Emborgia és az idegenek

Emborgia és az idegenek

Wong Hu Li



Formátum: 13,5 X 21,5 cm
Oldalszám: 132
ISBN: 978-3-99107-840-1
Megjelenés időpontja: 2021-09-20
Kalandos utazás a messzi jövőben, ahol a Föld már csak kevesek számára lakható, s ahonnan elindul egy csapat a múltba, századunkba, hogy ezt visszafordítsák.
Az az igazság, hogy a lelkem mélyén mindezt tudtam. Hiába törölték az emlékezetem, a tudatalattimban, a zsigereimben megmaradtak az emlékek. Igazán meg sem lepődtem. Sokan, sokat hazudtak már nekem. Szerelmet is. Az érzéseim emlékeztek erre, akkor is, ha az elmém nem. Tudtam, Shig valóban szerelmes, akármennyire furcsa is ez. Jelenleg a bolygón a leghatalmasabb lény a tenyeremből eszik, még sincs szándékomban visszaélni vele. Viszont tudom, teljesen biztonságban érezhetem magam, mindent meg fog tenni értem. Ő megpróbál olyan idősíkot teremteni, amiben én élek, és a civilizációnk is. Ha nem lenne pontos számítógép, azt hinném, a szerelmes vágyaihoz igazítja az ideológiát. Ez viszont kizárt.
Kitűnő példája a szív és az értelem egybehangzó döntésének. Valószínűleg pont erről szólt az egyenletem. Amennyiben ez így van, tényleg az általa javasolt út az optimális. Rágyújtottam, mélyen letüdőztem a káros kátrányt és a mérgező anyagokat. Ez a legkevesebb, amitől félnem kell. Mindig is az elmémet, a személyiségemet és a tudatomat féltettem. Vajon a személyiségem nem veszett el az emlékeimmel? Néztem az ismerős várost. Magasan, egy toronyépületben voltunk.
Néztem az épületek tetején, teraszain zöldülő, burjánzó dzsungelt. A léleknek is jó, és fenntartja a búra alatt élők levegőjét. Kis tavak is voltak, teli planktonokkal. Csodálatos is lehetne, ha nem látnám az égbolt ijesztő színeit, és nem tudnám, milyen kegyetlen, maró eső és világ van odakint. Ebben a szép biztonságban könnyű megfeledkezni a bolygó valóságáról. Odasétáltam egészen közel az ablakhoz. Mintha a világ szélén állnék, kicsit szédültem, kicsit rémisztő volt, pedig a tudatom tudta, nem eshetek le, az ablak nem törhet be. Tudtam közben, hogy maga az ablak energiát termel, napenergiát; csupán ez a felület elég a fűtés és az elektronika biztosításához, miközben képernyő vagy irányítópanel egyben. Borzalmas volt belegondolni, hogy tulajdonképpen a pokolba küld engem az, aki szeret, a 21. század gyilkos borzalmaiba. Etikátlan, erkölcstelen érdekemberek, illúziók közé. Hogyan fogok beilleszkedni? Hogyan bírnám elviselni? Főleg az interfészről, nem beszélve arról, hogy ki tudja, még mit akarnak belém ültetni! Bármire fogadtam volna, nem tudom meg, a közösségnek mi a baja azzal az idegennel, csak ha ott leszek. Kortyoltam egyet a borból, ami vérvörös mosolyt festett az arcomra, beleszívtam a cigarettába. Lám, én is élvezetemért most szennyezem ezt a kényes egyensúlyt. Milyen nagy erőfeszítés volt ezt megteremteni! Milyen kár, hogy Shig csak elme, gép, nem pedig ember! Most megölelném. Ezt ő teremtette. Nélküle ez nem lenne. Még ez sem lenne. Borzalmas. A nagy küldetés előtt még lelkiismeret-furdalás nélkül dohányozni sem tudok. Legalább ebben felismerem magam. Minden olyan ismerős volt, és olyan csodálatos, nagyon nehéz volt felfogni a törékenységét. Pedig az volt, nagyon törékeny egyensúly. Kezdtem tiszteletet érezni a sok kis hangyának nevezett ember iránt, hiszen nélkülük semmi sem lenne. Igaz, ők már valahogy nem igazán értik, fogják fel és értékelik. Igazából tudtam már, hogy meg fogom tenni. Nem csak értük, hanem a sok magára hagyott sav-marta, küzdő, fájdalommal teli állati és emberi életért! Vajon a sok Romával, a vadakkal mi van? Mindnek jutott hely ebben a kényes egyensúlyban?
– SHIG!
– Igen. Mézbőrű kedves, mit szeretnél?
– Mi lett a vadakkal, a Romákkal, az állatokkal? Mennyit tudtál megmenteni? El tudod helyezni őket? Hogyan férnek el a kupola kényes egyensúlyában?
– Nem akartam mondani. Nem akartam elrontani a kedved. Sajnos 62% meghalt menekülés közben. Kevés mentőhajó volt. Mire a közösség segítséget küldött és ideiglenesen feloldották a karantént, késő volt. Sokan nem vették fel az okosruhát, büszkeségből. Sajnos nem tudtuk megoldani.
– Az igazat! Képeket! Mutasd!
– Ruhát kellene választanod a vacsorához!
– Mutasd, SHIG!
– Rendben.

