Termékeny öregkor
Alkonyóra
6.100 Ft
Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 206
ISBN: 978-3-99130-304-6
Megjelenés időpontja: 2025-03-10
Varsás Frigyes Mihály kötete egy minden korosztály számára élvezetes olvasmányt nyújtó, színes tematikájú, varázslatos hangulatú és dallamú versgyűjtemény.
Hazaszálló gondolatok
Esteledik. Nemsokára kilenc óra lesz.
Enyhe tél van. Bár a szél fúj, csöpög az eresz.
Szívemnek is el-elcsöppen halkan te feléd
Hívó szava, s hozzád viszi lágy üzenetét.
Fiacskáim édesanyja! Gondolok reád.
Bárhol virrad fejünk felett a cudar világ.
Minden este, minden percben feléd visz e szél
Hallgasd meg az esti szellőt, szívemről mesél.
Visszahoz majd ez a szél, egy csendes éjszakán.
Várjatok rám kicsi házunk rácsos tornácán.
Kilenc óra. Itt ülök a mécsesem előtt,
Felidézem azt a sok-sok gyönyörű időt,
Mikor együtt csókkal szánkon boldog szerelem
Suttogása jött szívemre „jó éjt, kedvesem”!
Mécsem lángja táncol, úgy, mint – tudom – tenálad.
Fénylő szemmel most veted meg patyolat ágyad.
Belé teszed csókkal, féltőn három fiacskánk…
Megkérdezik tőled, szívem: „Mikor jön apánk”?
Kis karjukkal átölelik vállad, kedvesem,
Elaltatod csókos hittel lágyan, csendesen…
S míg szemükre fájó szíved édes álmot szőtt,
Te is újra énrám gondolsz mécsesed előtt.
Esteledik. Kilenc óra el is múlt talán.
Rám gondolva hű hitvesem csókos ajakán
Vágyó sóhaj száll-száll felém. Érzem, kedvesem!
Boldog szívvel mindig-mindig rád emlékezem.
Budapest, 1943. jan. 22. A verset édesapám írta
Krokodilkönnyek
Éltem egyáltalán, vagy csak épphogy voltam?
Mit értem éltemben, és mit érek holtan?
Hol hagytam nyomokat, homokban vagy kőben?
Mi marad utánam térben és időben?
Hajt-e fejet bárki, ejt-e majd könnyeket,
Felidézve együtt eltöltött perceket?
Mondja-e valaki síromra borulva:
„Ím, egy igaz ember, akit rejt ez urna“?
De csak az zokogjon, ki tényleg szeretett,
Akinek szívében ott él a szeretet,
Aki életemben tetteimért tisztelt,
De nem csak tettetve, hanem igaz hittel.
Lánc, lánc
Sorsunk csak egy nagy lánc és benne láncszemek,
De akkor ép csupán, ha mindegyik remek.
Legyen a szívednek egyforma mindenik,
Bármelyik törik el, az egész szétesik.
Hogy elbírja a súlyt, mit sorsod rád rakott,
Óvjad, ápold, csiszold, hogyha egy megkopott,
Mert nagy úr az idő, s a rozsda nem pihen,
Annyival terheld csak, amit még elvisel.
Hogyha már az erőd teljesen elfogyott,
És a láncban immár minden szem elkopott,
Büszkén eltávozhatsz, bátran elmondhatod,
Hogy csak az idő volt, mi rajtad kifogott.
Szeszélyes Húsvét
A húsvét gyakorta szép mosolygós arccal,
Fehér hóvirággal, nárcisszal kérkedik,
De most áprilisban szél hátán nyargalva,
Egy szeszélyes suhanc gyanánt legénykedik.
Ünnepi rokolyát ölt ma minden leány,
Kik tojással várnak sok délceg legényre,
Remélve mind, egy majd átfogja derekát,
És csókot ad minden tojásért cserébe.
A vidám ifjakban feszül a szenvedély,
Meghintik kölnivel szép kedvesük haját,
S majd egy vödör vizet zúdítanak felé,
Jókat kacagnak mind a kis ház udvarán.
Változás
Hibátlan ember, az nem létezik,
Vannak hibáink, és vannak vétkeink.
A kis hiba sajnos el nem kerülhető,
De a vétek, gyakran elfelejthető.
Vétkezhet, ki teszi, azt, amit nem szabad,
Vagy ha tenni kéne, inkább nyugton marad.
Aki az egészből semmit el sem vállal,
De a részét elvenni, azt sohasem átall.
