Líra & Dráma

Szemezgetés

Andy Barranco

Szemezgetés

Különös történetek

Olvasópróba:

A Bell boszorkány

A történet, amelyet az alábbiakban közreadok, mind az utolsó szóig igaz, maga a valóság. Egy olyan valóságos, ám mégis hihetetlen esemény, amely felbolygatta a huszadik század civilizált, s rohamosan fejlődő Amerikáját.
Jason Bell vetette papírra ezt a különös történetet egykor, így nem célom sem megcsonkítani páratlan írását, sem pedig átfogalmazni sorait, hiszen ezzel mindezek hitelességét rontanám. Csak a nyelvezetet írtam át a mai olvasók számára.
Álljon itt úgy, ahogyan jómagam ezt az írást megtaláltam egy ódon városi ház padlásán, régi holmik között, néhány nappal ezelőtt, ahová beköltöztem 1998 szeptemberében.
A. B.

Az 1821-es esztendő novemberét írjuk. Ekkor határoztam el magamban, hogy ideje végre papírra vetnem az éveken át a családunk körében tartó, nem kevés borzongással átélt szörnyűségeket. A szörnyűségeket, amelyek átélésekor csupán épphogy elhagytam a gyermekkor küszöbét, és alig húszéves fiatalemberként kellett mindazokkal a dolgokkal szembesülnöm, mint a szüleimnek.
Természetesen öcsémnek sokkal rosszabb volt a helyzete, hiszen a fokozatosan átélt félelmetes kalandok erősen megviselték az idegrendszerét, de szerencsére azonban ennek mára már nincsenek maradandó nyomai.
A tanulásból kiesett három esztendő sajnos jelentős mulasztás ugyan, ám mindenképpen szükségszerű volt, hiszen képtelen voltam testvéremmel együtt iskolába járni az odahaza átélt borzalmaktól. Bár a tanulmányaimat félbe kellett hagynom, azonban olyan vagyok, aki a tanulást tekinti fő céljának, és aki mindent megtesz azért, hogy sikeres vizsgákon legyen túl.
Hogy miért vetem papírra azt a sötét titkot, amellyel ifjúként pontosan négy évvel ezelőtt, 1817 nyarának egyik éjszakáján kellett szembesülnünk?
Sok hasonló mendemonda kezdett keringeni az idő tájt, és még manapság is hallani hasonlókról, melyek többsége sajnos erős túlzás, és csaknem minden alapot nélkülöző kitaláció. Teszem ezt azért, hogy családomról elterjedt kósza híreket valamennyire cáfolva leírjam a teljes igazságot, egy nagyobb gyermek szemével, és azért, hogy eme írásomat örökül hagyjam az utókor számára.
A történet megismeréséhez tudnia kell kedves olvasómnak, hogy egy hatalmas farmon élt a már idősödő Jack Bell – aki az apám –, a családjával. Ő egyszerű farmer volt, állatokat tartott és növényekkel foglalkozott. Bár, valamikor még az ő apja, valamint ő is megpróbálkozott fiatalkorában az aranyásással a messzi nyugaton, ám nem vitte valami sokra.
Anyám, aki már túl volt a fiatalságán, derékig érő aranyszőke haja kissé őszbe változott, ám arcának formája és fiatalos tartása megőrizte ifjú vonásait, és szeme kék színe is ugyanúgy csillogott, mint régen.
Sokáig nem tudtunk szüleink titkairól, és a korábbi egyéb furcsaságokról.
Mint már korábban említettem, 1817. egyik fülledt nyáréjszakája volt az, amely megváltoztatta a családi fészek meghitt csendjét és békés világát. Ezen az estén bizony olyasvalami történt, amelyet nem értettünk s nem fogtunk fel azonnal, és amely ettől kezdődően csaknem mindennap megismétlődött a maga változatosságával és rendszerességével.
Akkor este éppen a családi asztalnál ültünk éppen, és a vacsoránkat költöttük el, mikor odakintről nagyon furcsa zajokat, zörejeket hallottunk, amelyek nem hasonlítottak az általunk ismert zajokhoz. Nem tudtuk mire vélni a zajforrás okát a további eltelt percek után sem. A rémisztő zajáradat nem marad abba, hanem folyamatos, és egyre hangosabban hallható lett. A kintről beszűrődő hangok egyre közelebb jöttek, mintha már a ház falai kísértenének. Kopogások, zörejek, tompa ütések, melyek egyre borzalmasabbak, hangosabbak voltak. Szinte lüktetett a levegő, ahogy lassan körülvett minket, mintha már mindenhol ott lenne.

