A vörös története

Előszó

Vörös

A három tisztaszín egyike, mely a legerősebb kapcsolatokat és legszenvedélyesebb érzelmeket szimbolizálja.

A vér színe, az élők jogosultsága.



Jaden W. Colt

Ülök az ágy szélén és azt teszem, amit mindig teszek, ha van időm: hibázok. Rá gondolok. Mit csinálhat, mit gondol? Látta? Tudja? Boldog? Mit érezhet? Vagy neki ez az idény is olyan volt, mint az eddigi összes többi?
Hátam mögé nézek. Egy gyönyörű nő fekszik az ágyamban. Körülötte hófehér, vastag takaró. Egy békésen alvó gyönyörű arc, címlapra való idomok, mely bizsergeti vágyaimat. Sötétbarna, hosszú dús haja pontosan annyira takarja az arcát, hogy kívánatos ajkai tökéletesen láthatóak legyenek. Ő is egy csodálatos, de jelentéktelen nő az életemben.
Nem vette észre, hogy felébredtem. Sosem veszik észre. Rendre én kelek fel hamarabb. Rossz alvó vagyok, ami, ahogy öregszem, egyre rosszabbá válik. Évek óta nincs szükségem beállítani az ébresztés funkciót a telefonomon, már arra sem emlékszem, milyen dallamot állítottam be hozzá.
Rápillantok a telefonomra, reggel 6:03, még sötét van odakint. Halkan felállok, majd odasétálok az ablakhoz és csodálom a londoni decembert. Kint hideg van, szinte érzem a bőrömön a szállodaszoba melege ellenére is. Az épületek és az utca fényei színezik a tájat. Szállingózik a hó, de oly ritkán, mely biztosít afelől, hogy ma sem fogja fehérbe borítani a várost. Az utcákon kevés autó halad el, csend van. Csend, már ha ez a fogalom létezik egyáltalán Londonban.
Tíz perc alatt halkan összeszedem a holmimat, felöltözök és indulok edzeni. Számomra sosincs pihenés. Mind az elmémnek, mind a testemnek, mind a lelkemnek szüksége van a mozgásra. A sport az én mindennapom pszichiátere. Ma választhatok az edzésnemek közül, hiszen nemrég újra megvédtem a címem, most már ötszörös világbajnoknak mondhatom magam.
A címvédésem után az év fennmaradó részében az edzőm, Ray engedékenyebb, ami nem jelenti azt, hogy alacsonyabbra teszi a lécet, csupán csak én választhatok, milyen formáját választom a kínzásnak. Futni fogok, futni akarok. Ez a kedvencem. Ray követ engem, biztonságos, nyugodt távolságból. Sosem zavar, nem kérdez. Futás alatt a zene az én igazi társaságom, illetve a gondolataim. A gondolataim, melyek Vele kapcsolatosak, a terveim, melyek miatta vannak. Bár mellette más jövőről álmodoztam, de sajnos nincs mellettem. Elevenen emlékszek minden boldog és fájdalmas emlékre, melyek azóta is szüntelenül váltják egymást a fejemben és a szívemben, mióta megismertem.
Feladataim sokasága miatt ritkán vagyok egyedül. Csak ilyenkor tudok őszintén a legmélyebb érzéseimmel foglalkozni és azzá válni, aki emlékeiben újra élheti a csodát, amiről rajtam kívül csak egy ember tud. Szeretnék a való életben is olyan boldog lenni, mint ahogy az emlékeimben voltam, de ez az idő még nem jött el az életemben.