Menekültek, miközben a sav marta a bőrüket. Néhányukon volt okosruha, de a maró esőt az sem bírta, csak a szenvedés idejét növelte. Gyerekek, felnőttek, rohantak a tenger felé, bíztak abban, hogy a vízben oldódik a sav, és talán van esély. Tévedtek. Az óceánokat haltetemek borították, a hús szinte elpárolgott. A mentőhajókon egymáshoz préselődött emberek, némelyik a hajón fulladt meg, mert nem volt annyi hely, hogy levegőt vegyen. Az androidok kapkodták el az embereket. A saját testükkel védték, de hamarosan a fém is feloldódott. A növényzet teljesen eltűnt. Elolvadt szinte.
– A kupolák nem sokig bírják a terhelést! Arányosan elosztottuk a megmentett népességet. Az élővilágból már korábban tettem félre petesejtet és genetikai anyagot, ha szükség lenne rá, és képesek leszünk, újra tudjuk éleszteni. Egyedül viszont nem megy. Szükség van a közösségre. Már a kupolákon belül is problémák vannak. Szinte lehetetlen az elkülönítés, mert nincs hely, és hát te is a vadak közt éltél, tudod. Nem bírják a szabályokat.
– Mi történt valójában?
– Az emberek az óceánokba, tengerekbe temették a szemetet, a hulladékokat, vegyi és radioaktív anyagokat. Nem volt pontos térkép sem. Amit tudtam, azt egy kisbolygóra elszállítottam még a karantén előtt. Ha nincs a karantén, folytattam volna a munkát. Fel akartam robbantani a kisbolygót, és így biztonságosan megsemmisíteni a szemetet. Egy földmozgás és a korrózió egy nagy mennyiségű radioaktív és savas vegyi anyagot szabadított fel. Bekerült a légkörbe és csapadékként lehullott… Ez történt.
– Ezért kell megakadályoznod a karantént! Ha nincs karantén, van időm eltüntetni az összes ilyen időzített szemétbombát. Ha fel tudod deríteni a szennyezőanyag helyét, tedd, de az a sokadrangú feladat! A galaktikus tanáccsal ápolt jó viszony segít megelőzni a bajt. Ez mind nem történik meg, ha a közösség nem zárkózik el a társadalmunktól. A legfontosabb a láthatatlan idegennel való kapcsolat, hiszen ha sikerül megvédenünk a közösséget, ők megvédenek minket. Még a közelébe sem kerülünk a jelenlegi katasztrófának. Ám indokként az utazásra ezt jelöltem meg elsőrendű feladatként, és a kapcsolatteremtést. A karantén feloldásáról hallani sem akarnak. Számunkra viszont az a legfontosabb!
– A többiek tudják, mi történt?
– Nem, neked kell közölni. Én már nem rendelkezem az ehhez szükséges tapintattal. Mi legyen Mirrorddal?
– Adj neki valami puccos ruhát. Attól elégedett lesz, és biztonságban érzi magát. Jöjjön a vacsorára. Viselkedj vele úgy, mintha nem tudnád, mi történt.
– Tudod, hogy én legszívesebben megkínoznám? Na, mindegy, te döntesz!
– Mennyi ideig voltunk regenerációs fázisban?
– Öt napig.
– Ők is ilyen szobát, meg mindent kaptak?
– Nem, Tikka, ezt a luxust csak neked tartogattam. Ők elkülönítve, kórházi kórteremben vannak, androidok foglalkoznak velük. Most felszabadult néhány helyiségem. Kapnak ők is külön szobát, és még a vendégeknek is jut majd. Sajnos, mert ez azt jelenti, hogy a túlélők is fogyatkoznak.
– Csak én megyek, vagy mások is?
– A te döntésed, te vagy a kapitány, időnk van.
– Úgy látom, nincs.
– Tudod, ez relatív.
– Nos, akkor tölts, és mutasd a ruhákat! Valami szép zenét is szeretnék.
– Dvořak, Új világ szimfónia?
– Jöhet!

