Filter by initial letter
Dr. Dandé Katalin
Dr. Dandé Katalin Gyulán született 1958. 02. 01-én. Orvosi egyetemet végzett, majd a Gyulai Kórházban dolgozott orvosként. Elvált, két gyermeke és két unokája van. Nyugdíjasként kedvenc időtöltése az olvasás. Középiskolás kora óta ír verseket, melyek közül néhány megjelent antológiákban.
Daniel Phoenix
Daniel Phoenix 2001-ben született Cegléden, logisztikus érettségivel rendelkezik. Elsőkötetes szerző. Bár fiatal pályakezdő, a későbbiekben szeretne elismert személynek számítani a fantasy-írók világában. Önmagát megbízható, empatikus személynek vallja, amely első könyvében is megfigyelhető. Érdeklődik a természettudományok, okkult tudományok, pszichológia iránt. Művében, A Démon és a Tündér legendájában középponti szerepet kap az emberi természet megismerése.
David Beeri
David Beeri Nyírbélteken született 1951. 07. 09-én. Az általános iskola 8. osztálya után autodidakta módon szerzett szakmai képzettséget képzőművészetből. Festőművész, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Elvált, nyolc gyermeke van. Kedvenc időtöltései a versírás, zeneszerzés, utazás. Különleges képességei közé sorolja azt, hogy a művészet legtöbb műfajában otthon van, valamint az igazság mély értelmezését. A 73 éves, magát békét sugárzó férfinak tartó szerzőt álmai vezették a festőművészet felé, mely vágy 25 éves korában ...
Demona Darth
Demona Darth 1976. március 28-án született Budapesten, két testvére van. Nehéz gyermekkort követően tizenhét éves korában, egy sikertelen szuicid kísérletet követően döntött úgy, hogy változtat életén: elhagyja alkoholista anyját és apjához költözik. Ezt követően munkát vállalt, nem sokkal később férjhez ment. Háromszor ment férjhez, háromszor vált el, de harmadik férjével tizenkét éve újra együtt él. Végzettsége szerint személy- és vagyonőr, de több munkakörben megfordult – többek között dolgozott gyári munkásként, varrónőként –, ezután ...
Dezső Sándor
Dezső Sándor Budapesten született 1999.09.12-én. Gyermekkora óta ír magának és a családjának. Hobbija az írás mellett a labdarúgás, és szereti a zenét. Regényének célja, hogy az emberi élettel, világnézettel kapcsolatos kérdéseket boncolgassa.
Diczházi Zsolt
Dornfeld Ádám
Dornfeld Ádám 1993.12.22-én született Zalaegerszegen. Az érettségi után kreatív munkát keresett, ezért döntött a környezetmérnöki kar mellett. A Pécsi Tudományegyetemen 2017 januárjában sikeresen elvégezte a szakot. Diploma után festéklaborban lett asszisztens, de mivel ebben a munkakörben nem tudta kiélni a kreativitását, írni kezdett. Egyedülálló, kedvenc időtöltései az olvasás, zenehallgatás, írás.
Dorogi Balázs
Dorogi Balázs 1994-ben született. Az élet nagy kérdései mindig is foglalkoztatták, majd 2024-ben célirányosan kutatni kezdte a világ és a tudat működését.Intuitív, ugyanakkor egyfajta igazság-keresés jellemezte ténykedését, amelynek során maga is megtapasztalta, hogy élete jó irányba fordult. Ez adta számára a bizonyítékát annak, hogy a tudatos gondolkodásnak teremtő ereje van. Egy év kutatást követően jött a késztetés, hogy tudását rendszerezze és papírra vesse. A könyv szimbolizálja, hogy az író élete egy új szakaszba lépett, továbbá a ...
