L.F. King
L.F.King (Fülöp Lajos) 1964-ben született egy dunántúli kisvárosban. Már gyermekkorában a szavakból szeretett volna megéli, hamar eldöntötte, hogy újságíró lesz. Így aztán mérnök lett, majd közgazdász. Színes életének fontosabb állomásai: 13 évet a gyógyszeriparban töltött, majd közel 10 évet az autóiparban dolgozott leginkább gazdasági vezetőként, cégvezetőként. Ezután két egyetemen is dolgozott hosszabb-rövidebb ideig gazdasági vezetőként. Jelenleg egy építőipari céget vezet. Régóta tanít is, óraadóként dolgozik egy vidéki egyetemen, menedzsment jellegű tárgyakat oktat, címzetes egyetemi docens. A zene gyermekkora óta meghatározó volt számára, zongorázni tanult, majd gitározott. Ma is aktívan zenél, egy amatőr blues zenekarban basszusgitározik és dalszövegeket is ír. Jelenleg Budapesten él kedvesével és szoros közelségben édesanyjával, valamint két felnőtt lányával, illetve unokájával.
Publikációk
Kiemelt könyvek
Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?
Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.





