Filter by initial letter

Mutatva 17 és 19 között, az összesen 19 szerzőből
 kezdőbetűkkel B
  • Bonnie Marcelé

    Bonnie Marcelé 1973-ban született Szegeden, értelmiségi családban. A kezdetektől nagy hatással volt rá a zene és az irodalom. Felemenői között (nagyapja, dédnagyapja) festőművészek szerepelnek, akiknek a képei körülveszik otthonában, és mindennap csodálattal töltik el. Korán kitűnt, hogy képzőművészethez nincs tehetsége, ez inspirálta arra, hogy keresni kezdje az önkifejezés egyéb módjait. 12 éves korában írta első versét. Mindig fontos volt számára a belső gondolatok, érzelmek pontos kifejezése, melyre az irodalmat tartja a legalkalmasabbnak. ... 

    több: Bonnie Marcelé

  • Bors Sherin

    Bors Sherin szegedi születésű, egyiptomi gyökerekkel rendelkező színész, énekes, táncos és orientális táncoktató. 2017-ben a Pesti Magyar Színiakadémián végezte el tanulmányaimat. Először Budapesten játszott színházban és filmben egyaránt. Felbukkan egy magyar-amerikai horrorfilmben, mely a „The Basement” címet viseli, és 2017-ben jelent meg itthon és az amerikai mozikban egyaránt. 2019-ben sikeresen elvégezte Balla Tünde „Aziza” hastánc-oktatói képzését, és azóta már több nagy létszámú, sikeresen fejlődő csoporttal rendelkezik. ... 

    több: Bors Sherin

  • Bujtor Dorina

    Bujtor Dorina 1994-ben született Szarvason. Elsőkötetes szerző: fontosnak tartja, hogy a keserűn megélt életét papírra vesse, ez segít számára a kellemetlen élmények feldolgozásában, elengedésében. Célja, hogy szakmai és magánéleti tapasztalatait továbbadhassa és saját tévedésein keresztül mutassa meg olvasóinak, hogyan lehet mások hibáiból is tanulni.Bevallása szerint volt kislánykorában egy életszínvonalbeli elképzelése, és ezt meg is akarja teremteni magának. Fiatal még – 26 éves – de mégis célja álmai megvalósítása; ha elmúlásra kerülne a ... 

    több: Bujtor Dorina

Mutatva 17 és 19 között, az összesen 19 szerzőből
 kezdőbetűkkel B

Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?

Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.