Szenvedély a rabságban

1. fejezet


1999 decembere, valahol Észak-Amerikában…

Ez a nap is nagyon hideg volt, mint mindig mostanában. Joshua morogva ment kiadni a feladatokat a fegyenceknek.
– Elegem van már ebből, miért nekem kell itt mindenről gondoskodni? Azok bezzeg ott bent a meleg szobában még az igazak álmát alusszák.
Kedvetlenül ránézett az órájára, ami pont hajnali négyet mutatott.
Na mindegy – gondolta magában, majd baktatott tovább a barakk felé, amelynek rozoga tetejét vastagon belepte a hó.

Odabent már javában folyt a készülődés a munkára, hiszen mindenki tudta, hogy nem okos dolog felbosszantani az alvó oroszlánt.
A munkafelügyelő kegyetlen ember hírében állt. Minden kis engedetlenségért komoly büntetés járt, ezért senki nem mert vele ujjat húzni. Ben, aki maga is fegyenc volt, tartott bent valami kis rendet. Ő volt ott a legöregebb, és kivívott magának némi tiszteletet a foglyok közt. Ha valami baj volt, neki szóltak, és megoldotta, ahogy tőle kitelt. Most is egy cingár, lezüllött alak ment oda hozzá, majdnem szaladva, hiszen tudta, hogy Joshua bármikor beléphet a rozoga ajtón.
– Ben! – kiáltotta. – A kölyök! Valami baj van a kölyökkel, nem kel fel, csak nyöszörög.
– Megyek már, nem kell így üvölteni. Mindjárt nézem, nyugodj meg! – próbálta csitítani őt, és elindult a barakk belsőbb részébe, ahol volt egy kis kályhácska, ami épphogy csak bemelegítette a szél-fújta helyet. Mellette, koszos matracon, egy összekuporodott ember feküdt rongyos kabáttal betakarva. Alig múlt harminc, de az áldatlan állapotok miatt idősebbnek látszott. Ő volt a legfiatalabb köztük, így maradt rajta a „Kölyök” becenév.
– Mi a baj, kölyök? – szólítgatta őt Ben, de a kabát alól csak egy alig hallható „Semmi, Ben” volt a válasz, amit egy fuldokló köhögés kísért.
– Mi az, hogy semmi? Hallom, nem vagy jól! – Megfogta a beteg homlokát, ami szinte égette a tenyerét. – Neked lázad van, nem is kicsi. Nincs mit tenni, szólni kell a felügyelőnek.
– Nem, tényleg semmi bajom, csak egy kis megfázás, majd elmúlik! Kérlek, Ben, hagyj! Látod? Semmi bajom – erősködött, és hogy bebizonyítsa ezt, nehezen, de lábra állt.
– Persze, semmi – dörmögte Ben. – Látom én; épphogy csak megállsz a lábadon.
Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett Joshua.
– Mi ez a lazaság? – üvöltötte magából kikelve. – Már rég itt kéne előttem sorakoznotok, ti meg itt traccspartit tartotok!
– A kölyök beteg – szólalt meg valaki a háta mögül.
– Mi az, hogy beteg? Itt nincs olyan, hogy beteg. Biztosan csak ki akar bújni a munka alól.
– Nem, uram – lépett eléje Ben. – A kölyök tényleg beteg, magas láza van és köhög.
Joshua közelebb lépett, és ránézett az előtte álló emberre.
– Miket beszélsz itt nekem, Ben? Ennek semmi baja, itt áll előttem, dologra kész – állapította meg, és közben vigyorgott.
Ben ránézett a kölyökre és épp mondani készült valamit, amikor az intett a fejével, hogy jól van. Rögtön meg is bánta, mert majdnem elesett közben. Az öreg nem szólt semmit, csak megcsóválta a fejét.
A felügyelő kiosztotta a feladatokat, és a kölyök is megkapta a magáét. Ma neki kellett fát vágnia a nagy házba. De megerőltető volt most a munka lázasan, és miközben vitte volna be a hasábokat, elesett vele. Pont a felügyelő lába elé. A fahasábok szanaszét szóródtak a nagy hóban. Joshua ezt nem nézte tétlenül: máris kapott a kínálkozó alkalmon, hogy lecsaphasson. Valami oknál fogva a kölyköt a többieknél is jobban utálta, és mindig azt leste, mikor hibázik. És igen, végre – vigyorgott kedélyesen –, itt az alkalom. Na, most megmutatom, hol a helyed, te kutya!
– Mit csinálsz!? – üvöltötte. – Vizes lett a fa, hogy lehetsz ilyen ügyetlen! Azonnal kelj fel, és vágj másikat!
De a kölyök nem mozdult, ott feküdt a hóban mozdulatlan. Erre a felügyelő még dühösebb lett, felemelte a hajánál fogva, és megütötte.




