutott. Hangos „sziasztok” közepette, pólóját, papucsát ledobva ugrott be a vízbe. Apám is üdvözölte őt; szinte fiaként szerette Marcust. Barátom tegezte szüleimet, ahogyan én is hasonlóan, mikor náluk rontottam a levegőt. Elmondhatjuk, hogy egyszerre volt két apánk és két anyánk. Mindig számíthattunk a másik szülőjére. Közben apa magunkra hagyott bennünket: segített anyának a vacsorához való terítésben.
– Daniel! – szólt Marcus. – Elkísérnél holnap suli után a bevásárlóközpontba?
– Szombaton nem ér rá? Holnap lenne még próbánk.
– Nem vásárolni szeretnék. Kérlek, mondd le a holnapi próbát. A srácok is biztosan értékelnék, hogy pénteken előbb hazamehetnének.
– Tudom, és igazad van, de ezt még holnap megbeszéljük. Velünk vacsorázol?
– Nem, köszönöm. Megígértem a szüleimnek, hogy velük eszem.
Párszor még víz alá nyomtuk egymást, majd elköszöntünk a reggeli viszontlátásig. Marcus még odaszólt, hogy ne felejtsek el váltóruhát vinni reggel, ha a plázába indulunk. Derekamra tekertem a törölközőt és bementem a házba. Magamra kaptam egy pólót és rövidnadrágot, majd lesiettem a vacsorához. Elena, a házvezetőnőnk már nem volt nálunk, ezért anya tálalt. Szerettem ezeket a hármasban töltött időket, amelyek ritkák voltak, de annál bensőségesebbek. Harsány nevetésünk átjárta a házat, megtöltve minden apró zugát. Kivételesek voltak ezek a pillanatok, ezért igyekeztem elraktározni magamban minden egyes pillanatát. Már vagy egy, másfél órája élvezük egymás társaságát, mikor nagyon álmos lettem. Kilenc fele járt már az idő, ezért elköszöntem és felmentem a szobámba. Anya még utánam szólt:
– Tudod, mit mondtam reggel – és arcán pajkos mosoly ült. A lépcsőről még visszamosolyogtam, és csak bólintottam rá. Összeraktam holnapra a táskámat és ránéztem a gépemre üzenetek után kutatva, de csak Marcus írt a holnapi kiruccanásunkkal kapcsolatban. Visszajeleztem neki, és bevetettem magam a fürdőszobába. Alaposan megsikáltam magam, megtörölköztem, beállítottam a telefonomon az ébresztőt és befeküdtem az ágyba. Igen, csak úgy meztelenül, mint mindig. Nem szerettem, ha alvás közben szorít a pizsama. Kényelmes volt, és így szoktam meg. Nem tudom, mikor kezdődött ez nálam, de igazán jól éreztem magam tőle. Talán úgy fogalmaznék: szexinek. Csak akkor kaptam magamra valamit, ha Marcus nálam aludt. Szeretem, mikor a szatén ágynemű simogatja a testem. Úgy ölel át minden alkalommal, mintha egy bársonyos kéz simogatná a testem. Igazán kellemes érzés járt át, egészen a lelkemig hatolt. Mivel légkondicionált volt a ház, magamra húztam a takarót, és ennek köszönhetően hamar álomba zuhantam.


2. fejezet

Nem hittem a szememnek: megint elaludtam, mivel tényleg nem szólt a telefonom. Apa ébresztett fel, még épp időben, de így is alig maradt negyedórám összekapni magam. Gyorsan letusoltam, odafigyelve a tegnapi bozontra a fejemen, mivel nem akartam bosszantó beszólásokat, majd lesiettem. Miközben cipőt húztam, szóltam a szüleimnek a délutáni programunkról Marcussal, és hogyha már ott vagyunk, megnézetném a telefonomat is.
– Persze, menjetek csak – mondták. – De nagyon vigyázzatok a forgalomban – intett anyám, mivel aggódott, ha motorral közlekedtünk.