A szállodai szobában maradt lány sorsát a testőröm, Frank intézi a szokásos módon. Annyi ilyen estém volt már a közel 15 éves pályafutásom alatt, hogy protokollt találtunk ki rá. 9:00-kor ébreszti a szobába rendelt reggelivel, majd illedelmesen aláíratja vele a titoktartási szerződést. Telefonjából kitöröltet minden gyanús képet, videót, ami velem kapcsolatos és taxit hív neki. Ha rajtam múlik, többé nem látom, de ha mégis, gyakran meg sem ismerem. Vannak az egyéjszakás kalandjaim között olyan nők, akik ellenkeznek, vannak a sírós fajták, vannak a dacos, „nekem ez nem jelentett semmit” típusú nők és vannak a zsarolós félék. A mai, mint utólag kiderült, sírt. Sajnálatot éreztem. Mélyen a szívemben a legtöbbjüket sajnáltam. Bár nem értem, hisz felnőtt nőként, mégis mit hisznek? Miért engedik meg maguknak azt a valótlan gondolatot, hogy én, jelenleg a világ legismertebb és most már az egyik legsikeresebb autóversenyzője, egyben hercegük is vagyok fehér lovon? Rajonganak értem, akit egyáltalán nem ismernek. Rajonganak Jaden W. Colt-ért, aki egy, a médiának kialakított szereplő. Egy kitalált személyiség a sportágért és az üzleteimért. Hibátlannak és vonzónak tűnök minden képen, videón. Ha a közönség tudná, hogy egy-egy ilyen kép mögött akár 100 kattintás is állhat, mire elkészül az a bizonyos kép, amit közösen a marketing menedzseremmel kiválasztunk, majd a közösségi médiában lévő oldalaim kezeléséért felelős öcsém feltölti a világhálóra. Közel sem vagyok tökéletes. A gardróbom tele van rám szabott nadrággal, pólóval, zakókkal. Ha csak azok közül a ruhák közül választanék, amik valóban a boltok polcain lennének, akkor semmit nem adnának el a támogatóim abból, amit rám aggatnak. Alig vagyok 170 cm magas. A magasságom kedvez a szakmámban, viszont átokként ül a magánéletemen.
A médiában eddig eltöltött idő alatt szinte tökéletesre fejlesztettem a karaktert, akit alakítok. Amennyiben kedvezőtlen kérdést kapok, egyszavas választ adok. A kizökkentett riporter stílust változtat, ami mindkettőnknek kedvező kimenetelt kínál. Amennyiben mégsem így tenne, az legtöbbjük állásába kerülne. A médiában mindenki pótolható, és ezzel legtöbbjük tisztában van. A maradékukkal pedig nem találkozok még egyszer. A sportágban eltöltött idővel és a megszerzett sikerekkel elértem, hogy tiszteljenek és megfelelő mértékben tartsanak tőlem, ami számomra, az idő előrehaladtával egyre kedvezőbb feltételeket nyújt. Ezzel elérem a célom és megkapom a rám nézve, vagyis inkább a terveimre nézve kedvezőbb kérdést, melyre szívélyesen, ömlengve, szeretetteljesen válaszolok. Mindenki megelégedésére. Nagyon kedves vagyok a médiával, hiszen tudom, hogy szükségem van rájuk. Minden érzelem megjátszott, amit a kamera vesz. Az elmúlt években talán háromszor volt rögtönzött, önálló gondolatom előttük, de tanultam belőlük és jó ideje csak a szerepemet játszom. Az évek során megtanultam manipulálni a média dolgozóit, minden nyilatkozatom bizonyos témák felé irányított, ami számomra aktuálisan megfelelő. Manipulálok. A vezetésen kívül ez az egy, amihez valóban értek. Mindkettő tanult tulajdonság és mindkettőt egyazon cél hajtja, hogy minden idők legsikeresebb autóversenyzője legyek. A röpke kalandjaim főszereplői azt a férfit akarják, akit a képernyőről ismernek és arra a pár órára meg is kapják. De én nem az az ember vagyok. Én más vagyok.
Pár héttel ezelőtt hivatalosan is ötszörös bajnok lettem. Egyike azon 3 személynek, aki elmondhatta magáról, hogy minden idők legsikeresebb profi autóversenyzője. A célom egyértelmű volt, a 6. világbajnoki cím elérése. Amikor erre gondolok eszembe jut Ő, aki már fél évvel ezelőtt gratulált a világbajnoki címemhez. Akkor is hitetlenkedve figyeltem bátorságát és határozottságát az eredményeimmel kapcsolatban, hiszen én sem lehettem benne biztos, de úgy tűnt, ő igen.

