Filter by initial letter
L.F. King
L.F.King (Fülöp Lajos) 1964-ben született egy dunántúli kisvárosban. Már gyermekkorában a szavakból szeretett volna megéli, hamar eldöntötte, hogy újságíró lesz. Így aztán mérnök lett, majd közgazdász. Színes életének fontosabb állomásai: 13 évet a gyógyszeriparban töltött, majd közel 10 évet az autóiparban dolgozott leginkább gazdasági vezetőként, cégvezetőként. Ezután két egyetemen is dolgozott hosszabb-rövidebb ideig gazdasági vezetőként. Jelenleg egy építőipari céget vezet. Régóta tanít is, óraadóként dolgozik egy vidéki egyetemen, ...
L.G. White
Lanyi Iren
Lanyi Iren hánytatott sorsú ún. "háborús" gyermek. Bácskában született, iskoláit Magyarországon végezte. 1963-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetemen doktori oklevelet szerzett. Orvosi hivatását Kiskunhalason és Nagyatádon kezdte, majd Németországban, Münchenben folytatta. A Magyar Írószövetség tagja.Regényei: Igézet (1992), Rontás (1996), Lélekharang (1999), A vörös "éden" fiai (2002), Félelem a kórházban (2007), Stumme Glocken der Sehrsucht (München, 2011).
Latinovits Károly
Latinovits Károly Budapesten született 1972. 02. 16-án. A bolygók akkori együttállása alapján négyszeres Vízöntő.A gyermekkora sporttal, olvasással, álmodozással és a végtelen fantáziavilág kibővítésével telt. Fent és lent, de sohasem középen – jellemezte saját életét. Húszéves korában alapította első faipari cégét, azóta építőipari vállalkozóként tevékenykedik. Két gyermek édesapja.Huszonöt éves kora óta érzékeli, látja a szellemvilágot.Harminckilenc évesen két hét leforgása alatt kirabolt négy bankot.Negyvenévesen az elsőfokú bíróság ...
Lia Zora
Lilith B Rash
Lilith B Rash 1973-ban született egy kis városban, és a Balaton déli partján nőtt fel. Ott élt felnőtt koráig. Introvertált kislány volt; hallgatag, csendes, visszahúzódó. Kereskedelmi iskolát végzett, majd tovább képezte magát, mivel családjában hagyomány volt a vendéglátás. 17 éves volt, mikor megismerte első férjét, akivel 19 éves korában elindították közös vendéglátó vállalkozásukat. Kapcsolatuk hullámzó volt, majd 10 év után felbomlott. A vendéglátásban több, mint egy évtizedet dolgozott, de érezte, hogy nem ez az ő végleges útja . A ...
Lőwy-Korponay Bereniké
Lőwy-Korponay Bereniké 1973.02.01-én született Egerben. Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szociálpedagógus, tanácsadó tanár, gyermek- és ifjúságvédelmi szakember, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettséget szerzett. 2006-ban végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szociológia szakán, majd 2011-ben ugyanitt szociálpolitikusi tanulmányokat folytatott. Rendelkezik ezek mellett még számtalan érdeklődési körrel melyeknek köszönhetően közreműködött táncterápiás csoportban, filmkészítő expedíciókban, dolgozik újságíróként, ...
Luttye J. Benedek
Luttye J. Benedek 1950-ben született Fóton, írói nevében emléket állít apai és anyai felmenőinek is. Gimnáziumban érettségizett majd híradástechnikát tanult. Húsz éven át a szakmájában, majd egy külföldi kereskedelmi cégnél mint eladási szaktanácsadó dolgozott. Ötven éve él kiegyensúlyozott házasságban feleségével Dunakeszin, három gyermekük van. A könyvek szeretete kisgyermekkora óta kíséri mint mások érzéseinek, gondolatainak befogadóját, és másfél évtizede sajátjait is őszinte igyekezettel veti papírra. Örök kérdések foglalkoztatják, mint ...
Lyra Hansen
Molnár Xénia Kinga 1995. március 7-én született Kisvárdán, szülei legidősebb gyermekekeként. Két testvére van. Gyermekkori éveit Szabolcsveresmarton töltötte. Középiskolai évei alatt a Sárospataki Református Gimnázium kollégiumában lakott, ahol képzőművészeti programban is részt vett. Ezt követően Budapesten, az Óbudai Egyetemen tanult had- és biztonságtechnikai mérnöknek. Az iskola elvégését követően tesztmérnökként kezdett dolgozni Budapesten, majd lehetősége volt Hollandiába költözni, és ott folytatni pályafutását. Ez elmúlt évben szembe ...