2. fejezet


Jessica pont ekkor nézett ki az ablakon – ez volt a kedvenc időtöltése azóta, hogy a bácsikájához kellett költöznie édesanyja halála után –, és látta, hogy mi történik odalent. Ezt nem tűrhette, így nem tétlenkedett, azonnal kitárta az ablakot és ráförmedt a felügyelőre:
– Joshua, maga meg mit művel ott? Azonnal fejezze be!
– De kisasszony! – lepődött meg az. – Én csak a munkámat végzem.
– Milyen munka? Így nem bánhat senkivel, megértette?
– De, de… – dadogta amaz. – Ez itt nem akar dolgozni, mi mást tehetnék? Valahogy fegyelmezni kell őket, mert még a fejünkre nőnek. Ezek nem iskolás fiúcskák, kisasszony, hanem kegyetlen gyilkosok. És amúgy is, amíg nincs itt a bácsikája, addig én felügyelek mindenre, hisz’ felhatalmazást kaptam tőle.
Jessica nem szólt semmit, csak ellépett az ablaktól. Joshua ezt elégedetten beleegyezésnek vélte, és folytatta tovább a kölyök munkára való ösztökélését. Épp megint le akart csapni, mikor hátulról valaki elkapta a csuklóját. De mikor a háta mögé nézett, belé fagyott a szó, amit épp mondani készült.
Ugyanis a kisasszony állt a háta mögött Bennel, aki a csuklóját szorította. Mivel Jessicára nem szólhatott, hát Benre förmedt rá:
– Hogy merészeled, te senki? Majd adok én neked is!
– Joshua, azonnal fejezze be ezt a fenyegetőzést! Ben csak azt tette, amit én kértem tőle, és most engedjen oda ahhoz az emberhez! – szólalt meg Jessica erélyesen.
A felügyelő, kelletlenül ugyan, hátrébb lépett, de a szeméből csak úgy sugárzott a gyűlölet meg a düh. Ben biztosra vette, hogy ez, amit kértek tőle, nem marad majd megtorlás nélkül. Eközben Jessica, mit sem sejtve arról, hogy mi történik a háta mögött, odalépett a kölyökhöz, aki félig eszméletlenül, véresen még mindig a földön feküdt.

