Filter by initial letter
Turchányi V. Zsófia
Turchányi V. Zsófia Budapesten született, 1998.05.08-án. A rajz és a tánc gyermekkora óta része az életének, most már az írás is. Az előadóművészi pálya helyett a Magyar Képzőművészeti Egyetemet választotta, jelenleg is ott tanul, képgrafika szakirányon. A kortárs kontakttánc-improvizáció, éneklés, nyelvtanulás is részét képezi napjainak. Mindez jól megfér az emberben és együtt különleges gyümölcsöt terem.
Ujhelyi Sándor
Ujhelyi Sándor 1961. február 7-én született Egerben, Ujhelyi Aladár evangélikus lelkész és felesége, Monostori Márta kilencedik gyermekeként. Családja már a születésekor tagja volt egy vallási közösségnek, az Ágoston Sándor által létrehozott úgynevezett „Nagycsaládnak”. Tanulmányait az egri 4-es számú általános iskolában kezdte, majd a Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségizett 1979-ben. Pap gyermekeként a szocializmusban nem volt egyszerű élete; a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára is csak a Felvételi Bizottság rendkívül szerencsés ...
Urbán Sch Erika
Urbán Erika Pécsett látta meg a napvilágot. A fiatalon eltervezett jogi vagy újságíró pálya helyett pedagógiai, pszichopedagógiai, szociológiai egyetemi tanulmányokat folytatott és emellett újságíró, tranzakcióanalitikus, családterápia és mediátor képzésen bővítette tudását. Látásmódjának fontos alappillére, hogy az emberek belső mozgatórugóit is képes legyen észrevenni. Meggyőződésévé vált, hogy a generációkon átörökített érzelem vagy érzelmi megfosztottság gyakran meghatározza az emberi sorsok alakulását. Alapítványi elnökként számtalan ...
Várnai Kázmér
Varsás Frigyes Mihály
Varsás Frigyes Mihály 1942.08.11-én, harmadik fiúként született. Félénk, visszahúzódó gyerek volt kimagasló matematikai érzékkel és érdeklődéssel, ami minden másról elvonta a figyelmét. Közepes eredményeit jó memóriájának köszönhette. Célirányosan a reál tárgyak érdekelték, így szerzett az ELTE TTK-n matematika-fizika tanári diplomát. 70 évesen kezdett verseket írni. A matematika mellett, amely még mindig szerves része az életének, kedvelt időtöltése a kertészkedés, barkácsolás és a puzzle. Első házasságából egy fia, és egy lánya született. ...
MBA Vaslaki Tamás
Vaslaki Tamás több mint húszéves nemzetközi értékesítési és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkező közgazdász és vezető szakember. Pályafutása során elsősorban az autóipar, az elektronikai ipar és az ipari technológiák területén dolgozott nemzetközi vállalatoknál Ausztriában és Közép-Kelet-Európában. Karrierje során olyan meghatározó cégeknél töltött be vezetői pozíciókat, mint a TDK Electronics, a GKN Land Systems vagy az SMC Pneumatik Austria. E neves vállalatoknál régiós értékesítési feladatkört töltött be, key account management ...
Veres Emma
Victoria Miner
Victoria Miner 1979. 03. 11-én született. Főiskolát végzett, pedagógusként dolgozik. Két gyermeke van, akik szerint különleges képessége a szeretet. Hobbijai az írás és a zenehallgatás. Gyermekkora óta ír verseket, prózai írásokat szabad stílusban. 1993-1997 között az Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület tagjaként több ízben publikált a Négyzet Antológiában, a Páratlan Időjelek Antológiában, és a Déli Hírlap akkori irodalmi mellékletében. Régen tervezte már, hogy saját könyvet ír, ám nem gondolta volna, hogy ehhez a témát ...
Will M. Saintgiorgio
Wong Hu Li
Wong Hu Li 1975. június 6-án született Budapesten. Küzdelmes gyermekkor után általános gépi forgácsoló lett belőle, majd esti iskolában leérettségizett. Mindeközben sokféle munkát végzett: dolgozott hivatalsegédként, gyári munkásként, takarítóként, pénztárosként, de házalt mesekönyvekkel, töltött fel újságos pultot. Volt telemarketinges és kulcsmásoló is; mikor épp mi adódott. Esti tagozaton elvégezte a környezetvédelmi méréstechnikus szakot, csak azért, mert érdekelte és imádott tanulni. Jelenlegi munkaköre diszpécser.
Zádik-Tóth Enikő
Zimmerer Anita
Zimmerer Anita 1973-ban született Mosonmagyaróváron. A férje sokat jelent számára, támogatja őt, immáron 25 éve élnek együtt. Már elmúlt negyven éves, amikor kislánya megszületett. A kislány, Luca, illusztrálta a Galigali, a medvekapitány c. mesekötetet. Gyógypedagógusi végzettsége van, valamennyi korosztálynál szerezett már tapasztalatokat. Jelenleg egy középiskola sajátos nevelési igényű tanulóival foglalkozik.Bő szakmai és írói háttérrel rendelkezik: szakmai publikációkat tesz közzé a tipikus és atipikus fejlődéssel kapcsolatban, valamint ...