Dorothy Reeves
Dorothy Reeves 1971.10.22-én született Szegeden. 1990-ben érettségizett a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában, majd útja Szarvasra vezetett, a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolára, ahol óvodapedagógusi képzettséget szerzett. Ezt követően több szakmába, munkába belekóstolt, mielőtt ez a könyv megszületett volna. Élettársi kapcsolatban él, egy felnőtt fia van. Kedvenc időtöltése a jóga, a meditálás, olvasás és rajzolás. Különleges adottságának a teremtő erőt érzi, és azt, hogy megérzései rendszerint megvalósulnak.
Dr. Bodnár Zsolt
Edvi-Tóth Nikolett
Edvi-Tóth Nikolett 1992. januárjában született, Veszprémben. Édesapját korán elveszítette, így édesanyja egyedül nevelte fel két testvérével együtt, és biztosította számukra a boldog gyermekkort. Korán megszerette az olvasást, hiszen édesanyjától rengeteg mesekönyvet kapott.Középiskolai éveit ruházati eladó képzésben kezdte, de hamar ráébredt, hogy őt inkább az autók világa vonzza, ezért a karosszéria lakatos szakmát tanulta ki. Jelenleg is szakmájában dolgozik egy autógyártó cégnél, és a munka mellett le is érettségizett.Férjezett, egy ...
Egervári Gertrúd Mária
Egervári Gertrúd Mária 1952.05.05-kén született Budapesten, ám nem ott nőtt fel: édesanyja a kislánnyal és annak testvérével Svájcba emigrált. Egervári Gertrúd Mária ott járta ki a Waldorf-iskolát, majd szobrászképzésen vett részt. Huszonkét évesen tanítani kezdett, majd harminc évesen férjhez ment. Egy fiúk született. Férjével, a germanista tanárral és színésszel annak 2005-ben bekövetkezett halálakor már nem voltak házasok. 2003 óta fiával Magyarországon, az Őrség egy kis falujában él. Élete során sok mindenben kipróbálta magát, volt ...
Electra King
Birszki Krisztina 1971. március 17.-én született Vácott. Gyermekkorától kezdve rajongott a kalandfilmekért, ezért a húszas évei elején kiköltözött Los Angelesbe, hogy többet megtudjon a filmezés világáról. Ott született első kézirata, amely hazatérve rövid időn belül kiadásra került "Az elítélt" címmel. Dolgozott titkárságokon, adminisztrátorként, recepciósként, de munkahelyein sehol nem találta igazán a helyét. Szabadidejében tudományok után kutat, és meditál. Pontos jellemfelismerését és emberismeretét különleges adottságának ...
Emmie Rose
Emmie Rose álnéven publikáló magyar írónő, akinek az első romantikus-erotikus regénye: Sorsunk hídjaHubik Brigitta Emerencia már gyermekkorában tudta, hogy imád írni. Éppen ezért már gimnáziumba média tagozatra jelentkezett, újságíró szeretett volna lenni.A gimnázium után jogi tanulmányokba kezdett, ám az írás iránti szenvedélye nem hagyott alább és megírta első könyvét. Minden álma, hogy adaptáció készüljön az írásairól.Jelenleg második könyvén dolgozik.
Erdődi Ákos
A szerző jogász, az élet több különböző területén dolgozott, tanulmányait és tapasztalatait a világ számos helyén szerezte. Mély filozófiai érdeklődése az élet nagy kérdései iránt mindig jelen volt az életében és a most megjelenő könyvének megírását is ez a gondolatkör inspirálta. Regénye szórakoztató formában, egy elképzelt, izgalmakban és fantasztikus akciókban bővelkedő történet keretében mutatja be a szerelem, a hatalom, a kiszolgáltatottság és a vágyak nagy érzelmi kérdéseit. Egyfajta önismereti játékba visz minket azzal a céllal, hogy ...
Erika Wins
Erika Wins egy büszke anya, nagyi és szerető társ. Néha sárkány, de a legtöbb esetben szerethető. Kedvenc időtöltesei az olvasás, a rajzolás és más kreatív tevékenység. Ami nagyon megragadta, az az írás. Ahogy ő fogalmaz, az írás zökkentette ki a mindennapi gondok sokaságából. Ebből született első regénye.




