Át a függőhídon - A Kavicslány története

Át a függőhídon - A Kavicslány története

Cornidesz Kiss Judit



Formátum: 13,5*21,5 cm
Oldalszám: 88
ISBN: 978-3-99107-149-5
Megjelenés időpontja: 2021-01-21
Család, szerelmek, utazások, korok és politika egy magyar értelmiségi nő visszaemlékezésének sajátos ablakán keresztül, amelyről végül kiderül, hogy ma úgy nevezik: Asperger-szindróma. A Rákosi-korszaktól napjainkig követhetjük végig rövid hangulat-gazdag történeteken keresztül, hogyan lehet túlélni és boldogulni - ha az ember születésétől kezdve másoktól eltérően látja és érzi a világot maga körül.
Előre szólok

Röviddel Budapest ostroma előtt születtem, és az ezredfordulón alkalmam lett volna egy másik földrészen hazát változtatni. A gyerekkoromban átélt politikai sokkok következtében ez szép kárpótlásnak tűnt elsőre… A fergeteges tűzijáték után Sydneyben mégis nemet mondtam a lehetőségre. Inkább folytattam életem a rendszerváltás utáni Magyarországon, ahol nem is volt olyan könnyű elérni a harmóniát. Közben tapasztaltam, hogy életminőségünk talán jobban függ saját alkatunktól, mint külső körülményeinktől. Történeteim azonban nem a filozofálásról szólnak, hanem egy rendhagyón élő családról.
Ne hagyd ki, ha bosszankodtál azon, hogy nincs túlélés tantárgy az iskolában. Akkor se, ha érdekel az úgynevezett Asperger-szindróma, vagy csak a túlérzékeny idegrendszer kordában tartása. Ha különcnek tartanak, olvasd végig! Néha biztató, amint hátrányaink előnyökké válnak. Ez a történet olyanoknak is szól, akiknek nincs türelmük részletes családregényhez. Úgy érzem, mintha sötétkamrában lennék, és pár kifeszített zsinórra csipeszelném a képeket, amiket fontosnak érzek.