*
Másnap este vacsoraidőben ismét újrakezdődött minden, és az ezután következő alkalmak az elsőnél sokkal borzalmasabbak voltak. Sokkal több minden történt, olyan dolgok, amelyeknél az emberi értelem csődöt mond, és valami ismeretlen jelenség létezését igazolják. A titokzatos neszek ismételten odakintről hangzottak fel újból, majd már a házon belül folytatódtak. Lenn a pincében felhangzó reccsenések mintha óriás-léptek zaja lett volna az onnan felvezető rozoga falépcsőkön, a kamrában pedig koppanások hallatszottak.
Nagy zajt keltett a konyhában, majd egy különös alak jelent meg a semmiből a szemünk előtt; egy olyan lény, amelyet még sohasem láttunk, de nem is hallottunk még csak hasonlóról sem. Alig volt nagyobb egy kisebb borjúnál, ám ennek hat, patás lába volt, vastag, szinte drótszerűen csavart fekete szőr borította tetőtől talpig, és egyetlen fején mindenféle irányban csavarodó két szarv állt ki. A félelmetes jelenség széles szájából egy ipszilon alakú, vörös színű (kígyó) nyelv járt ki-be. Hosszú sörtékkel borított farka volt, akár egy majomnak. Tekintete félelmetesebb volt minden külső jegyénél. Tűzpiros szemek izzottak sötét szemgödrében, szinte pokoli kegyetlenséget sugározva felénk. Hangja rekedtes, de magas, síron túli volt.
Mi, alig tizenöt-tizenhat éves gyerekek, borzasztóan féltünk. Anyánk védelmet nyújtó karjai közé szaladtunk, és mindketten keblére hajtottuk a félelemtől dermedt arcunkat.
A harmadik éjszaka viszont úgy maradt meg az emlékezetemben, mint egy borzalmas rémálom. Mintha csak egy utazás lett volna a pokol felé, skarlátvörös földig érő függöny mögé, ahol a rémségek valóságos tárházára lelt ijedt pillantásunk.
Nem értettünk az egészből semmit. Az idegen lény rendszerint mindennap megjelent a szokott időben, és folyamatos lármájával nem hagyott minket békén.
Apám arcán látszott, hogy folyamatosan őrli magát gyötrő kétségeivel. Amikor először jelent meg a félelmetes látogatónk, apám arca szinte halottsápadttá változott, és mi ketten öcsémmel hiába faggattuk, nem árult el semmit mindabból, ami a szemünk előtt játszódott.
– „Majd elmegy, s nem jön többé!” – hangoztatta. – „Ne féljetek tőle!”
Ez azonban sem engem, sem öcsémet nem nyugtatott meg, s szemmel láthatóan anyánkat sem.
Hamarosan a képek és hangok mellé érthetetlen, suttogó szavak is társultak egy halovány füstalakban. Az előszobában megjelenő nő halálban megszürkült, öreges arca mindenféle rémes vágásokkal volt tele. Félelmünkben csaknem kiszaladtunk a szobából, ám valami mégsem vitt rá erre a cselekedetünkre. Egyszerűen nem vittek a lábaink előre, csak álltunk ott meredten, a jelenséget nézve.
Nem értettük, hogy mi is történik velünk a házunkban, amely eddig olyan békés és meghitt otthonnak számított.
Ekkor, mikor eltűnt a jelenés, apánk továbbra is makacsul hallgatott, amikor öcsém és én megostromoltuk kérdéseinkkel. Hiába faggattuk, könyörögtünk neki, ő nem volt hajlandó közölni semmit velünk. Eszembe sem jutott, hogy apámnak titkai lehetnek, még anyám előtt is. Igazából nem értettem apám viselkedését, ma, a dolgok ismeretében viszont már teljesen megértem, hogy miért volt olyan hajthatatlan.
És ez bizony így ment a következő napokban, heteken keresztül – az otthonunk valóságos pokollá vált esténként.
Egyik este azonban sokkal közelebb kerültünk a dolgok megismeréséhez, mint eddig bármikor. A házban ismételten hatalmas zűrzavar uralkodott. Nemcsak a már jól ismert zörgő, dobbanó hangok, hanem a kísértet mély, reszelős suttogása, de különböző furcsaságok történtek körülöttünk. Cserepes virágok zuhantak le az asztalról, akár egy földrengéskor közben, tárgyak repkedtek a levegőben szédítő gyorsasággal. A szekrényajtók ki- és becsapódó hangjai, a deszkapadlón nyikorgó lépések zaja a sötétben, s a fal reccsenése mind próbára tette apám idegrendszerét és a mi tűrőképességünket, hosszú éveken keresztül.