– Ha mégsem tudják megjavítani, van elég pénz a számládon új telefonra? – kérdezte apa.
– Nem igazán használtam, ezért biztosan.
– Azért a biztonság kedvéért napközben utalok rá.
– Köszönöm – válaszoltam, és kisiettem a házból, mert Marcus már türelmetlenül dudált.
– A fenébe, elfelejtettem a ruhát. Sajnálom, Marcus, de már nincs idő visszamenni.
– Gondoltam, ezért hoztam neked is. Csak nem megint elaludtál? Mint az a mesehős… hogy is hívják? Csipkerózsika! Remélem, azért fogat mosni volt időd! Nem szeretnék száz év szagától ledőlni a motorról.
– Eltaláltad, viszont a délután elintézve. Most indulj, mert tényleg elkésünk. Herceg fekete motoron, hahaha. Nagyon vicces herceg vagy – vágtam vállon barátomat, mire mindketten hangosan nevettünk. Bent mindent megbeszéltünk, mert sikerült időben beérnünk a suliba. Megígértem Marcusnak, hogy ebédszünetben megkeresem a srácokat. Nagyon köszönte.
– Megkérdezhetem, milyen ruhákat hoztál nekem, mikor magasabb vagy nálam?
– Időben megtudod. Az utolsó óra után a mosdóban átöltözünk.
Szünetben megkerestem a srácokat az elmaradó próba miatt, aminek nagyon örültek, bár rajtam ez másképp látszott. Nem szerettem elbliccelni a próbákat, ezt mindig komolyan vettem.
– Végre péntek van – mondták, és siettek haza, mert este szórakozni indultak, de ígérték, hogy a jövő héten bepótoljuk. Végre kicsengettek, s mi a mosdóba siettünk átöltözni. Marcus nagyon furán viselkedett: az öltözésbe is besegített, annyira szeretett volna már elindulni. Minden ruhadarab, amit nekem hozott, már szinte átlépte a szexi szintet. A nadrágba a combom alig fért bele, annyira szűk volt, de Marcus mélyen kivágott fehér pólója igazán jól mutatott tejeskávészínű bőrén. Nem tudom, mi ütött belém, de nem tudtam levenni róla a tekintetemet, és szívem sugallata szerint szívesen végighúztam volna izmos mellkasán a kezemet. Fekete bőrdzsekije kiemelte széles vállait. A nekem választott fekete-fehér, ujjatlan, oldalt mélyen kivágott felső, ami alig takarta az oldalamat, már engem is zavarba ejtett. Nem tudom, mi volt vele a célja, kicsit furcsállottam, de ha jobban megnéztem, tetszett. Úgy érzem, szereti rajtam ezeket a különleges darabokat. Lazán a nadrágba húztam, majd én is kaptam egy dzsekit. Magamra vettem. Marcus a kezembe nyomott egy fekete baseballsapkát, ha kósza tincseim rakoncátlankodnának.
– De csak szigorúan a bukósisak után – figyelmeztetett. Az egyenruháinkat a szekrényben hagytuk, mivel otthon van belőle bőven váltás.
– Tényleg klassz ruhákat hoztál – köszöntem a barátomnak, aki közben felsegítette rám a sisakot.
– Miért aggódtál? Azt hiszed, nem tudom, mi áll jól neked? Tartsd meg, elő-születésnapi ajándéknak szántam – mondta furcsa mosollyal, miközben éreztem, hogy ez a szerelés az ő vágyait elégítette ki. Mosolyogva néztem őt, és elhessegettem a fura képzelgéseimet.
Felpattantunk a motorra és elindultunk a belvárosba. Még mindig nem tudtam, mit keresünk péntek délután a bevásárlóközpontban, de gondoltam, kivárom, és nem leszek türelmetlen. Leparkolva megkerestük a telefonboltot, megnézetni, miért is csinál belőlem bolondot a telefonom. Sajnos nem tudták megjavítani, már azon is csodálkoztak, hogy három évig bírta.