I. MÉLYMERÜLÉS
Eltűnések

A Bakáts téri klinikáról olyan helyre vittek haza, ami még életem kezdetén, 1943-ban is történelmi levegőt árasztott. Közvetlen szomszédunkban élt Schöpflin Aladár író és családja. Az elbeszélések szerint keresztapa minőségében megfordult ott sokszor Ady Endre is. Apám 1949-ben örömmel tréfálkozott, hogy Kossuth-díjas lett az emeletünk Ali bácsi jóvoltából.
A manzárd műterem lakásában Molnár Róza festegetett, majd Biai Föglein István költözött be, és kislányként sokat nézelődtem náluk. Megtanultam például, hogy a súroló fénynek semmi köze a takarításhoz. Naponta láttam, amint felesége csokrokat szállít a csendéletekhez a közeli vásárcsarnokból. A harmadik házifestőnk, Bencze László, modern volt, életemet fiatal felnőttként színesítette, amikor csak bemehettem műtermébe.
Az élet régebben sem volt csendes az impozáns házban. Számtalan vendégeskedés zajlott, jöttek a közeli Károlyi-palotából, meg a Múzeumkert mögötti elegáns negyedből. Az egyik illusztris vendéget csak talicskásként emlegették, sokszor úgy berúgott, hogy éjjel háromkor ilyen diszkrét szállításban volt része.
Minden elsötétült 1944-ben, aminek csak a hatását érezhettem, közvetve. Apa házasságuk első két évére megrendelt. Szinte két apát kaptam, mert Jenő nagybátyám feleségével, Katóval velünk lakott. Nem sokat volt otthon Kató, színésznőként eltűnt filmforgatásokra. A háborús hangulatban az egyik utolsó színházi előadásról úgy érkezett, hogy még magán viselte a sminkje mellett papírmasé ékszereit is. Dédanyám meg is jegyezte:
– Nem tudtam, hogy Jenci felesége ilyen gazdag.
Apám légoltalmi tiszt lett, jól tájékozódott, sokaknak és sokat segített, őt csak kedves Lajosként emlegették. Nagymama is máskép foglalatoskodott a konyhában: már nem a majonézhez csepegtette az olajat, hanem répatortát ízesített. Jenő nagy darab kenyeret szerzett azokban a napokban, amikor lehetetlen volt hozzájutni. Anyám, Valika így hallotta a történetet:
– Találkoztam egy orosszal. Fegyvert fogott rám és felszólított, hogy „sztoj”. Megállás helyett mosolyogva válaszoltam, hogy tojok, és mentem felé széttárt kézzel. Tőle kaptam. Kaptuk.
Évekkel később lesújtó hír érkezett oroszföldről. Anya Teréz húga meghalt a malenkij robot alatt. Tévedésből került abba a csoportba, akiket kihurcoltak. Svábok lakta falujukból sok németes nevű fiatal akadt fenn a szűrőn. Anyám több testvérét is magával sodorta a történelem a nagy Bámer családból. Jancsi még vissza tudott térni az orosz bányából, és magával hozta csillés feleségét. Az átélt borzalmak után mindkettőjüknek rövid élet jutott itthon.
Ferenc szerencsésebb volt, őt a szevasztopoli hadifogság után jobb állapotban láthattuk viszont. Állítólag abban az időben kérdeztem meg szüleimtől, hogy mi a rossz az oroszban.
– Még mi sem tudjuk pontosan – fogta rövidre apám. – Reméljük, hogy neked már csak a zene és az irodalom jut tőlük…
Paprikás krumplit kanalazva egy vacsora közben Kató közölte, hogy el fog menni az országból. Senki sem volt meglepve. Nekem néha visszaperegnek a nászútjukról hallott poénok. A Balatonhoz két bőröndnyi ruhát és gyönyörű kalapokat vitt 1942-ben, tihanyi vitorlázásról és koktélpartikról álmodott. Férje hátizsákot és horgászbotot pakolt. Az első közös napjuk hajnalán Kató egyedül ébredt. Az indoklás egyszerűnek hangzott: „Kapásom volt, szívem.”
Elsőként Kató húzta le gyűrűjét, hogy ne legyen fehér csíkja napozáskor. Később Jenő, hogy ne zavarja barkácsolás közben. Hangos szó nélkül múlt el a tiszavirág-életű házasság, és kedvenc kutyájukat, Flörtöt én örököltem meg. Embercsempész vitte Katót át az osztrák határon. Bécsben egy magyar származású gyógyszerész várta, banánnal, amit később csodaként említett egyik levelében. Mi otthon még narancsot se nagyon láttunk. Az Ausztráliába tartó hajóról vitorlás-matricákat küldött nekem, aztán hosszabb időre – de egyáltalán nem véglegesen – mindketten eltűntek látóterünkből.
Iskoláskorom kaleidoszkópjában a soron következő években néhány sötét folt jelent meg – házkutatások, börtönbéli beszélők… A Kiss testvérek közös gazdasági pere, egyik 1956 előtt, a másik nem sokkal utána. Nálam valóban csak foltok voltak. Szüleim életében nem. Súlyos teherként telepedtek Lajos és Valika sorsára. Több éven át kellett apám és Jenő bátyja nélkül elboldogulnunk a Királyi Pál utcai házban.