A jelenség ekkor nem mutatkozott, továbbra is láthatatlan maradt, azonban reszelősen mély, nevetős hangján egyszer csak közölte velünk:
– „Én az öreg Kate Bell vagyok, a boszorkány, és elhatároztam, hogy amíg csak lélegzik, a vén Jack-et kínozni és kísérteni fogom!” – A reszelős szavak elhaltak, de még sokáig ott úsztak körülöttünk a szoba levegőjében. A konyhában repkedő tányérok és evőkanalak nagy csörömpöléssel zuhantak a kövezetre, majd ezen az estén minden elcsendesült…
Ezen az utolsó estén azonban csaknem választ kaptunk minden körülöttünk történő eseményre. No, nem apánktól, hanem magától a kísértettől.
Apánkon idővel nemcsak a gyors öregedés nyomai, de az őrület jelei is kiütköztek. Makacs hallgatása talán csak még inkább gyorsította ezt a folyamatot, hiszen magába fojtotta a titkát egészen haláláig. Végül 1820. december 18-án összeesett a boszorkány egy újabb látogatása által, és meghalt. Ekkor nagyon reméltük, hogy a szellemet már soha többé nem látjuk viszont, és nem is hallunk felőle, ámde vártuk titokban azt, hogy visszajöjjön, és választ adjon megválaszolatlan kérdéseinkre…
Vajon miért üldözte haláláig apánkat? Mit tett apánk Kate Bellel, és egyáltalán ki ez a nő?
Később ugyan még egyszer megjelent a boszorkány, ám nem úgy tűnt, mint aki megbocsátott volna nekünk apánk halálával. Ugyanúgy viselkedett a házban, mint legelső alkalommal azon a nyári estén, amikor még gyerekként érzékeltük síron túli hatalmát. Annyira borzalmas volt ez a találkozás, hogy úgy határoztunk, lebontatjuk a házat, és a farmot eladva máshová, talán a városba költözünk. A ház bontásakor – mintegy véletlenszerűen – behorpadt az egyik téglafal a pince környékén, majd a feltáruló keskeny és szűk, homályos üregben emberi csontokat és ruhadarabokat találtunk. Az emberi csontváz szétomlott ugyan, azonban az áldozat feje sehol nem volt. Kissé beletúrva a homályos kőodú humusztalajába, a koponyát úgy harminc centi mélyen megtaláltuk. Elég rossz állapotban találtuk: ketté volt törve az orránál hosszában. Olyan látvány volt, mintha valaki kettéhasította volna valamilyen hegyes szerszámmal.
Ekkor már nem volt kétséges előttünk, hogy a lábainknál heverő áldozat maga Kate Bell megmaradt földi maradványai. Hogy miként került ide, és miféle szörnyű titok a teljes igazság, azt apánk magával vitte a sírba… a sírba, ahová az áldozat juttatta őt is.
Intézkedtünk Bell boszorkány hagyományos eltemetéséről a helyi temetőben, hogy soha ne térhessen vissza holtából, és örökre nyugalmat leljen apánkkal együtt.
*

Mint utólag kiderítettük öcsémmel, hosszas utánajárással, a városházi irattárban fellelhető írásos bizonyítékokból, Kate Bell apám nővére volt. Kate különös viselkedése, valamint már ifjú lány korában ismert kegyetlenkedése, s boszorkányos praktikái hamar félelemmé változott mind szűkebb családja, mind pedig az emberek szívében. A családi örökségből egészen korán, még nagyapánk halálakor a család kisemmizte, és teljesen elzárkózott tőle.
Az iratokból így arra következtettünk, hogy apánk nem akart lemaradni az őszerinte csakis őt illető nagy örökségről, így nem látott más megoldást maga előtt, minthogy megölte Kate-et, majd elhelyezte az akkoriban épülő családi ház pincéjének egyik oldalfülkéjében. Lezárta örökre mind magában, mind a fal mögött a nagy titkot, és sejtelme sem volt arról, hogy majdan a halott boszorkány szelleme visszatér holtából, hogy a halálba kísértse őt...

Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 182
ISBN: 978-3-85438-716-9
Megjelenés időpontja: 2015-04-20
 3.830 Ft
 2.290 Ft

Tavasz-tipp