Filter by initial letter
D. J. Augustine
A szerző 1992-ben született Kaposváron. Érettségi után külkereskedelmi üzletkötőnek tanult, ám soha sem dolgozott a szakmájában. Házas. Szabadidejét leginkább a testedzés, az írás az utazás és persze családja tölti ki. Gyermekkora óta érdekli a mesék és mítoszok csodás világa s mindig is kedvét lelte az eredeti és izgalmas történetek kitalálásában. Bár képzelete szárnyalt, ezen történeteket mégsem vetette papírra... egészen mostanáig. "Örvény" című első regényével, ezen szeretne most változtatni.
Dr. Dandé Katalin
Dr. Dandé Katalin Gyulán született 1958. 02. 01-én. Orvosi egyetemet végzett, majd a Gyulai Kórházban dolgozott orvosként. Elvált, két gyermeke és két unokája van. Nyugdíjasként kedvenc időtöltése az olvasás. Középiskolás kora óta ír verseket, melyek közül néhány megjelent antológiákban.
Daniel Phoenix
Daniel Phoenix 2001-ben született Cegléden, logisztikus érettségivel rendelkezik. Elsőkötetes szerző. Bár fiatal pályakezdő, a későbbiekben szeretne elismert személynek számítani a fantasy-írók világában. Önmagát megbízható, empatikus személynek vallja, amely első könyvében is megfigyelhető. Érdeklődik a természettudományok, okkult tudományok, pszichológia iránt. Művében, A Démon és a Tündér legendájában középponti szerepet kap az emberi természet megismerése.
David Beeri
David Beeri Nyírbélteken született 1951. 07. 09-én. Az általános iskola 8. osztálya után autodidakta módon szerzett szakmai képzettséget képzőművészetből. Festőművész, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Elvált, nyolc gyermeke van. Kedvenc időtöltései a versírás, zeneszerzés, utazás. Különleges képességei közé sorolja azt, hogy a művészet legtöbb műfajában otthon van, valamint az igazság mély értelmezését. A 73 éves, magát békét sugárzó férfinak tartó szerzőt álmai vezették a festőművészet felé, mely vágy 25 éves korában ...
Demona Darth
Demona Darth 1976. március 28-án született Budapesten, két testvére van. Nehéz gyermekkort követően tizenhét éves korában, egy sikertelen szuicid kísérletet követően döntött úgy, hogy változtat életén: elhagyja alkoholista anyját és apjához költözik. Ezt követően munkát vállalt, nem sokkal később férjhez ment. Háromszor ment férjhez, háromszor vált el, de harmadik férjével tizenkét éve újra együtt él. Végzettsége szerint személy- és vagyonőr, de több munkakörben megfordult – többek között dolgozott gyári munkásként, varrónőként –, ezután ...
Dezső Sándor
Dezső Sándor Budapesten született 1999.09.12-én. Gyermekkora óta ír magának és a családjának. Hobbija az írás mellett a labdarúgás, és szereti a zenét. Regényének célja, hogy az emberi élettel, világnézettel kapcsolatos kérdéseket boncolgassa.
Diczházi Zsolt
Dornfeld Ádám
Dornfeld Ádám 1993.12.22-én született Zalaegerszegen. Az érettségi után kreatív munkát keresett, ezért döntött a környezetmérnöki kar mellett. A Pécsi Tudományegyetemen 2017 januárjában sikeresen elvégezte a szakot. Diploma után festéklaborban lett asszisztens, de mivel ebben a munkakörben nem tudta kiélni a kreativitását, írni kezdett. Egyedülálló, kedvenc időtöltései az olvasás, zenehallgatás, írás.
Dorogi Balázs
Dorogi Balázs 1994-ben született. Az élet nagy kérdései mindig is foglalkoztatták, majd 2024-ben célirányosan kutatni kezdte a világ és a tudat működését.Intuitív, ugyanakkor egyfajta igazság-keresés jellemezte ténykedését, amelynek során maga is megtapasztalta, hogy élete jó irányba fordult. Ez adta számára a bizonyítékát annak, hogy a tudatos gondolkodásnak teremtő ereje van. Egy év kutatást követően jött a késztetés, hogy tudását rendszerezze és papírra vesse. A könyv szimbolizálja, hogy az író élete egy új szakaszba lépett, továbbá a ...
Dorothy Reeves
Dorothy Reeves 1971.10.22-én született Szegeden. 1990-ben érettségizett a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában, majd útja Szarvasra vezetett, a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolára, ahol óvodapedagógusi képzettséget szerzett. Ezt követően több szakmába, munkába belekóstolt, mielőtt ez a könyv megszületett volna. Élettársi kapcsolatban él, egy felnőtt fia van. Kedvenc időtöltése a jóga, a meditálás, olvasás és rajzolás. Különleges adottságának a teremtő erőt érzi, és azt, hogy megérzései rendszerint megvalósulnak.
Dr. Bodnár Zsolt