– Uram, uram! – szólongatta. – Jól van? Kérem, válaszoljon!
Megfogta a homlokát, és érezte, hogy az tűzforró. Ekkor a kölyök nehezen, de megmozdult. Kinyitotta a szemét, egyenesen felnézett az előtte álló lányra, és bólintott. Bár fogalma sem volt róla, ki ez és hogy került ide, a szívét melegség járta át. Nem tudta hová tenni ezt, hisz’ nagyon régen érzett utoljára ilyesmit valaki iránt. Jessica is megdermedt a férfi tekintetétől, de nem a félelemtől, hanem a benne lévő fájdalomtól, és valami megmagyarázhatatlan dologtól, ami szinte csak úgy sugárzott belőle. Na és azok a szemek! Soha nem látott még ilyen mély barna szemeket. Pár másodpercig tartott csak, de egy örökkévalóságnak tűnt.
– Kisasszony! – Ben hangja rántotta vissza a valóságba.
– Igen? – válaszolt Jessica, bár alig tudott megszólalni, annyira a történtek hatása alatt állt.
Mivel Ben szemfüles ember volt, azonnal észrevette a furcsa vonzalmat a fiatalok között, és nagyon nem tetszett neki az, amit látott. Megkönnyebbülve vette tudomásul azt a tényt, hogy a felügyelő mit sem sejt.
– Csak azt szeretném kérdezni, hogy most mi legyen vele.
– Kivel? – kérdezte Jessica.
– Hát a kölyökkel. Visszavigyem őt a szállásra? – érdeklődött Ben.
– Nem! – válaszolt határozottan Jessica. – A házba visszük!
– A házba? – rökönyödtek meg mindketten, a fegyenc és a felügyelő is.
– Igen, oda! Beteg, orvosra és ápolásra van szüksége – felelt a lány, bár látta, hogy a két férfinak nem tetszik a döntése.
– De a házba? A barakkba is kijön az orvos, és majd én ápolom – győzködte őt Ben, ám lány csak ragaszkodott hozzá. Így kelletlenül, de felemelték a kölyköt – aki megint nem volt magánál –, és elindultak vele a házba.
Jessica már bent volt, és intézkedett. Rögtön hívta dr. Glovert, a család orvosát, hogy jöjjön ki. Az orvos meg is ígérte, hogy mihelyst végez a dolgával, azonnal indul. Már a szoba előtt állt, kezében tiszta ruhával, mikor ők odaértek a beteggel.
– Ezt adják rá, és fektessék az ágyba, és ha készen vannak, jövök! – szólt parancsolón. A két férfi nem szólt semmit, tették, amit mondtak nekik, de érezni lehetett a feszültséget. Joshua majd’ szétrobbant a benne lévő dühtől. Ben tudta, hogy midőn alkalma nyílik rá, azonnal értesíti mindenről a főnökét, és itt kő kövön nem marad. Azonban egyelőre még csak a kisasszony van, aki egyáltalán nem olyan, mint a rokona. Rögtön észrevette, mikor idekerült a bácsikájához. A szíve tiszta, és tele van szeretettel és melegséggel. Nem úgy, mint a bácsikájának, aki csak gyűlölni és kegyetlenkedni tud.
Mikor végeztek a rájuk bízott feladattal, szóltak Jessicának, aki be is ment a férfihoz. Ő már ott feküdt magatehetetlenül, bár már legalább tisztán és frissen mosott ruhában, amit az egyik őrtől kértek kölcsön. A lány közelebb lépett az ágyhoz, hogy jobban szemügyre vegye. Női szemmel nézve nagyon is helyesnek találta fekete, kissé félhosszú hajával és markáns állával. Szinte megbabonázta őt. Nem tudta megmagyarázni az érzést, de valami vonzotta őt a férfihoz, akár a mágnes. Nem tudott ellenállni, és nem is akart. Mindent tudni akart róla, hisz’ nem értette, mit keres itt egyáltalán, és milyen súlyos bűnt követhetett el.
Majd kiderítem, bármi áron – döntötte el –, de most az a lényeg, hogy meggyógyuljon.
Első lépésként nekiállt, hogy levigye a férfi lázát. Pár órával később megérkezett a doktor is. Jessica épp kilépett a szobából, kezében a vízzel teli edénnyel, ami a láz csillapításhoz kellett. A doktor kíváncsian méregette, hisz’ nem értette, ki is a beteg, Jessica láthatóan jól van, a bácsi meg ugye nincs a házban.
– Szép napot, Jessica! – köszönt a lánynak.
– Önnek is, doktor, már vártam magát.
– Én meg azon gondolkodtam idefelé, ki is a beteg.
– Ő itt van bent. Csak tessék.
Mikor a doktor belépett a szobába, hirtelen szólni sem tudott a meglepetéstől. Egy számára ismeretlen férfi feküdt az ágyban, így nem is tudta hová tenni a dolgot. De látván a férfi állapotát, nem kérdezett semmit, csak megkérte Jessicát, hogy hagyja őt kettesben a beteggel. Miután megvizsgálta, szólt a lánynak, hogy most már bejöhet. Ő már türelmetlenül toporgott az ajtóban. Azonnal be is lépett, mikor engedélyt kapott rá.
– És mi a helyzet, doktor? Kérem, mondja, nagyon súlyos? – kérdezte aggódva a lány.
– Nem kertelek, igen, az! – válaszolt dr. Glover. – Jó, hogy hívott, különben lehet, hogy holnap már későn lett volna.
– Ennyire súlyos? Mégis mi baja? – érdeklődött.
– Tüdőgyulladása van. De ki csoda ő?
– Az egyik fegyenc, doktor – válaszolt minden lelki nyugalmát összeszedve Jessica.
– Egy fegyenc? De hogyan? – lepődött meg a doktor. – Ne értsen félre, kisasszony, csak nem szoktam kijárni ide önökhöz fegyencek miatt.
– Tudom, doktor, de remélem, ez nem zavarja önt. Láttam, hogy nagyon beteg, és nem hagyhattam, hogy szenvedjen, vagy – Isten ments – meghaljon – szeppent meg a lány, mikor látta az orvos zavart arcát.
– Jaj, dehogy zavar, hisz’ arra esküdtem fel, hogy emberi életeket mentsek. Ő is az, akármi miatt is került ide – mondta ítélkezés nélkül. – Visszatérve a beteg állapotára, tüdőgyulladása van. Ez a betegség egy átlagos felnőtt embernél sem játék, de ő sokkal nagyobb veszélyben van, mert ugye az immunrendszere nagyon le van gyengülve a nem megfelelő táplálkozás miatt. A szervezete nehezebben küzd meg a vírusokkal, amiknek ki van téve, de ez nem a maga vagy az ő hibája, a bácsikájával már sokat vitatkoztam ezen. Az embereknek több és változatosabb ételre van szükségük. De hagyjuk ezt most – mondta végül, mikor látta a lány elkeseredett arcát. – Majd ezt a bácsikájával elintézem. A betegnek bekötöttem infúziót, kapott antibiotikumot meg lázcsillapítót. Más körülmények közt már a kórházban kellene lennie, de ugye így… Majd valahogy megoldjuk. Sok pihenésre, folyadékra, melegre és megfelelő táplálékra van szüksége. Az lenne a legjobb megoldás, ha itt maradna bent, mert ha megint kikerül ilyen állapotban, biztosan nem éli meg a másnapot.
– Persze, doktor, azért is hozattam ide, és nem a barakkba vissza – könnyebült meg a lány.
– Nagyon jól tette. Hagyok itt infúziót. Ha a jelenlegi lecsöpög, ezt a másikat be kell kötni, ebbe kell tizenkét óra múlva beleszúrni az antibiotikumot, és ha még lázas lenne, a csillapítót. Az lesz, hogy küldök majd ide egy ápolót, aki ezt megoldja, és itt lesz vele a kritikus órákban.
– Semmi szükség rá, doktor. Majd én megoldom – felelte Jessica.
– Biztos ebben, Jessica? – kérdezte az orvos.
– Nem várhatom el magától, hogy itt virrasszon felette, meg aztán ha magához tér, ki tudja, hogy fog reagálni önre, hisz’ ő… Na, tudja, féltem önt. Ezért volna jobb olyan valaki, aki meg tudja fékezni, ha ne adja Isten önre támadna.
– Köszönöm, doktor, hogy aggódik értem, de nem lesz bajom. A gyógyszer beadását megoldom, hisz’ az édesanyámat is én gondoztam az utolsó óráiban, a megfékezésére pedig nekem is vannak embereim – sajnos –, akik nagyon is készségesen segítenek.
Itt visszagondolt arra, mit tett volna Joshua ezzel az emberrel, ha ő nem lép közbe. Biztos volt benne, hogy arra nem lesz semmi szükség.
– Jól van, akkor megyek, de holnap eljövök, megnézem. Ha van valami gond, hívjon nyugodtan, és jövök.
– Rendben, és köszönöm – búcsúzott el a doktortól, és elkísérte az ajtóig.
– Viszlát – köszönt el a doktor is.
Miután a doktor elment, Jessica kényelmesen elhelyezkedett az ágy melletti székben, hogy ha baj van, rögtön a közelben legyen.