Szebbnél szebb kisestélyik közül választhattam. Élveztem a szederbort, a cigarettát. Már nem aggódtam a szennyezőanyagok miatt. Tomboltam. Andoriddal új frizurát csináltattam. Ragyogtam! Biztos voltam benne, hogy feltámasztom azokat a halottakat! Megváltoztatom a világot! Muszáj! Jól éreztem magam, mert talán én voltam az egyetlen, akinek nem tehetetlenül kellett néznie a katasztrófát, aki tudta, ez megváltoztatható. Szinte megrészegített a hatalom és a bor. A hatalom mások élete felett. Az a hatalom, amivel képes vagyok szenvedést vállalni, lemondást, mások megmentéséért. Mert ez a valódi hatalom! Egy huszadik századi könyvben olvastam, hogy nincs nagyobb gyönyör, mint ölni. Megdöbbentett. Az író azzal magyarázta, hogy a másik élet felett való rendelkezés, a hatalom okozta halhatatlanság érzete az oka. Valóban lehet igazság benne, de mennyivel nagyobb hatalom önmagunk uralma, és felvenni a harcot a mindenki felett kaszát lengető öreg halállal szemben.
– Tudod, Tikka, az egyik tag a közösségből azt mondta, egy egész flottát felajánl a védelmedre, mert te gyenge vagy, nem tudsz ölni – mondta SHIG, mintha a gondolataimban kószált volna.
– Tudod, SHIG, ezt mintha hallottam volna valahol. Szerinted kék legyen, vagy fekete?
– Szerintem ha a hajad kék, akkor a ruha fekete. Jó. Az jó lesz.
– Szóval az, akit kiválasztok, jön velem vissza? Úgy, ahogy én gondolom?
– Igen, ez a te küldetésed, meg kell bíznunk benned.
– Ezt nem te találtad ki, ugye?
– Ez a közösség feltétele, miután olvasták a képleted részletét. A tiéd az út!
– Ki is volt az, aki gyengének nevezett? – kérdeztem, miközben letéptem egy szirmot a rózsámból és elrágcsáltam.
– Ez fájt neki! Tudod?
– Tudom.
Amennyi fájdalom volt az elmúlt napokban, ez a kicsi elfér.
– Tudod, azt hiszem, ennyi idő is kevés volt ahhoz, hogy értselek.
– Tudom, és még bort, cigit, hangosabb zenét. Sminket!
– Nincs smink.
– De!
– De nincs!
– Miért?
– Látni akarom az igazi arcod, amíg lehet!
– Szóval tudod, hogy ezt a kalandot nem élem túl.
– Valójában semmit nem tudok. Ezért szeretnék most annyi örömöt adni, amennyit tudok.
– Nos, nem ismersz. Túl fogom élni.
– Számításaim szerint erre nem sok esélyed van. Ennyi utazás véglegesen roncsol, és az elméd sem képes ezt feldolgozni. Ez lesz az utolsó utad az előrejelzések szerint, de te soha nem az algoritmusok szerint működsz.
– Valójában mennyi idős vagyok?
– Nem tudom.
– Hogyan?
– Én hatszáz évről tudok, de előtte is találtam nyomokat. Ezért vagy a legalkalmasabb az útra; te nem ölheted meg a szüleidet, mint abban a régi viccben.
– Oké, ez a másik téma. Szóval már sokszorosát éltem, mint mások, mint pl. az a gyerek, akit szétmart a savas eső. Ideje távoznom, és ezt másokért tehetem meg. Életet adhatok a halálommal. Egész jó üzletnek hangzik.
– Számomra nem, én szeretlek!
– Rúzs?
– Na, jó! Rendben – sóhajtott. – Komolyan gondolod?
– Komolyan!
– Akkor vörös.

