Harmadik part nincsen
Aforisztikus gondolatfüzér
Soproni István
5.800 Ft
4.690 Ft
Formátum: 13,5 X 21,5 cm
Oldalszám: 202
ISBN: 978-3-99131-849-1
Megjelenés időpontja: 2023-08-01
A szerző aforizmás kötetében rendkívül éleslátóan boncolgatja napjaink aktualitásait, legyen szó az emberi létezés bármely szegmenséről.
Előhangok
Néhány ezer évet megélt már az aforizma, lényegében látványos változások nélkül. Egyetlen más irodalmi műfajra sem érvényes ez az alaki állandóság. Úgy tetszik, a paradoxon, a spirituális fordulatosság nem is igen tűri a kísérletezéseket, kalandozásokat. Rövidlátó kritikák talán épp ezért, a napjainkban kötelezőnek vélt formabontás hiánya miatt utasították „perifériára”, mondván: így nem eléggé egyéni, nem igazán jellegzetes.
Soproni István mini maximáit akár ellenpéldának is felhozhatnám. A „csőre töltött” gondolatok a szabatos kifejezésmódnak számos esetben mesterművei. Egyediek és sajátosak, ugyanakkor a klasszikus elődök évezredes örökségének folytatói. Sok kitűnő sort találunk a gyűjteményben: tömör ötvözetét költészetnek és filozófiának.
Tűnődésre, meditálásra kész olvasóknak ajánlom a kötetet. Saját fejünk termékeny használatára nevel.
Fekete Gyula
Furcsa, de logikus, hogy az aforisták általában kiábrándult és pesszimista emberek, akárcsak az, hogy az aforizma rendszerint fanyarkás apercu-ket tükröz. Soproni István ennek a nálunk nem nagyon honos műfajnak a művelőjeként hűséges marad ehhez a tradícióhoz: morózus, rosszkedvű és elkeseredett. Mélyenszántó, elmés „szösszeneteinek” nagy értéke ez a sötéten látás, de természetesen csak amiatt, mivel frappáns és nemegyszer újszerű megfogalmazásba öltözteti gondolatait, érzéseit. A kötet ennyiben is egységes szemléletű. A szentenciák azért hatnak, mert a nyelvi megformálásuk szerencsés: az író él a mondaton belüli libikóka módszerével, de az alliterációval és a szójátékkal úgyszintén.
Egyszóval: azt gondolom, hogy ez egy jó könyv, érdemes hát végigolvasni.
Réz Pál
Nem igazán népszerű műfaj manapság az aforizma. Pontosabban szólva: az olvasóközönség kedveli és kitünteti figyelmével az ilyen törekvéseket, ám az alkotók – saját szempontjukból mérlegelve – nem tartják gazdaságosnak. Nem, hiszen egy-egy szellemes, találó, életbölcsességet kifejező bonmot megtarthat hosszabb, látványosabb, nagyobb presztízsű műfajokat is, tehát célszerűnek vélik novellába, színpadi jelenetbe, rádiójátékba stb. beleépíteni.
Soproni István éppenséggel fordítva cselekszik. Életének, tapasztalatainak, töprengéseinek novelláiból kiemeli az egy-két sornyi esszenciát, vagy a terjengősebbnek ítélt „prózát” igyekszik néhány szóba sűríteni. A látszólag türelmetlen könyvbarát pártján áll, aki – reményei szerint – majd azután szentel több időt a probléma átélésére, ha annak magvát mintegy inspirációként megkapta.
Ennek az intellektuális magatartásnak nagy hagyományai vannak Európában. A szerző ismeri és tiszteli ezeket. Aforizmáinak megformálása során a stiláris tisztaságra, egyszerűségre törekszik, aminek csak színleg mondanak ellent a szokatlan és bonyolult szóösszetételek, valamint írás- és betűjelvariációk.
Lényeglátó, sokszor elvont, groteszk és humoros mondatai nívós szellemi élménnyel ajándékozhatják meg leendő olvasóit.
D. Szabó Ede
MOTTÓ:
„Felette nagy hiábavalóság,
azt mondja a prédikátor;
felette nagy hiábavalóság!
Minden hiábavalóság!”
Az első szó jogán:
kiáltani csupán addig kívánatos,
amíg a „puszta” nem felel.
***
A jó olvasó az író szemével olvas.
A rossz író az olvasó tollával ír.
***
Ritchie Blackmore:
egyedi „epigon”;
utánozhatatlan önmagát utánzó.
***
Money:
the king of world.
Lelki szegények – lelki gazdagok:
az uralkodó alatt- és „felettvalói”.
***
Csoda nincsen,
de mi akkor is hiszünk benne.
Talán éppenséggel ezért.
Káoszt a homós „rend” szül.
Az űr „káosza” rendet.
***
Minden más mulandó.
Időtlen csak egy van:
a mindig múló s mégis múlhatatlan idő.
***
A természet nem kegyelmez:
azon faj,
amelyik megszegi a törvényét,
előbb-utóbb kipusztul.
***
Csalni a látszat szokott.
A valóság hű.
Legalábbis első blikkre.
***
Fundamentális különbözőség:
az opti- felébreszthetetlen,
a pesszimista ráébredt álmodozó.
Vigyázz!
A lámúr nem játék.
Szívpárbajban a vaktöltény is ölhet.
***
Az ember aszerint él,
amilyen:
a perc- a mostnak,
a halhatatlan a mindörökkéért.
***
Talány.
Hogyha a valódiaké szintén maguk felé hajlik,
miért várunk más irányt az álszentek kezétől?!
***
Remetelak:
kór-, csiga- meg siralomház;
a kiégett lángész rejteke.
***
A „Kreacion- vagy darwinizmus?” helytelen kérdés.
A helyes válasz:
is-is.
A hosszú frigy titka:
kettesben bújni az ágyba,
de szólóban ocsúdni.
***
„Az egyik kutya…”
Istenadta nép = ebadta pl(eb)sz.
***
A tenger vize ihatatlan,
mivelhogy sós.
A tengernyi műsorfolyamé „ihatatlanabb”,
mivelhogy shows.
***
Néhány kudarc gyógyszer.
Sok:
gyógyszermérgezés.
***
Sapiens =
humanus + bestialis:
külső + belső.
A történelem amiatt ismétel,
mert csak a számunk nő.
Az érc/salak konstans tört.
***
Habár a gyengébbik nem cáfolja,
az „évgyűrűk” arról tanúskodnak,
hogy tulajdonképp ő az erősebb.
***
Az állam olyan hodály,
ahol a „kolompszófogadó” birkákat a nyáj nevében nyírják.
***
„Az élet igaztalan”:
a legigazabb életigazság.
***
A „süketek” hiába „kagylóznak”.
A csend dallama egyedül a vájt lelkű fülébe mászik.
A szélhámos autodidakta pszichológus.
A pszichológus diplomás szélhámos.
***
Alliteráló definíció.
Szakítás:
szellőztetni szívünk szeráját.
***
Az internacionalisták okkal örvendeznek:
a nyárs-ból világpolgár,
a lumpenből kozmop(r)olita lett.
***
Plátói lámúr:
egy impotens és egy frigid gerjedelme.
***
Magában az ökör iszik,
valamint a bölcsességet szomjúhozó.
Tökélyre csak annak van esélye,
aki belátta,
hogy sansztalan.
***
Halál:
született életművész.
Vetés nélkül arat.
***
Az erény virág ugyan,
viszont mű.
A bűn hamisítatlan,
ám dudva.
***
A felebarátnál csupán egyvalaki jelent nagyobb veszélyt:
a kebel-.
***
Elszomorító.
Míglen a boldogtalanság lehet felhőtlen,
„bárányok” a legboldogabb égbolton is „legelnek”.
A modernkedő dilettánsok attitűdjei =
feltűnési viszketegség +
originalitás-pótló eredetieskedés.
Néhány ezer évet megélt már az aforizma, lényegében látványos változások nélkül. Egyetlen más irodalmi műfajra sem érvényes ez az alaki állandóság. Úgy tetszik, a paradoxon, a spirituális fordulatosság nem is igen tűri a kísérletezéseket, kalandozásokat. Rövidlátó kritikák talán épp ezért, a napjainkban kötelezőnek vélt formabontás hiánya miatt utasították „perifériára”, mondván: így nem eléggé egyéni, nem igazán jellegzetes.
Soproni István mini maximáit akár ellenpéldának is felhozhatnám. A „csőre töltött” gondolatok a szabatos kifejezésmódnak számos esetben mesterművei. Egyediek és sajátosak, ugyanakkor a klasszikus elődök évezredes örökségének folytatói. Sok kitűnő sort találunk a gyűjteményben: tömör ötvözetét költészetnek és filozófiának.
Tűnődésre, meditálásra kész olvasóknak ajánlom a kötetet. Saját fejünk termékeny használatára nevel.
Fekete Gyula
Furcsa, de logikus, hogy az aforisták általában kiábrándult és pesszimista emberek, akárcsak az, hogy az aforizma rendszerint fanyarkás apercu-ket tükröz. Soproni István ennek a nálunk nem nagyon honos műfajnak a művelőjeként hűséges marad ehhez a tradícióhoz: morózus, rosszkedvű és elkeseredett. Mélyenszántó, elmés „szösszeneteinek” nagy értéke ez a sötéten látás, de természetesen csak amiatt, mivel frappáns és nemegyszer újszerű megfogalmazásba öltözteti gondolatait, érzéseit. A kötet ennyiben is egységes szemléletű. A szentenciák azért hatnak, mert a nyelvi megformálásuk szerencsés: az író él a mondaton belüli libikóka módszerével, de az alliterációval és a szójátékkal úgyszintén.
Egyszóval: azt gondolom, hogy ez egy jó könyv, érdemes hát végigolvasni.
Réz Pál
Nem igazán népszerű műfaj manapság az aforizma. Pontosabban szólva: az olvasóközönség kedveli és kitünteti figyelmével az ilyen törekvéseket, ám az alkotók – saját szempontjukból mérlegelve – nem tartják gazdaságosnak. Nem, hiszen egy-egy szellemes, találó, életbölcsességet kifejező bonmot megtarthat hosszabb, látványosabb, nagyobb presztízsű műfajokat is, tehát célszerűnek vélik novellába, színpadi jelenetbe, rádiójátékba stb. beleépíteni.
Soproni István éppenséggel fordítva cselekszik. Életének, tapasztalatainak, töprengéseinek novelláiból kiemeli az egy-két sornyi esszenciát, vagy a terjengősebbnek ítélt „prózát” igyekszik néhány szóba sűríteni. A látszólag türelmetlen könyvbarát pártján áll, aki – reményei szerint – majd azután szentel több időt a probléma átélésére, ha annak magvát mintegy inspirációként megkapta.
Ennek az intellektuális magatartásnak nagy hagyományai vannak Európában. A szerző ismeri és tiszteli ezeket. Aforizmáinak megformálása során a stiláris tisztaságra, egyszerűségre törekszik, aminek csak színleg mondanak ellent a szokatlan és bonyolult szóösszetételek, valamint írás- és betűjelvariációk.
Lényeglátó, sokszor elvont, groteszk és humoros mondatai nívós szellemi élménnyel ajándékozhatják meg leendő olvasóit.
D. Szabó Ede
MOTTÓ:
„Felette nagy hiábavalóság,
azt mondja a prédikátor;
felette nagy hiábavalóság!