Több, mint egy év telt el aközött, hogy életemben először megláttam őt és a között, hogy odamentem hozzá és bemutatkoztam neki. Hosszú, változatos, várakozásokkal teli évem volt. Legelső alkalommal egy üveg korlát mellett állt az egyik legjobb barátom, Ryan privát bulijában Los Angelesben, ahol a meghívottak között csak ismert média személyiségek: modellek, zenészek, színészek, politikusok és hozzám hasonlóan kiemelkedő eredményekkel bíró sportolók voltak. Egyedül állt, az óráját nézte. Nem úgy tűnt, mintha várna valakire, inkább, mint aki gondolkodik és figyel. Másként viselkedett, mint a vendégsereg. Egyike volt azon jelenlévőknek, akit nem is ismertem fel. Először arra gondoltam, hogy biztosan egy új üdvöske a filmiparban, de a viselkedése és az öltözete másról árulkodott. Nem akarta felhívni magára a figyelmet, nem voltak harsány mozdulatai, nem láttam mű mosolyt, ahogyan azt megtanítják az előadóművészeknek. Figyelt, határozottan az volt az érzésem, hogy figyel. Festett vörös hosszú haja hullámokban esett a vállára, hosszú zöld overallt viselt, érzékien nyitott dekoltázzsal. Gyönyörűnek tűnt és természetesnek. A mozdulatai finomak voltak, nőiesek, ösztönösek. Figyeltem egy darabig, azon tűnődve, hogyan kellene abba az irányban elindulni, amerre Ő van. Gondolataimból kizökkentett az egyik rég nem látott cimborám azzal, hogy megpaskolta a hátam és csevegést kezdeményezett velem. Amikor újra a lány irányába néztem, már nem állt a korlátnál. Keresni kezdtem a szememmel, de a magasságomból adódóan arról a helyről, ahol én álltam esélyem sem volt megtalálni őt. A magasságom mindenben akadályoz, kivéve a vezetésben. A videókon, képeken senki sem olyan, mint a való életben. A képek színe, árnyalatai manipulálhatóak és a rögzítés szöge alapján akár 180 cm is lehetnék, de nem vagyok. Ilyen esetekben, mint a lány keresése igazán jól jönne az a bizonyos 10–15 cm, amire tinédzser korom óta vágytam. Hiába. Csalódottan vettem tudomásul, hogy sehol sem találom a lányt.
Őszintén elmondhatom magamról, hogy ritkán veszek észre nőket a tömegben, mindez az életvitelemből fakad. Hírnevem miatt általában meg sem kell mozdulnom az ismerkedéshez, hisz az eddigi esetek jelentős többségében a nők mindig képesek voltak odajönni hozzám valami ürüggyel. Kivétel nélkül mindegyik rajongva, túlbuzgón meséli el gondolatait azzal kapcsolatban, hogy miért drukkol nekem, vagy hogy miért viseli ugyanazt a márkájú ruhát, órát vagy cipőt, amit én is. Könnyed beszélgetés indítás, melynek a célját mindkét fél tudja. Rajtam áll, hogy folytatjuk‑e vagy sem. Fiatalabb koromban sem esett nehezemre a csajozás, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány nőhöz kellett odamennem életemben. Az ismertség előnye, hogy mindig van kalandom, a hátránya, hogy legtöbbször azok közül választok, akik kezdeményeznek nálam. Kevesebb energiabefektetés. Jelenleg a munkám az elsődleges cél, majd ha ez megváltozik, akkor következik a család.
A parti nagy részében minden ismerőssel váltottam pár kötelező mondatot, majd meghallgattam a legújabb nyers zenei anyagot, amit a házigazda, Ryan mutatott meg nekem a háza stúdiójában. Nagyon tetszett az anyag, évek óta ismeri az ízlésemet és mindketten őszintén elégedettek voltunk az eredménnyel. Ryan és a felesége, Monica az USA egyik legismertebb házaspárja volt. Még azelőtt ismerkedtem meg Ryannel, mielőtt összejöttek volna Monicával. Régi jó barátom volt, nagyon sok élmény összekötött minket. Kirándulások, koncertek, bemutatók, versenyek. Hasonlóan küzdelmes úton haladt végig, hogy elérje a céljait, mint amit én jártam be. Kevés embert tartok érdemesre a barátságra, de Ryan az egyik ilyen. Hasonló értékrenddel bírunk, annyi a különbség, hogy Ryan már elköteleződött a magánéletben, ami az eddigi ismereteim alapján nála holtáig tart majd.
Miután kijöttem a házból visszamentem a haverjaimhoz, akikkel érkeztem, majd kis idő múlva a tömegben meglöktek. Utálom, ha indokolatlanul hozzám érnek, de dühömnek nem volt ideje kiteljesednie bennem, mert arra lettem figyelmes hátrafordulás közben, hogy azt mondja egy mély női hang „Pardon”. Annyira gyorsan történtek a dolgok, hogy fel sem fogtam mi történik. Egy 40-es kigombolt ingű, illuminált állapotban lévő jól ismert politikus dülöngélt mellettem és véletlenül hozzám lökte Őt. A zöld overallos lányt. Ő volt, aki azt mondta „pardon”. Brit, állapítottam meg magamban. Csak mi, britek nem használjuk ilyen esetben a „bocsi” kifejezést. Mire kapcsoltam és felismertem a lehetőségét annak, hogy beszélgetésbe keveredjek vele, megint eltűnt. Egy pillanatig abban reménykedtem, hogy ez az incidens az ő részéről nem volt véletlen és így akart a közelembe férkőzni, hiszen hasonló „ismerkedésben” volt már részem, de hazafelé induláskor rá kellett jönnöm, hogy csak én vágytam erre a forgatókönyvre. Ő más.

