Filter by initial letter
Bonnie Marcelé
Bonnie Marcelé 1973-ban született Szegeden, értelmiségi családban. A kezdetektől nagy hatással volt rá a zene és az irodalom. Felemenői között (nagyapja, dédnagyapja) festőművészek szerepelnek, akiknek a képei körülveszik otthonában, és mindennap csodálattal töltik el. Korán kitűnt, hogy képzőművészethez nincs tehetsége, ez inspirálta arra, hogy keresni kezdje az önkifejezés egyéb módjait. 12 éves korában írta első versét. Mindig fontos volt számára a belső gondolatok, érzelmek pontos kifejezése, melyre az irodalmat tartja a legalkalmasabbnak. ...
Bors Sherin
Bors Sherin szegedi születésű, egyiptomi gyökerekkel rendelkező színész, énekes, táncos és orientális táncoktató. 2017-ben a Pesti Magyar Színiakadémián végezte el tanulmányaimat. Először Budapesten játszott színházban és filmben egyaránt. Felbukkan egy magyar-amerikai horrorfilmben, mely a „The Basement” címet viseli, és 2017-ben jelent meg itthon és az amerikai mozikban egyaránt. 2019-ben sikeresen elvégezte Balla Tünde „Aziza” hastánc-oktatói képzését, és azóta már több nagy létszámú, sikeresen fejlődő csoporttal rendelkezik. ...
Bujtor Dorina
Bujtor Dorina 1994-ben született Szarvason. Elsőkötetes szerző: fontosnak tartja, hogy a keserűn megélt életét papírra vesse, ez segít számára a kellemetlen élmények feldolgozásában, elengedésében. Célja, hogy szakmai és magánéleti tapasztalatait továbbadhassa és saját tévedésein keresztül mutassa meg olvasóinak, hogyan lehet mások hibáiból is tanulni.Bevallása szerint volt kislánykorában egy életszínvonalbeli elképzelése, és ezt meg is akarja teremteni magának. Fiatal még – 26 éves – de mégis célja álmai megvalósítása; ha elmúlásra kerülne a ...
Catherine Allon
Catherine Allon 1948. december 23-án született Budapesten. A család később külföldre emigrált. Több mint 20 éve tevékenykedik spirituális tanácsadóként és kundalini jógaoktatóként. Élete 1998-ban, a kaliforniai Los Angelesben vett drámai fordulatot, amikor a „Radikális Ébredés” (Radical Awakening) folyamatán keresztül eljutott az önmegvalósításig. A folyamat hatására elméje elcsendesedett, és mély egységet tapasztalt meg a természettel, valamint környezetével. Ezt követően tért vissza Torontóba, ahol úgy döntött, feladja sikeres vállalati ...
Cecilia Rose Wild
Cecilia Rose Wild 1979-ben született Budapesten. 1998-tól gazdasági irányt vettek tanulmányai; a mérlegképes könyvelői képzés mellett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Államigazgatási Karának hallgatója volt, ahol igazgatásszervezői oklevelet kapott. 2004-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskola Európai Uniós Pénzügyek szakán Európai Uniós Pénzügyek szakértői oklevelet; a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán folytatott tanulmányai mellett 2009-ben mérnöki diplomát szerzett a Zrínyi Miklós ...
Ceila Fay
Ceila Fay, nagycsaládos édesanyja, aki a mindennapi életben több fronton igyekszik megállni a helyét. Hobbija többek között az olvasás-írás, mert számára a képzelet világa az a hely, ahová bármikor visszavonulhat feltöltődni. Első regényének megjelenésével gyermekkori álma vált valóra. Hisz az isteni gondviselésben és az emberi jóságban. Mottója, hogy soha sincs késő új dolgokba belefogni, és kellő kitartással még legmesszebbnek tűtő célt is el lehet érni. Irodalmi munkásságának célja, hogy olvasói figyelmét a mai kapkodó világban a ...
Christian Forscher
Christian Forscher írásait a bibliai szövegek iránti mély érzékenység és filozófiai gondolkodásmód jellemzi. Első könyve, a Kezdetben, a teremtéstörténet rétegzett elemzését kínálja, de egyedi gondolkodásmódja teljesen új alapokat nyújt az elemzéshez. Írásai rávilágítanak a ma még tabunak számító tudományos és vallásos dogmáinkra.Kutatásaiban épp úgy megkérdőjelezi a tudományosan elfogadott nézeteket és elméleteket, mint a vallások alapvetéseit. Az idő, a tér, a szavak, a nevek vagy akár a számok, új értelmezést kapnak, és egy olyan ...
Clair de Lune
Clair de Lune gyermekkora óta ír. Korai alkotókedve valószínűleg magyarázható volt sajátos világnézetével, továbbá, hogy zárkózott, csendes személyiség volt világmegmentő gondolatokkal, rajongással a mesék, történetek és a fantázia világa iránt. Mindez gyermekként a társasági perifériára száműzte, ezért nem volt más választása, mint hogy megalkossa az íráson keresztül a saját világát. Minden alkalmat megragadott, hogy megcsillogtassa tehetségét és fantáziáját: osztályvetélkedők, órai munkák, később internetes pályázatok, illetve alkalmak. 18 ...