Konstelláció

Kártyaparti folyt a megszületésem előtti este otthonunkban, ami velem együtt négygenerációs bérleménnyé vált. Nálunk élt dédi. Jobbára ágyban feküdt, és valaki mindig be tudott nézni hozzá napközben. Elegáns nagyanyám, szüleim vagy Jenő, néha Kató is, otthoni szereptanulás közben. Dédi legjobban a türelmes és gyengéd Lajosnak örült…
Éjfélt jelzett az ingaóra, amikor anya lehajolt egy kiesett lapért. – Kiömlött a szódád, Valika? – kérdezte az egyik römipartnere, megpillantva a tócsát a szőnyegen.
– Ez a magzatvíz lesz – csodálkozott rá anyám. Aztán kapott egy szenvedélyes reakciót:
– Nehogy szülj most, jó a lapom.
Sokra nem ment vele, mert drukker apám előhúzta a becsomagolt sporttáskát és már indultak is a kórházba, jól ismert orvosukhoz.
Szüleim szerelmi kapcsolatból indult házasságot kötöttek, okos megfontolásokkal. A divatos házassági szerződések korában az övéké ügyvéd nélkül készült, pár sorban. Lajos elvárásait magam is olvastam kézírásos cetlin: egy kispárna, egy saját készítésű, kézzel csomózott szőnyeg az ágy elé, meg egy gyerek kettő éven belül. A szőnyeg neve legyen Tappancs, a gyereké meg majd kialakul.
Valika kikötéseit nem ismertem. Nem lehetett túl sok. Őt sugárzó szépsége repítette az Alföldről a pesti középosztályba. A főleg svábok lakta településen annyi testvére kívánt neki jószerencsét, hogy egy bányászbrigádot is kitett volna. Ha a történelem sodrára gondolok, találónak érzem ezt a hasonlatot, hiszen a malenkij robot során Jancsi öccse orosz bányában dolgozott.
A vajúdás tényleg szerencsés lett: reggel öt óra ötvenöt perckor véget ért egy lánnyal. Még fenn volt a hold, a nap is látszódott, amiről 22 éves koromban meggyőződhettem az ajándékba kapott asztrológiai ábrán. A hozzáértő szerint a Mars árnyékolja sorsom, és sok az úgynevezett üres ház. Vigasztaló kommentár is érkezett sokat tanult készítőjétől: Nem számít a hiány, ha a lélek nem földhözragadt.
A lelkiismeretes szülész és szép mosolyú keresztanyám azokban a hónapokban egy boldog párt alkottak. Előbbi odaveszett a háborúban, utóbbi pedig sokszor megajándékozott a gyerektelen nők sajátos szeretetével.
Helyettem fiút vártak. Péter nevet készítettek elő. Talán nem véletlen a választás, hiszen sziklát vagy követ jelent a szó. Lehet, hogy a velünk kapcsolatos elvárások már magzati korunkban elkezdődnek? A Királyi Pál és a Bástya utca sarkán lévő házba, pár méterre az egykor oltalmazó városfal tégláitól, szikla helyett Kavicslány érkezett.


Sós Balaton, édes könnyek

A kiskorom olyan időszakra esett, amikor minden a feje tetejére állt nálunk. Külön szobám nem volt. A kitelepítés miatti félelemben a hatszobás bérlakásból három garzont varázsolt a háztulajdonos özvegye és Lajos. Rövid idő alatt, és csupa olyan anyagból, amit könnyű volt elérni akár bontásból, akár romos házakból. Akadtak a lakásban kedvenc helyeim. Ringattak a szárnyas ajtónál felfüggesztett hintán, később meg felmásztam a háromszegletű, alacsony cserépkályha tetejére. Gyönyörű, zöld kerámiából építették, és igazi fa táplálta. Jenő nagybátyám lakrészéből jól lehetett az utcára bámulni, mert az övé erkélyes volt.
Lajos és Valika gyerekzsúrok helyett velem folyton kórházba jártak. Igyekeztek mosolygó arcukat megőrizni. A mandulaműtétet követően prímán fagylaltoztunk a kórteremben, mert a sebet jól hűtötte a nem túl nagy választékú vanília és csokoládé gombóc. Szörnyű látványt csak a szemklinikán nyújtottam. A diagnózis könnytömlőcsatorna-eldugulásról szólt, és már haza se engedtek a vizit után. A lila fejű, vonyító gyerek a madonna arcú mamájával azonnal eljutott egy szabad kezelő ajtajáig. Később úgy érte el a hír a rokonságot, hogy a kicsi már édes könnyeket sír.
Bőven jöttek azok a könnyek, amikor Valika és Lajos kettesben indultak el egy hétre az Adriára. Engem játszótársak nem érdekeltek, csak őket akartam. Közben Kató itt hagyott spánieljével, és az ugyancsak itt hagyott Jenő társaságával vigasztalódtam. Papírmaséból készült állatkertet raktam ki, mellé egy lapos edényt, ami tavat képviselt. A Flört névre hallgató kutya itatónak használta. Felnőttkoromban sokszor gondolkodtam nevének az eredetén. Aztán beugrott Kató képe, amint sétáltatja a korzón, és a póráz beleakad egy másik kutyáéba, a gazdája pedig nagyot köszön. Az ilyen „csókolom a kezét”-ismeretségek Flört jóvoltából folyton szaporodtak.
A szüleim nem jutottak el Abbáziáig. Székesfehérvárnál ellenőrizték papírjaikat, útleveleiket elvették. Később azzal a mentegetőzéssel kapták vissza, hogy fülön akartak csípni egy fekete vágásért körözött Kiss Lajos nevű egyént.
– Gyakori név, meg lehet érteni, ugye?
Ők azonban nem fordultak vissza Pestre. Siófoknál leszálltak a vonatról, és apám három napra kibérelt egy szobát a parton. Valami Hangya nevű vegyesboltban vett egy zsáknyi sót, és ahogy mélyült a Balaton, úgy szórta felesége elé.
A tervezettnél így is korábban érkeztek haza és azt látták, hogy nagymama épp az ölébe vesz és mondogatja: Rákosi elvtárs a mi apánk. Ez a védelmező sugallat nem jött be. Gondolkodás nélkül felvilágosítottam, hogy apából nekem kettő is van, és az egyik jobb, mint a másik.