Két hónappal később New Yorkban hasonló partira voltam hivatalos, ahol egy ismert brazil modellel volt randevúm. Imádom a brazil nőket, szinte mindet imádok bennük, ők az én gyengéim. Végül is a vér összeköt minket, öcsémnek mindig ezzel magyaráztam a brazil hölgyek utáni vágyakozásomat. Már hetek óta fűztük egymást és ez a parti kiváló alkalmat adott az első nyilvános találkozásra. Minden szükséges kedvező körülmény meg volt hozzá: este, nyár, koktélok, hatalmas nyitott terasz, forró hangulat. A csillagok állása kedvezett nekünk. A fejemben összeállt, előre eltervezett mozzanatok optimálisan alakultak és a vártaknak megfelelően nagyon jól éreztem magam a modell társaságában. Személye tökéletesen megfelelt az igényeimnek egy rövid, megfelelési kényszer nélküli, üde kalandhoz. Egy-két koktél után már hozzám ért, közelebb hajolt, félreérthetetlen jeleket küldött felém, üzenve nekem, hogy tudjam: „szabad a pálya”. Ekkor hirtelen a semmiből megint megláttam Őt. Szinte el sem hittem, hogy őt látom. Hófehér overallt viselt. Ragyogott az esti fényben. Olyan volt, mint egy tökéletesre csiszolt gyémánt, tündökölt. Nem számítottam rá, hogy valaha újra látom, pláne nem a kontinens másik végén. Furcsa érzés vett hatalmába, egyszersmind ki is zökkentett a flörtből. Próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, annak érdekében, hogy a társaságom ne vegye észre, de tudtam, hogy számomra megváltozott az este. Jelenléte megzavart és borította a terveimet. Ismeretlen helyzetbe kerültem. Az esetek többségében mindent képes vagyok kézben tartani és nekem kedvező módon irányítani. Váratlan választás elé kerültem. Két lehetőségem volt. Vagy gyorsan lelépek a modellel és nem hagyom, hogy továbbra is megzavarjon az Ő jelenléte vagy nem tudom, mit tegyek. Saját magam is csak hitetlenkedni tudtam bizonytalanságomon. A pályán ezred másodpercek alatt tudok dönteni, itt meg megbénulok és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Idegen terepre tévedtem, ami járatlan volt számomra. A józan eszemre hallgattam és a könnyű pályát választottam. Ittam még egy koktélt a modellel, majd a szállodaszobámba kísértem. Távozásomkor visszanéztem, hogy látom‑e még. Éppen távolodva sétált el messze tőlem, de megállapítottam, hogy a hófehér overall alatt egy nagyon izgató test lapul. Overall. Miért? Rejtély.
Két verseny között gyakran látogattam el az USA‑ba, hogy az ottani barátaimmal személyesen is tarthassam a kapcsolatot. A versenyzés, a média felügyelete, edzés, a csapattal való jó viszony ápolása és az üzleti tevékenységek mellett ritkábban tudok személyesen találkozni az amerikai kontinensen élő barátaimmal. Leggyakrabban csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Most, hogy már kétszer láttam a lányt, kicsit sürgetőnek érzetem, hogy Ryan legújabb partiján is részt vegyek. Szerettem volna gratulálni Ryan lemezbemutatójának sikeréhez személyesen is, de más is motivált. Vajon ott lesz‑e Ő?
A parti estéjén izgultam. Tudtam, hogy mit szerettem volna felvenni, melyik inget, melyik cipőt, amiben talán magasabbnak tűnök majd, de készülődés közben minden ruhadarabomat kétszer is lecseréltem. Hihetetlen izgatottság hatalmasodott el bennem. Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára az életemben, pláne nő miatt. Próbáltam arra gondolni, hogy előfordulhat, hogy ott sem lesz. Hiába taktikázok, ez nem egy egyszereplős történet. Öltözködés közben mosolyogtam magamon, majd a tükörbe néztem és újra magabiztosnak éreztem magam. A gyermeteg megingásomnak sem hagyom, hogy kizökkentsen és letereljen a célhoz vezető utamról. A célom most Ő. Amint megcsap a motiváció szele, azonnal hajthatatlanná, túlbuzgóvá, már‑már elviselhetetlenné válok. Ezen nemes tulajdonságom a pályán kiválóan működik és sikerhez vezet, de a magánéletemben egyáltalán nem. Miközben a gondolataimba mélyedtem őszintén újra és újra felkacagtam mókás viselkedésemen és vissza is vettem az első szettet.