Van, aki gyakran bánt másokat,
Ám mégis úgy érzi, hogy ő az áldozat.
Akinek könnyen pottyant ölébe vagyona,
S mégis panaszkodik, hogy sorsa mostoha.
Van, ki megteremti, és meg is szereti,
De egy másik ember könnyedén elveszi.
Van, aki meglátja, mégis távol marad,
„Majd megcsinálja más”, mondja, tovább halad.
Mindenki mondhatná, egyszer megváltozunk,
Hogy nem csak álmodjuk, de ténylegy alkotunk.
Keresnénk mindnyájan, ami megtehető,
Tudjuk, megtehetnénk, de sajnos nincs rá erő.
Feltámadás
Húsvétkor értünk halt
Kínhalált a Messiás,
Feltámadt harmadnap,
De nem hitte el Tamás.
Midőn érintette
A stigma minden sebét,
Szólott a hitetlen:
„Ím, leborulok eléd”.
Te már nem láthatod,
De mégse légy hitetlen,
A hit szavával mondd:
„Ó, uram, ó, Istenem”!
Tárd ki a szívedet
És hallgasd Isten szavát.
Valld meg a hitedet,
Tartsd magasba zászlaját!
Húsvétkor ünnepeld
A feltámadt Messiást,
Eléje térdepelj,
S meglásd, mindent megbocsát.
Az első Múzsa
Hat nap alatt teremtette
A Földet az Úr,
Szabad maradt egy csendesebb,
Majd jött egy bravúr.
Szép világ volt, kék virágok
Szórtak illatot,
Mégis kár volt, még hiányzott
Szó, amint ragyog.
Erdők, mezők, kertek, rétek
Kaptak színeket,
Meg ősz előtt keserédes
Alapízeket.
Éva s Ádám szerelemhez
Kaptak szíveket,
És a hálás felelethez
Pazar rímeket.
Ádám csendes, hálás gyermek,
Híres alak volt,
Báván kezdvemár mást sem tett,
Rímet faragott.
Erdőn zúgva, szellő súgta
„Vén poéta, nos,
Esdőn búg: az első múzsa
Szép, hogy Éva volt”.
Az én szilvafám
Késő ősszel szilvafámon
Sárgulnak a levelek.
Jelezve a múló időt,
Lassan mind-mind lepereg.
Amikor már valamennyi
Alászállt az avarba,
Mert nem lehet visszatenni,
Sír a szívem miatta.
Siratom az enyhe szélben
Ringatózó lombokat,
Lelkem mélyén látni vélem,
Amint csendben bólogat.
Árnyékában, forró nyárban
Önfeledten hevertem,
Ilyenkor a sok-sok bánat
Minden súlyát feledtem.
Gyümölcsének most is érzem
Illatát és zamatát,
De ha kopasz ágát nézem,
Lelkem bánat járja át.
Gyilkos, vagy áldozat?
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.
Kétséget temettek augusztus hajnalán,
Sírtak, és örültek sírja két oldalán.
Volt, kinek szeméből öröm könny patakzott,
Mikor a gyászharang utolsót kongatott,
Volt, ki a szívébe zárta a fájdalmat,
Hamisnak vélvén a borzalmas vádakat.
Örült, ki hatszáz lány gyilkosát temette,
Ki testét szűz lányok vérében fürdette.
Hallani vélte a kínzottak sikolyát,
Gyilkosok báljának vélvén az ispotályt.
Voltak, kik elhittek mindent, mit hallottak,
Vérszívó vámpírnak tudták a halottat.
Úgy vélték, hogy ő csak egy galád eretnek,
Kegyetlen bírája ártatlan szüzeknek.
Örült, ki megzavart elmével vádolta,
Vakító szépségét vérfürdő ápolta
És mint Darvúliát, boszorkánynak vélte,
Rettegve gondolva minden gaz tettére.
Voltak, kik siratták, vélték, hogy áldozat,
Thurzóra szórták a kegyetlen átkokat,
Tudván, hogy csodálta varázsos szépségét,
Magának kívánva Nádasdy özvegyét.
Kívánta szépségét, hatalmas vagyonát,
Nehezen viselve Erzsébet kosarát.
Kínzással csikart ki szolgákból vádakat,
Becsapva galádul megtévedt százakat.
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.
Ki volt ő, gyilkos, vagy ártatlan áldozat?
Nem tudni, melyik a hiteles változat.