Véresen komoly

Egy tizenéves lányka házi feladata nálunk nem igényelt felügyeletet. Betettem a táskámba, és lefekvés előtt csak egy pohár vízért indultam a konyhába. A küszöbön nem jutottam túl, a vizet végül a fürdőszobából eresztettem.
Kint ugyanis anyámat pillantottam meg, amint elmerülten hajolt a konyhaasztal fölé. Épp egyengetett egy pizsamafelsőt, vasaló meg sehol. A pizsama barna színű volt, Jenőé. Apa hasonló flanelt hordott, kékben. Egyszer csak valamiért hátranyúlt, és akkor megpillantottam egy teljes tollazatú csirkét átvágott nyakkal. A vért gondosan a pizsamakabát elejére csurgatta, és elmerülten szemlélte az eredményt. Képtelenség volt a látvány. Ő, aki nagy rendet tart Jenő szobájában, naponta hat vasalt zsebkendőt visz be, kiszámolja a gyógyszeradagját és két lázmérőt is használ… Ő most szándékosan piszkol azzal a gusztustalan jószággal.
Felnézett és észrevett. Kért, hogy menjek aludni, majd beszélünk. Jenőnek reggel üres volt a szobája, az ágya pedig érintetlen. Így maradt két teljes éven át. Priccsre cserélte fel. Akkor nem tudtuk, hogy ez még csak az első priccs lesz.
Hivatalosan azon a reggelen kellett megkezdenie büntetését egy budapesti börtönben. Azt illegális bélyegeladásokért, ezüsttel történt kereskedelemért, valamint valutabirtoklásáért kapta, ami nagyon hasonló volt Lajos párhuzamos peréhez. Jenő sokat magára vállalt, mert Lajos családos, utóbbi meg azért tette, mert a bátyja beteges. Akkorra már nagyon terjedt a kezdeti tüdőcsúcshurut.
Kopasz ügyvédünk nemlétező haját téphette, mihelyt kiderült, apám egyben fizette be mindkettőjük után a honoráriumot. Az átvételi elismervényben nagyobbnak tartották az összeget a szokásosnál. Egyből készen állt a vád a vesztegetésről…
A csirkevéres konyhai közjátéknak különleges magyarázata volt. Anyám éjfél előtt bejuttatta pizsamás sógorát a rabkórházba. Annak az ajtaja befele is nehezen nyílt, de a véres felsőrész, a kései óra, meg némi kapcsolat sokat segített.
Jenő elmondta az igazságot a doktornak négyszemközt. Amióta a svájci gyógyszert szedi, nem látott vért a zsebkendőin. Szeretne egy kis időt orvos közelében tölteni. Úgy érzi, a másik intézményben hamar meghalna, őt pedig visszavárják. Neki szerető családja van. Betegen is végezne valami hasznos szellemi munkát, jól tud németül és angolul.
Nagy hangsúly esett a „kis idő” szavakra. Rábólintottak. Másnap már a folyosón lévő szaklapokból fordított, és ahogy beengedték a könyvek közé, a doktor házi gyűjteménye egyre rendezettebb lett. Először csodálkoztak, hogy latinul is tud az új páciens. Kiderült az is, hogy csak az 1929-es gazdasági válság miatt kellett otthagynia az egyetemet. Ha az nincs, akkor ő kutatóvegyész, nem pedig egy bélyeggyűjteményét kiárusító személy, szálka vagy épp gerenda a hatóságok szemében.
Múltak a hónapok, és egyre kevesebb maradt az igazi, de igaztalannak érzett büntetésből.
– Mivel szerezhetnénk örömöt? – kérdezték tőle. Két cserépnyi virágföldet és paprikapalántát kért és kapott. A paprika beérett, de a paradicsomi állapotnak lassan le kellett záródnia. Ez mégis jó hírnek számított, ugyanis az egészsége közben látványosan javult. Odabenn rendszeres és szigorú életmódra kényszerült, ami jót tett neki. Elkerülhetetlenül megérett rá, hogy áttegyék a „hűvösre”.


