Kiss János
Kiss János Sarkadon született 1947.01.25-én. Agrárgépész és államigazgatási főiskolát végzett. Dolgozott Termelőszövetkezetben és Állami Gazdaságban műszaki vezetőként és Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatójaként - 15 évig nyugdíjba vonulásáig.
Élettársával él, három gyermeke van. Kedvenc időtöltése a filmnézés, érdekli a videotechnika. Szívesen írogat, jár színházba, vagy éppen hallgat operát vagy jazzt. Írói munkássága újságokban megjelent cikkekben formálódik, illetve rész-szerző egy fogyasztóvédelmi könyvben. Már 24 évesen háromfelvonásos zenés vígjátékot írt, összeállított egész estés színházi műsort, majd sok éven át egy kábeltévé elnökhelyettese volt és a tévéstúdió felügyelőjeként dolgozott. Néhány helyi rendezésű darabban is játszott.
Publikációk
Kiemelt könyvek
Szeretne egy könyvet kiadni, de nem tudja,
hogy milyen úton induljon el?
Mi elkísérjük Önt a könyvkiadás útján.