Máig tisztázatlan, hogy Nádasdy Ferenc nádor hitvese, Báthory Erzsébet, 600 fiatal lány gyilkosa volt, vagy az általa kikosarazott Thurzó György gróf cselszövésének áldozata.
...
Esteledik. Nemsokára kilenc óra lesz.
Enyhe tél van. Bár a szél fúj, csöpög az eresz.
Szívemnek is el-elcsöppen halkan te feléd
Hívó szava, s hozzád viszi lágy üzenetét.
Fiacskáim édesanyja! Gondolok reád.
Bárhol virrad fejünk felett a cudar világ.
Minden este, minden percben feléd visz e szél
Hallgasd meg az esti szellőt, szívemről mesél.
Visszahoz majd ez a szél, egy csendes éjszakán.
Várjatok rám kicsi házunk rácsos tornácán.
Kilenc óra. Itt ülök a mécsesem előtt,
Felidézem azt a sok-sok gyönyörű időt,
Mikor együtt csókkal szánkon boldog szerelem
Suttogása jött szívemre „jó éjt, kedvesem”!
Mécsem lángja táncol, úgy, mint – tudom – tenálad.
Fénylő szemmel most veted meg patyolat ágyad.
Belé teszed csókkal, féltőn három fiacskánk…
Megkérdezik tőled, szívem: „Mikor jön apánk”?
Kis karjukkal átölelik vállad, kedvesem,
Elaltatod csókos hittel lágyan, csendesen…
S míg szemükre fájó szíved édes álmot szőtt,
Te is újra énrám gondolsz mécsesed előtt.
Esteledik. Kilenc óra el is múlt talán.
Rám gondolva hű hitvesem csókos ajakán
Vágyó sóhaj száll-száll felém. Érzem, kedvesem!
Boldog szívvel mindig-mindig rád emlékezem.
Budapest, 1943. jan. 22. A verset édesapám írta
Krokodilkönnyek
Éltem egyáltalán, vagy csak épphogy voltam?
Mit értem éltemben, és mit érek holtan?
Hol hagytam nyomokat, homokban vagy kőben?
Mi marad utánam térben és időben?
Hajt-e fejet bárki, ejt-e majd könnyeket,
Felidézve együtt eltöltött perceket?
Mondja-e valaki síromra borulva:
„Ím, egy igaz ember, akit rejt ez urna“?
De csak az zokogjon, ki tényleg szeretett,
Akinek szívében ott él a szeretet,
Aki életemben tetteimért tisztelt,
De nem csak tettetve, hanem igaz hittel.
Lánc, lánc
Sorsunk csak egy nagy lánc és benne láncszemek,
De akkor ép csupán, ha mindegyik remek.
Legyen a szívednek egyforma mindenik,
Bármelyik törik el, az egész szétesik.
Hogy elbírja a súlyt, mit sorsod rád rakott,
Óvjad, ápold, csiszold, hogyha egy megkopott,
Mert nagy úr az idő, s a rozsda nem pihen,
Annyival terheld csak, amit még elvisel.
Hogyha már az erőd teljesen elfogyott,
És a láncban immár minden szem elkopott,
Büszkén eltávozhatsz, bátran elmondhatod,
Hogy csak az idő volt, mi rajtad kifogott.
Szeszélyes Húsvét
A húsvét gyakorta szép mosolygós arccal,
Fehér hóvirággal, nárcisszal kérkedik,
De most áprilisban szél hátán nyargalva,
Egy szeszélyes suhanc gyanánt legénykedik.
Ünnepi rokolyát ölt ma minden leány,
Kik tojással várnak sok délceg legényre,
Remélve mind, egy majd átfogja derekát,
És csókot ad minden tojásért cserébe.
A vidám ifjakban feszül a szenvedély,
Meghintik kölnivel szép kedvesük haját,
S majd egy vödör vizet zúdítanak felé,
Jókat kacagnak mind a kis ház udvarán.
Változás
Hibátlan ember, az nem létezik,
Vannak hibáink, és vannak vétkeink.
A kis hiba sajnos el nem kerülhető,
De a vétek, gyakran elfelejthető.
Vétkezhet, ki teszi, azt, amit nem szabad,
Vagy ha tenni kéne, inkább nyugton marad.
Aki az egészből semmit el sem vállal,
De a részét elvenni, azt sohasem átall.
Van, aki gyakran bánt másokat,
Ám mégis úgy érzi, hogy ő az áldozat.
Akinek könnyen pottyant ölébe vagyona,
S mégis panaszkodik, hogy sorsa mostoha.
Van, ki megteremti, és meg is szereti,
De egy másik ember könnyedén elveszi.
Van, aki meglátja, mégis távol marad,
„Majd megcsinálja más”, mondja, tovább halad.
Mindenki mondhatná, egyszer megváltozunk,
Hogy nem csak álmodjuk, de ténylegy alkotunk.
Keresnénk mindnyájan, ami megtehető,
Tudjuk, megtehetnénk, de sajnos nincs rá erő.
Feltámadás
Húsvétkor értünk halt
Kínhalált a Messiás,
Feltámadt harmadnap,
De nem hitte el Tamás.
Midőn érintette
A stigma minden sebét,
Szólott a hitetlen:
„Ím, leborulok eléd”.
Te már nem láthatod,
De mégse légy hitetlen,
A hit szavával mondd:
„Ó, uram, ó, Istenem”!
Tárd ki a szívedet
És hallgasd Isten szavát.
Valld meg a hitedet,
Tartsd magasba zászlaját!
Húsvétkor ünnepeld
A feltámadt Messiást,
Eléje térdepelj,
S meglásd, mindent megbocsát.
Az első Múzsa
Hat nap alatt teremtette
A Földet az Úr,
Szabad maradt egy csendesebb,
Majd jött egy bravúr.
Szép világ volt, kék virágok
Szórtak illatot,
Mégis kár volt, még hiányzott
Szó, amint ragyog.
Erdők, mezők, kertek, rétek
Kaptak színeket,
Meg ősz előtt keserédes
Alapízeket.
Éva s Ádám szerelemhez
Kaptak szíveket,
És a hálás felelethez
Pazar rímeket.
Ádám csendes, hálás gyermek,
Híres alak volt,
Báván kezdvemár mást sem tett,
Rímet faragott.
Erdőn zúgva, szellő súgta
„Vén poéta, nos,
Esdőn búg: az első múzsa
Szép, hogy Éva volt”.
Az én szilvafám
Késő ősszel szilvafámon
Sárgulnak a levelek.
Jelezve a múló időt,
Lassan mind-mind lepereg.
Amikor már valamennyi
Alászállt az avarba,
Mert nem lehet visszatenni,
Sír a szívem miatta.
Siratom az enyhe szélben
Ringatózó lombokat,
Lelkem mélyén látni vélem,
Amint csendben bólogat.
Árnyékában, forró nyárban
Önfeledten hevertem,
Ilyenkor a sok-sok bánat
Minden súlyát feledtem.
Gyümölcsének most is érzem
Illatát és zamatát,
De ha kopasz ágát nézem,
Lelkem bánat járja át.
Gyilkos, vagy áldozat?
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.
Kétséget temettek augusztus hajnalán,
Sírtak, és örültek sírja két oldalán.
Volt, kinek szeméből öröm könny patakzott,
Mikor a gyászharang utolsót kongatott,
Volt, ki a szívébe zárta a fájdalmat,
Hamisnak vélvén a borzalmas vádakat.
Örült, ki hatszáz lány gyilkosát temette,
Ki testét szűz lányok vérében fürdette.
Hallani vélte a kínzottak sikolyát,
Gyilkosok báljának vélvén az ispotályt.
Voltak, kik elhittek mindent, mit hallottak,
Vérszívó vámpírnak tudták a halottat.
Úgy vélték, hogy ő csak egy galád eretnek,
Kegyetlen bírája ártatlan szüzeknek.
Örült, ki megzavart elmével vádolta,
Vakító szépségét vérfürdő ápolta
És mint Darvúliát, boszorkánynak vélte,
Rettegve gondolva minden gaz tettére.
Voltak, kik siratták, vélték, hogy áldozat,
Thurzóra szórták a kegyetlen átkokat,
Tudván, hogy csodálta varázsos szépségét,
Magának kívánva Nádasdy özvegyét.
Kívánta szépségét, hatalmas vagyonát,
Nehezen viselve Erzsébet kosarát.
Kínzással csikart ki szolgákból vádakat,
Becsapva galádul megtévedt százakat.
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.
Ki volt ő, gyilkos, vagy ártatlan áldozat?
Nem tudni, melyik a hiteles változat.
Máig tisztázatlan, hogy Nádasdy Ferenc nádor hitvese, Báthory Erzsébet, 600 fiatal lány gyilkosa volt, vagy az általa kikosarazott Thurzó György gróf cselszövésének áldozata.
...
Ez is tetszhet Önnek :
