Varázsmesék

Előszó


Gyógyító hatású mesék mindenkinek. Elsősorban
gyermekek számára íródott fantáziatörténetek.
Mindegyik mese a gyermekekben előforduló szorongásokat
oldja, megtanítja az önnyugtatás és az
öngyógyítás egyszerű technikáit. Mindezt varázslatos
kalandokba beleszőve, amelyek fejlesztik a képzelőerőt
és az olvasó nyitottabbá válik a mindennapi
csodák befogadására.


Szösszenet, hangulatkeltés

Egy hóval borított téli napon kinézek az ablakon.
Nagy meglepetés vár,
A látvány bizarr, mégis csodás.
15 bagoly ül a fán, nagyon pontos a számolás.

Sokáig velünk maradtak, egyre többen és többen
voltak.

Elvonul a tél, a bagolycsalád is továbblép…
Ki tudja, merre repülnek…
Az is lehet, egyszer visszatérnek.




Az árva fogkefe


Aznap este iskolásat játszottunk a kishúgommal.
Ilyenkor a közös szobánk szőnyegére lefektettük a
játéktároló dobozokat, és mögéjük felsorakoztat-
tuk a létező összes babát és plüssállatot, így azok
kettesével ültek az iskolapadokban.

Én voltam a tanítónéni, és felállítottam a táblát. Volt
egy nagy álló táblánk piros lábakkal. Különböző szí-
nes krétával írtam rá, így tanítottam a kis diákokat.

Lencsi húgom mindig a konyhásnéni szerepében
játszott, és a babakonyhájában készítette a finom
ebédet a gyerekeknek. Minden alkalommal, amikor
odaért az idő, így kiáltott: „Kész az ebéd!”

Éppen itt tartottunk, amikor anyu megjelent a szo-
baajtóban:
– Sipirc aludni, mindjárt fél kilenc! – szólt ránk
határozottan.

Gyorsan pakolni kezdtünk, amikor hirtelen meg-
torpantam:
– Anyu, én még nem mostam meg a fogamat!
Annyira belemerültünk a játékba, hogy teljesen
kiment a fejemből.

– Akkor gyorsan! – Éreztem a felszólítást a hang-
jában, hogy iparkodnom kell.

Már ott voltam a mosdó előtt, éppen kivettem a
fogkefémet a poharamból, amikor hirtelen egy hang
megszólal. Néztem jobbra-balra, hiszen hallottam,
hogy a közelből jön.
Abban a pillanatban kiugrik a kezemből a fog kefe.
Én megfagytam, és csak tátott szájjal bámultam rá,
amikor megszólalt: „Velem te ne mossál fogat!” –
förmedt rám morcosan.
A meglepettségtől csak álltam mozdulatlanul,
és egy hang sem jött ki a számon. Le sem tudtam
venni a szemem róla.

Hihetetlen, hogy a fogkefém beszél hozzám. Az is
lehet, hogy mindezt csak képzelem… – gondoltam
magamban. Eltelt egy kis idő, mire képes voltam
megszólalni:
– Na és – kezdtem bele félve –, ugyan miért ne
mossak veled fogat?
Kétségbeesetten rám nézett és azt mondta:
– Már így is beteg vagyok!

– Egy fogkefe lehet beteg? – csúszott ki a szá-
mon a gondolat, amit azonnal meg is bántam, mert
eszembe jutott, hogy ő nem csupán egy fogkefe,
hanem egy igazán különleges darab.
Mérgesen visszakiabált rám:
– Hogyne lehetne egy fogkefe beteg!?

Ebben a pillanatban kusza sörtéit rám szegezte, és
úgy folytatta:
– Már jó ideje nem öblítesz ki alaposan, miután
megmosod velem a fogadat! Csupa fogkrém marad
a fejem, és ezért borzasztóan hasogat. Muszáj volt,
hogy figyelmeztesselek.

Ezután lehorgasztotta fejét, és nagyot sóhajtott.
Láttam rajta, hogy valóban nem érzi jól magát.
Talán igaza van, és tényleg nem gondoskodtam
róla úgy, ahogyan azt kellett volna tennem minden
reggel és este. Sőt, fájdalmat okoztam neki, ami
őszintén nem volt szándékos.
Egyik pillanatról a másikra nagyon csalódott
lettem. Vajon meg fog gyógyulni ezek után? Én
szeretném megtartani őt, az én csodálatos, beszé-
lő fogkefémet. Ilyen senkinek sincs, az tuti biztos.
Sem beszélő fogkeféje, sem öblítő pohara, sem
egyebe olyan, mint ami nekem van. Csak nekem.
Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy én vagyok en-
nek a fogkefének a gazdája. Ekkor újra megláttam
elkeseredetten lógatott, kócos fejét.
– Én… én… – Csak makogtam, majd egyszer-
re mély levegőt vettem, kihúztam magam és azt
mondtam:
– Őszintén sajnálom, hogy ilyen hanyag voltam,
és ígérem, hogy innentől kezdve mindennap kétszer
is alaposan kiöblítelek, reggel és este, miután megmostam a fogamat veled.
...