Amikor a nagykorúság viszonylagos

A budapesti bélyegboltok legszebbike a Váci utca felső szakaszán állt, egy patinás épület aljában. A tulajdonos, apám régi barátja, onnan sétált a virágoshoz és 16 szál rózsaszín szegfűt rendelt, nagy fejűt, hosszú szárast. A kísérőkártyán ez volt olvasható: „Távol lévő édesapádtól a 16. születésnapodra.” Az első szó a börtönt helyettesítette. A küldöncnek borravalót adtam, harmadik nap visszavágtam a szárakból, a negyediken Kalmopyrint tettem a vizébe, hogy meghosszabbítsam látványukat. Ez nagymamának nagyon tetszett. Ő volt az akkori családfő.
A zegzugos, háromrészes lakásban azonban nem éltünk magunkban. Az Alföldön megismert Krasznai-Vay malmos család két tehetséges fia lakott nálunk. Pista hegedűs volt az Operaházban, testvére, Jancsi zenei ügyelő az Erkelben. Délutánonként muzsika hangzott nálunk, szép lányok, fiatal művészek fordultak meg a nagycsaládi hangulatot árasztó otthonunkban. Mert külsőre azt mutattuk, és néha azt is hittük.
Tovább ismerkedtem a nagybetűs illúzió fogalmával. Jancsi elvitt a színpad mögötti világba, a zsinórpadlást is láthattam. Egy hatalmas dróttekercsnél megkérdezte, kitalálom-e, mi az?
– Hát persze, kerítés.
Lehajolt, pár centit feltekert belőle, és előtűntek az apró körték.
– Ez a csillagos égbolt – mondta nevetve.
Létezik hát olyan hely, ahol a drótkerítés és a csillagos ég közel van egymáshoz.
Jancsi született képzőművész volt. Még egyikünk se sejtette, hogy sok kiállítása lesz. Azokon pedig időnként úgy fogok megjelenni, mint a kezdetek tanúja. Amikor Jenő üresen tátongó kis műhelyében Jancsi még rézdrótokat kalapált, bizsukat készített nekem belőlük, meg bőrdarabokból tolltartót, egyikünk se gondolt ilyesmire. Keze alatt lassan a művészvilág érmékben, kis­plasztikákban elevenedett meg. Később már mellszobrokat is láttam tőle. Ma szobrászművészként tartják számon.
A barna tolltartó pici monogramommal bekerült az iskolatáskába, amikor reggelente „vittem a fejem a tanodába”. Így hívtam a gimnáziumot, ahol nem kötődtem egyetlen osztálytárshoz sem, csak a tanáraimhoz. Baráti csoportok alakultak, később szabályos klikkek. Szerettem beszélgetni érdekesebb témákról, de mindig csak kettesben, kerülve az összejöveteleket. Nem mentem házibulikba, nem nagyon vettem részt diákcsínyekben, és ezt többen észrevették. Nem hiányzott senki. Az órák után zsebembe gyűrtem az egyensapkát, amit időszakosan viselni kellett, aztán rohantam haza, az igazi világba. A rózsaszín virágcsokor után kerek egy évvel, 1960-tól, én már a felnőttek életét éltem.
Jancsinak lakása adódott, feleségjelölttel. Akkor Jenő bátyám ismét felszabadult lakrészébe idegen albérlő költözött, Emjé. Szignójából képződött ez a becézés, ő is Jenő volt, és így kerültem el az azonos keresztnév használatát.
Emjé álmokkal teli értelmiségiként lakott velünk, bedolgozásból élt, szenvedélyesen fotózott és filmezett. Egyszer csak engem is, aztán sokszor. Az első szerelem házhoz jött személyében.
Szobájában egyre halmozódott a papír és a celluloidtekercs. Szalagtisztítás közben a műanyag hirtelen meggyulladt, átterjedt, és lakástűz keletkezett. Oltás után néma csend. Közös megegyezéssel mennie kellett tőlünk. Úgy döntött, hogy tényleg messzire. Megtakarított forintjain kétszáz darab lottószelvényt vásárolt, majd valutát szerzett. Útlevél nélkül hagyta el az országot, szegényebben, mint valaha, és szomorúan.
5 Csillagok
Cornidesz Kiss Judit Át a függőhídon - A Kavicslány története Olvasói vélemények: 5 Csillagok Át a - 14.01.2022
Bán Ágnes