Már mindenki az asztalnál ült. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő. A tekintetek rám szegeződtek. Jan ajkát hatalmas sóhaj hagyta el. Mirrord feszengett. Mindenki felállt, de csak Jan húzta ki a szépen faragott fa széket az asztalfőnél, jelezve „királynői méltóságom”. Halk zene kísérte a bevonulásom. Az asztalon változatos finomságok, az utolsók, amik a vadonban teremtek. A környezet kastélyszerű. Még a vastag, vörös brokát függönyök is lebegtek. Hallani lehetett a szél zúgását, az ég távoli dörgését. Néha egy villám hasított át a kupolaváros egén, akadálytalanul áthaladva az ablaküvegen, színes fénycsíkokat rajzolva a gyertyafényes környezetbe. SHIG valóban nagyon színpadias jelenetet alkotott. Az asztalon rengeteg finomság és sok rózsa, mindenféle színű.
Az utolsók, gondoltam.
Ők nem tudták, amit én. Dörmi boldogan rám ugrott és pofán nyalt. Tiszta mázli, hogy tartós rúzst használtam. Konc az asztalon ült, és szemmel tartotta Mirrordot. Mirke a körmeit élezte a vaskos tölgyfaasztal lábán. Királynői tartással végignéztem rajtuk, tekintetem egyenként megpihent mindegyiken. Opsz! Hol a vadász?
Az egyik ablaknál épp félrehúzta a függönyt, és láthattuk a gyanúsan narancssárga égboltot. Elgondolkodva nézett rám. Jan az asztalfőnél kihúzta a széket és várt rám. Kicsit vártam, hogy megszólaljon. Felhívja figyelmünket arra, hogy az étkezésre koncentráljunk. Aztán rájöttem, már nem a főnököm, és ezt nem ő főzte. Helyet foglaltam. Hű kutyám mellém ült, éber tekintettel. Fekete selyemruhám elég sok látnivalót engedett, szorosan a testemhez simult, mély dekoltázzsal, a hátamat fedetlenül hagyva. Mindenki leült.
A jó modor környezetfüggő, gondoltam, hiszen még Mirrord is alkalmazkodott a környezet által kikényszerített stílushoz. Mirrord és Konc igen türelmes párbajt vívtak. Konc élvezgette a hatalmát, egy-egy hirtelen, szimulált támadó fejmozgással reflexszerű hátrarándulásra kényszerítette ellenfelét. Kívülről komikusnak hatott ez a nagyon is éles és komoly lelki terror. Érezni lehetett a félelem szagát. A vadász is visszasétált és leült.
– Valamiféle beszédet kéne mondanod – közölte Jan.
– Nos, rendben – mondtam, és gondolatban utasítottam az androidokat, akik türelmesen várakoztak, hogy bontsák fel a pezsgőt és töltsenek. Egészen kezdtem megszokni, hogy az elmémmel irányítom a dolgokat. Megértettem a „kis szürke hangyákat”. Ezt a kényelmet meg lehet szokni.
– Örülök, hogy mind ép bőrrel és sok tanulsággal megúsztuk ezt a meglehetősen különös kalandot. Ideje enni, mert nem tudhatjuk, milyen kalandok várnak még ránk – mondtam, és együtt felhörpintettük a pezsgőnk. Ki-ki szedett magának ízlése szerint. Még én is elkaptam egy csirkecombot, mert hát sajnos szegény jószágnak már mindegy. Igaz, sejtettem, hogy szintihús, de ez jelen helyzetben nem számított, akár igazi is lehetett volna. Ráadásul ha én elég erős vagyok – leszek! –, az egész fajtáját megmenthetem. Szóval saláta, sült csirkecomb. Naná, hogy csak úgy, vadember módjára. Legnagyobb döbbenetemre pont Jan volt, aki megszólalt.
– Tikka, te tudod, mi folyik itt? Mert én bajt érzek. Nagy bajt – mondta.
– Tudom. Épp azt ünnepeljük, hogy nekünk sikerült életben maradni.
– Ez azt jelenti, hogy másnak nem? – kérdezte a gyors észjárású kínai.
– Azt – válaszoltam.
Mindenki abbahagyta a rágást. Mirrordot kivéve. Fél perc csend után folytattuk a táplálkozást, abban az ihletett hangulatban, amit Jan minden étkezésnél elvárt volna.
Na, most megkapták, gondoltam. Végül is diplomatikusan közöltem velük. Mindenki úgy élvezte az ételt, mint a legkülönlegesebb dolgot, amiben része volt. Mikor végeztünk, az asztalra került a bor, sör, szivar, cigaretta.
– Ez az utolsó vacsora? – kérdezte Mirrord.
– Ahogy vesszük – mondtam mosolyogva, és élveztem, hogy már szinte remeg a félelemtől.
– Mondd! – kérte Jan.
– Nos, vissza fogunk menni az időben, hogy ezt mind megváltoztassuk. – Igazán nem értettem, miért rám bízta ezt a feladatot SHIG. Valahogy nekem nem ment a diplomácia.
– Mind? Mit? – kérdezte a vadász.
– Mind – feleltem.