Korán érkeztem, ami tőlem nem megszokott hiba volt. Évek alatt jómagam is felvettem azt a bizonyos későn érkező jó szokást, amit minden híres ember felvesz azért, hogy megvárakoztassak mindenki mást. De ma nem tudtam önmagam lenni. Korai érkezésemet azzal magyaráztam, hogy szerettem volna Ryannel és a feleségével hármasban beszélgetni, mert sosincs rá időnk. Elhitték. Vagy úgy tettek, mint akik elhitték.
30 perccel később özönleni kezdtek a meghívottak, én viszont csak egy embert vártam. Bánatomra nem találtam sehol, pedig direkt úgy helyezkedtem, hogy az egész helyszínt jól átláthassam. Nagyon dühös voltam magamra, amiért nem voltam őszinte Ryanékkel. Őszintétlen voltam egy buta kis terv miatt, ami csak az én fejemben létezett. Megfogadtam, ha még egyszer látom a lányt, nem engedem, hogy eltűnjön előlem. A fejembe mászott. Másoknak ehhez hónapok, évek kellenek, neki elég volt két alkalom, szavak nélkül. Ő valóban másként hat rám, mint amihez szoktam. Csalódottan nézelődtem tovább.
Akkor este kék overallt viselt. A ruhája anyaga csillogott az esti fényben. Vártam. Heteket vártam, hogy újra láthassam. Büszkeség töltött el, amiért végül bejöttek a számításaim. Nem hiába a taktikai sportban eltöltött 15 év. Összegyűjtöttem minden bátorságomat és elhatároztam, hogy odamegyek hozzá. Fogalmam nem volt róla, mit fogok neki mondani. Fejben már lejátszottam tízszer vagy százszor ezt a beszélgetést, de most elindultam végre, hogy megismerjem. Lassú voltam. Én, a regnáló világbajnok autóversenyző pilóta… lassú. Nem akartam hinni a szememnek. Egy általam is ismert zenész odament hozzá és vitt neki egy pohár italt. Azt hittem, felrobbanok a dühtől az esemény láttán. Annyira felidegesítettem magam, hogy homályosan kezdtem látni és úgy éreztem, mintha szaggatna a valóság. Későn indultam. Nem is láttam eddig nála sosem italt. Vajon ismerik egymást vagy a másik férfi is már hónapok óta az alkalomra várt? Nem volt időm gondolkodni. Alig telt el két perc, a férfi otthagyta Őt és vitte magával a lánynak szánt poharat is. Elmosolyodtam és megkönnyebbültem. A pulzusom nyugodni kezdett. Ez most nem jött össze, gondoltam magamban. Milyen igaz, hogy a legszebb öröm a káröröm. Majd újra kétségek kezdtek gyötörni. Mi van, ha nekem is csak ennyi jut? Két perc? Az elég egyes pályákon egy gyors körre, de arra, hogy meggyőzzem, hogy érdemes velem több időt tölteni, arra határozottan kevés. Minden bátorságomat elveszítettem és kiment az erő a lábamból. Ki lehet ez a nő? A zenész jóképű fehérbőrű, gazdag és sikeres és nem kell magasított cipőt viselnie, ha ismerkedni akar. Ezzel szemben és egy ecuadori anyától és brazil származású apától születtem Londonban és határozottan cipőmagasítót kell hordanom. A siker és csillogás engem is körülvesz, de a viselkedéséből nagyon úgy tűnik, hogy Őt ez egyáltalán nem befolyásolja.

Zavaromban a telefonomat kezdtem babrálni, majd újra az Ő irányába néztem. Ekkor egy biztonsági ember ment oda hozzá, majd rövidebb beszélgetés után együtt távoztak.
Ennyi… konstatáltam magamban. Elszalasztottam az esélyt. Az egyetlen alkalmat, amire heteket készültem. Emiatt az elvesztegetett lehetőség miatt repültem több ezer mérföldet. Emlékszem, milyen nevetséges magyarázattal álltam elő a csapatomnak az utazásom indokával kapcsolatban. Senkinek sem beszéltem a lányról. Arról a lányról, aki hosszú évek óta végre igazán felkeltette a figyelmemet. Én magam sem értettem teljesen a helyzetet, amibe magamat hajszoltam. Eszembe jutott, hogy esetleg öcsémmel, Jasonnal megosztom a terveimet és az érzéseimet az ismeretlen lánnyal kapcsolatban, de nem akartam reménytelen idiótának tűnni előtte.