A könyvet gimnáziumi osztálytársam írta,így fokozott érdeklődéssel olvastam.Nem csalódtam,könnyed,humoros stílusa egy nehéz korszakról adott élvezhető élményt.Gratulálok Jutka!

5 Csillagok
Át a függöhidon és a lelkek bányamélyén - 30.10.2021
Neményi-Arndt Katalin

A könyv megjelenése alkalmával olvasóláncot alkottunk, - egy mü sosem ajándék vagy olvasási kényszer, hanem feladvány és felhivás, nyugodtan és elmélyülve, kölcsönzési határidö nélkül belemerülni egy ilyen nagyszerü, teljesen újszerü biopic történetbe. Gratulálunk a szerzönek!

5 Csillagok
Mint egy verseskötet. - 05.03.2021
Doralina

Mint egy verseskötetet olvasnánk, okosan a lényeget kihozva de mégis melödiával szárnyal a kavicslány története. Soha nem unalmas soha nem gonosz, mint ő saját maga.

5 Csillagok
Hiteles korrajz, megkapó családtörténet - 17.02.2021
Tamas Kiss / Frankfurt

Cornidesz Judit finom humorral és rendkívül frappáns szójátékokkal átszőtt könyve családtagjai és saját élettörténete bemutatása mellett hiteles korrajzot ad a 40-es évektől mostanáig terjedő időszakról, sorsokról, eseményekről. Könnyen emészthetőnek tűnő, ám mégis igen mély értelmű gondolatokkal teli élvezetes olvasmány, amelyet az írónő örök optimizmusa hat át és az olvasót is további gondolkozásra készteti. . Gratulálok és köszönöm az olvasás élményét.

5 Csillagok
Nem tudtam letenni - 11.02.2021
Dr.Erdei János

Életünk egy rövid szakaszában egy vállalatnál dolgozhattam a szerzővel, így különösen nagy érdeklődéssel olvastam el könyvét, visszatekintését életéről és gondolatait a jelenről és a jövőről. Egyszerűen nem tudtam elszakadni az írástól és röpke egy nap alatt váltam a "családja" részévé. Aki kusza, az értékek helyett érdekek által vezérelt jelenünkben megnyugvásra, derűre, mosolyra, életörömre és optimizmusra vágyik, annak érdemes elolvasnia Cornidesz Kiss Judit vallomását magáról és a világunkról. Ahogyan én is megtaláltam benne a helyemet, úgy feltehetően más is meg fogja találni.....

5 Csillagok
Át a függőhídon- A Kavicslány története - 23.01.2021
Echter Erika

Aki a szerzőt ismeri minden szavát és történetét azonosítja vele. Egy életigenlés maga a szerző és a könyv is. Gratulálok.

Ez is tetszhet Önnek :

Át a függőhídon - A Kavicslány története

Hunyadi Jolán

A béka feneke alól

Könyvértékelés:
*Kötelező mezők