– Mirrord is? – kérdezett rá a vadász.
– Mirrord is – válaszoltam.
– Hova? Miért? – kérdezte Mirrord.
– SHIG, mutasd meg nekik! – kértem.
A hatalmas függönyök félrehúzódtak, az ablakok képernyővé váltak, megjelent a kinti öt nap valósága. A hosszúra nyúlt csend után megszólaltam:
– A 21. századba megyünk vissza az időben. Ezt megváltoztatjuk. Felderítjük a szennyezőanyag helyét, kapcsolatot teremtek egy idegennel, hogy ne legyen karantén alatt a Föld, és SHIG biztonságosan eltávolítsa ezt a vegyi bombát. Ő elküldi egy aszteroidára és megsemmisíti. Ez a terv.
– Hogyan képzelted? – kérdezte Jan.
– Úgy, hogy ma bulizunk, holnap elkezdünk körülnézni itt, a kupolában. Megjegyzünk, amit csak tudunk, közben én kidolgozom a pontos tervet, egyeztetek az MI-jal és a csillagközösséggel. Mindenki megkapja a feladatát és eszközeit, aztán mehetünk.
– Mirrord jön? Miért? Nem emlékszel? Meg akart ölni! – háborgott a kínai.
– Tudom. Jön, szükségünk lesz rá abban a barbár időben. Nem tudom, hogy ti szoktatok-e régi könyveket olvasni. Én szoktam. A huszonegyedik század valósága összetettebb és bonyolultabb, mint amit mi ennyi idő távlatából felszínesen ismerünk. Azok, akik abban az időben éltek, ők sem látták át egészen, hiszen mindent valamely hatalom érdekeinek tükrében láttak. Ám az olvasásnál is elfogult az ember, hiszen az író szemszögét látja. Amit eddig tudok, az is elég borzalmas, a valóság a sokszorosa lehet. Kellenek olyan emberek, akik elég céltudatosak és gátlástalanok, hogy kikövezzék az utunkat a terv felé. Szükségünk lesz kapcsolatokra, egzisztenciára. Valakire, aki jól boldogul az érdekhálózatban, és pénzre is szükségünk lesz. Szóval kell a tervhez Mirrord. Nem fog ránk támadni, hiszen nélkülünk nem jut vissza, és nem kapja meg a jutalmát. Ő képes ölni is, mint a 21. századi emberek legtöbbje.
– Én is képes vagyok – lépett be az ablakon egy hatalmas termetű humanoid.
Engem és állataimat nem csaphatott be. Tudtuk, hogy idegen. Na, most legalább megtudtam, ki az a bizonyos közösségi tag, aki hajót küldene.
– Remek, akkor a két gyilkos most bizonyítsa be egymáson! – mondtam nevetve.
Mirrord nagy bátorságról tett bizonyságot; egyből elhajította a kését az idegen felé, aki egyszerűen arrébb lépett. A kés elszáguldott mellette.
– Ha megöljük egymást, kit viszel magaddal? – kérdezte az idegen.
– A győztest – válaszoltam.
– Nem az vagy, akinek SHIG leírt. Remélem, tudod, csak azért nem ölöm meg ezt, mert terved van vele – mondta, és kétméteres magasságával szinte betöltötte a teret. Mirrord fölé magasodva kedvesen mosolygott. Hát, a vágyam, hogy ismerje meg ez a gazember a félelmet, maximálisan teljesült. Hirtelen erős vágy ébredt bennem az idegen iránt, valami állati ösztön. Lenyűgözött hatalmas termete és a belőle áradó brutális állatiasság, ami jelentős értelemmel keveredett. Nehéz volt elképzelnem, hogy ez a vadaknál is vadabb lény közösségi tag. Sőt nagykövet. Bár, gondoltam, biztosan elővette a legdurvább formáját a beilleszkedés kedvéért. Sok volt ez nekem teli gyomorral és pezsgővel. Egy böffentés keretében közöltem:
– Na, tedd le a valagad! Ha harcolni nem akarsz, inkább egyél valamit!
– Senki nem mondta, hogy nem akarok harcolni, csupán nem tartom méltónak rá – mondta az idegen.
– Nos, szép előadás volt. Ideje lenne bemutatkozni – kértem.
– Tigris vagyok. Csókolom.
– Na, ne mondja nekem senki, hogy „csókolom”, csak aki adni is akarja – mondtam kissé ingerülten.
– Nos, ebben az esetben szép estét – mondta.
Valahogy éreztem az adrenalint; felbosszantott, hogy van, aki még ezt a napot is el tudja rontani. Mit képzel ez a szörnyszülött, hogy nem akarja tökéletes testem csókolgatni? Ez direkt sérteget engem női mivoltomban? Felemelkedtem a székből, a szemeim szikrákat szórtak. Ránéztem, és öt métert repült. Miközben feltápászkodott, megjegyezte:
– Úgy tűnik, kifogástalanul működik a jelerősítő implantátum.
– Nem arról volt szó, hogy én döntök, és majd csak később lesz beültetve? – kérdeztem.
– Mi már döntöttünk! – nyilatkoztatta ki.
5 Csillagok
Új élmény - 24.10.2021
Alexander