Col O. Broox
Col O. Broox Magyarországon született. Egyetemi tanulmányainak sikeres elvégzését követően a gyógyításban találta meg a hivatását. Tapasztalásai megjelennek műveiben.
Cornidesz Kiss Judit
Cornidesz Kiss Judit Budapesten született 1943-ban. A főiskola és a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után nagyvállatoknál végzett külkapcsolati tevékenységet - ahogyan megfogalmazta: utazó közgazdász lett. Szívesen képviselte a magyar színeket külföldi rendezvényeken. Kedvenc időtöltése új országok megismerése, fényképezés, és érdeklődik az Ayurvéda sokrétű területe iránt. Jelen kötete előtt gazdasági témájú írásokat publikált és több cikkét a Kineziológia Magazin közölte.
Csete-Szabó Bianka
Csete-Szabó Bianka 1993-ban született Székesfehérváron. Két csodálatos kisgyermek, Bercel és Auróra édesanyja, akik inspirációul szolgáltak élete egyik legnagyobb álmához: mesekönyvet írni és illusztrálni róluk.Pályafutását fodrászként kezdte, mindig is közel állt hozzá az emberekkel – különösen a gyermekekkel – való kapcsolatteremtés. A családalapítás új fejezetet nyitott életében: az anyaság öröme és a gyermekeivel megélt mindennapok ihletet adtak számára a kreatív kibontakozáshoz.Grafikusként és 3D animátorként saját kézzel álmodta meg ...
Csillag Virág
Csillag Virág 1946 augusztusában született Mendén. Gimnázium után a Pécsi Tanárképző Főiskola matematika–fizika szakán szerzett tanári végzettséget. Pedagógusként dolgozott egészen addig, míg egészsége ezt lehetővé tette. Ezt követően már hangsúlyosabban fordult az életében mindig is jelen lévő, magasabb tudatszintek felé vezető ismeretek irányába. Így végzett el többek között egy Jung pszichológiájára épülő tanfolyamot. Élete során döntő volt számára az önismeret, az öngyógyítás és az önmegvalósítás során szerzett tudás, és ennek a ...
Czifrik Andrea
Czifrik Andrea 1968-ban született Győrben. Életútja során Magyarországon és külföldön is dolgozott ápolónőként, jelenleg higiéniai szakmunkatársként tevékenykedik hazájában. Két fiú édesanyja, aki hisz abban, hogy semmi sem történik véletlenül.Kikapcsolódást a kert csendjében, a múltat megidéző történelmi filmekben és a lélektani thrillerek izgalmában talál. Több mint egy évtizede foglalkoztatja a spiritualitás világa, amelyből történetei is születnek – őszintén, lélekből, azzal a vággyal, hogy másokon segítsen.Első kötetes ...
Czikk Ágnes
Czikk Ágnes Baján született, majd a hatvanas évek végén az „endékában” telepedett le. Először nehezen, bizonytalankodva, később megértve, felismerve és tapasztalatokat gyűjtögetve integrálódott ebben az új és idegen országban. Szimbolikus történeteit hetvenöt évesen rögzítette papírra. Könyve a családi hátterét, gyermekkorát, a keletnémet emberek szokásait, a két ország közötti különbségeket, hasonlóságokat tárja elénk, valamint a rendszerváltás következményeiről is szó esik, valamint kisebbik fiának sorsáról, betegségéről is értesülhet az ...
Czinege Zoltán
Czinege Zoltán Debrecenben született 1967. 09. 27-én. 1994-ben végzett a DOTE általános orvosi karán. A szívsebészeten kezdett dolgozni, majd a sebészeti osztályon folytatta. Ezután gyógyszercégeket képviselt orvoslátogatóként – ekkor kezdett vadászni –, miközben megszerezte a háziorvostan-szakvizsgát. Azóta a lakóhelyén dolgozik ebben a munkakörben. Közben egyre szenvedélyesebb vadásszá vált. 2006-ban kezdett írni a Nimród vadászújságba vadásztörténeteket. Egyedülálló, két gyermeke van. Hobbijai a vadászat, sport, utazás, olvasás, ...
D. J. Augustine
A szerző 1992-ben született Kaposváron. Érettségi után külkereskedelmi üzletkötőnek tanult, ám soha sem dolgozott a szakmájában. Házas. Szabadidejét leginkább a testedzés, az írás az utazás és persze családja tölti ki. Gyermekkora óta érdekli a mesék és mítoszok csodás világa s mindig is kedvét lelte az eredeti és izgalmas történetek kitalálásában. Bár képzelete szárnyalt, ezen történeteket mégsem vetette papírra... egészen mostanáig. "Örvény" című első regényével, ezen szeretne most változtatni.
Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?
Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.