Későre járt már az idő, mikor Alex kissé magához tért. Ugyan kába volt a feje, de jobban érezte magát. Körbenézett, és fogalma sem volt róla, hogy hol van és mikor került oda. Ugyan halványan rémlett neki valami – vagy inkább valaki… Egy lány, igen, egy szép lány. Ekkor felnézett, és ott volt ő.
Ott ült az ágy melletti széken, és édesen aludt.
Vajon ki ő, és mit akar tőle? Rengeteg kérdés kavargott a fejében, de nem, semmi és senki nem tántoríthatta el a tervétől, amit véghez is visz, hisz’ csak így lehet együtt a családjával.
Fájdalmat érzett a karjában. Odapillantva észrevette az infúziót. Ez az! Egy hirtelen rántással kihúzta a tűt. Most már csak várnia kell, és végre együtt lesz Clare-rel és Emmával.
Már csak az a kérdés, hogy ők megbocsájtanak-e neki… Becsukta a szemét és várta a sorsát.
Jessicát valami furcsa hang ébresztette az álmából. Hirtelen azt sem tudta, hol van, de rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben a betegével. A férfi csuromvizesen hánykolódott az ágyban, és számára értelmetlen szavakat motyogott.
A lány megfogta a homlokát. Te jó ég, hisz’ ez tűzforró! – konstatálta. De mi történhetett? Nemrég még jól volt.
Ekkor észrevette az infúziót, amit rögtön visszaszúrt és kicserélt. A férfi ekkor felszisszent.
Ezt megérdemelte – gondolta magában Jessica, de azonnal meg is bánta az iménti gondolatát. Gondolkodni kezdett, hogyan csúszhatott ki a tű a férfi karjából, de nem jutott egyébre, csak arra, amit sajna sejtett.
Abból pedig nem eszel, amíg én vigyázok rád! – döntötte el magában.

Joshua el sem tudta képzelni, vajon mit akarhat ilyen későn tőle a kisasszony, de mikor azt kérte, hogy vigyen bilincset, már tudta, hogy csakis a kölyökről lehet szó. Miután belépett a szobába, már mondta is:
– Bántotta magát? Tudtam, csak idő kérdése volt. Egy gyilkos betegen is gyilkos marad. Meg sem kérdeztem, hogy jól van-e – kérdezte színlelt aggodalommal a hangjában.
– Igen, jól, nem bántott senki, megnyugodhat – válaszolt neki Jessica.
– Akkor nem kell senkit megbüntetni? – kérdezte Joshua csalódottan.
– Nem, de ha megkérném, akkor odabilincselné az urat az ágyhoz? – kérte közömbös hangon a férfit. Nem szerette az efféle dolgokat, de most szükséges volt. A férfi érdekében.
– Mármint a kölyköt? – értetlenkedett az őr.
– Igen. De mi az igazi neve? – kérdezte a lány Joshuát.
– Én már nem tudom, de Ben biztosan emlékszik – válaszolt a férfi.
– Akkor tegye a dolgát, és menjen. De csak az egyik csuklóját, azt, amelyikben nincs tű, és ha lehet, ne túl szorosan – utasította a férfit.
Miután Joshua elvégezte a feladatát és elment, Jessica még egy ideig figyelte a beteget, majd mikor az már újból egyenletesen lélegzett, összekuporodott a székében, és ő is elaludt.

Alex úgy ébredt, mint akit elgázolt egy kamion. Mindkét karja el volt zsibbadva, és nem értette, miért. Próbálta megmozdítani, de nem ment. Lenézett, és látta, hogy hozzá van bilincselve az ágyhoz, és a másikban újra ott az infúzió.
Hát ezért nem sikerült – gondolta keserűen. Maga mellé pillantva vette észre az alvó lányt. Legszívesebben megrángatta volna, hisz’ nem volt joga ahhoz, amit tett. Hogy jön ő ahhoz, hogy megakadályozza a döntésében? És ugyanúgy, mint ahogyan órákkal ezelőtt Jessica alaposan megnézte őt, most Alex is jól szemügyre vette a lányt. Hosszú, barna haja alvás közben összegubancolódva ölelte körbe kissé szív alakú arcát. Az ajka telt és meggypiros színű volt. Alexnek el kellett ismernie, hogy a lány nagyon szép, sőt, inkább gyönyörű.
Jessica, mintha megérezte volna, hogy figyelik, lassan ébredezni kezdett.
Alex gyorsan úgy tett, mintha még aludna, de a szeme sarkából tovább nézte a lányt.
Ő közel hajolt hozzá – annyira, hogy Alex megérezte a lány jázminillatú parfümjét.
A szeme nagy és zöldesbarna színű volt. Megfogta a homlokát, hogy ellenőrizze, van-e még láza. Elégedetten vette tudomásul, miszerint már nincs, és megfogta a férfi csuklóját, hogy ellenőrizte a pulzusát is.
Kissé szabálytalan volt, az igaz, de nem vészes.
Biztosan, mert még beteg – gondolta Jessica.
Alex még levegőt sem mert venni, mikor Jessica közel hajolt hozzá. Hát még mikor hozzáért: azt hitte, a szíve menten kiugrik a helyéről.
Ne légy már hülye! – figyelmeztette magát. Mi a fene ütött beléd? Ez csak egy idegen nő, semmi közöd nincs hozzá!
Igen ám, de ami fejben eldől, azt a szív felülbírálja.
...