Igen,számomra egy új élménnyel ér fel ez az alkotás.Rég fogtam a kezemben hasonló könyvet. Egyszerre fogja meg az ifjúságot és az idősebb korosztályt is. Magával ragad az akció dús történet,amely elmondhatatlanul humoros köntösbe van bújtatva. Az olvasó minden érzelmi igényét kielégíti. Csak ajánlani tudom!

5 Csillagok
Igor megmondta a frankót! - 10.10.2021
Párkányi Gergely

Jól megírt, izgalmas olvasmány részletesen kidolgozott világgal, kalanddal és vicces szereplőkkel. Az egyik kedvencem Igor, mert sosem szomjas, mindig megmondja a frankót és ha a helyzet úgy hozza, nem riad vissza egy kis robbantgatástól sem.Várom a folytatást!

5 Csillagok
Emborgia - 24.09.2021

Szerencsés vagyok, mert első kézből olvashattam( eddig kétszer is!) Ha belekezdek, nem tudom letenni, izgalomból, fordulatból, kalandból három regényre valót tartalmaz a mű! Ajánlom mindenkinek, aki különlegesre vágyik, S azoknak is, akik csak passzióból olvasnak. Pillanatok alatt megragad, elvarázsol ez a regény, próbáljátok ki, garantálom, nem fogtok csalódni!

Ez is tetszhet Önnek :

Emborgia és az idegenek

Dornfeld Ádám

Az ismeretlenen túl

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők