Filter by initial letter
Juhász Klaudia
Juhász Klaudia Veszprémben született, és már számos kapcsolati nehézséggel küzdött meg. Életében a legérdekesebb és legrosszabb helyzetekbe ezek miatt a kapcsolatok miatt került. Sokat tanult ezekből, egyben átértékelte az életét. Két kézirat is született a tapasztalatok nyomán. Dolgozik, mint minden felnőtt ember, és számos elfoglaltsága akad – pl. a festés, a lakberendezői tanulmányai befejezése –, de az életfilozófiája, hogy az ember csak úgy juthat előrébb, ha azzal foglalkozik, ami boldoggá teszi. Ha nem is mindig kifizető, de ...
Jules G. Smith
Jules G. Smith 1988. január 17.-én született Budapesten. Szülei még kisgyermekkorában elváltak, emiatt az utána következő időszak jelentős része a megszorításokról és rendszeres költözésekről szólt. Miután édesanyja újra férjhez ment, ismét igazi családban érezhette magát, különösen, miután megszületett a testvére. Már iskoláskorában verseket és történeteket írt, majd irodalmi munkássága megszakadt 25 éves korában, mikor is életútkeresésre indult. Számos helyen megfordult, számos dolgot kipróbált, eközben néha letért a helyes ösvényről. Jelen ...
Katharina P.V.
Katarina P. V. Egerben született nő, édesanya, barát, társ, exfeleség, munkatárs. Fiatalon tehetséges sportoló volt, de egy sportsérülés meggátolta abban, hogy a röplabdában teljesedjen ki.Felsőfokú tanulmányait követően hamarosan megérkezett első gyermeke, majd őt még három gyermek követte, akik közül a két legkisebb ikerpárként érkezett a családba. A gyerekek érkezésével megkezdődött a családi gépezet működtetése, amelyben anyaként ő a legfontosabb fogaskerék. Igyekezett olyan gyermekkort biztosítani, amelyben a szeretetet, az időt, ...
Kenéz Bálint
Kenéz Bálint 1993. április 9-én született Miskolcon. Érettségivel rendelkezik, jelenleg informatikusként dolgozik. Egyedülálló, gyermeke nincs. Szabadidejében szívesen foglalkozik ökölvívással, utazással és olvasással. Különösen jó problémamegoldó képességgel bír, amely munkájában és mindennapi életében egyaránt segítségére van. Első könyve A sarki bisztró címmel jelent meg, amely írói pályájának kezdetét jelzi. Korábban még nem publikált más művet. Budapesten él. Saját megfogalmazása szerint életének legfontosabb jellemzője, hogy Isten ...
Kiss János
Kiss János Sarkadon született 1947.01.25-én. Agrárgépész és államigazgatási főiskolát végzett. Dolgozott Termelőszövetkezetben és Állami Gazdaságban műszaki vezetőként és Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatójaként - 15 évig nyugdíjba vonulásáig.Élettársával él, három gyermeke van. Kedvenc időtöltése a filmnézés, érdekli a videotechnika. Szívesen írogat, jár színházba, vagy éppen hallgat operát vagy jazzt. Írói munkássága újságokban megjelent cikkekben formálódik, illetve rész-szerző egy fogyasztóvédelmi könyvben. Már 24 évesen ...
Kiss Loretta
Salgótarjánban született 1983-ban, tanulmányait Salgótarjánban és Egerben végezte. 2007 óta él Budapesten. Az irodalom iránti szeretete gyerekkorában kezdődött, csaknem egyidőben a versírásra való késztetéssel. Hobbija is az irodalom, továbbá érdeklődik a művészetek iránt, szeret túrázni, biciklizni és időt tölteni a barátokkal.
Kiss Tamás
Dr. Kiss Tamás 1953. 05. 25-én született Szombathelyen. Az ELTE Természettudományi Karán szerezte meg kandidátusi fokozatát (majd 2016 PhD) biológiai-ökológia szakon, ám 1991-től már a Bölcsészet-, Egészség- valamint Orvostudományi Karokon is oktatott a Janus Pannonius Tudomány Egyetem. Dolgozott a Savaria Múzeumban; az MTA Ökológiai és Botanikai Kitató Intézetében tudományos főmunkatársként, majd a Pécsi Tudományegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Filozófiai esszéíró, költő. Kedvelt időtöltései a kirándulás, festés, olvasás, írás. A ...
Kler Klára
Kler Klára Kecskeméten született, 1981.10.16-án. Angolnyelv-tanár, grafológus, dietetikus, okleveles angyalterapeuta. A nyelvet, mely iránt kisgyermek kora óta érdeklődött, a Trinity College-ban fejlesztette közel anyanyelvi szintre, miközben London környékén dolgozott. Hobbijai a spiritualitás, az úszás és az olvasás. Szereti a természetet, és fontosak számára az emberi kapcsolatok. Az egészséges életmód híve. Hajadon, gyermeke nincs.Kapcsolat: klarakler4@gmail.com
Klézli Andrea
Klézli Andrea1972.09.23-án született. Pszichológiát tanult, jelenleg is a segítő szakmában dolgozik.Tanácsadásaiban a hagyományos pszichológiai megközelítéseken túl, alkalmazza a spirituális „channeling” technikákat is, amikben vele született mediális képességeit is kamatoztatja. Ez mellett spanyol, angol és svéd nyelveket tanít.
Kóczián János
A szerző Jászárokszálláson született, orvos családban. Az egri Dobó István Gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát. A ’70-es években disc jockey volt, majd a filmforgalmazásban dolgozott, a MOKÉP-nál. Közben filmkritikákat, film- és könyvismertetőket írt, illetve sci-fi novellákat fordított a Galaktika folyóirat számára. Fordítói tevékenysége során számos könyvet ültetett át magyarra a Magyar Könyvklubnak és más kiadóknak, fordítója és cikkírója volt a Golf Digest és a Golf & ...
Koloszár Zsófia
Koszorus Imola Dalma
Koszorus Imola Dalma 1991. 07. 18-án született Kolozsváron. A középiskolát két testvérével már Budapesten végezte. A szerző a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba járt, majd következett a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara. Jelenleg a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában zongorakorrepetitor. Férjezett, három gyermeke van. Legkedvesebb időtöltése együtt lenni a családjával, valamint dallamokat újraharmonizálni, más stílusba áttenni, zongorázni, énekelni, valamint szívesen kipróbál új kreatív tevékenységeket, mint például a ...
Kránitz László Viktor
Kránitz László 1974. március 14-én született Szolnokon, szerény értelmiségi családba. Környezetmérnökként végzett a föiskolán, különbözö munkahelyeken dolgozott bel- és külföldön, jelenleg Németországban. Hobbija a történelem, vallástörténelem, internetszörfözés, utazás. Különleges adottságának tartja különleges történelmi, földrajzi és politikai látásmódját. Ez a kötet elsö komolyabb irodalmi munkássága. Mindig is foglalkoztatták a nagy kérdések, kik vagyunk, hová megyünk, van-e élet a halál után, van-e értelme az életnek. Saját bevallása ...
Kris. K
Kris.K Szegeden született, 1979. július hetedikén. 1999 óta középiskolai tanárként dolgozik Kalocsán. Özvegy, három gyermeke van. Hobbijai az olvasás, rajz, kártya- és társasjátékok. A Múltba zárva az első regénye.
Küllő Iltia
Küllő Iltia Ózdon született 1974.05.15-én. Jogi egyetemet végzett és jogászként dolgozik, de mellette a pszichológiai diplomát is megszerezte. Élettársi kapcsolatban él. Érdeklődési területei a pszichológia és a szépirodalom. Hobbiként foglalkozik az írással, eddig két novellája és egy monodrámája jelent meg. A jog és a pszichológia adja az inspirációt számára az írásokhoz. Szakmája során sok emberi konfliktussal találkozik, melyek sokrétűsége érdekli leginkább.
L.F. King
L.F.King (Fülöp Lajos) 1964-ben született egy dunántúli kisvárosban. Már gyermekkorában a szavakból szeretett volna megéli, hamar eldöntötte, hogy újságíró lesz. Így aztán mérnök lett, majd közgazdász. Színes életének fontosabb állomásai: 13 évet a gyógyszeriparban töltött, majd közel 10 évet az autóiparban dolgozott leginkább gazdasági vezetőként, cégvezetőként. Ezután két egyetemen is dolgozott hosszabb-rövidebb ideig gazdasági vezetőként. Jelenleg egy építőipari céget vezet. Régóta tanít is, óraadóként dolgozik egy vidéki egyetemen, ...