Minden hiábavalóság!”
Az első szó jogán:
kiáltani csupán addig kívánatos,
amíg a „puszta” nem felel.
***
A jó olvasó az író szemével olvas.
A rossz író az olvasó tollával ír.
***
Ritchie Blackmore:
egyedi „epigon”;
utánozhatatlan önmagát utánzó.
***
Money:
the king of world.
Lelki szegények – lelki gazdagok:
az uralkodó alatt- és „felettvalói”.
***
Csoda nincsen,
de mi akkor is hiszünk benne.
Talán éppenséggel ezért.
Káoszt a homós „rend” szül.
Az űr „káosza” rendet.
***
Minden más mulandó.
Időtlen csak egy van:
a mindig múló s mégis múlhatatlan idő.
***
A természet nem kegyelmez:
azon faj,
amelyik megszegi a törvényét,
előbb-utóbb kipusztul.
***
Csalni a látszat szokott.
A valóság hű.
Legalábbis első blikkre.
***
Fundamentális különbözőség:
az opti- felébreszthetetlen,
a pesszimista ráébredt álmodozó.
Vigyázz!
A lámúr nem játék.
Szívpárbajban a vaktöltény is ölhet.
***
Az ember aszerint él,
amilyen:
a perc- a mostnak,
a halhatatlan a mindörökkéért.
***
Talány.
Hogyha a valódiaké szintén maguk felé hajlik,
miért várunk más irányt az álszentek kezétől?!
***
Remetelak:
kór-, csiga- meg siralomház;
a kiégett lángész rejteke.
***
A „Kreacion- vagy darwinizmus?” helytelen kérdés.
A helyes válasz:
is-is.
A hosszú frigy titka:
kettesben bújni az ágyba,
de szólóban ocsúdni.
***
„Az egyik kutya…”
Istenadta nép = ebadta pl(eb)sz.
***
A tenger vize ihatatlan,
mivelhogy sós.
A tengernyi műsorfolyamé „ihatatlanabb”,
mivelhogy shows.
***
Néhány kudarc gyógyszer.
Sok:
gyógyszermérgezés.
***
Sapiens =
humanus + bestialis:
külső + belső.
A történelem amiatt ismétel,
mert csak a számunk nő.
Az érc/salak konstans tört.
***
Habár a gyengébbik nem cáfolja,
az „évgyűrűk” arról tanúskodnak,
hogy tulajdonképp ő az erősebb.
***
Az állam olyan hodály,
ahol a „kolompszófogadó” birkákat a nyáj nevében nyírják.
***
„Az élet igaztalan”:
a legigazabb életigazság.
***
A „süketek” hiába „kagylóznak”.
A csend dallama egyedül a vájt lelkű fülébe mászik.
A szélhámos autodidakta pszichológus.
A pszichológus diplomás szélhámos.
***
Alliteráló definíció.
Szakítás:
szellőztetni szívünk szeráját.
***
Az internacionalisták okkal örvendeznek:
a nyárs-ból világpolgár,
a lumpenből kozmop(r)olita lett.
***
Plátói lámúr:
egy impotens és egy frigid gerjedelme.
***
Magában az ökör iszik,
valamint a bölcsességet szomjúhozó.
Tökélyre csak annak van esélye,
aki belátta,
hogy sansztalan.
***
Halál:
született életművész.
Vetés nélkül arat.
***
Az erény virág ugyan,
viszont mű.
A bűn hamisítatlan,
ám dudva.
***
A felebarátnál csupán egyvalaki jelent nagyobb veszélyt:
a kebel-.
***
Elszomorító.
Míglen a boldogtalanság lehet felhőtlen,
„bárányok” a legboldogabb égbolton is „legelnek”.
A modernkedő dilettánsok attitűdjei =
feltűnési viszketegség +
originalitás-pótló eredetieskedés.
Ez is tetszhet Önnek :
